Majd' ​kibújunk a bőrünkből 73 csillagozás

Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből

Ismerkedjünk ​meg a Cooke családdal, akik, úgy tűnik, minden szempontból teljesen hétköznapi életet éltek: apa, anya és a gyerekek, Lowell, Fern, no meg Rosemary, a történet mesélője.
Rosemarynek gyerekként be nem állt a szája – de aztán történt valami, amitől fiatal nőként már csendbe burkolózott. Valami szörnyűség, amit mélyen eltemetett agya legrejtettebb zugába, de ez nem mentette meg attól, hogy élete teljes fordulatot vegyen, családja pedig atomjaira hulljon.
Jelenleg bátyja szó szerint szökevény, akit köröz az FBI, anyja csak árnyéka egykori önmagának, egykor okos és tekintélyt parancsoló apja pedig zárkózott, szomorú ember lett.
És Fern, akit Rosemary annyira szeretett, és aki társa volt minden gyerekkori csínytevésben? Neki olyan sors jutott, amire a család legvadabb álmaiban sem gondolt volna soha…

Karen Joy Fowler eredetileg politológia szakon végzett az egyetemen, 30 évesen döntötte el, hogy író lesz. Azóta öt könyvet tudhat a magáénak, amelyek… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

>!
Tarandus, 2015
424 oldal · ISBN: 9786155261916 · Fordította: Hegedűs Péter
>!
Tarandus, Győr, 2015
ISBN: 9786155261923 · Fordította: Hegedűs Péter

Enciklopédia 9


Kedvencelte 4

Most olvassa 1

Várólistára tette 98

Kívánságlistára tette 104

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

giggs85 >!
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből

Kicsit vonakodtam belekezdeni Karen Joy Fowler legújabb magyarul is megjelent művébe, a Majd` kibújunk a bőrünkből című regénybe, mert volt egy olyan érzésem, hogy ez csak egy lesz a tucatnyi bestsellerből, és nyugodtan olvashatnék ennél jóval komolyabb, fajsúlyosabb alkotásokat is helyette. Aztán mégis belevágtam, és rájöttem, hogy valóban egy bestseller típusú könyvet olvasok, de olyat, ami nemcsak kivételesen profi módon van megírva, hanem ami rendkívül fontos, égető témákat vet fel, és teszi ezt ráadásul meglepően eredeti módon. Emellett könnyen, gyorsan olvasható és befogadható, erősen hat az érzelmekre, ám mégis messze áll a giccstől.

Maga a könyv a negyvenes évei környékén járó Rosemary Cooke visszaemlékezése gyermek- és fiatalkorára (mikor még cserfes kislány volt, akinek be nem állt a szája, és a szülei külön megkérték rá, hogy ne beszéljen olyan sokat, csak a dolgok „velejét” mondja el), illetve saját diszfunkcionális és szétesett családjának története (értelmiségi szülők, alkoholista apa, depressziós anya, elkallódott gyerekek és nagyfokú kommunikációképtelenség), ami már magában is érdekes és lebilincselő olvasmány lenne, de az írónő beveti a „bűvész szépséges asszisztensnője” trükköt, amivel eltereli a figyelmünket, és éppen azt leplezi el, ami a lényeg: a dolgok velejét. Természetesen nem akarom lelőni a poént, mert minden bizonnyal sokaknak le fog esni az álla a történet negyede felé járva, mert ami ott kiderül, az teljesen új fényben láttatja majd az eddig olvasottakat, és némi átértékelésre készteti az embert.

Rosie-ban egy igazán különleges, és szerethető narrátort ismerünk meg, akinek nem mindennapi gyermekkorából következően igazán különleges élete lett, aki teljesen más szemmel képes látni mind önmagát, mind az egész emberiséget, és aki a benne lévő, hihetetlenül erős elfojtások miatt nemcsak saját magának, de nekünk olvasóknak is csak rendkívül lassan nyílik meg – így aztán az általa elárult legtöbb új információ igazán hátborzongató és megdöbbentő. Ez a lassan adagolt információhalmaz, a folyton át- és átértékelődő tudásunk adja a Majd’ kibújunk a bőrünkből fojtogató atmoszféráját és keserédes hangulatát.

Fowler arra keresi a választ, hogyan hatnak egymásra a különböző személyiségek, mennyire befolyásolja egyik a másikat, mennyire képes az ember saját maga dönteni, hogyan működik és mennyire megbízható az emlékezet, mennyire befolyásolnak a gyermekkorban elszenvedett traumák, meddig terjed a szülők felelőssége és meddig a testvéri hűség, meddig kísértenek a múltbéli hibák és azok mennyire hozhatók rendbe, majd egy emberöltővel később, és a nagy-nagy elkoptatott kérdés: mit teszi az embert emberré? Óva intek azonban attól bárkit is, hogy ezt a néhány kiragadott felvetést olvasva megijedjen ettől a regénytől, mert ezek a kérdések mind-mind belesimulnak a történetbe, a könyv egy pillanatig sem fordul át egyfajta köldöknézegetős elméleti prózába, hanem megmarad egy szerethető, dinamikus, történetközpontú regénynek.

A Majd’ kibújunk a bőrünkből megint csak egy olyan könyv, amit szinte bárkinek ajánlanék: azoknak is, akik csak egy (jó értelemben vett) érzelmes történetre vágynak, de azoknak is, akik szeretnének elgondolkodni az általam már érintett kérdések valamelyikén, és akik hajlandóak egy lépés tenni a bestsellerirodalom eme (nyugodt szívvel nevezhetem így) remeke felé.

robinson P>!
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből

Valóban nagyon eredeti a történet. Állatvédők előnyben. A csavar is meglepő, ennek ellenére ez nem az én könyvem.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2015/08/majd-kibujunk-boru…

5 hozzászólás
dwistvan P>!
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből

Lelki értékekkel bíró természetvédő könyv. Sokmindenre kellett a mesélőnek ráébrednie és az évek múlásával sokmindent másképp lát. Az állatok védelméért akkor lehet igazán eredményesen kiállni, ha ilyen megérintős, átélős történetekbe csöppenhetünk. Nem árt más élőlények szemszögét is átgondolni, ha meg akarjuk érteni, hogy az ember mikor cselekszik helyesen és mikor nem.

blackett>!
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből

Egyfajta fordított tükörtesztre lenne szükségünk. Valamiféle módszerre azoknak a fajoknak a beazonosításához, amelyek elég okosak, hogy önmagukat lássák, amikor egy másik élőlényre néznek.

Az eddigi év egyik legjobb olvasmánya, következésképpen ez is olyan könyv lesz, amiről képtelen leszek értelmes értékelést írni. Párhuzamosan olvastam Horváth László Imre Lett este és lett reggeljével, ami egy egészen valószerűtlen párosítás, de a két könyv hihetetlenül felerősítette egymás hatását – annak ellenére, hogy az égvilágon semmi közös nincs bennük. Néha nem értem egészen az agyamat. Azt, ami számomra a kötet tételmondata, fentebb találjátok. Nem sok mindent tudok hozzátenni.

2 hozzászólás
Zabothegyező I>!
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből

Eddig minden Tarandus-könyvben találtam valamit, ami miatt emlékezetes maradt számomra az adott kötet. Nem volt ez másként Karen Joy Fowler Majd’ kibújunk a bőrünkből című alkotásával sem. A borító szívmelengető, a fülszöveg kíváncsivá tesz, a kötet kézbemászó, és a borongós őszi estékre tökéletes olvasmány. Nagy lendülettel láttam neki az olvasásnak.

Az egyedi téma olykor feszélyezett hangulatot teremt a történet és az olvasó között. Néhol szégyenkezni támadt kedvem, hogy nem tudok teljesen azonosulni Rosemary érzéseivel, pedig igazán fajsúlyos gondolatokkal találtam magam szemben. A történet nem bonyolult különösképpen, sokkal inkább a megdöbbentő, gyászos érzések teszik nehézzé: Rosemary egy szószátyár kislány, aki hirtelen némaságba burkolózik a vele történtek miatt. “Valami szörnyűség, amit mélyen eltemetett agya legrejtettebb zugába, de ez nem mentette meg attól, hogy élete teljes fordulatot vegyen, családja pedig atomjaira hulljon.” Részeges apa, depressziós anya, eltűnt testvér és egy társ elveszítése, akit mindennél jobban szeretett főhősünk, mindezek erős negatív hatást gyakorolnak gyermeteg lelkére.

A sztori negyedénél átértékelődnek az addig olvasottak, és onnantól kezdve az olvasó egyéniségére van bízva, hogy milyen hozzállással olvassa azt tovább. Belemélyed Rosemary gondolataiba, vagy kívülállóként szemlélve rohan át a történeten. Jómagam sajnos az utóbbi kategóriába tartozom. Bár abszolút elismerem, hogy ez az egyik legkülönlegesebb téma, amivel valaha találkoztam, mégsem volt teljesen az én ízlésvilágom.

Rosemary visszaemlékezése gyermekkorára egyfajta válaszkeresés a kérdéseire: Milyen következményei vannak a gyermekkorban elszenvedett traumáknak? Mi teszi az embert emberré? Meg lehet-e bocsájtani feltételek nélkül? Azt gondolom, ezek igazán értékes kérdések, egyedi témája miatt fog ez a kötet szerepelni az év végi listámon, különdíjasként.

perecek>!
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből

„Egy röpke pillanatra így látom magunkat; mindnyájunkat együtt. Kigyógyulva és kijavítva. Újraegyesülve és tündökletesen.” …mert megbetegedett, elromlott, szétzilálódott… szívfacsaró történet a kiszolgáltatottságról, felelősségről, megbocsátásról.

Manawydan>!
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből

Majd' kibújok a bőrömből. Hype-hype! Végre egy jó téma, egy jó regény! Hónapok óta nem olvastam egy jót. A borító is csúcsszuper, minden tisztelet az alkotóknak!

Farby>!
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből

„Az emberek tisztában vannak vele, de amit nem látnak, azzal nem foglalkoznak. Ha megmutatod nekik, akkor már ők is törődnek vele, de téged fognak utálni, mert te kényszerítetted őket, hogy szembesüljenek a valósággal.” (316. o.)
Mondhatnám, hogy utállak Karen, de ahhoz jobban, átélhetőbben, mélyebben kellett volna ezt a könyvet megírni.
Nehéz erről a történetről úgy értekezni, hogy a nagy leleplezés a kötet negyedénél ne derüljön ki az értékelést olvasó számára.
Így csak annyit mondok, hogy ez az egyik legkifejezőbb borító, amit valaha láttam, és addig nem is láttam igazán, míg el nem értem a könyv negyedéhez. Zseniális!
Ami a tartalmat illeti, csapongó, és bár maga a mesélő is elismeri ezt, hogy még bele kell jönnie, hogy ne döcögjön, ez a gyakorlás, én mégis úgy érzem, hogy ez az elbeszélésmód sokat rontott a könyv élvezeti értékén. Én legalábbis nem szeretem, ha az orromnál fogva vezetnek (és itt nem Fernre gondolok), elhallgatnak, beismernek, elbizonytalanodnak.
A jelen idejű részek többször untattak, csak azt szerettem, amikor a régi időkről volt szó.
Kár, mert szerintem ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni. De ennél még egy híradóban leadott, témába vágó tudósítás is jobban megérint.

brendax>!
Karen Joy Fowler: Majd' kibújunk a bőrünkből

Az első fele nagyon jól felépített, a csavar zseniális. A történet remek. Nekem a második fele csalódás volt egy kicsit, többet vártam.


Népszerű idézetek

Nita_Könyvgalaxis>!

Néha eltűnődöm rajta, én vagyok-e az egyetlen, aki azzal tölti az életét, hogy újra meg újra ugyanazt a hibát követi el, vagy ez közös emberi gyarlóságunk.

327. oldal

robinson P>!

A legtöbb családban van egy kedvenc gyerek. A szülők tagadják a tényt, és valóban nincsenek is tisztába vele, a gyerekek számára azonban annál nyilvánvalóbb.

85. oldal

Nita_Könyvgalaxis>!

A szemközti falon egy idézet függött: „Mindenki a világot akarja megváltoztatni, ám arra senki sem gondol, hogy saját magát változtassa meg.”

317. oldal

Gyöngyi69>!

Az empátia szintúgy természetes viselkedésforma az embereknél, sőt, a csimpánzoknál is. Amikor azt látjuk, hogy valakit sérelem ér, az agyunk egy bizonyos mértékig ugyanúgy reagál, mintha mi magunk szenvedtük volna el a sérelmet. Ez a reakció nem kizárólag az amigdalában játszódik le, ahol az érzelmi emlékeinket tároljuk, hanem az agykéreg azon területein is, amelyek mások viselkedésének elemzéséért felelősek. Felidéződnek bennünk a fájdalommal kapcsolatos saját tapasztalataink, és kiterjesztjük mindazokra, akiket a jelenben szenvedni látunk. Ez igazán szép vonásunk.

233. oldal

Kapcsolódó szócikkek: empátia
perecek>!

Az elégedett élet titka az – mondta nekem egyszer – , hogy az ember apait-anyait beleadjon mindenbe, amit csinál. Ha csak a szemetet hordja ki, azt is teheti tökéletesen.

262. oldal

3 hozzászólás
robinson P>!

Peter látott valamit a húgában, márpedig ki ismeri jobban az embert a saját bátyjánál? Én mondom, ha a bátyád szeret, az nem kis dolog.

38. oldal

Qwerf>!

Ha alsóbb évfolyamos egyetemistaként vettél fel valaha bevezetés a filozófiába kurzust, alkalmasint találkoztál a szolipszizmus fogalmával. A szolipszizmus elmélete szerint a valóság csak az ember saját elméjében létezik. Ebből következik, hogy kizárólag saját magadról tudhatod biztosan, hogy tudatos lény vagy. Mindenki más lehet pusztán valamiféle lélektelen báb, amit földönkívüli hatalmasságok vagy a macskákon tenyésző élősködők rángatnak dróton, netán minden különösebb indítóok nélkül rohangásznak összevissza. Sosem bizonyíthatod be az ellenkezőjét.

185-186. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szolipszizmus
9 hozzászólás
Gyöngyi69>!

Ezt műveli a nyelv az emlékeinkkel: egyszerűsíti, megszilárdítja, kodifikálja, mumifikálja őket. Egy-egy gyakran előadott sztori olyan, mint fotó a családi fényképalbumban – végül maga foglalja el pillanat helyét, amit meg kellett volna örökítene.

71. oldal

Gyöngyi69>!

Lowell a fivérem valódi neve. Szüleink az arizonai Lowell Csillagvizsgálóban találkoztak egy középiskolai nyári természettudományos táborban. „Azért mentem oda, hogy az eget kémleljem – mondogatta mindig apánk. De a csillagok anyátok szemében ragyogtak.” Ez a mondat régen ugyanannyira tetszett, mint amennyire feszélyezett. Két fiatal okostojás belezúgott egymásba.

81. oldal

Nita_Könyvgalaxis>!

Apu mindig azt mondogatta, hogy az ember ugyanannyit tanul a kudarcaiból, mint a sikereiből. Épp csak elismerést nem kap értük.

271. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Khaled Hosseini: Papírsárkányok
B. B. Easton: A rocksztár
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek
Kristin Hannah: Téli kert
Elif Shafak: Az eltűnt fák szigete
Amy Harmon: Csak a szél tudja
Jodi Picoult: Törékeny
Miranda Cowley Heller: Papírpalota
Matthew Quick: Napos oldal