A ​neurotikus személyiség napjainkban 6 csillagozás

Karen Horney: A neurotikus személyiség napjainkban

Senki ​sem mentes az olyan negatív és sok fájdalmat okozó érzelmektől és késztetésektől, mint például a hatalom-, a birtoklás- és a feltűnésvágy, az irigység vagy a szélsőséges versengési hajlam. Ezek bizonyos fokig természetesek, és csak nehezen tudunk felülemelkedni rajtuk.
Karen Horneynak, a neoanalitikus pszichológia egyik kiemelkedő alakjának könyve azt mutatja be, hogy milyenné lesz, milyen irányban torzul el annak az embernek a személyisége, akin ezek a késztetések eluralkodnak, és aki így letér az egészséges fejlődés, az egészséges reagálások útjáról.
„Könyvem írásakor az a cél lebegett a szemem előtt, hogy pontos képet rajzoljak a közöttünk élő neurotikus személyről, beleértve a konfliktusait, amelyek mozgatják, a szorongásait, a szenvedéseit és mindazt a rengeteg problémát, amelyek az önmagához és másokhoz való viszonyulásában megnyilvánulnak.
Amikor neurotikus személyiségről beszélek, akkor nemcsak arra gondolok, hogy vannak olyan neurotikusok, akikben… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Emberközpontú pszichológia Ursus Libris

>!
Ursus Libris, Budapest, 2004
244 oldal · ISBN: 9638663405 · Fordította: Túróczi Attila

Enciklopédia 7


Kedvencelte 1

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 33


Kiemelt értékelések

moni79>!
Karen Horney: A neurotikus személyiség napjainkban

Pszichológusoknak és feministáknak is kötelező olvasmány (lehetne). Sajnos Horney egyszerre ortodox (főleg freudi) pszichoanalízis-, társadalom- férfiuralom- és családkritikus nézetei, viszonylag könnyen érthető logikája és definíciói még mindig nem terjedtek el elég széles körben.

Nekem a pszichoanalízist Alice Miller mellett (és korban előtte) ezzel a könyvével ő teszi szerethetővé, elfogadhatóvá. Nagyon logikusan és jól foglalja össze a szorongásos betegségek tüneteit, azok egymással alkotott bonyolult hálózatát, dinamikájukat; és bár könyvének nem ez a célja, a gyerekkori okokról is sokat ír. Leleplezi a neurotikus „személyiség” (szerencsére nem egy merev és buta személyiségelméletről van szó) énvédő mechanizmusait és az önigazolás, a bűntudat, az önvádolás vagy a szenvedés céljait. Mindezt úgy teszi, hogy közben figyelembe veszi az adott kultúra, társadalom ideológiájának szerepét, de tisztában van vele, hogy az a családon keresztül hat az egyénre (nem önmagában, és eleve adottan); illetve bátran cáfolja Freud biológiai alapú, szexista vagy determinista elméleteit. Nem ül fel a jól hangzó, leegyszerűsítő szólamoknak, semmit sem vesz eleve adottnak és köztudottnak: a szeretet fogalmát is kimerítően magyarázza. Hihetetlen, hogy a könyv a ’30-as években jelent meg.

Aemitta>!
Karen Horney: A neurotikus személyiség napjainkban

Az az érzésem, hogy a könyvben leírtak alapján bárkit neurotikusnak lehetne jellemezni, annyira széles sprektrumúként jellemzi Horney a neurotikus személyiségeket. Nekem kicsit elavult benyomása volt a műnek, talán a korabeli nyelvezet miatt, no meg részben azért is, mert azóta a témában több kutatás és új ismeretek születtek.


Népszerű idézetek

moni79>!

Ha valaki megbánja, hogy valamit megtett vagy éppen nem tett meg, és ennek következtében javítani vagy változtatni akar azon, amiért felelős, akkor nem merül bele a bűntudatba. Ha mégis ezt teszi, akkor ez azt jelzi, hogy visszaretten a változástól. Valójában sokkal könnyebb lelkifurdalást érezni, mint megváltozni.

186. oldal

אדם P>!

Egyébként a neurotikus úgy is távol tarthatja magát a változás szükségességétől, hogy intellektualizálja a meglévő problémákat. Az erre hajlamos páciensek nagy intellektuális kielégülést találnak a lélektani ismeretek megszerzésében, beleértve a rájuk vonatkozó ismereteket is, de itt meg is állnak. Az intellektualizáló attitűdöt ilyenkor védekezésül használják, ami megvédi őket attól, hogy bármit is érzelmileg kelljen átélniük és így felismerjék, hogy meg kell változniuk. Olyan ez, mintha megnéznék magukat és azt mondanák: „Nahát, milyen érdekes!”

186. oldal

1 hozzászólás
אדם P>!

Nem hiszem, hogy bármely súlyos neurózist megérthetünk a benne rejlő bénító reménytelenség nélkül. Vannak neurotikusok, akik teljesen nyíltan fejezik ki elkeseredésüket, míg másokban ezt mélyen elfedi a rezignáció vagy az optimizmus. Akkor nehéz lehet meglátniuk, hogy a furcsa hiúságok, követelések, ellenséges indulatok mögött egy emberi lény szenved, aki úgy érzi, örökre kimarad abból, amitől kívánatos az élet, aki tudja, hogy hiába kapja meg, amire vágyik, nem tudja élvezni. Amikor valaki felismeri ezt a reménytelenséget, elvileg nem nehéz megérteni a szemmel láthatóan túlzott erőszakosságot vagy éppen aljasságot, amit nem lehet az adott helyzettel magyarázni. Az olyan ember, aki ennyire kirekesztődik a boldogság minden lehetőségéből, valóságos angyal lenne, ha nem érezne gyűlöletet az ellen a világ ellen, amelyhez nem tartozhat.

172. oldal

אדם P>!

A rossz feltételek között felnövő gyermekeknél a tehetetlenség érzését általában mesterségesen erősítik meg a megfélemlítéssel, a dedózással vagy azzal, hogy érzelmi függőségbe taszítják és abban tartják a gyermeket. Minél tehetetlenebbé tesznek egy gyermeket, annál kevésbé mer majd másként érezni és szembeszállni a szüleivel, és annál későbbre tevődik az ilyen szembeszállás megjelenése. Ebben a helyzetben a mögöttes érzés – amit mottónak is nevezhetünk – a következő: „El kell fojtanom az ellenséges indulataimat, mert szükségem van rád.”

67. oldal

Kapcsolódó szócikkek: függőség · megfélemlítés
1 hozzászólás
Ninácska P>!

Láttuk, hogy a neurózis mindig magában foglalja a normálistól való eltérést. Ez a szempont nagyon fontos, bár önmagában nem elegendő. Az emberek anélkül is eltérhetnek az általános mintázattól, hogy neurotikusak lennének. Az idézett művész például, aki nem hajlandó a szükségesnél több időt pénzkereséssel tölteni, lehet neurotikus, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen elég bölcs ahhoz, hogy ne engedje magát belerángatni az aktuális versengő küzdelembe. Másrészt viszont sokaknak lehet komoly neurózisuk, akik a felszínes megfigyelés szerint jól alkalmazkodtak az életben fennálló viselkedésmintákhoz. […]

Két jellegzetesség van azonban, amelyeket a személyiségszerkezet közeli ismerete nélkül is minden egyes neurózisfajtában fellelhetünk: ezek a reakciók bizonyos merevsége, valamint a lehetőségek és a teljesítmény között tátongó szakadék. […]

A reakciók merevségén azt értem, hogy hiányzik belőlük az a rugalmasság, amely lehetővé teszi, hogy a különböző helyzetekre eltérő módon reagáljunk. A normál személy például gyanakszik, ahol úgy érzi vagy úgy látja, hogy erre jó oka van; a neurotikus személy a helyzettől függetlenül mindig gyanakvó lehet, akár tudatában van gyanakvásának, akár nincs.
A normál személy képes különbséget tenni olyan bókok között, amelyeket komolynak szánnak és olyanok között, amelyek nem őszinték; a neurotikus nem tesz különbséget ezek között, vagy lehet, hogy egyiket sem veszi észre, bármelyik fajtáról legyen is szó.
A normál személy mérges lesz, ha úgy érzi, jogtalanul akarnak valamit rákényszeríteni; a neurotikus mérgesen reagálhat bármely ilyesfajta célzásra, még akkor is, ha felismeri, hogy az az ő érdekeit szolgálja.
A normál személy lehet néha határozatlan olyan ügyekben, amelyek nem fontosak és amelyekben nehéz dönteni; a neurotikus valószínűleg mindig határozatlan.

A merevség azonban csak abban az esetben jelez neurózist, amikor eltér a kulturális mintáktól. A minden újdonsággal vagy furcsasággal szembeni merev gyanú normális attitűdminta a nyugati parasztság többségénél; és ugyanilyen jó példa a normális merevségre a kispolgárok merev ragaszkodása a spóroláshoz.

Ugyanígy lehetséges, hogy amennyiben az ember lehetőségei és az életben elért teljesítményei között nincs megfelelés, az pusztán külső tényezők eredménye. Ám neurózist jelez, ha a tehetségek és a kibontakozásukhoz szükséges kedvező külső lehetőségek ellenére a személy csak kallódik; vagy ha jóllehet a boldogság minden feltétele megvan, mégsem tudja élvezni azt, amije van; vagy ha egy gyönyörű nő úgy érzi, hogy képtelen vonzani a férfiakat. Úgy is mondhatnánk, hogy a neurotikusnál az a benyomásunk, mintha saját maga állná el a saját útját.

18. oldal, 1. fejezet - A neurózisok kulturális és lélektani szempontból (Ursus Libris, 2004)

אדם P>!

A birtoklás utáni sóvárgás… a szorongás egyik alapvető elhárítása.

99. oldal

אדם P>!

[…] a neurotikus dilemmája az, hogy képtelen szeretni, és mégis óriási szüksége van mások szeretetére.

84. oldal

אדם P>!

A japánok a versengés legfőbb funkciójának önmaguk és egymás fejlesztését tekintik. A versengés számukra az én kibontakoztatásának és megvalósításának egyik lehetséges eszköze. Ebben a folyamatban a rivális nem ellenség, akivel szemben agresszív és manipulatív eszközök alkalmazhatók, hanem az önfejlődés elősegítője, tehát olyan személy, akivel inkább kiegyensúlyozott és harmonikus kapcsolatra érdemes törekedni.

229. oldal

אדם P>!

Amit tréfásan arról szoktak mondani, hogy az ember nem választhatja meg a szüleit, nyugodtan kiterjeszthetjük általában is az életre: a foglalkozás megválasztására és az általa való boldogulásra, a szabadidő eltöltésének módjaira, a párválasztásra. Az egyén számára ez azzal a következménnyel jár, hogy a saját sorsát meghatározó korlátlan hatalom érzése és a teljes tehetetlenség érzése között ingadozik.

218. oldal

אדם P>!

Úgy tűnik, hogy az az ember, aki hajlamos a neurózisra, hangsúlyosan élte meg a kulturálisan meghatározott nehézségeket – többnyire a gyerekkori élmények közvetítésével –, és ennek következtében nem tudta megoldani őket, vagy a személyisége nagy árat fizetett ezért. Nyugodtan nevezhetjük őt kultúránk mostohagyerekének.

218. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jonice Webb: Ismeretlen érzelmek
Anne Dickson: A teljes jogú nő
Ritter Andrea: El(ő)bújás
Ellen Hendriksen: Hogyan lehetsz önmagad
Erich Fromm: A rombolás anatómiája
David A. Clark – Aaron T. Beck: Szorongás és aggodalom munkafüzet
Tara Porter: Te nem értesz engem!
Daniel G. Amen: A boldogság egy szokás
M. Scott Peck: Úttalan utakon
Máté Gábor: A test lázadása