The ​Weight of Zero – Semmi súlya 89% 216 csillagozás

Az író stílusa és a rengeteg mellékszál (főleg minden, ami NONNI!) iszonyatosan bejött. Mindenkinek volt valami baja vagy nyűgje, és gyönyörűen kikerekítették arra a sztorit, hogy tulajdonképpen butaságok miatt szorongunk – „luxusszorongásunk” van dolgok miatt, amik nem érdemlik ezt meg.

Tetszett a regény, viszont akadtak benne vontatott részek és ismétlések. Tulajdonképpen a stílusában emlékezetett Cath mániás depressziójára a könyv, hiszen néha nagyon élveztem az olvasást, nagyon pörgött a sztori és fogytak a lapok, míg máskor toporogtunk, nem csúszott a sztori.

A vicces az, hogy azt vártam, hogy valami átlag lezárást kapok, erre… spoiler

A regény margójára: úgy érzem, hogy ideje újraolvasnom az Egy különc srác feljegyzései című könyvet… (…és megőrülök egy Dunkin' Donuts fánkért.)

Bővebben:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.com/2018/09/KarenFort…

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2018/10/karen-fortunati…

„A Semmi súlya erőteljesen kilóg a mostani ifjúsági irodalmi regények közül. Nem csak a témája teszi egyedivé, hanem a szerzői hozzáállás. A lehető legjobban utánament az általa elképzelt világnak, s ezáltal nincsenek mozgó, bizonytalan kövek, melyek akadályként vannak jelen az úton. Sok témát magába foglal, végleteket, egyedi elgondolásokat, mégis ezek együtt alkotnak kerek egészt. Egy párat próbáltam kifejteni, mégis mi jelenik meg, de botorság lenne részekre cincálni. Minden mindennel szorosan összefügg.
Catherine történetéből mindenki tanulhat. A legfontosabb mondanivalója, hogy bárminemű problémával küzdünk, ne az határozzon meg minket, hanem tanuljuk meg kezelni, és hozzuk ki belőle a maximumot. El kell fogadnunk az élet adta dolgokat, legyen az pozitív vagy negatív. Emellett emberségességre nevel és mellette megnevettet.
Igen, vannak benne ismétlések, de számomra ez egyáltalán nem hiba, csupán a mondanivaló megerősítésére szolgál. Minden egyes kimondott szónál úgy éreztem, ennél jobban már nem lehet hangsúlyozni, mik játszódnak le Cath-ben, de aztán jött egy újabb szint, mikor szükség volt rá, hogy érezzük a helyzetek súlyosságát – legalábbis azt, amit a számára jelent.
Fontos olvasnivalónak tartom, melynek a lehető legtöbb tinédzserhez el kell jutnia, hogy ők is okuljanak Catherine történetéből. Mély tartalma mellett kellően kikapcsol és tanít. A szívemhez nőtt, számomra kedvenccé vált.”

„A legjobb pillanatoknak is vége szakad, bármennyire szeretnénk is, ha nem így volna. Ugyanakkor a rossz idők sem tartanak örökké, még ha néha úgy éreztük is.”

Apró-cseprő, szinte már jelentéktelen dolgokon vagyunk képesek görcsölni/stresszelni/feszülködni. Aztán a kezünkbe kerül egy ilyen történet, és szinte arcon csap, hogy ébredjünk már fel, kapjunk a fejünkhöz, sokkal súlyosabb problémákkal is élnek emberek. Nem csak a könyvekben, a való életben is, csak nem írják fel a homlokukra.
(…)
Sok mindent szerettem ebben a könyvben, mást meg kevésbé.
Mindenesetre örülök, hogy megírásra került a történet, és annak is, hogy elolvashattam, csak lehetett volna rajta még kicsit csiszolgatni véleményem szerint.
A maga nemében elgondoltat, és más perspektívába helyezhet helyzeteket.
Mégis észben kell tartanom, hogy ez egy VP besorolást kapott YA regény, és ha erről nem felejtkezem el, akkor azt kell mondanom, hogy tetszett.

Blogbejegyzés: http://irasaimtarhaza.blogspot.com/2019/05/karen-fortun…

A történet egészen depresszíven indul. Adott nekünk Cath, a főszereplőnk, aki bipoláris zavaros. Már túl van egy öngyilkossági kísérleten, diagnosztizálták a betegségét és rendszeres kezelésre jár. Épp egy új gyógyszert kapott és új csoportterápiára kell járnia, amikor a történet indul. És Cath döntésre jut – illetve majdnem döntésre. Kiválaszt egy D-napot – ez a döntése napja. Amikor nagy eséllyel úgy fog dönteni, hogy bekapkodja a precízen összegyűjtött mindenféle gyógyszerét és elbúcsúzik az életétől. Addig azonban van még egy-két dolog, amit szeretne megvalósítani.

Így tehát a történet alatt végig Damoklész kardjaként lebeg az olvasó feje fölött ez a bizonyos gyógyszeres doboz és a D-nap – nem tudhatjuk, hogy a történet vajon hová fut ki. Cath-nek sikerül megoldania a problémáit vagy végül feladja?

A történetnek ez a fajta vezetése egyébként kifejezetten tetszett, és valóban végig fenntartja a feszültéséget ez a kérdés.

Ezzel együtt Cath hozzáállása időnként nagyon antipatikus volt nekem. Próbáltam megérteni, tényleg nagyon próbáltam. De nem teljesen sikerült – pedig az írónő tényleg próbálkozott.

Összességében azt tudom mondani, hogy kicsit nehezen indult be a kapcsolatunk Cath-tel és ezzel a könyvvel, de a végére egyszerűen nem tudtam letenni, tudnom kellett, mi lesz. És a betegséggel kapcsolatos tanulságok és hogyan is szépen kikerekedtek a történet végére.

Bővebben:
» http://www.deszy-konyv.hu/2018/10/karen-fortunati-weigh…

Tudom, ez oximoronnak fog hangzani, de imádom a mentális betegségeket. Azaz imádok olvasni róluk. Jó tudni, hogy az én kisstílű „hisztirohamaim” teljesen természetesek. Jó tudni, hogy mindenkinek meg van a maga zizije, és mindezekkel lehet együtt élni. Viszont én az ilyen témájú könyveknél nem igazán a lelki, hanem a fizikális részére vagyok kíváncsi.
Én szeretek megdöbbenni, szeretek meredt szemmel bámulni a semmibe, szeretek arról olvasni, hogy emberek mire képesek, ha nem tartják kordában a gondolataikat.
Mellé lőttem ezzel a történettel, mivel ez a sztori a lelki vívódásról szól és erősen YA. Másra számítottam, egy erőteljes befejezésre, egy megrázó történetre, azt szerettem volna, ha megkedvelhetem a karaktereket, de ez sajnos elmaradt. Lehet nem a könnyvel van a baj, hanem velem, lehet túl lelketlenre sikerültem, de engem nem igazán hatott meg, sőt, inkább feldühített a semmitmondás, a karakterek ostoba fafejűsége, a titkolózás, és a vontatott triviális semmiségek.
Nem éreztem lelkemnek valónak.

A Semmi súlya egy komoly és elgondolkodtató regény, ami közérthetően mutatja be, hogy milyen is egy bipoláris lány élete. Vajon más, mint a miénk? Ezt a témát is szépen körbejárja, ahogy örökérvényű igazságokat fed fel, mindezt pedig megfűszerezi romantikával, barátsággal, izgalmas titkokkal és anya-lánya kapcsolattal, és persze zseniális mellékszereplőkkel. A könyv legnagyobb érdeme mégis az, hogy lelke van: és épp ez teszi ellenállhatatlanná.

Bővebben a blogomon:
▶️ http://sorok-kozott.hu/2018/10/konyvkritika-karen-fortu…

Nem ez volt életem olvasmánya, az biztos. Erről már az is tanúskodik, hogy majdnem egy hónap volt míg elolvastam szerintem nem is olvastam még ilyen viszonylag rövid könyvet ilyen sok ideig.

A könyv hangulata elég depresszív, de ez egyáltalán nem lett volna probléma, ha a főszereplőnket meg tudom érteni, de egyszerűen nem ment. Tipikusan az a hozzáállás amit nem tudok megérteni. Ha valami rossz, akkor sírj, vergődj, sajnáld magad. Persze, ha szomorú azzal semmi baj, megértem, ha pár hónapig ilyen gondolatai vannak azt is, de az, hogy a lány folyamatosan mindenkit ellök magától, mindenkit megbánt és csak magára gondol szerintem nem megoldás.

Néha úgy éreztem, hogy mikor az írónő nem tud mit írni bedobja Cath világfájdalmas gondolatait, azt spoiler ecseteli fél-egy oldalon és utána megyünk tovább, ami kicsit unalmas volt egy idő után.

Nagyon vártam ezt a könyvet, de sajnos csalódásként kellett elkönyvelnem. A történet több ponton bántott engem, a sérelmeimet egy bejegyzésben osztottam meg. Hogyha főként a bipoláris zavar érdekel téged is, kedves olvasó, szerintem ne ezt a regényt válaszd a témában. A történet maga középszerű, ezért is adtam három csillagot.

Bővebben…
https://mymoonlightlibrary.blogspot.com/2019/01/karen-f…

Ez egy pozitív hangvételű és értékes könyv, ha az ember meg szeretne ismerkedni a bipolásris zavarral. Az érzékenyebbeket jobban megérintheti, de sokat tanulhatunk belőle, és nem csak a mentális betegségekről, hanem a második világháborúban a normandiai partraszálláskor jelenlévő fekete női postaszázadról is. Engem megérintett.

Bővebben: https://egy-lany-blogja.blogspot.com/2021/09/genetikai-…

Én borderline személyiségzavarral küzdök, így egy részben képes voltam átérezni azt, amin Catherine keresztül ment. A két betegség némileg hasonlónak mondható, bár ez erős túlzás. Amikor bekerültem a pszichiátriára, akkor volt ott egy lány, akinél úgyszintén bipoláris zavart diagnosztizáltak, de nála más ok volt a kiváltó. Nekem tetszett a könyv, és hiába keresnék benne hibákat, egyszerűen képtelen lennék rá. Szerintem több ilyen könyvet kellene írni, hogy az emberek megtudják, igen is létezik ilyen, és ehhez hasonló mentális betegségek.