Tárgyak ​és tájak 0 csillagozás

Karel Čapek: Tárgyak és tájak

A Kulisszatitkok, Emberi dolgok, Évszakok című kötetek után a Tárgyak és tájak további válogatás Karel Capek publicisztikájából, azokat a cikkeket tartalmazza, melyek témája az embert körülvevő tárgyak – a cserépkorsótól az amerikai kályháig – és a szűkebb-tágabb értelemben vett tájak – a külvárosi utcától a Tátra csúcsáig. Capek az újságírást „polgári” foglalkozásának nevezte, s nem érzett ellentétet az újságírói meg az írói hivatás között. Becsülte a maga mesterségét, szinte megszállottja volt, szükségét érezte, hogy minél nagyobb közönséghez szóljon, közvetlenül, mintegy állandó párbeszédben az olvasóval. Ez volt, és ma – fél évszázad elteltével – is ez írásai varázsának titka.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Karel Čapek művei Európa

>!
Európa, Budapest, 1980
226 oldal · ISBN: 9630720043 · Fordította: Mayer Judit · Illusztrálta: Karel Čapek

Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Václav Havel: A szabadság igézete
Alena Mornštajnová: Hana
Csikós Zsolt: Életemet egy rozsdás roncsért
Bohumil Hrabal: Díszgyász
Kosztolányi Dezső: Európai képeskönyv
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Schäffer Erzsébet: Egyszer volt
Pilinszky János: Publicisztikai írások
Bohumil Hrabal: A városka, ahol megállt az idő
Bohumil Hrabal: Foghíjak