Szirén 38 csillagozás

Karafiáth Orsolya: Szirén Karafiáth Orsolya: Szirén

Karafiáth Orsolya a függés lélektanát járja körül novellafüzérként is olvasható családregényében. Az első pillantásra lazán összefűzött emléktöredékek sorának ható, ám valójában szinte mániákus tudatossággal megszerkesztett történet három generáció nőtagjainak életén keresztül mutatja be, miképpen cipeljük tovább a korábbi nemzedékek, anyáink terheit, szorongásait és függőségeit egy olyan világban, ahol a gyerekek éppúgy nem számítanak, mint a férfiak.

>!
Scolar, Budapest, 2017
192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447988
>!
Scolar, Budapest, 2017
ISBN: 9789632448084 · Felolvasta: Petrik Andrea

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Karafiáth Orsolya: Szirén

Nekem ez tetszett, bevallom. Néha túl erősen rá van nyomva az a ceruza a papírra, és azt hiszem, nem ártott volna némi fokozatosságot, némi ívet csempészni az írások közé, mert így elég fragmentált. Ugyanakkor Karafiáth egy fontos témához nyúlt, és nem is nyúlt mellé vele – jórészt azért, mert tudja, miről beszél, és otthonosan mozog benne. (Mondhatni: sajnos.) Ez a kötet az alkoholisták bestiáriuma, tanmesegyűjtemény az ezerarcú szirénről, a piáról, aki mókát-kacagást meg permanens bulizást ígér, hogy aztán, ha megkaparintott, szépen-lassan megegye a testedet-lelkedet. A kötet történetei két csoportba sorolhatóak – egyfelől látjuk Kisannát, aki élesen megrajzolt részeges szülők és nagyszülők fogságában a kiszolgáltatottság minden kínját elszenvedi, másfelől meg látjuk magát Annát, évekkel később, akin úgy látszik, fogott a családi átok, mert színes koreográfiáit mutatja be a részeg vergődésnek. A két szál közül, azt hiszem, Kisannáé az erősebb, Anna ábrázolásakor sajnos a szerző többször túlzásokra ragadtatja magát – ettől függetlenül Karafiáth könyve (Gerlóczyéval együtt) igazi alkoholizmus-biblia, okos és fontos szöveg, és én nagyon örülök, hogy megszületett, hogy lett nekünk.

5 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Karafiáth Orsolya: Szirén

Fölösleges elolvasni. Na jó, talán az első két fejezetet esetleg, de aztán a többi ugyanaz. Lehetne ragozni még, hogy nincs jellemfejlődés, hogy nincsenek eredeti stilisztikai megoldások, hogy a társadalmi környezet is homályos, vagyis nincs egyetlen olyan eleme a könyvnek, ami túlmenne azon a mondanivalón, hogy az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Esetleg gimnazistáknak felvilágosító olvasmányként tudnám ajánlani.

>!
cseri P
Karafiáth Orsolya: Szirén

Érdekes, hogy két ilyen könyv is kijött a Scolartól, mint Gerlóczy Mártoné meg Karafáth Orsolyáé. Mind a kettő ismert név, számos írással a hátuk mögött, amik talán mondjuk vegyes fogadtatásúnak mondhatók. És akkor most itt vannak ezek a nagyon személyes témák, szívügyek, Gerlóczynál a családtörténet feldolgozása, Karafiáthnál meg az alkoholizmus (ami egyébként szintén egyfajta családtörténet.) A párhuzamok itt nagyjából véget érnek, és amúgy Gerlóczy könyve nekem jobban tetszett.
Viszont Karafiáthé sem rossz. Az alkoholizmus romboló hatását mutatja meg generációkon keresztül, és ugye ebben bőven van önéletrajzi elem is, meg még interjúkat is csinált hozzá a szerző. Ami a felépítését illeti, van egy Anna nevű főhősnő, akit gyerekkorában Kisannának szólítottak, és az egyes szám harmadik személyű Kisanna-fejezetek váltakoznak az egyes szám első személyű Anna-fejezetekkel. És mindenhol főszereplő az alkohol, a családban mindenki súlyos alkoholista, és később a felnőtt Anna is az lesz. Ezek jól megírt fejezetek. Nyilván a cél az, hogy szörnyű legyen látni, hogy valaki így szétcsapja magát, és különösen a gyerekes fejezeteknél, hogy hogyan hanyagolják el és bántalmazzák az ilyen családban felnövő gyerekeket. Ugyanakkor néha tényleg olyan is, mintha ezek a sztorik kicsit viccesek is lennének, olyan anekdotaszerűek. Nekem mondjuk volt hiányérzetem. Úgy érzem, a fejezetek sokszor tényleg csak egymásra licitálnak, vártam volna valami ívet – ami mondjuk megvolt a nemrég olvasott, részben hasonló témájú Mégis van apám című könyvben –, kicsit többet arról, hogy miyen így felnőni, milyen hatása van a személyiségre, hogyan lehet, lehet-e belőle „kijönni”… Valahogy ebből kevés van, és inkább csak jelzésszerűen (pl. tudjuk, hogy a főhősnő jár terápiára, de erről nem sokat ír), inkább csak ezek az egymásra licitáló fejezetek, némi lezárással a végén, úgy érzem, ez valahogy egy kicsit azért külsődleges megmutatása a témának.

>!
balagesh IP
Karafiáth Orsolya: Szirén

Van ennek az írásnak egy nagy erőssége a szememben. Sokféle rossz szájízt hagyó történetet olvastam a magyar irodalom köréből. Volt a már-már szokványosnak mondható szociológiai nyomorábrázolás, voltak pszichés kórképek szadótól mazóig, vagy éppen a délszláv térséghez kapcsolható háborús tapasztalatok. A rossznál is az a helyzet, hogy nem elég csak megbámulni, körbejárni, úgy belehelyezkedni. A másoltság nem elrejthető (sokszor nem is cél; meg nem irodalmi kategória ez). A Szirén írójának érezhetően személyes köze van a szorongáshoz meg az alkoholizmushoz. (Ezt nem az interjúkra alapozva gondolom. Azok, ahogy a könyvben is szerepel, akár hazudhatnak is.) Nem válik hiteltelenné még akkor sem, ha az aktuális sztori, helyzet éppen erőltetettnek is tűnhet.
@vargarockzsolt értékelése sokat segített nekem, és már okosabban indulhattam a könyvnek. Nagyon is dinamikus a szöveg. Nem bonyolódik bele a témákba, és többek között ezért is tudom elképzelni, hogy ifjúsági vonalon (még ha éppen ott vékonyodik el az olvasóközönség) kézbe adható lenne. (Magamban már ifjúságiként [YA] tekintek rá.)
Többektől elhangzott, hogy monolitikus a mű: nincsen íve. Ami az elején van, a végén is az van – csak részletesebben tudható. A fejezetek viszont megállnak a lábukon. (Ha novelláskötet lenne, vajon milyennek látnánk?)
A szöveg, a téma adja magát. Hozzáférhetően van tálalva. Lesz-e, aki magához veszi?

>!
Annamarie P
Karafiáth Orsolya: Szirén

Ha alkoholos kihívást keresel a molyon, az valószínűleg nem a nehéz kategóriába lesz besorolva. Szeszes tartalmakat gyűjteni ugyanis nagyon könnyű. Sikké vált a dolog. Olyan, mint rágyújtani vagy beletúrni a hajunkba. Mindennapos, észrevétlen, súlytalan.
Egy pillanatra elfordulsz, s mire visszanézel romokat látsz.
Ilyen romokon lépked Karafiáth Orsolya, egy több generációs alkoholista család megelevenítésekor. Több oldalról vetít, időben is tágít, egy laza szerkezetű textúrát hoz létre, ahol épp elég hátborzongató a leírt szó ahhoz, hogy kitöltse az olvasó a köztes felületet. Novellaszerű füzér ez, mely egyetlen pontra fókuszál, a nap első szavára, pia. Nekem tetszett az a megközelítés, amit a szerző választott, az önmagát ismétlő, csupán csak kicsit kimozduló spirál, vagy még inkább örvény, amely mindent beránt.
A történet elején inkább a nagyszülő, szülők alkohol betegségét követhetjük, ekkor még kicsi az unoka, Kisanna, majd szépen nyakig benne vagyunk már az ő függésében. Nekem mindkét vonal nagyon plasztikus, néha már bántóan naturalisztikus volt, de a valóságban is ilyen, nem?

>!
AeS P
Karafiáth Orsolya: Szirén

Tapintani lehet a Karafiáth-regényekben az irodalmi fejlődést (nagy szavak! de szerintem tényleg), ezért itt és most megadom neki az én öt csillagomat, még úgy is, hogy rólam tudható, vagy legalábbis a korábbi értékeléseimből kiderül: nagyon szimpatizálok vele. Az viszont talán nem tudható, hogy mennyire fontos nekem az, amiről most könyvet írt.
Az alkohol témája talán valamivel több mint egy éve kezdett el foglalkoztatni, amikor rátaláltam egy magát alkoholistának mondó, akkor 24 éves lány blogjára (link: http://soberjump.com/blog/), amit végigolvastam, és azóta is rendszeresen figyelem az új bejegyzéseket, a szerző útját és tapasztalatait. Többek között a blog hatására csatlakoztam tavaly novemberben a Kék Pont Alapítvány 30 napos alkoholmentes kihívásához, a Száraz Novemberhez, amit sikeresen végigcsináltam, és igen, még úgy is, hogy novemberben van a születésnapom, szóval nem is érdekeltek az ismerőseim olcsó kifogásai, hogy ők miért nem.
Rettentő fontos téma az alkohol ma Magyarországon, és persze túlhallgatott, eltitkolt. És igen, talán íródtak már jobb könyvek az alkoholizmusról, mint a Szirén (note to self: elővenni Hajnóczyt), de meggyőződésem, hogy kell ez is, és főleg az kell, hogy egy nő is írjon erről. És jó, hogy pont így írt, ahogy ez a könyv össze van rakva.

1 hozzászólás
>!
klaratakacs +SP
Karafiáth Orsolya: Szirén

Határozott fejlődést mutat Karafiáth Orsolya, vagy csak sokkal összeszedettebb? Nem tudom, de egyszerűen a könyv hatása alá kerültem. Kemény, valóságos, színes-szagos szövegek. Nem éltem ennyire alkoholista közegben, de pontosan újraéltem Kisanna élményeit a könyvön keresztül. A váltott idősíkból ennek ellenére Anna durvább, őszintébb, undorítóbb, valóságosabb és küzdelmesebb élet-részletei fogtak meg jobban.
Elgondolkodtató, elszomorító könyv, mennyi sorsot befolyásol az alkohol, hogy micsoda mintakövetés érvényesül az alkoholizmusban, családokon-generációkon át és hihetetlen erős személyiségnek kell lennie valakinek, hogy kiléphessen a körből. Nagyon keveseknek sikerül. Én drukkolok mindegyiknek. Annának is. Vagy inkább Orsinak?

>!
olvasóbarát P
Karafiáth Orsolya: Szirén

A témáról biztosan nem könnyű írni, nekem olvasni is elég nehéz volt, ezért feladtam félúton.

>!
virezma P
Karafiáth Orsolya: Szirén

Karafiáthról tudjuk, hogy megosztó személyiség. Példának okáért engem is megoszt, ami már-már skizofrén állapotot eredményez. A Maffia-klub annyira sz@r volt, hogy jó ideig feléje sem néztem, de aztán az Él című verses kötete meg megfogott, így most újra a kezembe mertem venni egy regényét, már ha ez annak tekinthető. Nekem inkább egy gyenge ifjúsági regénybe oltott alkoholizmus-krónika végletesen közhelyes, és így hiteltelen karakterekkel és történésekkel. Bár kétségkívül fejlődött a prózaírásban az előző találkozásunk óta. Lehet, hogy ez másoknak így, ezzel a narratív technikával jön át. Nekem Gerlóczy Elvonókúrája sem jött be, aztán meg lett magyarázva, hogy de, az azért jó. Azon már meg sem lepődöm, hogy ők cimbik. Remélem, legközelebb versben vehetem magamhoz.

>!
pável P
Karafiáth Orsolya: Szirén

Szegény Karaf'át az 'ronthatta meg' – nem tudom, férfi vagy nő volt-e az illető –, aki meggyőzte őt arról, hogy ő író. (Már elnézést, de ennyi rosszacska kötet után abba lehetne fejezni, a pszichoterápia hasznos, a lejegyzése is, de nem muszáj megosztani.)


Népszerű idézetek

>!
Ódor_Endre

Nem olyan alja poénokat csillogtat, mint amilyeneket a kis barátaid. Egyszóval olyan csávó kell neked, akinek minőségi a humora, aki nem azon röhög, például, hogy fing. Nem tehettem róla, ezen a ponton kirobbant belőlem a nevetés. Jónak mondom, legyintett keserűen, és magamra hagyott.

91. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tar Sándor: A 6714-es személy
Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek
L. J. Wesley: Afférok
Lucia Berlin: Bejárónők kézikönyve
Charles Bukowski: A semmitől délre
Stanislav Rakús: Alkoholista történetek
Hajnal László Gábor (szerk.): Fantasztikus világ
F. Scott Fitzgerald: Édes szeretteink és más elbeszélések
Szabó T. Anna: Törésteszt
Galgóczi Dóra: A nő millió arca