Vannak könyvek, amikre ránézel, és érzed, tudod hogy szeretni fogod őket.
Na, ez pont egy ilyen könyv.
Oly rég vártam már egy ilyesfajta történetre. De annyira rég. És olyan boldog lettem, hogy megtaláltam.
Karády Anna első könyve. Ne mondd már! Mi lesz itt később? Egy ilyen alaptörténetben annyi ponton el lehet bukni, de az írónő zseniálisan oldott meg minden egyes részletet. Komolyan, olyan mély háttértudás van a könyvben, hogy minden szavát iszod, szinte te is ott vagy abban a korban, velük együtt lélegzel. Szín tiszta történelem.
A könyv egyik nagy erőssége pont az is, hogy nem romantizálja túl a paraszti, vidéki életet abban a korban, mégis, önmaga teszi romantikussá azt, ami: a Balaton burjánzó, egész más látképét, a végtelen, csillagos eget vagy a csendet, ami a mai világunkban fellelhetetlen. A természet uralma az, ami győz mindenek felett. Fel is merül a kérdés; Karády Anna, valójában Almássy Anna lenne? ;)
Megadja neked az írásmód mindazt, ami kimeríti a részletesség, pontosság fogalmát. Elejében gondom volt az, hogy nem magyaráz meg bizonyos dolgokat, de erre később mindig sor került. Egy hibának talán azt róvom fel, hogy kezdetben ez az időugrás dolog nagyon átvezetés nélkül történt, csak már bele is csapunk a történésekbe, és mi se értjük hirtelen mi van, úgy ahogy Anna se. De ettól el lehet tekinteni.
A karakterek.
Anna okos, tanult nő. Mihály okos, tanult férfi. Csakhogy mind a ketten a saját koruk körülményeihez mérten, abban a környezetben. Anna egy modern, huszonegyedik századi, magyar nő. Mihály egy korát meghaladó gondolkodású, mondhatni 18. Századi modern férfi, aki a saját világában többnyire megtalálja a helyét, elfogadja azt. Viszont rettentően fogékony és nyitott az újra.
Anna, mivel vág az esze, miután felfogja, mi is történt, azonnal gondolkodni kezd, agyal, hogy tudna belesimulni ebbe a régmúlt világba, minden erejével ezen van. Ebben segíti egy kedves asszony, Katica, akivek elsőre találkozik. Hogy mekkora szerencséje volt Annának vele! Katica és férje remek karakterek, a nő őrzi Anna titkát, mintha csak a sajátja volna. Érdeklődik, és a maga módján, ő is meghaladja a korát.
Annyira szépen szemlélteti a történet azt, hogy egy rohanó világból a múltba lépve hogy lassul le egy 21.századi ember, szépen, fokozatosan. Felveszi az ottani élet ritmusát. Leginkább a saját életünket ahhoz hasonlítanám, ahogy egy gyorssodrású folyó rohan. Az ő életük egy zajló patak. Megélték a naplementéket. Megélték a fényt. A virágok, az erdő, a család szépségét. Valószínű nem ismerjük azt a fajta szeretetet már, amit ők, ami abból származott, hogy egy szobában laktak mindannyian, nem volt hova elbújni, elvonulni. Együtt éltek.
És az a szerelem… Mikor először Anna és Mihály egy helyre kerültek, találkoztak, az első ami eszembe jutott, hogy olyanok, mintha táncolnának. Mintha minden szavuk maga lenne a tánc, illenek egyszerűen egymáshoz, és mi sem természetesebb, mint ők együtt. Ez a tánc néha lassú, szép, néha heves, vagy lökdösődésbe megy át, de sosincs vége. Varázslatos volt. Az egyik legjobb, időtlen szerelem története.
Van humor, nem túl sok, csak finoman, néha viszont meglepően szókimondó. Volt, hogy nagyon nevettem. De volt hogy nagyon szomorú voltam. Anna sokszor bajba keveredett amiatt, hogy egyszerűen nem bírta el azt, ami a kor normának tartott. spoiler Rettentően együttéreztem vele, mert ismerve magam, én se bírtam volna szó nélkül.
Annyira, de annyira meleg szívvel ajánlom mindenkinek ezt a fantasztikus könyvet. Ezt a fantasztikus könyvet, aminek khm, nem mellesleg olyan meseszép a külső és a belső borítója (nekem a belső a nagy kedvencem) hogy már azért megéri elolvasni.
