Igazi ​nyár 1 csillagozás

Karácsonyi Zsolt: Igazi nyár

Mint elhasznált nyugágy, reccsen a test a nyújtott mozdulattól.
Az alkonyégi hajnal összeránt, és ellököm a szavakat magamtól.

Karácsonyi Zsolt 1977-ben született. Költõ, mûfordító, a kolozsvári Helikon szerkesztõje.

>!
Erdélyi Híradó / Ráció, Kolozsvár, 2010
84 oldal · ISBN: 9789639605893

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

furacs>!
Karácsonyi Zsolt: Igazi nyár

Nagyon szeretem a versek ritmusát. Sokszor nem is a szöveg köt le, hanem a zeneisége, el is engedem a szavak értelmét. Ebben a kötetben van a kedvenc versem is a költőtől (Hídavatás).
Egy könyvtári példányt találtam csak, amit végül befotóztam, hogy meglegyen, pedig szívesen meg is vásárolnám, ha tudnám, hol juthatnék hozzá.


Népszerű idézetek

furacs>!

Hal déli éneke

Ez még nem a végső vétek,
de nem is a parti sáv,
ahol a verőlegények
várják az első hibát.
Ez még csak a nyugtalanság,
ez csupán a meglehet,
láthatatlan láthatóság
terei fölött lebeg.

De ha véletlenül mégis
ideér a rossz csapat,
akkor se nyomd a homokba
túl tünékeny arcodat.
Szokd meg, hogy a mulandóság,
mint a víz, úgy áthatol,
a fércmunkán éppen úgy, mint
szépen varrott vásznakon.

Lidércmentes övezetből
nézd a lépre csalt csodát,
hogy zabálják fel a hülyék,
és túlképzett ostobák.
Tanuld meg a számítást, de
ne te légy a számító,
csak nyugodtan, mint a rezgés-
mentessé vált téli tó.

Ott, a mélyben, hol a jégen
át nem látni arcodat,
ott tanuld a régi bölcsek
által mondott titkokat.
Lehetsz hal, vagy sarki sellő,
vagy akármi, még vadabb,
a legjobb, ha mint folyondár
úszol el a híd alatt.

Élj csak úszva, kúszva, mászva,
erről szól a déli dal.
Akit nem sodor el a víz,
sodorja a szélvihar.

40-41. oldal

furacs>!

Hídavatás

Itt az éjfél, sűrűsödni
kezd a lég az ég alatt,
észrevétlen összeolvad:
fénybogár és vérpatak.

Valósággá gyúródik a
megálmodott esti test,
a folyó, s az égi hidak
közt az éj remegni kezd.
Alászáll mind, ki a fenti
világban nem lát csodát,
radírozza, összetépi
jól megrajzolt önmagát.

Itt az éjfél, itt az óra,
kezdődik a vándorút,
akármerre kanyaroghat
úgyis önmagába fut,
mint az angyal, kinek szárnya
elvakít száz csillagot,
de a teste nem talál a
végtelenbe ablakot.

Aki a végesre voksolt:
itt zokog mind, itt kacag
a szalaggomolyban úszó
híd felett és híd alatt.

Azt gondolják, hogy a hídon
nincsen őr és nincs veszély,
hogy legnagyobb veszedelmük
csak a késő őszi szél,
és a hullám, ha jegesen
mossa már a partokat –
pedig rémesebb a látvány
mi a szív mélyén fogad.

A legalján hidat épít
egy ganajtúró bogár,
ebből aztán sejthető lesz:
még innen is van tovább.
Jobb lesz csendben megfigyelni:
múlik a tél, jön a nyár
hídközépen tücsök cirpel,
megrebben egy lepkeszárny.

Ahogy rebben, az éjféli
hídon megretten az angyal,
nehéz dolog összemérni
lent a semmit fenti ranggal.
Ha már egyszer alászálltál,
mindörökre itt maradsz,
ha szerencséd van, a híd-őr
nagy titokban felavat.

Feladatot kapsz, hogy mint a
hidak, pont úgy élj tovább,
érts meg mindent, kőkeményen
játszd el itt az ostobát,
legyen, aki szórakozzon
fent, amíg szenvedsz alant,
idegeid, mint acélhúr,
zengjen elméd mint a lant.

Mert ezernyi mulatságos
dolog lesz még hirtelen,
például, hogy rátámad a
testre mind a négy elem.

Míg te vársz a szebb jövőre
híd felett és híd alatt –
észrevétlen összeolvad:
fénybogár és vérpatak.

70-71. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jancsik Pál: Kedvük ragyog, mint az ég
Kercsó Attila: Kopjafák árnyéka
Gáll Attila (szerk.): Mozdonytűz
Dobai Bálint: Megfáztam egy temetésen
Kercsó Attila: Gerlék a lármafán
Láng Orsolya: Bordaköz
Balázs Imre József: Vidrakönyv
Ferencz Imre: Madárkirakat
Egyed Emese: Délvidék
Káli István: Helyzetábécé