Új ​élet kapujában 82% 12 csillagozás

1934-ben adták ki utoljára a könyvet.
A klasszikusok lehanyatlottak, egy új világ van keletkezőben, amely már nem ismeri a hexametert.

Peddig annyira jó volt megmerítkezni benne. El is feledtem már, milyen érzés Karácsony-könyvet olvasni. Olyan… karácsonyos/karácsonyi. Egy emelkedettebb és tisztább élet várakozásától telített. Írásai néhol szomorkás nosztalgiával, máshol napfényes derűvel és humorral átitatottak, keveredik bennük egy cseppnyi gúny, egy cseppnyi (ön)irónia, rengeteg humánum és pacifizmus, legbensejükben pedig vidám szatíra lakozik… Nyelvezetük meg, hát maga a csoda – frissesség, üdeség a szóképekben, asszociációkban, csak innád és innád őket.
Karácsony mégis valahol az irodalom perifériáján biceg nagyokat, _mint egy balul kiütött
hexameter._ Már korában is kívülálló (és sokak által vitatott) volt, háborúelőtti gyártmányú¬ moráljával, csoportosulásokon való kívülmaradásával, ideológiák fölé való emelkedésében, a valamely oldalon való elkötelezettség visszautasításában.

Az Új élet kapujában főhőse, Tunák mérnök is választás előtt áll – az Amúr parti nosztalgiából és derűs, bizakodó reményből cseppen vissza az új vonalak szabdalta térképre, ahol lassan szembesülnie kell azzal, hogy az egész háború utáni degenerációt mint üres citromhéjat dobja a szemétre a megváltozott világ. Tintapetty hűtlensége és Struhala hűsége, Kuglai, Himmel és a klub által képviselt különböző értékrendek közt bukdácsolva keresi és próbálja visszaszerezni helyét a világban.
Egy kis túlélősziget világít a hétköznapok hangyatengerében – Tücsöklak, Himmel üvegverandája, ahol megszorult helyzetükben – ideiglenesen, mintegy lábadozni, pihenni, némi szabadságot élvezni – emberek és állatok húzódnak meg. A párbeszéd, az őszinte, értékes emberi kapcsolatok helye ez, Himmel kék, derűs eget beengedő, átlátszó menedéke – minden nyomora ellenére.
Tunák később is mindig megtalálja ezt a biztató kék eget, a vasár- és ünnepnapok értékteremtő szabadságát, de nem másokban, hanem önmagában. Talán ez az egyetlen dolog, amit sikerül átmenekítenie a túlsó partra. Közben megszabadul az idejétmúlt kacatoktól. Néha magad is érzed, hogy vele együtt egészen kiürülsz – majd azt, hogy ismét betölti valami a lelked. Ehhez ért leginkább Karácsony: egyszerre kifosztani és megajándékozni az olvasót.

…ha az ember nem siet meghalni, hát élve viszik a múzeumba– jegyzi meg fanyarul Tunák a világból való kikopottság rezignált tudomásulvételével. Ha nem lenne az a mindenhonnan lekacsintó, reménykeltő harsánykék égbolt…

Közben meg Kuglai, Himmel köre és a klub továbbra is opciónak számít. Tunák kevésbé. Én inkább őt választom.

Hát, feleim, ahogy a Benő ’32-ben látnokian megjegyezte: a XX. századnak nincs szüksége humánistákra.
De nekem azé' igen.

Nem olyan jó, mint a Napos oldal, de remek korrajz, az biztos!