Kara György (szerk.)

A ​köztes lét könyvei 5 csillagozás

Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek
Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei

A ​Mahajána-buddhizmus tanítómesterei szerint a halál óráján, amikor a testet alkotó elemek egymásba omlanak, nem ér véget az élőlények útja. A tibeti, lámahitű buddhizmus úgy tartja, hogy a hús-vér test elhagyása után az eszmélő lény szellem-, azaz elme-testet ölt, és az elme önnön jelenései, utak, fények, istenek, szörnyek között bolyong a köztes lét szakadékában, szurdokában. Több napon át tart ez az állapot, legtovább hétszer hét, azaz negyvenkilenc napig, s az eszmélő onnan csak úgy szabadulhat, vagy legalább kerülheti ki a Rossz Ösvények, gonosz utak csapdáit, önnön teste, szíve, szava tévedései, vétkei hatását, a Rossz Tetté, ha még életében avatott mestertől szerzett intelembe, tanácsba, a nemtudás és balgaságot szüntető Tudásba fogódzva szembesül önnön jelenéseivel, és megérti, hogy mindezek-istenek, szörnyek, mennyek és poklok- önnön elméjének szülöttei.
Ha életében nem jutott volna kellő ismerethez, avatott tudáshoz, akkor most, a köztes lét napjaiban kell… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kelet klasszikusai Fapadoskonyv.hu

>!
Fapadoskonyv.hu, Budapest, 2010
204 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633290132
>!
210 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637310150 · Illusztrálta: Sz. Bodnár Éva
>!
Európa, Budapest, 1986
180 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630741733 · Fordította: Kara György

Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei

Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek

„Ne feledd, mert ez a nyitja annak, hogyha bármily félelmetes és ijesztő tünemény támad, azt biztosan önnön jelenésedül fogadd, s úgy szembesülj vele!"

Lassan 10 éve olvastam a Tibeti halottaskönyvet, azóta elmondhatom magamról, hogy igazán felnőttem. Úgy emlékszem, hogy hasonló volt ehhez a könyvhöz a szövege, viszont ez utóbbi most valahogyan nagyobbat ütött. Valószínűleg kellett a sok-sok negatív tapasztalat, hogy felfogjam és megértsem a mondatok mögöttes értelmét.
A kötet útmutató a halál utáni útvesztők sikeres végigjárásához. Nagyon tisztelem a buddhizmusban azt, hogy a halált elfogadható és természetes dolognak tartják. Az ábrák jók voltak, a kiadás igényes és van egy jó hosszú szójegyzék is magyarázatokkal.
És több minden világosabbá vált számomra, így már sokkal könnyebb a lelkemnek.
Megrögzött buddhizmus elleneseknek és gyerekeknek nem ajánlom.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

A felismerés és a megszabadítás ugyanakkor érkezik el.

53. oldal

Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek

Lunemorte P>!

Bármily félelmetesnek, rettenetesnek mutatkozzék is a jelenés, melyet látsz, úgy ismerj rá, mint önnön jelenésedre! Fényvilágosságul és önnön értelmed villódzásául kell ráismerned!

59. oldal

Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek

Lunemorte P>!

A Halál Urának alakjai is kinek-kinek önnön ismerete önnön sugárzásából támadnak, megfogható valóságuk nincsen.

60. oldal

Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek

Lunemorte P>!

A fény belsejéből pedig a Törvénylényegű önnön arcod: így kell ráismerned. A fény belsejéből pedig a Törvénylényegű erős önnön-hangja, nagy dörgésű, olyan, mintha ezer sárkány egyszerre mennydörögne, oly dübörgő hangú. Az is csak a te önnön Törvénylényegű önnönhangod, így kell tudomásul venned. Ne félj hát tőle! Ne rettegj!

28. oldal

Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek

Lunemorte P>!

Születésből támad a kór meg a vénség és a halál.

5. oldal, Előszó

Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek

Lunemorte P>!

Most értél oda, hogy azt mondjad: ,Meghaltam.' – Ebből a világból a túloldalra mégy, de nem te egyedül, mindenki sorsa ez, így hát ehhez az élethez ne ragaszkodj, utána ne kívánkozz! Ám ha mégis vágyakoznál, kívánkoznál utána, akkor sem volna hatalmad benne megmaradni. Nem érsz el más egyebet, csak a forgatagbeli bolyongást. Ne ragaszkodj hát! Ne kívánkozz!

27. oldal

Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek

Lunemorte P>!

[…] bármi támad, önnön jelenésem ismerem fel…

27. oldal

Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek

Lunemorte P>!

Ne feledd, mert ez a nyitja annak, hogyha bármily félelmetes és ijesztő tünemény támad, azt biztosan önnön jelenésedül fogadd, s úgy szembesülj vele!

28. oldal

Kara György (szerk.): A köztes lét könyvei Tibeti tanácsok halandóknak és születendőknek


Hasonló könyvek címkék alapján

Tibeti halottaskönyv
Bánfalvi András (szerk.): Szertartás a halottakért
Tenzin Wangyal: A tudat természetének csodái
Sabkar Lama: A Garuda röpte
Tenzin: A tibeti gyermekszerzetes
Kelényi Béla (szerk.): Démonok és megmentők
Lopön Csecsu rinpocse: Köztesállapotok
Őszentsége a XIV. Dalai Láma: Száműzetésben – szabadon
David Michie: A lhászai mágus
Ole Nydahl: Félelem nélküli halál