Nehéz értékelést írnom erről a könyvről, mert nem igazán tudtam bekategorizálni.
Először is élveztem az olvasását, könnyen lehet vele haladni, kikapcsolódásnak tökéletes. A fő témája egy amnéziában szenvedő ember (Ben), akire a világűrben lelnek rá és próbálják visszahozni az emlékeit. Azért így írtam, mert a szereplő nem töri magát, azt érzékelteti, mintha őt nem is izgatná a dolog, inkább belemerül a hedonizmusba. A cselekmény ezen tevékenységben ki is fullad.
Nem tudom, a művel mi volt a cél, de én szórakoztatónak találtam, néhol humoros, mintha parodizálna valamit. Vannak hibái a könyvnek, de pont ezek a hibák teszik viccessé. (Lehet, máskor fárasztónak gondolnám, de most jókor találtam rá.)
A történetben összesen 4 emberi karakter van, de egyiket sem éreztem igazán kidolgozottnak, a mellékszereplők érzelmi világa, gondolatai, jelleme rejtély maradt.
A főszereplőnk konyhaművészeket meghazudtoló hévvel veti bele magát az étkezésekbe, de a tényleges ismeretei egy átlagos hétvégén főzőcskéző háziasszony tudásáéval sem érnek fel. Ahogy a sommelier ismeretei is kétségesek. (A Cabernet Savignon nem éppen egy hivalkodó bor.) A burzsuj szótól a végére a falat kapartam. Sokalltam az étkezések leírását, céltalannak találtam, elnyújtott összekötő részeknek.
Itt jegyezném meg: a karakterek amerikaiak, de amikor rövidet kérnek, a robot egyből közli, hogy kifogyott a pálinka készlet. Ettől függetlenül többször is pálinkáznak. A pálinka hungarikum, kétlem, hogy Amerikában elterjedt lenne. Viszont! Ha ebben a jövőben az, akkor szívesen olvastam volna róla, miként lett ennyire ismert a magyar konyha és pálinka (felesezés) az egész világban, hogy egy űrben lévő luxushotel is erre alapoz. Ha már ilyen sok bekezdés elmegy az ételekre/italokra, akkor sajnálatos, hogy pont a legérdekesebb dolog nincs kifejtve.
Ben ezen felül Barbarella férfi változata. Amikor éppen nem eszik, akkor kanos, mint egy hormontúltengéses tini. +18-as részek is vannak, ami az erotikát illeti, nem holmi horrorisztikus sci-fi-re kell gondolni ez alatt. A Barbarella óta nem találkoztam a sci-fi és az erotika ilyen fajta ötvözésével, ezért is találtam humorosnak, hogy szereplőink az űrben csak esznek, isznak, szeretkeznek és füveznek.
Ezek miatt a szereplő (Ben) kicsit erőltetnek tűnt, illetve nevetségesnek, ahogy hol elit gondolatokat próbál az agyába préselni, hol meg a farkával van elfoglalva. Nekem Leslie Nielsen jutott róla az eszembe, mintha egy ’90-es években készült sci-fi paródiában játszana.
Egy ilyen telepet működtető személyektől, tudósoktól némi komolyságot elvártam volna, ellenben mindenki úgy viselkedett, mint egy kamasz. Még a régebbi felvételeken mutatott interjúkban is a kellő információ mellett a személyes megjegyzések gyerekesek voltak.
A történet egy trilógia első része, ehhez mérten már itt meg kell alapozni a háttérvilágot, utalásokat elrejteni a folytatásra, kialakítani a konfliktust. Ezek közül sajnos egyiket sem kaptam meg. Maga az izgalom, kaland kimaradt a könyvből.
Több kérdés született bennem, mint válasz. Csak pár:
– Ben megmentése/felélesztése, arról több infót igényeltem volna
– A telep állattenyésztéssel foglalkozik. Miért is? A szállítási költség megfizethetetlenné teszi azt a húst. Ha már hús: Hogyan oldják meg a szállítást? Van vágóhíd? Mikor és kik viszik el?
– Ha már annyi tehenecske van ott, akkor a szereplők miért nem fogyasztják őket?
– Susan miért hord régi aktákat magával az étkezésekhez is?
– PTSD-t állapítanak meg Bennél. Vígan él, falatozik, és khm… huncutkodik, szóval itt nekem sántít a diagnózis.
– Mi köze a sok háttérinfónak a szingularitásról a karakterhez? A jelenlegi helyzetéhez? A karakter nem gondolkodik (csak a himbilimbivel), nem gyanakodik, így a sok adat feleslegesnek tűnik, nem sejtet semmit.
– Susant miért érdekelte egy több mint 200 évvel ezelőtti multimilliárdos? Oké, hogy kell a felismerés, de ez így légből kapott.
Ami a kivitelezést illeti, az elírások minimálisak, egyáltalán nem akasztják meg az olvasást, teljesen élvezhető. A párbeszédek központozása hibás, de ezt elkerülendő legtöbbször nincs is narráció a megszólalásoknál.
Egyszer mindenképp érdemes elolvasni. A függővégtől sem kell tartani, mivel olyan módon van megoldva, hogy teljesnek is tekinthető az írás, hiszen a karakterek távoliak, így súlytalannak hat a velük történtek.