Az ​állatkertek világa 7 csillagozás

Kapocsy György: Az állatkertek világa

Az állatkertek világszerte népszerű intézmények. Kapocsy György, a neves fotóművész, a budapesti állatkert régi munkatársa sok színes és fekete-fehér képpel illusztrált könyvében elkalauzolja a felnőtt és gyerekolvasót az állatkertek világába, megismerkedhetünk azok történetével, feladatával, az állatok befogásával, ápolásával, etetésével és betekinthetünk Európa legnevezetesebb állatkertjeibe.

>!
Minerva, Budapest, 1984
144 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632233026

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

cinegér>!
Kapocsy György: Az állatkertek világa

Úgy látszik második gyermekkoromat élem, mert teljesen lenyűgözött a könyv. Néha megmosolyogtatott a naivitása. De voltak benne olyan dolgok amik érdekesek voltak. Kár lett volna kihagyni ezt a jó kis könyvet!

krlany I>!
Kapocsy György: Az állatkertek világa

A könyv teljesen rendben van, egyetlen egy baj van, hogy az állatok rácsok mögött vannak, de ez nem a könyv hibája. Viszont ezzel együtt is érdekes.

harnas1207>!
Kapocsy György: Az állatkertek világa

Érdekes könyv, sajnálom, hogy elég régen írták, mivel azóta sokat változott a világ. De még így is sok újdonságot mutatott nekem.


Hasonló könyvek címkék alapján

Szederjei Ákos – Szederjei Ákosné: Állatok fogságban és szabadon
Kovács Tibor: Békák
David Attenborough: Egy ifjú természettudós történetei
Kovács Zsolt: Rokonok vagyunk
Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka
Kovács Zsolt: 100 jó kérdés az állatkerti állatokról
Endrédi Lajos – Pintér Tibor – Veprik Róbert: Zöld járőrként a mindennapokban
Vargha Béla: Állatkerti madarak
Tóth Tibor: Álmom, szenvedélyem, az életem
Kovács Zsolt: Kalandozoo