Ma is él a köztudatban egy olyan hit, amelyet minden esztéta-magyarázkodásnál pontosabban a fiatal Babits híres verse, A lírikus epilógja, annak is az első szakasza testesít meg számunkra:
Csak én bírok versemnek hőse lenni,
első és utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még magamnál tovább nem jutottam.
Persze az irodalomtörténet már régen túljutott azon, hogy e keserű kifakadást, ön-panaszt a humanista Babits Mihály költői életművének egészére általánosítsa, vagy pedig, az általánosításban messzebb menve, a polgári fogantatású költészet lényegi jellemzőjeként fogadja el. …"
részlet a könyv bevezető gondolataiból
