Kezdjük ott, hogy egy kicsit furcsálltam, miért egy evangélikus kiadó ad ki könyvet a pápáról. No persze világi kiadók is adtak ki róla könyveket, viszont ehhez a kötethez egy evangélikus püspök írt ajánló bevezetőt, ami még mindig nem volna probléma, azonban Kamarás elejt néhány olyan, általában a katolikus egyházat bíráló és számon kérő megjegyzést a könyvben, ami miatt ez így a más nemi szervével a csalán verdesés esetét rémíti fel nekem. Mert ha Erdő Péter írta volna a bevezetőt, akkor azt önkritikaként foghatnám fel (no de ne tévedjünk a sci-fi mezejére). Hogy maga a szerző milyen vallási beállítottságú, az nem derült ki a számomra egyértelműen, a neve mögé biggyesztett OJD (ó, mily baljós rövidítés ez manapság) miatt először azt hittem, hogy talán szerzetes, de aztán a honlapjáról kiderült, hogy nem egyházi személy, viszont munkája során sokat foglalkozott az egyházakkal, így bennfentesnek tekinthető. Akit érdekel az OJD megfejtése, itt megtalálja: http://www.kamarasistvan.eoldal.hu/cikkek/ojd/mi-az-ojd_.html.
A könyv maga egy laza elbeszélés füzér, ezek egy részében Ferenc pápa és Skorka rabbi az ökumené jegyében rangrejtve járják a világot, és különös dolgok esnek meg velük, más részében meg csak simán történik valami elképesztő a pápával. Tanulságos és humoros történetek, talán így lehetne legrövidebben összefoglalni. No igen, humor… Ha van szervezet, eszme a világon, amelyik próbálna derűt és humort sugározni, de nem sikerül neki, akkor annak evidens példája a katolikus egyház. Valahogy a hívő katolikusok be vannak oltva humor ellen, legalább is, ha a katolicizmusról vagy annak csatolt részeiről van szó. És most tapasztalatból szólok. Most nem a befogadásról, hanem a kibocsátásról beszélek. Pedig ennek a könyvnek az egyik alappillére, hogy bemutassa, Ferenc pápa maga milyen jó kedélyű, humoros ember, és humorral mennyi minden baj orvosolható lenne a világban (mondjuk tényleg). Az egyik fejezet odáig megy, hogy jól ismert bibliai jelenetek humoros oldalát világítja meg (amiket persze a Bibliából gondosan kihagytak). Végül is ez ötletes.
A másik, ugye a tanulság. Ennek érdekében Kamarás végigveszi a jelen főbb problémáit, és kanyarít hozzájuk egy pápás történetet, amiben Ferenc pápa mindig vidáman, mosolyogva vezeti rá a tanulságra az olvasót, én meg közben azt érzem, hogy Kamarás a hátam mögött állva veregeti a vállamat, hogy na ugye, milyen jó.
Hát tényleg, egy szavam nem lehet itt jó szándékra, felelős gondolkodásra, annál inkább éreztem, hogy a történetek java gyermeteg, szájbarágós, nem megmosolyogtat, hanem kínos fintorra húzza a számat. A jó szándék nem helyettesíti az írói képességeket, egy könyv megírásánál pedig ez mégis csak egyenrangú szempont.
Én nem beszélek le senkit a könyv elolvasásáról, de irodalmi igényekkel közelíteni feléje csalódáshoz vezethet.