A ​Paokingi Apostoli Prefektúra rövid története (Fontes historici Ordinis Fratrum Minorum in Hungaria 2.) 0 csillagozás

Kálmán Peregrin – Vámos Péter: A Paokingi Apostoli Prefektúra rövid története

A ​Paokingi Apostoli Prefektúra rövid története címmel a magyar ferencesek kínai missziós munkáját bemutató kötetet tart kezében az olvasó. A Kisebb Testvérek Rendjének magyar tagjai 1929 decemberében érkeztek meg Kínába és 1952 tavaszáig működtek ott, a segítségükre siető Szatmári Irgalmas Nővérekkel együtt. A hittérítés tevékenységük legfontosabb, de nem elszigetelt része volt. Részt vállaltak a ferences növendékképzésben és Paoking szegényeinek gondozásában; iskolát, árvaházat, kórházat, rendelőintézetet tartottak fenn, de a Magyarországon honos növénykultúra átvételét is előmozdították. 1938-ban a Szentszék a magyar ferencesek által gondozott területen megalapította a Paokingi Apostoli Prefektúrát, és P. Lombos Lászlót, a Kapisztrán Szent Jánosról nevezett Ferences Rendtartomány misszionáriusát nevezte ki annak első elöljárójává. A forráskiadványunk alapjául szolgáló szöveg az ő hagyatékából került elő; a latin nyelven lejegyzett összeállítást 1948 körül, már Magyarországon… (tovább)


Hasonló könyvek címkék alapján

Pierluigi Cameroni: Boldog Sándor István, az örömhír vértanúja
Prevozné Balogh Irén – Rostás Gábor: Gulag
Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon 1903–1923
M. Szebeni Géza: Giesswein Sándor keresztényszocializmusa
Gergely Jenő: A keresztényszocializmus Magyarországon 1924–1944
Klemm Nándor (szerk.): Hunya Dániel élete és munkássága
Kulics Ágnes – Tölgyesi Ágnes: …kövek fognak kiáltani…
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Assisi Szent Ferenc Virágoskertje – Fioretti
Michael Hesemann: Fatima titkai