Világszárnya 3 csillagozás

Moldvai magyar népmesék
Kallós Zoltán (szerk.): Világszárnya

A kötet moldvai csángó népmesék gyűjteménye. A meséket Kallós Zoltánnak mondta el a lészpedi Demeter Antiné Jánó Anna 1956 és 1964 között. Anna néni született tehetség, aki falusi, hagyományos életmódja ellenére bizonyos irodalmi adottságokkal rendelkezik. A néprajztudós a 2002-ben a Magyar Népművészet Mestere címmel kitüntetett mesélőtől ötvennégy mesét, tíz klasszikus népballadát, sok lírai dalt, vallásos éneket és gyönyörű apokrif imákat jegyzett le. Az 1960-as években, pesti tartózkodása idején Anna néni sokat énekelt Kodály Zoltánnak is. Több napon át gyűjtöttek tőle a Magyar Tudományos Akadémia tagjai, hiszen Ő a magyar kultúra egyik legkeletibb végvárának hiteles képviselője. Az összegyűjtött mesék a magyar népköltészet legősibb elemeiből építkeznek, különösen szép és tiszta, emberi világképet tükröznek. A szövegek hűségesen tolmácsolják a csángó népnyelv hangzását, hangulatát, az alkotó közösség belső világát.

>!
Studium, Kolozsvár, 2003
254 oldal · ISBN: 9736430561 · Illusztrálta: Vass Csaba

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Solymár_András I>!
Kallós Zoltán (szerk.): Világszárnya

Képes-e egy munkahely megváltoztatni az embert? Hát persze, sok olyan embert ismerek aki tönkrement, alkoholista lett, elfásult, megutálta az életet, egy idegbajos lett. Ez a képünk általában a munkahely okozta változásokról, holott ennek nem kell így lennie.

Vannak olyan munkahelyek, amik arra hivatottak, hogy az ember kiteljesedjen, fejlődjön és a kiteljesedett önmagát egy közös cél szolgálatába állítsa. Volt szerencsém ilyen munkahelyen dolgozni és életem egyik legnehezebb döntése volt, mikor ott kellett hagynom. De hogyan jönnek létre az ilyen munkahelyek? Egy bolond elkezd valamit és sok másik bolond követi.

A Kallós Alapítványnál töltött szűk évem alatt sok mindent tanultam és rengeteg mesét hallottam Zolibácsiról. Pontosan emiatt nagyon érdekes volt látni az emberek arcát a tárlatvezetéseken, amikor végigkalauzoltam őket a gyűjteményen, megfűszerezne néhány érdekességgel, amelyeket azoktól az emberektől hallottam, kik hozzá legközelebb álltak. A legtöbb vendégünk vagy úgy tekintett Zolibácsira, mint egy félistenre, vagy pedig negédes büszkeséggel elmesélte, hogy ő ismerte. Ez általában azt jelentette, hogy a szomszéd ismerősének a keresztapja egyszer látta valahol, de nem is ez a lényeg. Mindig furcsáltam ezeket az embereket. Miért lennél büszke arra, hogy ismertél valakit aki nagyot alkotott? Azok, akik Zolibácsi „szolgáiként” mindent megtettek azért, hogy létrehozzák az örökséget, nem büszkék rá. Azok, akik hasonlóan nagyok, nem büszkék rá. Ők egyszerűen szerencsések, amiért részesülhettek a tűzben. Ahogy én is szerencsés vagyok, hogy részesülhettem, mégha másodkézből is.

A másik kategória pedig már-már sértő. Nem egy félisten gyüjtött össze tizennégyezer dalt az utókornak. Nem egy félisten állta a sarat a Secu börtöneiben. Nem egy félisten küzdött minden nap, nem egy félisten úszott árral szemben. Hanem egy ember. Egy egyszerű, gyenge, makacs ember. Szerintem ez a bugyuta, torz világnézet az, ami visszafogja az embereket, hogy nagyot alkossanak. Zolibácsi megannyiszor elmondta, hogy még mindig van amit gyűjteni. Még mindig van, amit megélni. Félistennek kell lenni ahhoz, hogy tegyünk valamit az értékeinkért? Nem. Egyszerű emberként kell tennünk és ha ezt elégszer megtesszük, mások félistennek fognak nézni, mert nem tudják elképzelni, hogyan tudott valaki dolgozni azért, ami számára fontos. Minden ilyen megjegyzés feldühített, mert lekicsinylette hetven év munkáját. És nemcsak egyetlen emberét.

Hogy mindezt miért mondom el? Mert a Világszárnya egy meséskönyv. Ezer, meg ezer ugyanilyen van. Csángó népmesék találhatóak benne fonetikus átírással. Remekek, valóban. Amiről viszont a legtöbb ember nem tud, hogy miért ez Zolibácsi egyetlen prózai gyűjtése. Ezeket még abban az időben gyüjtötte, mikor szalagokra vették fel a hanganyagokat, melyekre mindössze pár perc ( ha emlékeim nem csalnak négy és fél) fért csak fel. Ezekből évente pár százra volt keret Magyarországon, ezekből csempésztek át a határon Zolibácsinak. És ez az ember érdemesnek találta ezeket a szalagokat ezekre a mesékre.

Így olvassátok.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

cippo I>!

– Ó, édesapám, hát én még a kapun küjjel se jártam soha. Hogy tudjak én olyan messze elmenni?
– Ahogy tudsz, úgy menjél fiam, met immá csak benned a bizalom.
A gyermek nem es törődött. Nem es vót gondja, hogy elmennyen. Kiment kertbe, s lefekütt a ződ fűre, s elalutt.

137. oldal, A vak király


Hasonló könyvek címkék alapján

Iancu Laura (szerk.): Az aranyréce
Iancu Laura (szerk.): Johófiú Jankó
Kóka Rozália: Aranytojás
Mészöly Miklós (szerk.): Hajnalfia
Wass Albert: A zöld szakállú király fia
Boldizsár Ildikó (szerk.): Mesék életről, halálról és újjászületésről
Sándor László (szerk.): Magyar népmesék
Tóth Béla (szerk.): Legeltetés a három sárkány pusztáján
Ortutay Gyula – Kovács Ágnes – Dégh Linda (szerk.): Magyar népmesék
Magyar népmesék