The ​Recognition of Śakuntalā 1 csillagozás

Indiai mítoszi történet színpadi feldolgozása ókori szemléletmódban. Állítólag az indiai ókor legjobb színműve. Drága Síva, milyen lehet a kevésbé jó???

Nem, ne értse félre senki, nem kívánom lebecsülni, valóban nagyon szép mese, (biztos) jó a stílusa (az eredetinek), de legalább olyan bárgyú a történet, mint Shakespeare némelyik opuszának. Ez Lándzsarázónál sem túl nagy hátrány, a szöveg annyira átütő, hogy az ember szemet húny a csöpögős és időnként logikátlan történéseknél is. Itt is ez a helyzet, csak egy autentikus fordítás kellene. Nem jön ki jól, amikor olyan író fordítja, aki ismeri ugyan a nyelvet, de nem érti a finom árnyalatokat, a szöveg apró, mítikus utalásait, a szimbólumok jelentését, az indiai lélek rejtelmeit. Azt már első kézből tudom, hogy Kalidása mindezt mesterfokon értette, hisz épp előtte olvastam a másik híres művét, szintén mítoszból véve a témát, csak epikus költemény formájában, viszont értő és míves angol fordításban. Szóval nem a művel van itt sem alapvetően probléma.

A fordító itt megpróbálja a keresztény szemével láttatni a csöppet sem keresztény mesét, és így olyan lesz, mint a Türelmes Grizeldisz. Pedig tudni kell, hogy a szereplők nem emberek, hanem hegyek, folyók, istenek, csillagok. Ilyenkor mindig szomorú vagyok, hogy nem tudom az eredeti szöveget elolvasni. Lehet, hogy valóban igazgyöngy. Maga a mítosz gyönyörű.