A ​magyarországi templomok művészete 0 csillagozás

Válogatás egy évezred szakrális építészetéből
Kaiser Ottó – Jankovics Norbert: A magyarországi templomok művészete

Könyvünk ​Magyarország szakrális építészetének szinte áttekinthetetlenül gazdag történetéről, főbb korszakairól és műveiről nyújt vázlatos, de annál átfogóbb képet.
Az elmúlt ezer év művészettörténetileg fontos hazai állomásait műfaji, területi és időbeli egységekbe osztott példákon keresztül mutatjuk be. Gyönyörű templomaink arról tanúskodnak, hogy a történelem során a művészet és a szakralitás szinte elválaszthatatlanul összeforrt, s demonstrálják, hogy saját templomépítő kultúránk hogyan illeszkedik az európai szellemi főáramba, követi változásait, de időnként sajátos, egyedi jelleget is felmutat.
Végigkövethetjük az Árpád-kori hagyományok továbbélését, a szerzetesrendek történetét, a gótika hódításait, a nyugati és keleti keresztény hatások ötvöződését, a puritán reformáció összecsapását a barokk burjánzással, a klasszicizmus érdekes keveredését a nemzeti jelleggel, és bemutatunk néhány kortárs épületet is, amelyek tervezése a háttérbe szoruló műfaj ellenére is nagy… (tovább)

>!
Alexandra, Pécs, 2013
192 oldal · ISBN: 9789633571583

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Csorba Csaba – László János: Falusi templomok
Podonyi Hedvig – Tóth József: Zsinagógák Magyarországon
Tóth Pál – Czeglédi Zsolt: Csodálatos Magyarország
Kállay István – Pusztai László – Stipta István – Bernáth Alex – Dercsényi Balázs – Déri Erzsébet – Nagy András: Bírósági épületek Magyarországon / Court Buildings in Hungary / Gerichtsgebäude in Ungarn
Dercsényi Balázs – Marosi Ernő: Templomok Magyarországon
Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Aradi Nóra (szerk.): A művészet története Magyarországon
Branczik Márta – Demeter Zsuzsanna: Budapesti építkezések állomásai
Sisa József: A magyar klasszicizmus
Bojár Iván András: Nagy Káli könyv