Ószakai ​éjszakák 42 csillagozás

Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Fukuszuke, ​a szerencse fia, így nevezik el társai a regény főhősét, aki valóban a szerencse fiának érezheti magát, mert Ószaka kivilágított utcáin tekergő, éhező csavargóból „apacs" lett belőle, teljes jogú tagja a koreai Kim ócskavas-tolvajlásból élő csapatának. Oszaka közepén, az egymillió-kétszázezer négyzetméternyi lebombázott gyártelep romjai közt keresik éjszakánként nehéz kenyerüket a csapat tagjai. Örökös harcban állnak a rendőrséggel, a rommező őrzésére kirendelt csőszökkel és a Pénzügyi Igazgatóság teát iszogató bürokratáival, akiknek dolguk lenne, hogy kezdjenek valamit a háború idején lebombázott fegyvergyár romjaival, de nem tesznek semmit. Ezért az apacsok – csavargók, börtönt járt mackósok, zsebtolvajok, agyafúrt vagányok – magukénak érzik a romokat, s megpróbálnak pénzt facsarni az ócskavasból. Vas van elég, csak ki kell „bányászni", de jó pénzt érő réz vagy mangán ritkán akad. A „jó" kereseti lehetőségnek híre megy egész Japánban, csak úgy áramlanak az… (tovább)

Eredeti cím: 日本三文オペラ (Nihon sanmon opera)

Eredeti megjelenés éve: 1959

>!
Európa, Budapest, 1984
238 oldal · ISBN: 9630733145 · Fordította: Kalmár Éva

Enciklopédia 3


Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 37

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

Olympia_Chavez>!
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

Fukuszuke hajléktalanként tengeti keserves hétköznapjait, küszködve éhséggel és hideggel. Leginkább az előbbi zavarja, minden mást rezignáltan nyugtáz a környezetében. Majd egy vacsorameghívást követően, elvetődik az ószakai apacstelepre, ahol egy olyan összetartó, mégis önálló közösség része lesz, melyben otthonra talál.
Kaiko maga is élt az ószakai apacstelepen, saját tapasztalatai alapján íródott a mű, ami izgalmas és szórakoztató, olykor humoros, vagy épp megdöbbentő. Rendkívül könnyedén és érzékletesen vázolja föl az emberi viselkedésformák széles skáláját. Mindemellett azonban már-már érzéketlen az egyéni tragédiákkal szemben, minden szentimentalizmust az olvasó személyes fogékonyságára bíz
Az apacstelep nem más, mint a törvényen kívüli seftelők, csencselők, tolvajok és ex börtöntöltelékek kolóniája, akik a néhai szugijamai fegyvergyár romjai között guberálnak. Jól szervezett csapatokban, kemény munkával termelik ki a mindennapi betevőre valót. Keménykötésű bátor és igazságos emberek, akik tesznek az állami kizsákmányoló közmunkaprogramra, saját törvényeik szerint élnek és megbecsülik a legkönnyebb, vagy legalantasabb munkát végzőt is, mint ahogy nem tesznek különbséget japán és koreai között sem.
Persze ez az „idilli” és kalandos állapot sem tart örökké, na meg nem is tenné lehetővé, hogy megfigyeljük a közösségi élet árnyoldalait, hogyan változnak meg az emberek, ha felüti fejét a baj. Kaiko pedig leginkább ezt szereti nekünk megfesteni. Hogyan viszonyul az egyén a közösséghez és fordítva? Hogyan változnak az emberek? Milyen kapcsolatok alakulnak ki egy olyan közösségben, ahol a munkatársak, lakótársak, barátok, egymásnak még a tisztességes nevét sem ismerik, a múltját meg pláne nem? Milyen következményei lehetnek egy válsághelyzetnek?
Főhősünk, Fukuszuke mint egy érdeklődő diák, mindent szépen megfigyel, tanulmányoz, és elmélkedik, mi pedig az ő szemén és tapasztalatain keresztül láthatjuk ezt a furcsa, szurtos és veszélyes, változó világot.

DTimi>!
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

Egy nyomortanya mindennapjai, percről percre. Bár ez a történet Japánban, a második világháború után zajlik, szerintem kortalan és tér nélküli. Bárhol, bármikor és lehet, hogy bárkivel is előfordulhat hasonló. A létfenntartás története.

SteelCurtain >!
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

Olvasás közben nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ezek a japán és koreai apacsok tulajdonképpen itt élnek közöttünk. Nem valami lepusztult helyen lakok, de szinte naponta látok embereket, megannyi Fukuszuke, Kim és Félszemű reinkarnációit akik kukáznak, papírhulladékot, ócskavasat gyűjtenek, nem beszélve az elhíresült “színesfémkereskedőkről”, akik minden skrupulus nélkül megfújnak minden fémtárgyat. Számukra az ócskavas éppolyan éltető elem mint az oxigén.
Többnyire azzal vádolják őket, hogy lopnak.
Mi tagadás, a vád gyakran igaz.
De vajon elintézhető e mindez azzal, hogy dörgedelmesen kijelentjük, hogy akkor csukják le őket?
Hisszük e továbbra is, hogy egészséges az a társadalom, ahol széles rétegek csak lopás útján teremthetik elő a napi betevőt?
A Szugijama bánya történetét mindenkinek meg kellene ismernie. Ez egy borzasztó lehangoló történet, mely mégis lebéklyózza az olvasót. Nem csak azért, mert olyan világot ismertet meg velünk, mely az átlagolvasó számára ismeretlen, hanem azért is, mert a szerző, könyvében hihetetlen bravúrral egyszerre festi meg a mai társadalom hű tükörképét, görbetükrét és az egésznek a tagadását. Ezek külön-külön is komoly teljesítménynek minősülnek, de egy az egyben ez kb a lehetetlen kategóriája. Kaiko Takesinek mégis sikerült!

Miyako71 P>!
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

Szomorú történet Japán nyomorban élő szegényeiről. Csak kis adagokban volt olvasható, általában ott hagytam abba, ahol nekiálltak az éppen aktuális belsőségeket enni.
Jó társadalomrajz, az apacsok világa gyakorlatilag leképezi a „normál” társadalmat, kicsit ki is figurázza azt – már csak a létezésével is megfricskázza az átlagemberek közösségét.

Zsuzsanna_Everling>!
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

Ez egy szomorú történet, sok megmosolyogtató részlettel tűzdelve. De bár a száj mosolyog, a szív néhol kicsit összeszorul, ha arra gondolunk, hogy ez nem csak mese. Az apacsok mindenki életében ott vannak. Néha más ruhát öltenek, más területen „muriznak”, de a világ részét képezik.
Szemléletformáló. Magába /és maga köré/ néz az ember a regény olvasása után. Hálás vagyok, hogy az utamba került.

Marcsusa>!
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

Hát hol is kezdjem… Elég részletesen írja le az apacsok mindennapjait, hogyan élik túl a megpróbáltatásokat, miket meg nem tesznek azért, hogy pénzhez jussanak. Az ember azt gondolná, hogy vannak olyan dolgok, amiket azért ők se tesznek meg… DE IGEN! Úsznak abban a sötét mocskos, mindennel teli lében, csakhogy megtalálják az elsüllyedt árut…
Állandó harcban állnak az éhséggel, a nyomorral, a rendőrökkel, és olykor még saját magukkal is…

kedaiyun>!
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

Érdekes könyv. Regény, de úgy éreztem, nem annyira a cselekményen van a hangsúly, hanem a szereplők és a tevékenységük bemutatásán. Az utószóból kiderül, hogy az író személyesen is megtapasztalta az apacslétet, hogy megírhassa ezt a szociográfiai jellegű könyvet. A szereplők múltjától keveset tudunk meg, de a jelenükről annál többet. Lehangoló környezetben játszódik ez a történet, a lebombázott fegyvergyár romjai és a nyomornegyed a helyszínünk. Az író alaposan bemutatja az apacsok életmódját, az evés, az alvás, a „murizás” és minden más is megjelenik a könyvben. Emellett jól bemutatja a társadalmi csoportokat is: japánok és koreaiak is vannak az apacsok között, így a két nép viszonyát is láthatjuk. De az apacsok nem tesznek különbséget japán és koreai között, ahogy nincs különbség a bűnözők, hajléktalanok és egyéb lecsúszott figurák között sem. Nem egy könnyű olvasmány, de nagyon érdekes.

Dorsyn>!
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

Érdekes regény volt, minden tekintetben új élmény a Japánnal kapcsolatos olvasmányaim között. Meglepett a történet frissessége, imádtam az író stílusát, még ha a történet nem is egy vidám sztori. Mély mondanivalójú regény, sajátos japán köntösben. Érdemes volt elolvasni.

pokolpetu>!
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

El tudom képzelni egy kockadobálós szerepjáték alapötletének.
Nyilván én lennék benne a főhős.

Stendhal>!
Kaiko Takesi: Ószakai éjszakák

na hát hogyismondjam…. Nem volt vidám, egy kicsit sem. Gyakorlatilag bemutatja a nyomor szintjeit, a legmélyebbtől fölfelé, majd vissza. Mi itt, a gépek előtt talán el sem tudjuk képzelni, hogy ez lehetséges. Mármint a nélkülözés, szegénység, kétségbeesés, elhagyatottság fokozatait. Nem tudhatjuk, mi az a pont ahonnan még mindig van lejjebb, és mi az ahonnan már csak a vég.


Népszerű idézetek

Cneajna P>!

A Harima, a Hirakata és az Ivamigócú művekben szinte mindenfajta fegyvert gyártottak: töltényhüvelyt, lövedéket, puskát, ágyút, tankot és hadiszállításra alkalmas vagonokat. Az üzem hatvanhat éven át épült, terjeszkedett: 1879-től 1945-ig, Japán háborús vereségéig. 1945-ben itt mintegy hetvenezer munkás dolgozott. Többször is bombázták az üzemet, de csak az 1945. augusztus tizennegyediki szörnyű légitámadás idején semmisítették meg, egy nappal a háború befejezését jelentő nyilatkozat kihirdetése előtt. A később nyilvánosságra hozott számtalan dokumentum bizonyítja, hogy a vezetők már egy héttel korábban döntöttek a potsdami nyilatkozat elfogadásáról. Az egymillió-kétszázezer négyzetméternyi terület tehát minden kétséget kizáróan azért vált szörnyű rommezővé, mert a Tennó* és a militarista csoport konokul, minden áron meg akarta őrizni a tekintélyét, és értelmetlenül tétovázott, nem hajtotta végre a döntést. Ki tudná megmondani, hogy az üzem hetvenezer munkása közül hányan pusztultak el azon a napon. Hány és hány ház van Oszakában és környékén, ahová akkor, augusztus tizennegyedikén este nem tértek haza azok, akiknek haza kellett volna térniük. Hány és hány apa és férj, fivér és nővér pusztult el értelmetlenül a militarista vezérek ostoba becsvágya miatt.

* A japán császár

13. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1945 · Oszaka
Ekhal>!

De éjszakánként, amikor bebújt a vackába, és egyedül a sötétben szemtől szembe találta magát az éhséggel, kiderült, hogy milyen erős ellenféllel van dolga. Ma tolakodónak és makacsnak látszott, lopva, fondorlatosan támadott, azután hirtelen olyan erővel tört rá, hogy a gerince is beleroppant, kisvártatva visszavonult, békén hagyta. De amint alábbhagyott az ébersége, még meg sem nyugodhatott, ellenfele máris a bőre alá bújt, majd a mellét nyomta, mint valami nehéz kő.

2. oldal

SteelCurtain >!

– Valami ostobaság jár a fejemben. Arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha a szobában kinyitnák az ablakot a halálom előtt.
– A halálod előtt?
– Igen, de ne törődj vele. Kinyitnák az ablakot, és látnám, hogy egy paraszt dolgozik a mezőn, a folyón meg csónakok úszkálnak. Az ilyesmitől olyan könnyű lesz az ember szíve. Ezért jutott eszembe, hogy jó volna, ha kinyitnák az ablakot…

Ekhal>!

Ahogy álomba zuhant, mint fellebbenő madár árnyéka suhant át kába agyán a kétely: vajon különbözik-e az ember teste egy fatuskótól? És miben különbözik?

vercsa>!

Igencsak keserű a sorsotok. Tolvajnak hisznek benneteket, méghozzá arcátlan tolvajnak, de tulajdonképpen nem szabadna tolvajnak tartani titeket. A kormányban közönséges gazemberek ülnek, rosszabbak, mint ti. De engem gyerekkoromtól erkölcsöt hirdető könyveken neveltek. Valaha élt egy európai tudós, aki azt mondta, hogy a rossz törvény is törvény. És kiitta a méregpoharat, mert engedelmeskedett a bíráknak, pedig egyáltalán nem volt semmi bűne. Hát én most olyanféleképpen érzem magam, mint az a tudós. Értelek én titeket. Nem azért kergetlek, mert meg akarom mutatni, hogy milyen hűségesen szolgálom a Pénzügyi Igazgatóságot. De ha egyszer a törvény tiltja, hogy kiássátok, ami a földbe van temetve, akkor védeni kell ezt a törvényt. Ha nem kedvetekre való a törvény, csináljatok forradalmat. És ha megváltozik a törvény, én elsőként állok a ti oldalatokra.

90. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Szókratész
SteelCurtain >!

– Miért mondod japánnak magadat?
– Hogy ne ártsak a földijeimnek. Még azt gondolják, hogy minden koreai ilyen ronda, mint én.

pokolpetu>!

A víz, amit az öreg körbehordott, néha petróleumízű volt, néha meg pálinkaszagú, de akik a pusztaságon gürcöltek, mindig szomjasak voltak.

Negyedik fejezet (Európa Könyvkiadó)

Olympia_Chavez>!

Tama feltűnően szép volt, s ezenkívül különleges tüdővel és meglehetősen furcsa aggyal rendelkezett. Szabályosan vágott szem, keskeny orr, hosszú, sűrű szempillák, vastag ajkak. Ha igaz, hogy az okinavaiak őseinek ereiben a csendes-óceáni szigetek lakóinak vére folyt, az utóbbiak pedig – Heyerdahl elmélete szerint – az ősi inkák leszármazottai, akkor Tamában még maradnia kellett néhány cseppnyi királyi vérnek ezektől a távoli ősöktől, olyan szép volt az arca.

56-57. oldal, Második fejezet - Góré, hajrás, halacska, révész, búvár (Európa könyvkiadó, 1984)

Olympia_Chavez>!

– Elég az ostoba fecsegésből. Mondja meg, mit akar tőlem.
– Enni akarok valamit.
– Igyék vizet.
– Annyiszor teleittam már magamat, hogy a csontjaim is elrohadnak.
– Mit csináljak magával? Jöjjön, hazaviszem.

65. oldal, Második fejezet - Góré, hajcsár, halacska, révész, búvár (Európa könyvkiadó, 1984)

SteelCurtain >!

Még a Dzsandzsan utca környékének nem éppen tisztaságszerető lakói is elfordultak, amikor testközelbe értek vele. Aki csak egy pillantást vetett rá, tudta: nemhogy munkája, de hajléka, gyereke, asszonya, holmija, neve, semmije sincsen, egyszóval az égvilágon mindent réges-régen elveszített, ami ő saját maga volt. A város egy bűzös húscafatja – nem illik más szó rá. Még elképzelni is nehéz, kinek a hasából pottyant a világra. Semmire se való, olyan, akár a külvárosi gyár elhagyott udvarán évhosszat föl nem száradó tócsa, amely hályogos szemmel mered a világba.


Hasonló könyvek címkék alapján

Murakami Haruki: A kurblimadár krónikája I–III.
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton
Natsuo Kirino: Kín
Murakami Haruki: Norvég erdő
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze
Takiguchi Yasuhiko: Harakiri
Kazuo Ishiguro: A dombok halvány képe
Misima Jukio: Egy maszk vallomásai
Szilasi László: A harmadik híd
Dadzai Oszamu: Hanyatló nap