Hangyaboly 75% 174 csillagozás

Kissé fura, hogy nincs a regénynek központi alakja, ennek ellenére működik a történet. Ha igazi főszereplője nincs is Kaffka Margit írásának, központi eleme nagyon is van. Az apácazárda a leánynveldével nemcsak egy magamfajta férfi, de a korombeli nők számára is ismeretlen terep lehet. A mai lányokról már nem is beszélve. A zárda messze nem olyan statikus intézmény, ahogyan azt egy kívülálló felületesen gondolná. A zárda elvileg az elmélyülés és magába fordulás helye lenne, ám közelebbről szemlélve szüntelen hadakozás nyomaira bukkanhatunk. Harcolnak a modernebb felfogású nővérek a konzervatívok ellen. Személyi torzsalkodások mellett a zárda folyamatosan harcol a növendékek felszenteléséért. A gazdagabb növendékeknek a rendre szálló vagyona mellett a szegényebb sorsú lányok megnyerése is fontos, mert ők az ingyenes munkaerőt biztosítják a nővérek számára. S természetesen harcolnak a növendékek is. Van aki csak azért, hogy legyen néhány perc magánélete. Mások talán a szerelemért, de legalábbis a családalapítás jogáért, a civil életért. S van aki a tanulás lehetőségéért, anélkül, hogy be kellene lépnie a rendbe. Csendes történet, de érezni a fortyogó katlan hevülését. Egy változó világba pillanthatunk, mielőtt még befejeződnének a változások. Torz múlt, félkész jövő és formátlan jelen egyedi kavalkádját.

Csalódás. Bár magam sem tudom, mire számítottam, de nem erre, az biztos. Túlzsúfolt, sűrű, mégis sok szempontból hiányos regény. Nyelvezete szecessziós túlburjánzásokkal indázza körül, érzékletes, színes-illatos, fülledt, sajátos hangulatot keltve. Akár a zárda konkrét és jelképes helyszíne – sűrített élettel tele. Itt minden intezívebb a megszokottnál, minden apró mozzanat felnagyítva tárul elénk. A zárt helyszín és a közös, szigorú szabályok rabságában, mintegy nyomás alatt alakulnak a jellemek, forrongnak az érzelmek, szenvedélyek, születnek a kapcsolatok. Mintha a kinti világ leképzése lenne ez a hangyaboly, a maga pletykáival, intrikáival, szervezkedéseivel, hatalmi harcával, konzervatív és haladó erők összecsapásával, a női emancipáció apró lépéseivel, az egyéni szabadság és önállósulás igényével. A zárda életének belülről, nem is enyhe kritikai éllel láttatott képe, jelképessé válva, a századelő társadalmára, értékrendszerére, mozgató erőire mutat rá. Arra, hogy ez a hangyaboly a személyiségformálás helyszíne, mely nem mentes torzító hatásoktól sem, amennyiben elfojtja, visszanyesi a természet friss, életerős hajtásait. Az antiklerikális szólam így egyben társadalomkritika is, az apácalét pedig a hagyományos nőidentitás, a tisztaság, szüzesség kulturálisan rögzült jelképe.
Érdekes, hogy a regénynek nem igazán van központi karaktere. Leginkább talán Király Erzsi alakja tűnik annak, aki gyakran kívülállóknt tekint a hangyabolyra, egyféle hangyakirálynőként, aki sajátos státusa révén elkülönül a többiektől. Néha bele-beleszól a többiek sorsának alakulásába, de többnyire szemlélőként vizsgálja monotóniájában is mozgalmas életüket, miközben megőrzi önmaga viszonylagos érzelmi-szellemi függetlenségét. Csakhogy Erzsi alakja/nézőpontja a regény során gyakran eltűnik, helyet adva a többiekének. Néha az olvasó észre sem veszi a nézőpont vagy épp elbeszélői szólam váltását, ezáltal picit összekuszálódnak a szálak. És ahogy nincs egységes nézőpont és egyértelműen kiemelhető főszereplő, úgy egységes, határozottan körvonalazható cselekmény sincs. Inkább epizódokból építkezik a regény, többé-kevésvé kifejtett cselekményszálakból. Mintha azt sugallná, egy hangyabolyban nincs önálló individuum, kiemelendő élettörténet, minden így, együtt működik, egy közösség önfenntartó, önszabályzó mechanizmusaként, melyből kiemelkedni, kiszabadulni szinte lehetetlen vállalkozás. Szinte…
Tetszett ez a metaforikusságra, összetettségre való törekvés, a megvalósítás azonban kevésbé. A felépítés, de a karakterábrázolás is, főként a regény második felében, kicsit elnagyolt, elsietett, annak ellenére, hogy az eléggé vonatott, lassú kezdés után itt picit mozgalmasabb, kevésbé unalmas lesz a regény. Mindentudó elbeszélő híján sok olvasónak szánt információt a dialógusokba próbál beépíteni a szerző, ezáltal néha különösen suta, művi és erőltetett párbeszédek kerekednek.
Végig az az érzése az embernek, hogy a viszonylagos cselekménytelenség ellenére túl sok mindent próbált a szerző belesűríteni a regénybe, és végül túl sok minden maradt torzóban, kidolgozatlanul.
Kár érte.

Egy apácazárda mindennapjai a XX. század elején. Elsőre kicsit meglepő volt a sok érzelem, a forrongó indulatok, de ha jobban belegondol az ember, nem is lehet mást várni egy olyan helyen, ahol ennyi nő van összezárva, ráadásul ilyen sok szigorú szabállyal.
Egyes helyeken annyira tetszett a szöveg, hogy többször is visszaolvastam, főleg a párbeszédeket, de néhol meg átment teljes unalomba, ahol meg alig volt erőm folytatni. Szerencsére nem egy terjedelmes darab, így összességében gyorsan végeztem vele. Most akkor jöhet Diderot-tól az Apáca. :)

Igazi ínyencség volt számomra, a fiatal férfi számára egy zárda életéről, a régi felfogású, illetve a modern gondolatokat valló nőverek harcáról, mindezt olyan szép stílusban, hogy csak ámulok és bámulok. Kaffka Margit egy csodálatos történetet mesélt el nekünk, egy olyan helyről, ami sok mai ember számára, legyen férfi, vagy nő, teljességgel megfoghatatlan.

Egy oktató apácarend bentlakásos iskolájának apró intrikái, helyenként kissé szónokias párbeszédekkel, de javarészt eleven figurákkal. Furcsa manapság olvasni ennek az életidegen közegnek a visszafojtott kamaszlány-álmoktól fülledt hétköznapjairól, de Kaffka tehetségét mutatja, hogy száz év távolából is együtt tudunk izgulni a lányokkal, és szurkolni Király Erzsinek, spoiler

Kordokumentum, s egyben szerethető kis történet; a Hangyaboly cím jól illik hozzá.

Olvasgatom a korábbi értékeléseket, és nem értek valamit: csak engem lepett meg ennyire a zárdában izzó- izzadó szerelem? Én eddig mindig azt hittem, ha álmodoznak is bent- mert hogyne álmodoznának- akkor valami egykor, a kinti világban látott férfi, vagy egy helyes kispap lehet a titkos, és nyilván százszor meggyónt ideáljuk. Node ez? Hajfürtök, érintések, vallomások, és mindezen senki nem lepődik meg, láthatóan száz meg száz éve megszokott jelenség. Ilyenkor a párokat szétültetik , másik kolostorba küldik, aztán elcsöndesednek a szenvedélyek. (Vagy nem, lsd. Kunigunda)
Másrészt még azon is elgondolkodtam, vajon mi nők nem ilyen test nélküli, teljes szerelemre vágyunk-e sokszor? Hogy a másik értse minden rezdülésünket és gondolatunkat, a pillantásunkat. Erre férfi sosem lehet képes, mert nem, és kész. Vajon bujkál bennünk is egy efféle örök vágyakozás? Mi, világi nők talán a férfi szerelem és a női barátságok összeszövésével tudunk belül harmóniát teremteni?
Hát titeket ez nem kavart fel??

Hangulatteremtésből csillagos ötös! Az utolsó mondatok után odarohantam az ablakhoz és 10 percet bámultam az emberek színes esernyőit, kellett egy nagy adag Élet! Zárda, apácák, monotonitás, szürkeség, fülledtség, váááhhh, ki innen, ki! Az emberek minden körülmények között emberek, az érzéseiket és szenvedélyeiket hiába próbálják elnyomni valamiféle képmutató, számító érdekekből mindenféle szertartásokkal. De „egy olvasó körülmondása alatt is ötvenháromszor kell emlékezni” a halál órájára, lassanként megmerevednek, elsorvadnak azok a szenvedélyek, a szerencsésebbek megbékélnek a helyzetükkel és akkor jó apácák lesznek, olyanok, amilyennek lenniük kell az évszázadok alatt kialakult szokások és elvárások alapján.
Négy csillagot akartam adni, Diderot apácájához képest sehol sincs, de rájöttem, hogy csak más, teljesen más, a női író lágyabb megközelítése miatt.

Nekem kezd nagyon bejönni ez a Kaffka nőszemély, ez egy annyira helyes történet volt, amolyan kékharisnyás csíkos könyv. Ha találok még tőle a könyvtárban, még a Kaffka-kihívásra is benevezek, reszkessetek! :-)

A rövid mű egy zárda mindennapjait mutatja be. Azt gondoltam volna, hogy nem sok minden történik ebben a műben. De így olvasás után mégsem nevezném mindennapinak a zárda mindennapjait. A látszólag csendes felszín alatt kavarognak az indulatok, érzelmek, s az érdekellentétek.
Eléggé elterjedt nézet az, hogy a kolostorban, zárdában élő személyek között fel-fellángol a szerelem. Tulajdonképpen az lepett meg, hogy itt sincs másképp. Azt gondoltam volna, hogy a szerző ebben a kötetében lerombolja ezt az elterjedt nézetet. Meglepetésemet fokozta, hogy a szereplők még csak nem is tesznek nagy erőfeszítéseket e érzelmek eltitkolására. Mindenki tud róla, maximum nem beszélnek fennhangon róla, suttogások, kis pletykák során beszélik meg a történéseket, észrevételeket.
Érdekes személyek jelennek meg a kötet lapjain, de jellemábrázolásokat kissé hiányosnak éreztem. Szösszeneteket láttam az apácákról, s ezek által lehet némi belátásom, hogy ki miért választotta a zárdai életet. Nem mindenki a hitéletének erősítése miatt választja a zárdát. Ügyeskedők – tanítónői diplomát ingyen szerezni óhajtók –, ugyanúgy feltűnnek, mint azok, akik dacból választják a bezártságot.
A komor falak között humoros és botrányos jelenetekre is sor kerül az apácák nem kis rémületére. De e pár nap visszásságai, halálesete ellenére az élet megy tovább a falakon belül.

Újraolvasás volt. S valahogy „izgalmasabbra” emlékeztem. Most is szívesen olvastam, nem erről van szó. De most annyira átláthatónak/átlátszónak tűnt a zárda parabolaszerű világa. Hiányzott a helyzetek, mondatok, figurák mögül a titok, a váratlanság. Most talán elevenebbnek éreztem a zárdán kívüli világot, pl. a bankett leírását. Ott igazi színek, ízek, illatok voltak. De mindezzel együtt pontos és jó könyv.