Kaffka Margit elbeszélésekkel kezdte prózaírói pályafutását, s a műfajhoz haláláig hű maradt. Elbeszéléseiben a korszakváltás nyugtalanságainak teljes térképét megrajzolja, s az új életérzéshez, mely egyidejűleg forradalmas újat-akarás és gyógyíthatatlan nosztalgia régi, semmibe-tűnt harmóniák után, a műfajt is hozzáigazítja. Írásai megtelnek színnel, fénnyel, hangulati elemekkel s az emberi nyugtalanság soha ki nem fejezett motívumaival. Kivételes írói érzékenysége minden fontos külső és belső jelzést felfogott, s törekedett is az élet új törvényeinek és sorsszerű változásainak művészi fölfedezésére. Egyik méltó utóda, Kádár Erzsébet írja, hogy „az összefüggések fonalait követve a kor minden nagy kérdése felé a szerző és a nyugtalan lélek mohóságával kinyújtotta a kezét”. A változásokat mindenekelőtt az emberek életében és sorsában méri föl, beteljesült vagy beteljesületlen szerelmeken, felbomló vagy szövődő kapcsolatokon, elfojthatatlan lázadásokon vagy kényszerű megalkuvásokon,… (tovább)
Az élet útján – Versek, cikkek, naplójegyzetek 1 csillagozás
Enciklopédia 1
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 2
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Ezt az értékelést muszáj idézettel kezdenem és zárnom.
Ami forradalom, szabadságharc a kereszténység óta volt Európában, mind megismételte az elsőt a nőkkel való elbánásban. A barikádokon halni jók voltak; fölös létük heve lobbot vetni és hajítani csóvát; kisarcolt, szegény tetemükkel tömni a sáncokat „Szabadság!” – mit jelentett ez a szó Párizs halkofáinak és vértanú zöldségárus-nőinek? Nem kellett-e azontúl éppúgy elviselniük férjük ütlegeit?… Mégis, milyen sikerrel uszította és fanatizálta őket a férfiszó… Ám mikor az eredményeken osztakoztak, mindig első volt visszaparancsolni a nőt a főzőkanálhoz. És sokkal okosabbat ma sem tudott kitalálni.
Nagyon szeretem Kaffka Margitot. Az érzékenységét, a stílusos mondatait, a jól megválogatott szavait. Őt olvasva olyan, mintha múltszázadi barátnőmmel, lelkemhez közel állóval beszélgetnék. Kaffka Margit igazán NŐ, és meg is tudja fogalmazni, mit jelent ez. Nem rikácsolva és hisztériázva, hanem hűvösen, komolyan, de tekintélyt parancsolóan. El sem tudom képzelni, hány értelmiségi nőnek adhatott reményt, követendő példát a századforduló első évtizedeiben, és talán még most is. Nem utasítja el a klasszikus női szerepeket: nem mást, hanem többet akar. Jogosan, és rendíthetetlenül. Nem a világtól vár el valamit: az asszonyoktól várja a változást. Annyi erő van benne, amennyi talán öt-hat férfiba sem szorul. Csodálatos, én csak ülök itt, és gondolatban meghajlok előtte, a jelleme, tehetsége és munkássága előtt egyaránt.
Az asszony tudjon grandiózus lenni az adásban, nem szatócskodó és ravaszka – ne hárítsa a másik félre a felelősséget, melyet a pörölhetetlen természet világos szándékkal az ő vállára helyezett, és ne éljen vissza gyengesége előnyeivel, kímélje a védtelen férfit – ahogy Lengyel Menyhért mondaná. Tudjon elmenni – túlnőni, felegyenesedni – súlypontját és értékmérőjét önmagába helyezni, nemcsak a férfi tetszésébe. Tanuljon szolidáris lenni; de nemcsak férfiakkal és nemcsak a többi nők ellen. És mindenekfelett próbáljon közeledni önmagához és kibányászni, felhozni magából azokat a nagy, eltemetett, rég pihenő teremtő értékeket, amelyekkel adós a világnak, s amelyek nélkül bizonyosan hiányosabb és csúnyább ez a világ.
Népszerű idézetek
A vérszívó kisasszony-bestia tűnjön el – s a szerelmi értéket pénzértékre váltó kis nőkufár szűnjék meg. Az asszony tudjon grandiózus lenni az adásban, nem szatócskodó és ravaszka – ne hárítsa a másik félre a felelősséget, melyet a pörölhetetlen természet világos szándékkal az ő vállára helyezett, és ne éljen vissza gyengesége előnyeivel, kímélje a védtelen férfit – ahogy Lengyel Menyhért mondaná. Tudjon elmenni – túlnőni, felegyenesedni – súlypontját és értékmérőjét önmagába helyezni, nemcsak a férfi tetszésébe. Tanuljon szolidáris lenni; de nemcsak férfiakkal és nemcsak a többi nők ellen. És mindenekfelett próbáljon közeledni önmagához és kibányászni, felhozni magából azokat a nagy, eltemetett, rég pihenő teremtő értékeket, amelyekkel adós a világnak, s amelyek nélkül bizonyosan hiányosabb és csúnyább ez a világ.
Az asszony ügye c. cikk, részlet
FELELET
Szekeres Katóka kedden, éjféltájba
Sír, zokog magába, magányos szobába.
Maroshegyi posta hozta a levelet:
„Szombat este óta nem törődöm veled!”
Feltükrözik a nap maroshegyi tóba,
Törüli a szemét Szekeres Katóka.
Könnyű, sebes szóval írja a levélbe:
„Megcsaltalak rózsám még csütörtök délbe.”
1901
SZERETTELEK
Szerettelek téged
Hajnalhasadáskor, –
Harmatos hajnalon,
Rózsapiruláskor,
El is feledtelek
Első kakasszóra,
Mindennap feledlek, –
Máig is temetlek
Azóta, azóta
Meggyászoltalak én,
Pillangós ruhába
Sirattalak minden
Hangos kacagásba, –
Pénteken pirosba,
Szombaton fehérbe, –
Ma is gyászollak tán,
Virágvasárnapiján,
Rózsapiruláskor,
Talpig feketébe.
1906
FÉNYBEN
Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
És ősz fejemmel magam maradok.
Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
A darvak búcsúzása idején
Ráérek majd jövők titkát keresni,
S borongva sírni emlékek ködén.
De ki töpreng édes tavaszi reggel
Fagyos pusztákon, hulló levelen, –
Mikor csillámos, szőke napsugárral
Végigragyogja útját a jelen…
1901
EGY MADÁR
Fehér a föld, fehér az ég,
S a hófúvásos táj felett
Kereng, leszáll, meg felrepül
Setét, zajos madársereg.
Szeret, gyülöl, eszik, iszik,
Csácsog, porol, él mindegyik…
Ki érti meg a csókaszót
S a varju-szívek titkait?
Csak egy fekete bús madár
Ül egymagában a fatőn, –
Gúnyaszt és nézi társait
Közömbösen, kételkedőn.
S a furcsa kérdés úgy gyötör
A többi száz talány között:
– Elvonult bölcs-é az az egy
Vagy boldogtalan számüzött?!
1902
Sokszor gondoltam rá, milyen rosszul neveltek engem, amikor egyre az unalmas, egyforma kötésszemek leszedésére, órákig való ülésre kényszerítettek, egyre büntettek, rikácsoltak rám, és idegesítettek, amiért az eltört tányér miatt megvertek, amiért a vendégek előtt hazugságokra tanítottak, és a vallásosságomat babonás félelemmé nevelték. Pedig ki tudja, ezek nélkül volnék-e most csak annyira is derék ember, mint így vagyok, volna-e bennem az életre elég önuralom, bele tudnék-e nyugodni a sors igazságtalanságaiba, lehetnék-e társadalmi lény a csupa igazmondással, és nem halt volna-e ki bennem teljesen az, amit fantáziának hívnak, és ami éppen a csodás, érthetetlen és titkos dolgokra vágyik. Ami a testi nevelést illeti, végre is mind meghalunk, és az átlagos életkor – úgy mondják – lassankint – növekedőben van a középkor óta. Az idegességünk ma már éppen úgy tömegidegesség, mint a hanyatló. Róma kicsapongó, cirkuszi vérengzésben gyönyörködő vagy fanatikusan vértanú keresztény emberei között. Sőt most kevésbé veszített az erejéből. Ha az egyes társadalmaknak gyerekkora van, miért ne lehetne öregkora is, és a mi társadalmunk bajai miért ne jelentsék egy közelgő megifjulás szükségét inkább, mint az ifjúság nevelésének hibáit?
Iskolás ügyek c. cikk, részlet
VIHAR ELŐTT
Eredj hát, hogy ne lássalak soha!
Fellegbúvó csillag majd elvezet.
Hogy villámlik! Zivatar lesz az éjjel!
Ne várnál mégis?… Nem, nem! Csak eredj!
Míg nálam itt időztél, más tanyákon
Mulasztottál más, édes perceket,
Szegényebb lettél. Kergesd hát, utólérd!
Csak vissza ne nézz! Csalj meg, elfeledj!
Egy szót se mond! Köszöntöm azt az asszonyt!
Pejkó, nyugodj! – Mit akar ez az állat?
Hozzám nyerít? Szoktasd el a kezemtől!
Mér tudna jobban emlékezni nálad?
Ez dörgés! Menten elered a zápor,
És hogy jutsz át, ha a patak megárad?…
Az ablakom majd utadra világol,
Csak menj!… Ne hidd, hogy meghalok utánad!
1901
A Bovarynék és Nórák élete nem simább, biztosabb és boldogabb, mint Izoldáké és Gretcheneké. A mai asszony lelke – írja Ellen Key – örökös remegésben álló, végtelenül finom és ideges mérlegrúd; egyik serpenyőben a régi asszony minden fészeklakó és centripetális ösztönével, a ház és gyermekek gondjával – a másikban az aktivitás és emberi érvényesülés égő és nyugtalan vágyával és a saját énje szabad kifejlesztésének szinte mániákusan szenvedélyes akarásával.
Az asszony ügye c. cikk, részlet
VALLOMÁS
Habos párnákon vívódik egy asszony
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
„Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom…”
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen…
S hűlő kezére ráborul a férj.
1904
Az nem lehet, hogy olyan ügyben, ahol asszonynép kerül szóba, férfiember „utolsó szót” – „még egy szót” mondjon. Azért is – asszonyé lesz az a „még egy”.
Azért sem az utolsó szó c. cikk, részlet
Hasonló könyvek címkék alapján
- Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava 97% ·
Összehasonlítás - Kálnoky László: Egy mítosz születése ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai 97% ·
Összehasonlítás - Pilinszky János: Pilinszky János összes versei 97% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Erőltetett menet 96% ·
Összehasonlítás - Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év 96% ·
Összehasonlítás - François Villon – Faludy György: François Villon balladái Faludy György átköltésében 94% ·
Összehasonlítás - Faludy György: Test és lélek 96% ·
Összehasonlítás - Faludy György: Versek 98% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Tajtékos ég 97% ·
Összehasonlítás