Napsötét 27 csillagozás

Kae Westa: Napsötét

Túmilar ​világát elborította a Homály. A régi dicsőség a múlté: a pusztává lett földeket homályszülöttek légiói dúlják, és senki sem maradt, aki szembeszállhatna velük. Az Alkotók hatalma megtört, teremtőerejük elenyészett – rabláncon sínylődnek Mindenek Sötét Fejedelmének birodalmában, gyermekeik közül pedig csupán egy élte túl a végromlást.

Most ez az egy tartja fogságban őket.

Vrudla, a Kárhozott beteljesítette a bosszúját. Valaha ő volt a Nap az égen, az Alkotók lánglelkű Elsőszülöttje, aki szembeszegült a tilalmakkal, és elszabadította a pusztulást. Most kiválasztott: seregvezér, aki előtt egyetlen had sem állhatott meg, bajnok, aki diadalmaskodott egykori elöljárói felett, szerető, akit Mindenek Sötét Fejedelme, a testet öltött Homály emelt maga mellé… a folyvást zsugorodó világ peremén azonban feltűnik egy ragyogó ismeretlen, aki mindent felborít körülöttük és közöttük.

Mit tehet a Nap, ha a vetélytársa maga a Fény? Hűséges maradhat-e az örök lázadó,… (tovább)

>!
Delta Vision, 2017
312 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952375

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Agrodé · Vrudla · Calamo · Dazana · Ethiro · Fuara · Kailana · Peraldo · Szelihé


Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 44

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
deen
Kae Westa: Napsötét

Nagyon vártam az írónő könyvét, mert a Karvalyszárnyon nekem nagy kedvenc, bár ez a két könyv nem említhető egy lapon. A kisméretű, mindössze 300 oldalt számláló könyv igazi meglepetés volt, mert a fülszöveg alapján másra számítottam. Bevallom a történetet eleinte nehezen fogadtam be, mivel csapjunk bele a lecsóba módon kezdődik, és csak olvasás közben rakosgattam össze apránként, hogy mi is történt a cselekmény kezdete előtt és hogy jutottak szereplőink ebbe a pusztuló világba. Olvasás közben sokszor volt Aha! most már értem érzésem, és bár ez kezdetben tetszett, a végére már elfáradtam. Vrudla nem rossz, csak betegesen féltékeny, a Sötét Fejedelem pedig túlságosan titkolózó, ezért van köztük némi feszültség. Szelihé, az újonnan érkezett jól megkavarja a szerelmesek emlékek nélküli pusztuló világát, és bár Szelihé lenne a „jó” oldal, mégis csak fura párosunk fele húzott a szívem. Tetszett, hogy Vrudla visszaemlékezései útján tárult elém az eredeti világ és az, hogy mi történt vele, miért szállt szembe az egész világgal, és okozta annak pusztulását. Ami viszont nehézkessé tette a megértést, és jelentősen megakasztotta a cselekmény gördülékenységét és darabossá tette, pont az időben való ugrálás volt. Hol a múltban jártunk, hol a jelenben és így zavarossá vált a történet. Most pár nappal az elolvasása után is azt mondom, hogy érdemes volt a kezembe venni, mert egyedi volt, ugyanakkor maradt bennem némi hiányérzet a cselekménnyel kapcsolatban.

>!
Nuwiel
Kae Westa: Napsötét

Egyesek szerint végtelen számú párhuzamos világegyetem létezik. Valahol a multiverzum egy különösen elborult szegletében J. R. R. Tolkien valószínűleg Magyarországon született nőként, és a Könyvmolyképző Vörös Pöttyös sorozatába szánta a Gyűrűk urát, főszerepben Szerelmes Szauronnal és a komoly dühkezelési problémákkal küzdő Charlie Sheennel Vrudlával és némi (sok-sok) dőlt betűs flashback fejezettel. Ezek semmi másra nem szolgálnak, mint a háttérvilág bemutatására és az előzmények elmesélésére, hogy hogyan is alakult ki ez a bizarr, idegesítő szerelmespár. Nehéz volt eldönteni, ki idegesít jobban, de a végére Vrudla győzött. Állandóan dühös, mindenkire mérges, őt nem érti meg senki, mindenkibe belevágja a lándzsáját, majd csodálkozik amikor visszanyal a fagyi, és lekevernek neki egy hatalmasat. Soha, semmiből nem tanul, egy maréknyi döglött molylepkének is több esze van, mint neki. De ő majd mindenkinek megmutatja, hogy ő a faszagyerek!

Kevésen múlott, hogy nem csuktam be, tettem vissza a polcra és jelöltem félbehagyottnak. A szöveg menthette volna még meg, mert igyekezett választékosan, szépen fogalmazni, de azzal is sikerült átesnie a ló túloldalára, túlságosan erőltetetté vált legtöbbször a finomkodás.

6 hozzászólás
>!
zamil P
Kae Westa: Napsötét

Ez nehéz szülés volt, de valahogy mégis ledaráltam. Meg kell mondjam szinte semmi pozitívumot nem tudok így utólag az olvasás után említeni. Valahogy az egész egy katymasz, rengeteg ismétléssel, érdektelenen karakterekkel, és a többi. Egyetlen jó dolgot tudok megemlíteni azt, hogy végig olyan szépen, olyan átgondolt mondatokkal van megírva, de sajnos ez se működik jól, mert már sok, mesterkélt a számomra, ráadást nem illik annyira sem a műfajhoz, sem ehhez a történethez.
Sajnos teljesen egyet kell értenem @Vác_nembéli_István_fia_istván értékelésével.
Ez nálam nagyon nem talált be, és érdekesen szemlélem másoknál meg mennyire. Mondjuk ez a jó, hogy nem vagyunk egyformák.

3 hozzászólás
>!
Zsoofia 
Kae Westa: Napsötét

Vannak olyan lehetetlennek tűnő kombinációk, amik működnek. Ilyen pl a Szilmarilok és az Izaura. Gondoljunk csak a görög mitológiára, ahol Zeusz túl komolyan veszi a „fuck, marry, kill” játékot. A Napsötét is erre a párosításra ment rá, sajnos hasonlóan melodramatikusan, de eléggé félresikerülve.

Rengeteg problémám van a „pretentious” angol szó magyarításával, mindig amikor azt hiszem találok rá valami praktikusat, valaki felvilágosít, hogy miben hiányos. Most sem vagyok közelebb, de legalább találtam rá egy 312 oldalas definíciót. Minden szónak, mondatszerkezetnek, aminek lehetne egyszerűbb megfogalmazása is, a fenköltebb verziót kell használni minden létező esetben. Egy könyv prózája nem attól lesz minőségi, hogy középkori határozószavakkal tömjük tele a kéziratot. Legalábbis nem nekem. A történet lényegében összefoglalható két mondatban: Vrudla mérges.

Ritkán látott része a fantasy irodalomnak? Igen.
Okkal ritkán látott? Valószínűleg.

Továbbá van egy olyan érzésem, hogy a borítónak durván fantasy bdsm erotika hatása lehet, ugyanis félelmetesen agresszív pillantásokat kaptam egy-két öreg nénitől a villamoson miatta.

1 hozzászólás
>!
luthienlovemagic IP
Kae Westa: Napsötét

Jó pár művét olvastam már az írónőnek, amikből eddig azt szűrtem le, hogy abban a fantasy szegmensben, amiben ír, az jól áll neki, és jól is csinálja. Ezért ennek a könyvnek is úgy indultam neki, hogy ismét kapok egy jó Kae Westa szerzeményt, és nagyon szeretni fogom. Ez részben így is lett, más szempontból meg nagyon nem lett az én könyvem, így némiképp csalódás is volt.

Ami az eddigi írásainál nagyon jó volt és itt is jó, ezek a karakterek. Agrodé, Vrudla, Szelihé és az Alkotók mind-mind szerethetők, de ami a legfontosabb, hogy látszik, az író nagyon szerette a karaktereit, és ez az, amit nagyon szeretek abban, ahogyan ír.

A megvalósítással voltak gondjaim, pontosabban főleg két dologgal: a visszaemlékezésnek álcázott töméntelen mennyiségű, egy tömbben hagyott expozícióval, amik ráadásul végig dőlt, bolhabetűvel voltak szedve, emiatt nehézkes volt olvasni és a töméntelen mennyiségű ismétléssel, amik „eposzi jelzőként” akartak az egyes karakterek tekintetében funkcionálni, de valahogy túl soknak érződött. Mert míg például az Odüsszeiában működött itt nálam nagyon nem.

Bővebben:
https://luthienkonyvvilaga.blogspot.com/2018/08/kae-wes…

>!
Gombolyag
Kae Westa: Napsötét

Nekem ez a könyv egyáltalán nem talált be, hogy úgy mondjam. Az én ízlésemnek túlzottan túl van fogalmazva. Nem eléggé lényegretörő és, hogy őszinte legyek, az sem derült ki teljesen, hogy miről szól.
Egyébként, csak hogy jót is mondjak kapásból: Megfigyeléseim szerint a túlfogalmazás azokra jellemző, akik egyébként hatalmas szókinccsel rendelkeznek és magas intelligenciával, tehát azért ennyit mondjunk ki nyíltan.
Ugyanis ha nincs honnan meríteni, akkor túlírni sem lenne miből. :) Három szavas szókinccsel nehéz lenne bármit túlfogalmazni. :)
De akkor is én tömörebbre vettem volna ezt a dolgot Kae West helyében.
Az egyébként lejött, hogy az írónő a monumentális jeleneteket és karaktereket célozta meg, de ez szerintem már az élvezhetőség rovására megy. Inkább olvastam volna egyszerűbb, hétköznapibb karakterekről, amelyek számomra szerethetőek és szórakoztatóak, mint olyan lényekről, akik túl elérhetetlenek számomra.
Ettől függetlenül nem akarom lepontozni. Már csak azért sem, mert nem mondanám azért rossznak, csak engem maga a témája nem talált szíven. Lehet, hogy az írónőtől egy más jellegű könyvet akár be is kedvencelnék, ki tudja…

>!
Vác_nembéli_István_fia_istván
Kae Westa: Napsötét

Igazából nem tudtam mit is várhatok, a regénytől mivel az írónőt nem ismerem, de a kiadóban még nem nagyon csalódtam így hát megért egy próbát, és itt jön egy nagy levegő és még egy nem is tudom, nagyon mit írjak szenvedtem nagyon lassan haladtam vele nem tudom igazán meg mondani mi is volt vele a probléma. Úgy az egész valahogy egy nagy semmi volt. Vannak az alkotok vagyis a föld az ég a levegő a vizek és a remény ura ők vigyázzák a földet, de van egy hitvány tanítvány aki áruló lesz és a sötétség melle áll és leigáznak mindent, itt kapcsolódunk be a regénybe. Mester és tanítványa jön egy izé aki közéjük áll stb-stb-stb . bla bla. Ha olvasok nem árt ha valakinek tudok szurkolni ha a főszereplő egy kicsit kedvesebb mint a fő genya , vagy a gonosz alkot valami hatalmasat. , nem árt ha tetszik a hátér sztori a világ felépítése vagy csak legalább egy kis momentum ami meg fog, de itt ez nem sikerült. Lassú kínlódás volt az egész. Én személy szerint nem értem mit látott benne a kiadó, vagy csak én vagyok kevés hozzá ,de ez csak egy vélemény nem is túl jó de hát ennyi telet tőlem.

>!
little_Annie_Mary
Kae Westa: Napsötét

Ugye ez nem itt és így ért véget?
Nagyon remélem, hogy az írónő siet egy második résszel!
Egyáltalán nem tudtam, mire számítsak, amikor a kezembe vettem, de szinte minden oldalon sikerült megérintenie valahogy, arról nem is beszélve, hogy maga az írás minősége is gyönyörű. Nagyon megkedveltem Vrudlát, és annyira sajnáltam, ahogy vele bántak, de talán az Alkotók indokát is megértettem valamelyest a végére. Tetszett, hogy folyton alkotni akart és teremteni, ilyen minőségben annyira furcsa „főgonosznak”. spoiler. Kicsit megijedtem a regény felénél, hogy spoiler . Lendületes, nem túlírt, pont megfelelő hosszúságú kaland volt, amibe az első oldalon bele lehet merülni! Várom a következő részt, ezzel pedig egy új kedvencet avattam.

>!
Tibi_Sorok_Között_Könyves_Blog
Kae Westa: Napsötét

Lehet-e két gonosznak ábrázolt karakter közt igaz szerelem? És ha van, akkor milyen az ő verziójuk? Hát, a Napsötét alapján meglehetősen érdekes, intenzív, elgondolkodtató és néhol nagyon szomorú. Maga a könyv viszont zseniális, ami nagyban Vrudlának köszönhető. Ilyen csillagos ötös főhős bármilyen történetet képes jobbá tenni. Kae Westa gyönyörűen szőtt mondatait pedig mindig öröm olvasni

http://sorok-kozott.hu/2017/04/konyvkritika-kae-westa-n…

>!
Demonshadow
Kae Westa: Napsötét

Nem szeretem a kifogásokat keresni és ezáltal mentesíteni magam adott esetben a „felelősség”, avagy ebben az esetben a saját valódi kritikám alól, de… Ez a könyv sajnos baromi rossz időszakban került a kezembe. Annak ellenére, hogy egy az átlaghoz képest kis méretű, rövid kötetről van szó, rettenetesen elnyúlt az olvasási szakasz, gyakorlatilag majdnem ugyanannyi időbe telt kiolvasnom alig több mint 300 oldalával, mint Stephen King gigantikus, kétkötetes AZ című könyvét (a pontosság kedvéért az utóbbi mű nemcsak nagyobb méretű, de nem kevesebb mint 1400 oldalas mű), pedig lássuk be, a kettő nagyon nem egy kategória. Éppen ezért is sajnáltam nagyon, mert sokáig elhúzódott a beszerzéstől számítva, míg végre olvasni volt lehetőségem, aztán pedig a körülmények miatt nagyon ritkán és keveset volt alkalmam olvasni belőle. Ez a szétdarabolódott, szétforgácsolt fogyasztási mód pedig sosincs jó hatással az olvasásra, tekintve, hogy sose tudom magam teljesen beleélni, másrészt nem jön át a mű úgy, ahogy adott esetben kellene. De nem mutogatok ujjal a nem várt élethelyzetekre, az időhiányra és egyebekre, jöjjön az értékelés. (Bár megjegyzem mellékesen, hogy még az értékelés eleje és vége között is jó egy hónap differencia van.)
Az írónőnek eddig két könyve jelent meg, amiket már egyszer, többször olvastam is, így igazán kíváncsi voltam, hogy egy kiadóváltást követően milyen irányt vesz a munkássága. Bár, itt le kell szögezzem, sosem értettem, ismerve Kae stílusát, világteremtését, szóhasználatát és komolyságát, hogy kerülhetett a VP kategóriába a Könyvmolyképző Kiadónál. Valamiért mindig szitokszóként használom ezt a kategóriát, mert már teljes mértékig kinőttem belőle, magyarul számomra élvezhetetlen, kifejezetten idegesítő könyvek tárházává vált a kiadó ezen a sorozata. Éppen ezért sem értettem, hogy kerülhetett be mind A démon és a papnő, mind pedig a Karvalyszárnyon e kategóriába, hiszen egyik se egy komolytalan, kidolgozatlan mű lenne, és elnézést azoktól a molyoktól, akik VP-fanokként ezt sértésnek vennék, de… attól még így van. A Vörös Pöttyös könyvek a célközönség miatt igen egyszerűek, letisztultak, könnyedén követhetőek, ezért nélkülöznek mindenfajta bonyolult történetvezetést, stilisztikai elemeket, kifejezéseket és úgy általában a világépítés is a gyerekkori LEGO színvonalán mozog. (Nem, itt egy pillanatra sem mertem sértegetni az építőjátékot.) Ám a hasonlat talán mégse a legtökéletesebb, hiszen a LEGO kortalan szórakozást nyújt, legalábbis szerintem, míg a VP igencsak korosztályhoz kötött műfaji szórakoztatást garantál. Kae pedig egyáltalán nem ebbe a kategóriába tartozik, mert van annyira komoly már az első művével is, hogy azt egy tizenéves még ne tudja értékelni, hiába van benne szerelem és humor, attól még túl komplex neki az a világ, amit az írónő felhúz a sztori köré. Véleményem szerint ezért a Delta Vision Kiadó már egy sokkal jobb helyet, egy megérdemeltebb, magasabb státuszt biztosít a műveinek, mert így az előítéletek miatt nem esik el attól a közönségtől, akit most gond nélkül el tud érni. És hogy ennek ellenére mennyiben más, avagy ugyanolyan, mint az előző két könyvében?
Kae ha valamiben nagyon erős, akkor az biztos, hogy a világépítés. Míg A démon és a papnő, valamint Karvalyszárnyon valahol egy azonos szinten mozog, addig a Napsötét jóval ezek fölé magasodik. Iszonyú komplex, éteri magasságokba tör az első kettő, de mondhatni más kortárs regényekhez képest is. A témaválasztás is rendkívül merész és szokatlan, éppen ezért egy egészen más olvasói réteget képes megszólítani, mert sokkal komolyabb mind a stílus, mind az alaphelyzet, valamint főként a karakterei. Mondhatnám, hogy a cselekmény során adódó problémák is isteni magasságokba törnek, ami igaz is lenne, de valahol, levetítve az emberi világra ugyanolyan gyarlók, az érzelmeiktől, indulataiktól, vagy éppen hatalomvágyuktól vezéreltek Kae istenei is, csak éppen képesek elpusztítani egy egész hadsereget pusztán egyetlen szárnycsapással. Bár a szereplői nemtelen lények, egy kivételével (Szelihé) mindegyik inkább maszkulin jegyekkel bír az én szememben, és bármennyire is az egyensúlyra törekszik a többség, attól még egyáltalán nem szimpatikusak, nem szerethetőek. Szinte sírni tudtam volna, annyira akartam szeretni valamelyiküket, de egyszerűen képtelen voltam rá. Olyan volt, mintha egy halom gonoszt összezártak volna egy ketrecben, és mindegyik azon lett volna, hogy járjon túl a másik eszén. Hiába gyönyörűek, hiába hatalmasok, attól még tényleg ugyanolyan zavarba ejtően önzők mint az emberek. Vrudlával és Agrodéval az élen, akik közt a lassan szövődő, elmélyülő szerelem nagyon sok érdekes kérdést vetett fel bennem. Szerethet-e egy gonosz? Egy pszichopata? Egy nárcisztikus személyiség? Egy egoista? Habár nem vagyok benne teljes mértékig biztos, hogy mindegyik jelző fedi Vrudla valódi személyiségét, én attól még ezek egyvelegének, egy mondhatni velejéig romlott istennek láttam. Valahol azt gondolom, hogy a kérdésre adott válasz igen, mert Vrudla mégis csak úgy viselkedett, mint egy magára maradt gyerek, akit eldobtak, megfosztották attól, amit igazán szeretett, és csak arra vágyik, hogy valaki szeresse. Másrészt nem, mert pusztán a bizonyítási és birtoklási vágya miatt (mármint hogy Agrodé az övé és csakis az övé maradjon mindörökre) képes volt bárkit eltenni láb alól. Fura karakter ő, egyszerre kiismerhető és mégis a végtelenségig kiismerhetetlen.
Kae stílusa a harmadik regényére ért be és teljesedett ki igazán. Ilyen irodalmi magasságokba szerintem Benyák Zoltán alkot még szórakoztató irodalom kategóriában, mármint azok közül, akiket rendszeresen olvasok. (Ér e téren kiokosítani, de köszönöm szépen, szépirodalmat nem kérek, abból jelenleg csömöröm van.) A leírásai választékosak, érzékletesek, gyönyörűek, szinte látjuk pirkadni az eget, halljuk zubogni a folyót és morajlani a talajt a lábunk alatt. Bár bevallom, elsőre szokatlan lehet a kissé terjedelmesebb, de még dagályosnak nem nevezhető stílus, ám rendkívül könnyen hozzá lehet szokni, és szinte simogatóan szépek a mondatai. Mindezek ellenére azonban valahogy mégis nehezebben haladtam előre vele, mint ahogy azt szerettem, terveztem. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy miért, és végül oda lyukadtam ki, hogy a Napsötét olyan, mintha egy többkötetes, monumentális sorozat első és egyben bevezető kötete lenne. Nagyon sok benne a világépítés, sokszor utazunk vissza térben is időben, hogy hogyan lett a világ, mi történt korábban, de az igazi fejlemények csak később következnek be. Az egész olyan volt mint egy nagyon hosszú előkészítése valami főbb remeknek, ez pedig csupán csak a kezdet volt. Éppen ezért volt mérhetetlen hiányérzetem, hogy egész végig vártam, hogy kirobbanjon az igazi konfliktus, az igazi harc, ami végig csak el-elodázva lett, majd mikor jött a várva várt pillanat, hirtelen vége lett az egésznek. Tudom, lehet, hogy picit furcsán fog hatni annak, aki olvasta, de számomra a folytonos visszatekintések elvették a könyv akciódússágát, hiába volt azokban bőven vérontás, nagyon feldarabolták a történetet. Míg a könyv jelenjében Vrudla ezért, vagy éppen azért tipródott, ide-oda szállt a világban, hol éppen Agrodé karjaiba simult, hol pedig éppen sértett gyerekként előle menekült, igazából csak rengeteg kérdésfelvetést és töprengést kapunk. És itt most nem azzal van a probléma, hogy sokáig nem tudjuk meg, ki is pontosan Szelihé, és mit is akar Agrodéval, hanem egyszerűen a valós akciók hiányoztak valamiképp.
Összességében úgy érzem, hogy Kae már olyan magasságokba emelkedett, amihez én úgy érzem, túl kevés vagyok. Mint a kisgyerek, aki csak éppen megtanult olvasni, de máris egy szépirodalmi könyvet kap le a polcról, és hiába érti a szavak jelentését, nem tudja értékelni a könyv igazi valóját. Remélem, hogy a későbbiek során ez változni fog, és vagy Kae talál vissza arra az útra, amin korábban haladt, vagy én növök fel ehhez a feladathoz.


Népszerű idézetek

>!
Hanon13 P

– Ég és föld kevés hozzá, hogy szétválasszon bennünket! – zihálta maga elé, és kétségbeesetten szeretett volna hinni benne, de a saját szavai csengtek vissza a fülébe.

101. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Agrodé · Vrudla
>!
Moyka

Peraldo fel-alá lépdelt Túminaat kapuja előtt. A homályból szőtt toronyra szegezte a tekintetét, amelyről sejthette, hogy Agrodé tróntermét rejti. Hangja átharsogta a bástyák között zúgó szeleket: mindegyre az Urat hívta, hogy mérkőzzön meg vele. Csak akkor harapta el a szót, amikor a mellvédről ragyogó alak ugrott le és perdült elé. Vrudla ereiben zabolátlanul lángolt a vérszomj, és a Zöldellő önkéntelenül is hátrált egy lépést tekintetének izzása elől.
– Nagy hibát követtél el, Peraldo. – A Kárhozott megpörgette a kezében a Gauguront. – Senki sem illetheti kihívással Mindenek Sötét Fejedelmét.

171. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Peraldo · Vrudla
>!
Moyka

Félig öntudatlanul fordult el, és indult meg – immár nem a következő helyőrség, hanem a későbbi emlékek, a későbbi győzelmek színhelyei felé. Talpa alatt csikorogtak a kövek, amelyekkel Fuara halála után töltötte fel a Medret, szárnya helyett a léptei vitték el a barlangba, ahol Ethiro üvöltött habzó szájjal, nyakig ásva a megkövesedett talajba. Őelőtte megint megállt, lenézett rá, de hiába húzta sötét mosolyra a száját, a szorító érzés nem engedett fel a mellkasában.
– Te voltál a leghatalmasabb, és lám, így sem állhattál meg előttem – mormolta, noha a világ egykori ura még a jelenlétéről sem vett tudomást. Vrudla odaült mellé, egy kis ideig elszórakoztatta magát azzal, hogy köveket pakolt az Alkotó szájába, aztán port rúgott az arcába, és onnan is továbbállt.

190. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Ethiro · Vrudla
>!
Viktória_Bozóki

Irdatlan szárnypár suhant a meggyötört síkság felett, lángolva, akár a tűzförgeteg.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Vrudla
>!
Viktória_Bozóki

Vrudla kereste a hangját egy pillanatig. Végül a palást felé biccentett, ami meg-megreszketett, sőt, foszladozni látszott, ha nem nézett rá egyenesen.
– Te vagy az Alkony?
– Az alkony, az éj, a homály maga… – Az ismeretlen széttárta a karját. – Agrodé vagyok.

72. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Agrodé · Vrudla
>!
Viktória_Bozóki

Agrodé továbbra is a tenyerébe hajtott homlokkal, mozdulatlanul ült, amikor visszatért. Körülötte örök mozdulatlanságba fagyva üvöltöttek az Ifjak arcai, akiket Vrudla egyesével vadászott le a háború idején. Akadt, aki a Gauguron hegyén végezte be, másokat a puszta akaratával lobbantott lángra, vagy óriássá nőve tiport halálra; végül mindegyikük fejét levágta, és halomba hordta Agrodé színe előtt, aki a kegyével halmozta el érte, majd úgy döntött, emléket állít a pompás mészárlásnak. Miközben Vrudla felhevítette és elhamvasztotta egykori társai megcsonkított holttesteit, az Úr lehántotta a bőrt a koponyáikról. Egyik-másik fejet épségben hagyta, és Túminaat csarnokaiban helyezte el, míg a lenyúzott arcokat a trónusába olvasztotta. A Kárhozott rég nem emlékezett a neveikre, most azonban, miután Szelihé gyógyító keze felidézte benne azt a régi, avernaati napot, egymás után ismert rájuk. Dazana, az Éj, Kailana, a Vihar; Fuara, Calamo kedvence, az egész Avrelaron végighömpölygő ősfolyam megtestesülése. Micsoda elégtétel is volt elforralni a vizet a gazdátlanul maradt, roppant mederből!

88-89. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Agrodé · Calamo · Dazana · Fuara · Kailana · Szelihé · Vrudla
>!
Viktória_Bozóki

– Nem érdekel a világ. Agrodé hozzám tartozik!

100. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Agrodé · Vrudla
>!
Viktória_Bozóki

– Csóknak fogom elnevezni – jegyezte meg kis tűnődés után Agrodé.

308. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Agrodé
>!
Viktória_Bozóki

Vrudla ügyet sem vetett rájuk. Addig tombolt, amíg a lángoló szikla megrepedt a talpa alatt, keresztül a föld legmélyebb rétegéig, amíg odafent vörösre izzott a megrontott ég, amíg a felszálló hőség átgőzölgött az utolsó zöld ligeten, és megmozdította Túminaat falait.
Aztán megérkezett Agrodé.

218. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Agrodé · Vrudla

Hasonló könyvek címkék alapján

Ray Bradbury: Gonosz lélek közeleg
Lev Grossman: A varázslók
Malcolm J. Hunt: Kígyószív
Allen Newman – Douglas Rowland: A Sötét Isten
Rick Riordan: Athéné jele
Rick Riordan: Az utolsó olimposzi
Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
Sherrilyn Kenyon: Ördögi tánc
Kevin Hearne: Tricked – Átverve
Robert Jackson Bennett: Pengék városa