Kurgáni ​napló 19 csillagozás

Kádas Mária: Kurgáni napló Kádas Mária: Kurgáni napló

Kurgán ​Szibéria nyugati kapuja. A száműzött dekabristák emléke fűződött nevéhez, de néhány évtizede már kórháza teszi világhíressé, amelyben Ilizarov professzor és munkatársai rendkívüli eredményeket érnek el a csontbetegségek gyógyításában, csontok növesztésében és egyéb csontrendszeri torzulások korrigálásában a professzor által kifejlesztett módszer segítségével. Kádas Mária kislányának bal lába már hét centiméterrel volt rövidebb, amikor négyéves korában Ilizarov megkezdte gyógykezelését. A sok súlyos beteg között a gyermekek különösen sok munkát követelő ápolásához nélkülözhetetlen valamelyik szülőnek, nagyszülőnek az állandó jelenléte. Kádas Mária tanári hivatását, szakmai előmenetelét háttérbe szorítva kislányát ápolta Kurgánban kis megszakítással egy éven át 1982-83-ban, majd 1985 telétől 1986 nyaráig egy újabb gyógyítási időszakban, amelyben a bal kéz összenőtt ujjainak a szétválasztását kezdték meg, s ez fogja kitölteni eztán is az életét a következő évtizedben.
(tovább)

>!
Noran Libro, Budapest, 2017
438 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155667596
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1987
566 oldal · puhatáblás · ISBN: 9631534405

Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

Szovjetunió


Kedvencelte 4

Várólistára tette 25

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

>!
n P
Kádas Mária: Kurgáni napló

Mindemellett, hogy viszonylag gyorsan elolvastam, mert nagyon vártam, hogy mielőbb jóra-jobbra forduljanak a dolgok, történt még valami. Általában utánanézek a neten azoknak a könyveknek, amiket olvasok. Van, hogy azért, mert nem annyira tetszik és érdekel, hogy egyedül vagyok-e ezzel a véleménnyel (persze, hallgatok a biztatásra), van, hogy azért, mert nagyon is érdekel a könyv. Most is ez utóbbi miatt nézelődtem és rábukkantam egy párbeszédre, néhány sor üzenetváltásra, ahol nem csak az volt kedves, hogy az olvasót az anya és lánya további sorsa is érdekelte, mi lett velük az elmúlt években, hanem az is, hogy volt aki emiatt a napló miatt (is) lett ortopéd orvos.
Nem is mondok többet ennél, olvassátok!

>!
eme P
Kádas Mária: Kurgáni napló

Nehéz írnom erről a könyvről, nem volt könnyű olvasni sem. Elgondolkodtató, megrázó, gyakran szívszorító történet betegségről, fájdalomról, szeretetről, odaadásról. Erőről és bátorságról, legyen szó szülői önfeláldozásról vagy egy kisgyerek éveken át tartó, szinte hősies tűrőképességéről. A nagyon is komoly harcról minden egyes, a kis csontocskákat meghosszabbító centiméterért. A mosolyról, amely Marika szinte minden fényképét megvilágítja, függetlenül attól, épp hányadik etapot szenvedi végig. Történet a monoton mindennapokról, a kórházi – és a szovjet – élet rutinjáról, nehezebb és könnyebb periódusokról, aggodalmakról, apró örömökről, emberi kapcsolatokról, összefogásról, súrlódásokról, életre szóló barátságokról, a közösségalkotó egymásra szorulásról.
Meg persze Ilizarov professzorról és csapatáról is szól ez a történet, az ortopédiát forradalmasító eljárásról, amellyel szemben, minden nemzetközi elismerés ellenére, annyira szkeptikusak a magyar orvosok. (Az állandó önvád és lelkiismert-furdalás mellett az anya vádja az otthoni szakma- és hivatalbeliek közömbösségét is illeti, a látványos eredményekkel és lehetőségekkel szembeni érthetetlen tartózkodást.) Hihetetlen, mekkora erőfeszítést, makacs kitartást (meg minisztériumokig érő kapcsolatokat) igényelt már csak az is, hogy a kislány újra és újra eljuthasson Kurgánba a kezelésekre. Nem csak a betegséggel, hanem a bürokráciával is folytatott harc ez, meg a szűkös anyagi körülményekkel, de az álmokkal és a lemondás kényszerével is – ez utóbbiról picit később.

Kádas naplója, amellett, hogy egy gyógyulás nehézségekkel tele története és egy kórház életének rajza, nagyon is hiteles, dokumentumértékű bepillantás a nyolcvanas évek Magyarországának, de főként szibériai Szovjetuniójának hétköznapjaiba is, az igénytelen és nélkülözésekhez szokott, egyszerű emberek világától a kiváltságosabb pártemberek viszonylagos „luxusáig”, ráadásul egy ideológiailag elkötelezett elbeszélő nézőpontjából. Annyira ismerős ez a világ, hogy az embernek dejá vu érzése támad tőle – Szibéria fagyos vagy épp hőségtől ájuló díszletébe áthelyezve éljük át újra és újra a sorbanállást, a jegyrendszert, az áram- és vízhiányt, a takarékoskodás és leleményesség művészetének elsajátítását, a szerényre szabott vágyak és álmok külső-belső korlátait… Mindezt azonban egy rózsaszínű szűrőn keresztül, amely elfogadhatvá teszi, sőt emberi értékek szempontjából a kapitalista társadalom fölé helyezi ezt a világot.
Különösen érdekes ebből a szempontból összevetni a rendszerváltás előtt és után írt részeket, az elbeszélő viszonyulását a régi és a részben megváltozott világhoz, azt ahogyan az emberi kapcsolatok minőségére, az életszínvonalra, a megváltozott igényekre, a munka megszervezésére, lelkiismeretességére (vagy ennek hiányára), vagy épp a szubbotnyikra, a társadalmi munka „Lenin által elindított nemes hagyományára” reflektál, közben meg talán akaratlanul is felfedi az önmagában végbement, néha alig érzékelhető változásokat is. Meg nem csak.

És itt értünk el ahhoz, ami legkevésbé nyert meg engem ebben a kötetben – a narrátor alakjához. Míg a kis Marika története, a többnyire érzékenyen, meghatóan ábrázolt anya-gyerek viszony, de a szovjet élet rajza is azonnal megnyert magának, az anyával nem tudtam teljes mértékben megbarátkozni. Nem biztos, hogy meg tudom magyarázni, miért, hiszen Kádas élete, története szerintem is sok szempontból példaértékű. Önerőből, nem kis erőfeszítés árán küzdötte be magát az értelmiség körébe, tanárnőként nevelőintézeti gyerekekkel foglalkozott, odaadóan, feladatként, küldetésként tekintve munkájára. Később gyermeke egészsége vált hivatásává, életét annak szentelte, hogy Marika számára megadja az élhető, értelmes élet lehetőségét. És mégis… annyi minden zavart olvasás közben, ami valahogy ellensúlyozta mindezt.
„Gyerekkorom óta feszült bennem az írásvágy” – vallja, de ódzkodva a személyes mondanivalótól („ha nem tudsz mást, mint eldalolni…”), csak most kezd írni, mikor úgy érzi, nem önmagáról szól, hanem egyrészt gyerekéről, gyerekéért, másrészt a hozzá hasonló helyzetben lévő anyák nevében is (apropó ideológia…). Olvasás közben mégis úgy éreztem végig, hogy minden magyarázkodás ellenére, ez a napló elsősorban Kádas Máriáról szól, és ez valahol természetes is.
„A sérült lélek gyógyszere az írás. Kiírni mindent, ami fáj, megkönnyebbülni a lelki terhektől és megnyugodni.” A Kurgáni napló terápia, öngyógyítás, ugyanakkor egy gyerekkori álom teljesítése, az írói ambíciók kiélése is. Kimondása mindennek, ami fáj, legyen szó beteljesületlen szerelemről, házassági problémákról, hiányérzetekről, elsősorban a tudományos pályafutás megtorpanásáról. Az egész kötetben ott vibrál az önfeláldozás és az önmegvalósítás igényének érthető kettőssége, ami mégis néhol furcsa, visszás érzést keltett bennem.
spoiler
Lehet, hogy tévedek, lehet, hogy nem voltam képes megfelelő távolságból látni az elbeszélőt, a maga meghatározottságaiban, korának, társadalmának, státusának keretei közt, lehet, hogy olyasmit próbáltam számon kérni rajta, amit nem kellett volna. Nem tudom.
Ettől függetlenül, olvasás közben és még utána is sokáig képes hatni ez a könyv. És sokkal több pozítivuma van, mint amennyi ebből az értékelésből kitűnik, de hát azokat már megírták mások. Mindenképp érdemes olvasni, tanulni belőle.

P. S. Közben rájöttem (kinyomoztam), hogy Rados Virág (https://moly.hu/alkotok/rados-virag), aki a kezelések idején Moszkvában tanult, Marika féltestvére.
P.P.S. Most jut eszembe Daniella alakja – spoiler

>!
Lady_L P
Kádas Mária: Kurgáni napló

A mai szerencsesütim: Brüüm, Brüüüüm! Nagyjából ezt tudnám írni értékelésnek is, mert ez tipikusan olyan könyv, ami után az ember bámul kifele a fejéből és millió gondolat kavarog megfoghatatlanul nem csak a fejében, de a lelkében is. Három nagy „etápban” olvastam el, gyakori brüüm brüüüümmel. A harmadikra, hogy befejezzem, rá kellett kényszerítenem magam, mert nem akartam befejezni, hogy ne legyen vége. Sokat adott ez a könyv, köszönöm, hogy rámtukmáltad. Ezúton tukmálom én is mindenkire, aki olvassa ezt az értékelést. Van utazókönyv!!
(és ezúton küldök egy szusztiskiszorítógigaölelést Marikának!)

12 hozzászólás
>!
blackett P
Kádas Mária: Kurgáni napló

Épp egy orosz korszakomat élem (kezd aggasztóan hosszúra nyúlni), úgyhogy a legérdekesebb része ennek a „vágatlan” verziónak most a kor- és társadalomrajz volt, meg a roppant vidám szibériai hétköznapok leírása. Az első inkarnációjával ennek a könyvnek valamikor 12 éves koromban találkoztam, és már akkor megállapítottam, hogy Marika anyukája nagyon menő – ezen a véleményemen azóta sem változtattam.
Érdemes elolvasni, több okból is, de nem árt, ha az olvasó képes jókora távolságot tartani az olvasottaktól, mert nem különösebben lélekmelengető kisgyerekek hospitalizációs és orvosi traumáiról olvasgatni, még akkor sem, ha tudod, hogy legalább nagyjából hepiend lesz a vége…

6 hozzászólás
>!
AeS P
Kádas Mária: Kurgáni napló

Nem lehettem több tíz évesnél, amikor a nagyszüleimnél már a Reader's Digesteket bújtam megállás nélkül. (Igen, nekem az volt az az időszak, amikor válogatás nélkül mindent elolvastam.) Van néhány történet, ami azóta sem megy ki a fejemből, például a síelő, aki eltévedt a hegyen, a kis Kendra, akinek a családi ebéden valami üvegdarab átfúrta a szívét (nyugalom, mindenki megmenekült), és ilyen Marika története is, akit édesanyja Kurgánba hordott ortopédiai gyógykezelésre.
Könnyen kikövetkeztethető, hogy ez a napló a kurgáni tartózkodás teljes történetét meséli el. Mesél a szibériai télről, a mínusz harminc fokokról, a nyári nagy melegekről, a csak reggel és este központilag megengedett vízcsapokról. Mesél a nyolcvanas évek Oroszországáról, a végtelen sorbanállásról, az ismerősöktől, barátoktól érkező, gazdagon megpakolt csomagokról, arról, hogy a marhának, disznónak egyes részei nem kérhetők külön, hanem a hentes egységes darabokat vág le, csont, hús, zsír, mikor mi kerül bele.
Mesél az épülő kórházról, az orosz orvosokról és nővérekről, a külföldi mamákról és gyerekeikről, a társadalmi munkában elvégzett kórterem-takarításokról.
És a műtétekről, altatásról, ébredésről, csontnövesztésről, apparátról, etápról, görbületekről, diagnózisokról, fertőzésekről, gyógyulásokról. Mesél (néha kicsit manírosan) családról, gyerekekről, küzdelemről, életről, kitartásról.
Majd erre fogok gondolni, ha azt hiszem, hogy nehéz.

>!
CsT45
Kádas Mária: Kurgáni napló

A kislány és anyukája, nehéz hónapjait ismertem meg.Lelkileg, fizikailag megrázó történet.A megírása pedig segítséget ad másoknak.

>!
Mileva
Kádas Mária: Kurgáni napló

Elképesztő, hihetetlen történet, kedves, „tanítónénis” stílusban (néha kicseng egy-egy ideologikus szólam, jó korfestő) .
Önfeláldozás, szeretet, fájdalom, szenvedés, bajtársiasság, orvosi zsenialitás – hogy létrejöjjön a csoda. Az ép kéz és ép láb.
És mindezt Szibériában, fagyban-kánikulában, víz- és élelmiszerhiányban, fillérre beosztott pénzből végigcsinálni… teljesen a hatása alatt vagyok.
Gyógyhatású olvasmány, nagyon ajánlom.

>!
Gobo77
Kádas Mária: Kurgáni napló

Nekem személy szerint is nagyon sok erőt adott az az emberfeletti kitartás,ahogyan Kádas Mária helytállt a világ túlsó oldalán.Már sokszor elolvastam,és valószínű,hogy még egy párszor el fogom.Csak ajánlani tudom mindenkinek…


Népszerű idézetek

>!
Mileva

1982. november 20.
Zsanna ma is nálam töltötte a napját. Beszélgettünk.
Marika, te még nem tudod igazán, mit jelent Kurgán. Még fiatal vagy, erős, egészséges. Kurgán az anyáknak kényszermunka. Itt egy év alatt öt évet öregszel, annyira igénybe veszi a szervezetedet. Ez a sok sorbanállás, menés, örökös munka. Az idegrendszeredet megviseli a kórházi környezet, az izgalom a beteg gyereked miatt. Nem tudsz pihenni, nem tudod kialudni magad sosem. Most még nem érzed, mert mint egy gép, be vagy kapcsolva, nem állhatsz meg, menni kell nap mint nap. Kurgán olyan, mint a frontszolgálat. Utána csuklasz össze. Ezt csak az hiszi el, aki itt van és csinálja. Az otthoniak elképzelni sem tudják. Egyszer Misa volt itt Renátával. Három hónapnál tovább nem bírta. Majd meglátod, amunkahelyeden sem nézik jó szemmel, hogy te Kurgánba mész. Lemaradsz szakmai vonalon. Míg mások karriert futnak be, te a beteg gyerekednek főzőcskézel, őrzöd a lélegzetét. S mivel nem dolgozol, kimaradsz a fizetésemelésekből, jutalmakból, kitüntetésekből. Publikálni sem tudsz, igazán elmélyülni sem, mert van egy-két éved otthon, aztán megint Kurgán. Mi tízszer annyit áldozunk a magunkból a beteg gyermekünkre, mint más az egészségesre.
(…)
Segíteni akarok neked, hogy könnyebb legyen. Majd meglátod, soha nem lesz nyugalmad Marika miatt. Ha leengeded játszani, mindig lesed majd az ablakból, nem esett-e el, nem tört-e el a lába. Lelkileg örökké készenlétben élsz, hogy bármikor Kurgánba kell utaznod. Utcán mész vele, nem bír menni, fárad, fáj a lába, ölbe veszed, összeroskadsz, már nem bírod cipelni. Autó kéne, pénz kéne, de nincs.

322. oldal

>!
RKAti P

Kezd derengeni bennem, mi Kurgán varázsa. Az összetartozás, az egymásra utaltság, a szeretet érezése köti össze itt az embereket. Igen, megvan a szó, a Schweitzerről szóló könyvben :" az emberi fájdalom testvérisége".

98. oldal

>!
RKAti P

Mennyi szenvedést, fájdalmat kell neki elviselni, míg valamennyire helyrehozzák a lábát! MIkor lesz ennek vége? Aki egészségesen születik, nem is tudja, mennyi szenvedés és milyen gond ez. Másnak kilenc hónap kihordani egy gyereket, nekem kilenc év. Aztán az évről évre erősödő kisebbségi érzés a rokkantsága miatt. Bár ez a tudat sok esetben megacélozza a jellemet, valami különös csak azért is-t alakít ki az emberben: azért sem leszek kevesebb, mint az egészségesek!

151. oldal

>!
Mileva

1982. július 20.
Ma nem jöttek dolgozni a fiatal orvosok és az ápolónők se, csak néhányan. Megtudom, hogy a kolhozba mentek céklát egyelni.
– Kicsi a cékla, nagy a gaz – mondja Gálja.
– Miért a kórházi dolgozók mentek? – meredt nagyra a szemem csodálkozástól.
– Nálunk mindenki dolgozik a földeken.
Ez itt valóság, nem utópia. Morus Tamás írt és álmodott olyan államról, amelyikben még a hivatalnokok is dolgoznak a mezőgazdaságban, s a társadalom más rétegei úgyszintén. Nem tudom, nálunk mit szólnának ehhez az emberek.

226. oldal

>!
Mileva

1982. április 10.
A piacon a hús drágább az állami boltnál, de a minőség miatt megéri. Itt másképp vágják a húst, mint nálunk. Otthon lehet benni különböző részeket más-más árban: karaj, tarja, oldalas, comb, felsál, fehérpecsenye, rostélyos, lábszár stb. Itt ilyen nincs. A tőkén rajta a lenyúzott egész állat, és felaprózzák, mint a fát, baltával. Jut bele minden: zsír, hús, csont. Kis kupacokba rakva választhatjuk, melyik tetszik. Veszi, nem veszi, nem kap mást. A marhahús kilója 5 rubel, a disznóé 3 és fél. Délre elfogy mind. Csak fejek és a lábak maradnak.

99. oldal

>!
Mileva

1982. február 27.
Délután ismét vásárolni mentem, lisztért, cukorért. Tojásért hosszú sor állt. Még jó, hogy tegnap vettem a büfés néninél. Az egyetlen szalámiféleségért is, ami hasonlít a mi parizerünkre, sort álltak, de csak jegyre kaptak. Nekem az nincs. Galina és a büfés néni mondták, hogy két éve van ez a jegyrendszer húsra, vajra és húskészítményekre, mert Lengyelországba viszik. Így a helyi lakosok a munkahelyükön megkapják havonta a talont, s arra vásárolhatnak, mikor mi van. A zsírt, vajat, cukrot is úgy mérik, mint gyerekkoromban a falusi kis boltokban. A budapesti ABC-k előre csomagolt, gazdag áruválasztéka után szokatlan még nekem ez a szegényes ellátás. Mennyi Mirelite-féleség van otthon! Itt csak ez a vegyes zöldséges tasak – lengyel készítmény – kapható. Friss gyümölcs nincs, csak aszalt alma, szilva, sárgabarack. Azt fogjuk enni, ami van. Majd sort állok én is azért, ami éppen kell, ahogy az orosz asszonyok. Igénytelen és szívós ez a nép. Megél kásán is, és bírja ezt a rettentő hideget. Nap mint nap – negyven éve lassan – szüntelenül ébren tartják bennük a tudatot, hogy hősök ők, legyőzhetetlenek. A tévé esténként képeket mutat a hős városokról; Ogyessza, Breszt, Voronyezs, Sztálingrád. A jelmondatok a falakon, az utcán járó öregek mellén a kitüntetések, de még a hétfői bál is a Vörös Hadsereg ünnepén – mind, mind a hősi múltra emlékeztetnek, és a jelenbeli helytállásra szólítanak. Itt fegyelemmel állnak sort az esszonyok a boltokban, türelemmel várnak órákig. S ha éppen elfogyott az orruk előtt az áru, akkor kezdik újra, nap mint nap. Furcsa ez nekem.
Az orosz ember idegi és fizikai teherbírása nagyobb, mint a kényelemhez szokott nyugatiaké. Az orosz nép „lelkületéről” Németh László is elismerően írt. 36.o.

36. oldal

>!
Mileva

1982. február 19.
„Ezalatt a közeli boltokban vásároltam. Amit a zöldségesnél lehet kapni: krumpli, hagyma cékla, sárgarépa, savanyú káposzta, hal, disznófej és –köröm meg konzervek: paradicsom sűrítve, bolgár szemesbab-főzelék, magyar zöldbab. Az utóbbinak igen megörültem, vettem öt dobozzal. Az élelmiszerboltban kenyér, liszt, kásafélék, üvegekben nagy, sós uborkák, darabolt tök, paradicsomlé, gránátalmaszörp. A bolt másik végében tejtermékek: üvegekben tej, kefir, tejfel. A középen lévő pultnál jegyre csirke, felvágott, hús, szabadon tojás és hal kapható. Odébb a férfiak sora; vodkáért, borért, cigarettáért állnak.”

25. oldal

>!
Mileva

1986. május 13.
Mai beszédtéma, hogy Kijev mellett, Csernobilben felrobbant a negyedik atomreaktor, három halott, tizennyolc súlyos sebesült, százötven ember Moszkvában kórházban. A radioaktív szennyeződést nyugat felé vitte a szél. Magyarország is fertőzött.

527. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Csernobil
>!
Mileva

1986. február 20.
Másodpercenkint húsz méter sebességű nyugati szél kavarja a havat, építi a tarajos hótorlaszokat. A kórház udvarán betemette az utat. Szembe fúj a kegyetlen épület felől, repít, lök vissza, majdnem felemel. Egyedül küszködöm a kerekes szatyorba rakott teherrel, ötünk egész napi élelmével, Zsanna a postán maradt, telefonálni akar haza. Út nincs, buckák, gödrök, lábnyomok, amibe térdig süpped az ember. A talyiga nem gurul, föl kell vennem. Iszonyatos ez a küzdelem az úttalan úttal, a teherrel, a szembeszéllel. Alig bírom vonszolni magam. Aki ezt nem éli át, nem is tudja elképzelni, elhinni, milyen ez igazán. Mostoha idő, kegyetlen, -26 °C.

483. oldal

>!
Mileva

1982. november. 21.
Zannával elmentünk a Tobol-parti vasárnapi vásárra, a baraholkára. Rengeteg a nép ott, mindenfélét árulnak. Már hallottam erről a zsibvásárról, kíváncsi voltam rá. A Tobol jege s a part menti fák hótól fehérlettek, a túlsó oldalon feketéllett a nyüzsgő sokadalom. Ahogy átértünk a hídon, a földre téve nejlonzacskókon, zsákokon sapkák, prémek, csizmák, kötött holmik, gyerekruhák, kardigánok. Férfiak nyakában felfűzött rókaprémek, drapp és barna, fényes, szépen kikészített nutriák, szürke-fekete karakülbőrök. Gyönyörű perzsabundára való, akinek van rá pénze. Az árak hallatán az ember megszívja a fogát. A rókaprémek darabja, a fehéres, szürkés ezüstös árnyalatúaké – amit itt piszécnek neveznek – 200-tól 350 rubelig terjed. A fekete prém pedig – a csernoburka –, amit nálunk ezüstrókának ismernek, az a legdrágább: 400-600 rubel egy-egy példány ára. Meseszépek. Az árak a nagyságtól, minőségtől, színtől függnek. A fiatal állatok prémje pelyhes, rövid szőrű, az idősebb, két-három éveseké szép hosszú és fényes. De csak kevés rókát tartamnak addig, mert drága a kosztjuk. A hússal és tejjel táplált állatok szőrméje a szép. Amelyikat kenyérrel és hallal eteteik, annak hitvány a bundája. A nutriából viszont nem az idősebb állat prémje az értékesebb, hanem a puha, selymes fiatalé. A nutriák darabja 40-60 rubel, a perzsabárányoké pedig 70-80.
(…)
Néhány nappal ezelőtt megjelent az újságokban egy rövid hír, ami érzékenyen érintette a kurgáni terület nemesprém-állattenyésztőit, mégpedig az, hogy magánszemélyek január elejétől nem tenyészthetnek és nem értékesíthetnek prémeket. Ezért e nagy bőség. Sorra ölik le az állatokat, készítik ki a prémeket, és értékesítik, amíg lehet, rövid az idő. A Kurgán környéki falvakban tenyésztik az ország nemesprémállatainak jelentős részét a terület erre alkalmas éghajlata miatt.

325. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Moldova György: A pénz szaga
Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Zacher Gábor – Karizs Tamás: A Zacher
Sándor Erzsi: Anyavalya
Czeizel Endre: Születésünk titkai
Zombori Attila: Szexpiaci körséta
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Gerlóczy Márton: Mikecs Anna: Altató
Németh András: 79 nap remény