Engedelmes ​lázadók 20 csillagozás

Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében
Kádár Judit: Engedelmes lázadók

A még a huszadik század elején is a feudalizmus struktúrái alapján működő magyar társadalom uralkodó elitje legsikeresebben egyházi segítséggel, a papság által irányított oktatási intézményekben terjesztette a továbbra is az úr és szolga, a férfinak alárendelt nő dichotómiáiára épülő feudális hierarchia évszázadok óta változatlan normarendszerét.
Szabályai olyan mélyen interiorizálódtak a társadalom női tagjaiban, hogy műveikben még az egyenlőtlenség ellen tiltakozó írónők is eltántorodtak a női egyenjogúság következetes képviseletétől. Az új nő identitáskrízisére nem tudtak adekvát választ adni, így annak megoldását, hogy miként lehetséges egyszerre modern nőként élni, azaz tanulni és függetlennek lenni, és a tradicionális női szerepeket alávetettség nélkül megtartani, az őket követő írónő generációkra hagyták.

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Jelenkor, Budapest, 2014
312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636765408

Enciklopédia 7


Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 57

Kívánságlistára tette 38

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Kádár Judit: Engedelmes lázadók

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

E könyv egy réges régi lyukat tömköd be a magyar tudománytörténetben: hogyan fért össze egy hírhedetten individuális szakma (ti.: a szépirodalom) azzal a széles körben hirdetett társadalmi elvárással, hogy a nők inkább maradjanak a fakanálnál, vagyis, tisztesség ne essék: vetődjenek csak alá inkább a férfiaknak. Túl egyszerű válasz volna az, hogy sehogy, mert a korszak (a XX. század első fele*) nőírói azért, ha erős kritikai ellenszélben is, de legalább léteztek – hogy miképp, az Kádár Judit kiváló portréiból kiviláglik.

Szóval mint említém, kiváló portrék ezek, nagyon értékes irodalomtudományi adalékok a genderközpontú irodalomtörténethez. Csak sajnos magam meglepően hűvösen viszonyulok az irodalomtudományhoz (minek olvasni egy regényről, ha a regényt is elolvashatjuk, nem igaz? ez olyan, mintha szakácskönyvet nézegetnék ahelyett, hogy ennék valamit), az pedig, ami engem leginkább érdekelt volna e témában, Kádár interpretálásában sajátosan töredékes maradt. Valahogy úgy érzékeltem, hogy elemeiben nagyon kimerítő, izgalmas fejtegetések ezek, de széttartanak, nem állnak össze egyetlen komplex rendszerré – olyanok, mintha különálló tanulmányok lennének, amiket laza összetartozásuk rendelt egy kötetbe. (De hogy valóban azok-e, arra nézve a kötetben nem találtam információt.) Sokkal kevésbé beszélnek a nők és irodalom, nőirodalom és korszellem általános kérdéseiről, mint azt elvártam volna. Ahogy például a nőírók kritikai megítéléséről beszél, az szinte mindent elmond magáról a nőírók kritikai megítéléséről, de ennek okait és következményeit szinte csak értinti – a tágabb kontextus nincs kellőképpen kidolgozva. Kár, mert éppen ez a tágabb kontextus az, amiről szívesen olvasnék valami bő lére eresztett fejtegetést.

Megjegyzem, a két utolsó tétel volt számomra a legizgalmasabb, sajátos módon épp azok, amelyek leginkább eltávolodtak a magyar irodalomtörténettől, és ezzel összefüggésben a kötet szorosan vett tematikájától – ők is megerősítették bennem az érzést, hogy nem koherens munkát, hanem egy válogatást olvasok Kádár Judit tanulmányaiból. És ezt az érzést az amúgy – valljuk meg – elég ügyetlen, és ebben a formában felesleges Összegzés sem tudta eloszlatni. Merthogy a jó összegzés szerintem nem annyi, hogy újra elmondja azt, amiről eddig is olvastunk, csak rövidebben.

* Oly kor volt** ez, ahol a nők széles körű szavazati jogát még nem javallották az okosok, merthogy ugye szegénykéim úgyis össze-vissza szavaznának. (De hát ember! Ki nem szavaz össze-vissza ebben a búvalbélelt országban?) Az pedig már belekerülhetett a felvilágosító jellegű olvasmányokba, hogy a férfi kis csírácskája meg a nő kis csírácskája hogyan vezetnek terhességhez, de hogy a férfi csírácskája mégis miként kerül oda, ahol a nő csírácskája van, az jótékony homályban maradt – szegény kamaszlány ilyen alapon azt is hihette, hogy akkor, ha a villamoson ránk tüsszent egy unszimpatikus bácsi.
** A múlt idő használata fakultatív.

7 hozzászólás
Juci P>!
Kádár Judit: Engedelmes lázadók

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

Ha bárkinek lennének illúziói afelől, hogy milyen csodás világ is lehetett az, amikor a nőknek még nem kellett munkába járniuk (nem azt mondom, hogy dolgozniuk, mert dolgoztak eleget otthon), hanem a házi tűzhely melegénél teljesíthették ki női princípiumukat, annak javaslom, hogy olvassa el ezt a könyvet. Mert klassz dolog egy nagy kalap vagy egy puffos ujjú blúz, meg az ötszobás polgári lakás személyzettel (amellett, hogy ebből sem jutott ki mindenkinek, és akkor a személyzettel való bánásmódról még nem is beszéltünk), de semmi klassz nincs abban, ha férfirokon nélkül maradva gyakorlatilag önfenntartásra képtelenné válsz, és a lecsúszásod garantált, vagy ha semmiféle pénzügyi önállóságod nincsen, és senki nem kéri ki a véleményedet a téged érintő dolgokról, vagy ha tehetséges vagy valamiben, de nem választhatod hivatásként, vagy ha mégis, akkor megfizettetik veled az árát, és végső soron mégsem alkothatsz úgy, ahogyan igazán szeretnél.
Nagyon jó elemző tanulmányok vannak a kötetben, sokat megtudhatunk ezekről az írónőkről, akiket a saját koruk nem igazán engedett a kánon részévé válni, inkább lektűrként a perifériára szorította őket, míg aztán a kommunizmus idején mint a régi polgári világ képviselőit végképp tiltólistára tették őket. Pedig volt közöttük, aki baromi érdekes dolgokat művelt, például Kosáryné Réz Lola női szemszögű történelmi regényfolyamot írt talán a világirodalomban először, Erdős Renée meg nem Ady-epigon volt, hanem éppen ellenkezőleg, alighanem Ady volt E.R.-epigon :) Mindannyiuk műveiben és többnyire életében is tükröződik a patriarchális társadalommal való összeütközés,* ami sajnos egyiküknél sem végződött boldog, önfeledt önmegvalósításban. Az írónők életét és műveit tárgyaló tanulmányokon kívül van itt még írás a költőnőkkel kapcsolatos előítéletekről (itt sajnos sokáig Gyulai Pál ex cathedra véleménye volt az irányadó, lásd https://moly.hu/karcok/124774), három 20. századi képes hetilap nőképéről és a szexualitás tabuiról magyar műfordításokban. Mind nagyon érdekes.
*Tormai Cécile-t kivéve, ő vidáman kiszolgálta a patriarchátust meg még néhány ordas eszmét. Nagyon ajánlom legalább ennek a tanulmánynak az elolvasását a kötetből, tekintettel arra a politikai szándékra, amely Tormayt vissza akarja hozni az irodalmi köztudatba.

13 hozzászólás
olvasóbarát>!
Kádár Judit: Engedelmes lázadók

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

Érdekes témaválasztás és alapos kiegészítő jegyzetanyaggal (nagyon részletes irodalomjegyzék, Függelék az írók iskolai végzettségéről és foglalkozásáról) megtámogatott kiadvány. Nem volt könnyű dolguk a magyar írónőknek a 20. század első felében és meg kell állapítani, hogy a nőideál-konstrukciók a jelenben sem igen változtak.
Nem igazságos egy szakkönyvvel kapcsolatban számonkérni a gördülékenyebb fogalmazásmódot, de jól esett volna, ha azzal találkozom. Kaffka Margittól már olvastam, de a többiek műveinek olvasásához nem igazán kaptam kedvet, ebben az is benne van, hogy jelenleg a kortárs irodalom érdekel a legjobban.

Piintyő>!
Kádár Judit: Engedelmes lázadók

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

Ez egy meglepetés könyv. Kétszeresen is. Egyrészt, mert egyik kedves moly ismerősömtől kaptam ajándékként Thomas Mann József és testvéreivel egyetemben, amit szintén ajándékként molyos ismerőseim jóvoltából tudhatok magaménak, másrészt azért, mert nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog.

6 tizenkilencedik század végi, huszadik század eleji írónő életével, írói, közéleti tevékenységével foglalkozik, bemutatva legfontosabb műveiket.
A 6 közül 3-al már itt-ott megismerkedtem vagy versei, vagy regényei által. A másik 3 viszont teljesen ismeretlen volt számomra, illetve a nevüket hallottam ugyan, de írásaikat nem ismertem.
Az igaz, hogy ezután sem fogok szaladni a könyvtárba, hogy kihozzam valamelyik írónő bemutatott könyvét, főleg nem vagyok kíváncsi Tormay Cecile írásaira – pont elég volt annyi belőle, amennyit Kádár Judit bemutatott. Bár az sem kizárt, hogy az általam nem ismert Tutsek Annától (pedig a Cilike-regények elég ismertek, de nálam kimaradt) vagy Lux Terkától egyszer fogok olvasni.
Erdős Renée néhány versét olvastam, Kaffka Margittól regényt és verset, Kosáryné Réz Lolától regényt.

Nem azt tartom a könyv erősségének, hogy azonnal az írónők könyveinek elolvasására ösztökél, hanem azt, hogy bemutatja az írónők sorsán, regényeiken keresztül a tizenkilencedik század vége, huszadik század eleje nőtársadalma életét, lehetőségeit, korlátait, nőmozgalmait, írónőinek útkeresését, lázadását, ugyanakkor engedelmességét is a kor elvárásainak megfelelni akarását. Igen. Nagyon pontos a cím: Engedelmes lázadók. Ez a kettősség még valamennyiükre jellemző. Ugyanakkor mégiscsak ők voltak az elsők, akik így-vagy úgy (írásaikkal, közéleti tevékenységükkel) szót emeltek a nők jogainak érdekében. Kádár Judit ezt nagyon szépen bemutatja, nem hallgatva el hibáikat, visszalépéseiket. De ne feledjük, közel 100 évvel ezelőttről van szó, s ők már akkor megtették az első lépéseket, még ha kissé tétovák is voltak ezek.
Ezután a könyv után talán én sem nézem olyan szigorú szemmel pl Kosáryné könyvét, mint ahogy tettem ezt az értékelésben.

A regény további részében végigvezet bennünket napjainkig, s végül hogyan, hogyan nem, eljut a szexuális másság kérdéséhez is. Ebben a fejezetben is sok új benyomás ért. El is gondolkoztam rajta, ugyan mit is tudunk mi, akik a 70-es években már felnőttek voltunk. Tudtuk, amit engedtek tudni.

Nagyon szimpatikus nekem ez a Kádár Judit: összeszedett, logikus érvelést, értékelést kaptam tőle a témában. Tetszett.

Esmeralda P>!
Kádár Judit: Engedelmes lázadók

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

Nagyon alapos és nagyon érdekes tanulmánykötet. Sok csak felszínesen tudott vagy értett dolgot tett helyre bennem.
Rögtön a bevezető tanulmány a választójogról meglepett. Bennem korábban csak az csapódott le, hogy az első világháború után nem sokkal megkapták a magyar nők is a választójogot, onnantól kezdve, legalább ezen a téren, nagyjából egyenesbe kerültünk. Itt azonban kiderült, hogy ez a választójog nem egyszerűen korlátozott volt – mint akkkoriban a férfiak választójoga is egyébként-, de másként volt korlátozott, nem meglepő módon sokkal jobban, és egyre jobban. Ennek azonban nem pusztán az volt az oka, hogy a nőket még mindig kevésbé értelmes lénynek tartották – bár legtöbbször erre hivatkoztak –, hanem az, hogy a fiatalabb és tanulatlanabb hölgyek hajlamosabbak voltak balra szavazni, amit a hatalmon lévőknek mindenképpen meg kellett akadályoznia.

Másként voltak érdekesek az írónőkről szóló fejezetek. Igaz, az életrajzukat sem olvasgattam korábban, talán csak a legkedvesebb Kaffka Margitomról tudtam többet, még érdekesebb volt azonban megérteni, milyen sokféleképpen gondolkodtak. Eddig valahogy összemosódott bennem az egész eggyé, a száz évvel ezelőtti írásaikra úgy gondoltam, mint amik hasonló tőről fakadtak, hasonló erős érzések éltek bennük, ebben a tanult, dolgozó első nemzedékben, és azt gondoltam, nemigen térhet el különösebben nőképük, nőideáljuk, az az élet, amit lányaiknak, és a későbbi nemzedékek nőinek kívánnak. Ebben bizony nagyot tévedtem. Hiába tanulhattak sok lemondás, megbélyegzés árán valamennyien magas szinten, a legtöbben így vagy úgy, előbb vagy utóbb, visszavonulót fújtak, és a nő szerepét igyekeztek mégis megőrizni a hagyományos szerepmodellben. Csupán azt képviselték, hogy egy tanultabb nő, történelmi, irodalmi, orvosi ismereteit használva praktikusabban és hatékonyabban tudja ellátni házvezetőnői szerepét, mint korábban. Különösen Erdős Renée-t sajnáltam, amiért meg kellett torpannia.
Ez meglepett, méginkább csalódást okozott. Másrészt viszont bánt is, hogy így gondolok rájuk, csalódva, mert hogy ítélhetem el őket innen, a kényelmes mostani helyzetemből. Én igazán nem vagyok bátor, harcos feminista ma sem. Vajon lett volna több bátorságom és lehetőségem feszegetni a korlátokat azokban az egyre nehezebb és veszélyesebb, két világháború közti időkben? Amikor a feminista gondolatokat azonnal kommunistának tekintették és ennek megfelelően valószínűleg üldözték is… Biztosan nem. Azon is gondolkodtam, mi lett volna Kaffka Margittal, ha tovább élhet. Vajon második házasságában, egy szerelemmel szeretett férj mellett ő is visszavonulót fújt volna? És hirdette volna, hogy okos, tanult asszonként csak még jobb felesége lett urának? Csak azt tudom képzelni, hogy nem, hogy ő megmaradt volna olyan anyának, mint Pórtelky Magda, aki a lányait már nagyon más életre szánja. Őt nagyon szeretem, nagyon közelinek érzem magamhoz, elfogult vagyok. Arra is gondolok néha, mennyire szerette volna megélni a hatvanas éveket valahol Európában, azt a forrongást, azokat a bátor új utakat. Remélem, fentről látta, és megnyugodva mosolygott.

Különösen érdekes volt aztán a folyóiratokkal foglalkozó tanulmány, ebből nagyon szívesen olvasnék még sokkal többet, sokkal részletesebben. Nagyon teszett, hogy nem félt a Nők lapja változásait egészen napjainkig követni. Hosszú évek óta csak véletlenszerűen kerül a kezembe a lap, nem szeretem, amiért egyszerre próbálja magát modernnek és nyitottnak mutatni, miközben erősen és lankadatlanul a száz éve berögzült hagyományos női szerepideált próbálja letolni a torkunkon. A háború előtti propagandacikkeket látom benne újra felbukkani. Mindezt tetézve azzal, hogy milyen erősen beáll a tökéletes testet, tökéletes mindenséget hirdető magazinok sorába. Ezeket a részeket különösen érdemes átolvasni a tanulmánykötetben.

Azt már el sem tudom mondani, mennyire megdöbbentett, amit a folytatásokban közölt Indira Knight: My life on a plate című regényének átírásáról írt. A regényt úgy szerkesztették a Nők lapjában rövidebbre, hogy csak bizonyos nemkívánatos véleményeket, szereplőket, cselekményszálakat vágtak ki belőle. Megmásítva ezzel az egész regény alapüzenetét, arculatát. A magyar változatban a nő anya és feleség csupán, aki végül visszatér férjéhez. Míg az igazi regényben a nő egy nagyon is modern nő, aki amellett, hogy anya, nagyon is építi és szereti a szakmai karrierjét, és nem tér vissza a férjéhez, hanem új kapcsolatba kezd. Honnan van bátorsága egy lapnak így meghamisítani valamit? Miért nem közölnek akkor nekik megfelelő regényketet, vagy íratnak ilyet a saját szerzőikkel?

Hogy ez nem új technika, azt az utolsó tanulmányból tudtam meg. Számos regényt szelidítettek meg, vagy alakítottak át teljesen a fordítók és szerkesztők, mert nem szerették volna, hogy magyar olvasóknak leszbikus, homoszexuális, vérfertőző alakokkal kelljen szembesülni, továbbmenve olyan nőkkel, akik egyáltalán örömmel mernek a szexualitásra gondolni, pláne özvegyként, vagy negyven felett. Hát én nem tudok efölött napirendre térni. Muszáj elolvasnom mindkét kiadásban a Kis Dorritot, a Goriot apót és a Mrs. Dallowayt, mert egyszerűen az eszem megáll, hogy valakinek van bátorsága egy regényt ennyire átírni, meghamisítani. Ezek után már nem is meglepő, hogy Oscar Wilde, Virginia Wolf vagy W.S. Maugham másságáról nagyjából a hetvenes évekig következetesen hallgattak a kutatók, elemzők, életrajz- és fülszövegírók.
Tele van a fejem mindefélével most, nagyon örülök, hogy a férjem megszerezte nekem ezt a jelenleg nemigen kapható kötetet, sokat tett hozzám.

5 hozzászólás
Mariann_Czenema P>!
Kádár Judit: Engedelmes lázadók

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

Sokat tanultam a viszonylag hosszúra nyúlt olvasás alatt, aminek csak egy oka volt: folyton-folyvást felidegesített a rengeteg maradi, konzervatív felfogás, szemléletmód, elme.
(Fél csillag levonás az ismétlődő mondatoknak, megállapításoknak szól.)

modus_operandi>!
Kádár Judit: Engedelmes lázadók

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

Ez a könyv valami fenomenális, de tényleg. Tökön rúg, ha nem is szó szerint tökön.

Gy-a-l-á-z-a-t, amit az évszázadok alatt a női írókkal műveltek. Nem akarok nemzetközi szintű méltatlankodásba kezdeni, de más lenne a világ, ha a női írókat sokkal korábban, sokkal tiszteletreméltóbban elismerték volna. Én nem tudom mi van ezekkel az ún. „hatalmakkal”, hogy régen is és most is félnek a nőktől. Az ambiciózus nőktől meg végképp. Mintha valami mumus lenne, amitől meg kell szabadulni.
A kötetben szereplő írónők is el lettek feledve, eltűntek a süllyesztőben – leszámítva Kaffka Margitot, akiről még csak-csak beszélnek napjainkban. Na de a többiek? Ők voltak a kor „új női”, akik igyekeztek szembemenni a feudális szemléletű nézetekkel egy olyan világrendben, ahol a nők helyét a sparhelt mellé tűzte ki az aktuális hatalom. És sajnos agyonnyom. Alárendelt szerepbe kényszerít. Ismerős?
Köszönöm Kádár Judit az új szemléletet az irodalomban és a feminizmusban egyaránt.


Népszerű idézetek

olvasóbarát>!

A köztük hegemón helyzetben lévő katolikus egyház a merev családstruktúra megőrzését biztosító vallási, nemzetiség, társadalmi és területi endogámia bátorításával törekedett a feudális szerkezetű osztálytársadalom s benne saját pozíciója megtartására, s a felettes-énben kialakított bűntudatot használta az ösztön-én törekvéseinek elfojtására. A klérus, bár a szexuális tevékenységre vonatkozó szavak többségét tabusította, egy sajátos, metaforikus nyelvezet segítségével a szexualitás minden megnyilvánulását szabályozta, s még azt is meghatározta, kinek és milyen helyzetben megengedett a csók.

159. oldal

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

Lady_L>!

[Tormay Cecile-t] 1936-ban mégis irodalmi Nobel-díjra jelölték, ami rajongói szemében írói kiválóságának legfőbb bizonyítéka. Tormayt azonban az – igaz, nem kizárólagos – gyakorlattól eltérően nem több ország tudósai, valamint egy svéd kiválóság ajánlotta, hanem négy magyar professzor és az a svéd irodalmár, Frederik Böök, aki később a második világháború alatt Németországgal szimpatizált, s ezért hazájában hitelét vesztett személlyé vált.

78. oldal

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

Kapcsolódó szócikkek: 1936 · irodalmi Nobel-díj · Tormay Cécile
olvasóbarát>!

(A nők a világon először Új-Zélandon kapták meg a választójogot 1893-ban.) A nemzetiségi törekvésektől megrettent politikai osztály fő célja ekkoriban már a magyar nemzetiségű választók „elhatározó fölényének” biztosítása volt, ami továbbra sem kedvezett a női egyenjogúság ügyének.

15. oldal

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

Kapcsolódó szócikkek: 1893 · nők · Új-Zéland
Lady_L>!

A trilógia Tormay által írt részét meglepően dilettáns írásmód jellemzi: az írónő jobban tudott ember nélküli tájat ábrázolni, mint a szereplőit, mert az emberről, úgy tűnik, a patriarchális hierarchiára épülő társadalmi rend tiszteletének elvárásán kívül nem volt mondanivalója. Hiányzott belőle a képzelőerő, az egyes alakok leírása lapos: egy öregedő szerzetes „merev, fekete daróckámzsája felett fehéren havazta be fejét sűrű ősz haja, mellét szétáradó szakáll havazta be”, Ung nevű főhőse pedig a természetben jártában-keltében folyton olyan büszkén és komoran néz maga elé, mint Franco Nero a Honfoglalás című kurzusfilmben. A trilógia utolsó 180 oldalát befejező Kállay, bár szemmel láthatóan igyekezett az írónő stílusához alkalmazkodni, nem tudott olyan rosszul írni, mint Tormay.

81. oldal

Kádár Judit: Engedelmes lázadók Magyar írónők és nőideál-konstrukciók a 20. század első felében

Kapcsolódó szócikkek: Franco Nero · Tormay Cécile
1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Varga Virág – Zsávolya Zoltán (szerk.): Nő, tükör, írás
Menyhért Anna: Női irodalmi hagyomány
Borgos Anna – Szilágyi Judit: Nőírók és írónők
Balázs Mihály – Vati Papp Ferenc: Írók, képek II.
Balázs Mihály – Fényi András – Hegedűs András: Írók, képek
Szalai Anna: Hagyománymentés és útkeresés
Mohay Béla: Katherine Mansfield világa
Szegedy-Maszák Mihály: Márai Sándor
Pomogáts Béla (szerk.): Déry Tibor
Laczkó András: Fekete Gyula