Mesepszichológia ​a gyakorlatban (Mesepszichológia) 25 csillagozás

Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban
Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban

A ​mesékben a hős számos nehéz próbatételen keresztül jut el a céljáig. Gyermekünknek felnövekedése során ugyancsak meg kell küzdenie a külső és belső sárkányokkal, vagyis a külvilág kihívásai mellett saját félelmeivel, szorongásaival, kishitűségével, ellentmondásos érzéseivel, indulataival, vágyaival is – de a próbák alatt érik, fejlődik, válik egyre gazdagabbá a személyisége.
Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy „kipárnázzuk” a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben. Szülőként, pedagógusként nem járhatjuk végig helyette az útját, de hamuban sült pogácsaként rengeteg erőforrást tehetünk a tarisznyájába.
Szerzőtársammal, Kerekes Valériával egy olyan, a gyakorlatban jól használható könyvet szeretnénk az olvasóink – szülők, nagyszülők, pedagógusok – kezébe adni, amely megmutatja, hogy a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2017

>!
Kulcslyuk, Budapest, 2018
354 oldal · ISBN: 9786155281747
>!
Kulcslyuk, Budapest, 2017
354 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155281440

Kedvencelte 3

Most olvassa 14

Várólistára tette 72

Kívánságlistára tette 87


Kiemelt értékelések

Lyanna>!
Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban

Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

Kádár Annamária könyvét mint ajánlott irodalom vettem a kezemben. Beleolvastam és nem tudtam letenni. Több előadását is végighallgattam már és szerintem mint előadó is kiváló. Nagyon sokat tanulhat tőle az ember amit a munkájában és a személyes életében is felhasználhat. A könyv végén inkább gyakorlati tanácsokat olvashatunk, hogyan építsünk fel egy foglalkozást, de szülőknek is hasznos ötleteket nyújt a kisgyermekkori meseolvasásokkal, meseélmény elmélyülésével kapcsolatban. Elég sok életvezetéssel, életmódváltással foglalkozó könyvet olvastam mostanában, ez a könyv ebben is segít.
Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Eszti2 P>!
Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban

Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

Nagyon tetszett a könyv felèpítése, gyorsan lehetett olvasni. Az első fejezetben hozott szemèlyes életükből hozott példákat is jó volt olvasni. Érdekesek voltak a játék valamint a meseötletek is.
A borítója pedig gyönyörű!

Fanni_214>!
Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban

Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

Szintén szakdolgozathoz használtam.

Ildikó_Vántus>!
Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban

Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

Bár a könyben lévő tanácsokkal, játékokkal, okfejtésekkel egyetértek, sőt hasznosnak és követendőnek tartom, mégis a terjengős megfogalmazás sok volt számomra. Sajnos sokszor aláhúztam a fontos szavakat, mert különben elvesztem miről olvasok a rengeteg toldalék történet, mese, magyarázat közben. Úgy érzem, hogy ennek a könyvnek a tartalmát egy nagyon ütős diasorban is össze lehetne foglalni.

PTJulia P>!
Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban

Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

Érthető, gyakorlatias rengeteg játékötlettel.

Nem_Zárolt_Szekció_Anna P>!
Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban

Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

A könyv első felét, ahol elsősorban az elméleti rész volt – miért fontos, hogy a gyerekeknek meséljünk, legyenek azok akár népmesék, akár családtagok élettörténetei – kifejezetten szerettem. Bár rengeteg számomra jól ismert érvet és adatot sorolt fel, nagyon hasznosnak éreztem erről olvasni.

A könyv második fele már jóval kevésbé kötött le, pedig éppen ez lett volna a gyakorlati rész. Túlságosan leszűkült a tárgyalt korosztály az óvodásokra és kisiskolásokra, és habár a játékok egy része némi átalakítással alkalmazható lehet idősebb korosztályban is, azért jellemzően a kicsiknek szólnak. Mivel saját gyerekem még nincs, tanárként pedig nagyobbakkal foglalkozom, így ezt a részt úgy érzem kevésbé tudom hasznosítani; ettől függetlenül látom, hogy miért szerethetik azok, akiknek közük van ilyen korú gyerekekhez. Nagyon jó tippeket és trükköket ad például arra, hogyan lehet a meséket feldolgozni családon belül vagy csoportos foglalkozásokon.

A borítója nagyon szép és összességében is nagyon igényes kötet (kiemelendő, hogy az irodalomjegyzék is átláthatóan megjelenik, amit én mindig nagyon értékelek, hiszen segít, hogy további művek is a látóterembe kerülhessenek a témában), de ez minden általam korábban olvasott Kádár Annamária könyvre ugyanígy jellemző volt. :)

https://www.instagram.com/p/CmO1Q61rX3B/…

konyvkritika>!
Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban

Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

Szerintem senki sem tud olyan szépen és meghatóan írni a mesék csodás világáról, mint Kádár Annamária. Egészen különleges az, ahogyan megszeretteti a mesék világát nem csak a gyerekekkel, de még a felnőttekkel is, akik bizony sokat tudnak tanulni egy-egy meséből.

A mese Kádár Annamária könyvében, több mint egy történet hősökkel és nemes cselekedetekkel, ez egy fejlődési forma, egy tanulási lehetőség és az érzelmi biztonság alapköve.

Bővebben a blogomon: https://konyvmoly.com/konyvkritika/page/5/

Renáta_Szabó_2>!
Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban

Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban

Nagyon kedves, gyakorlatias könyv, amit bátran ajánlanék szülőknek és pedagógusoknak egyaránt. Bár a gyakorlatok és mesék elsősorban ovisoknak szólnak, újragondolva vagy kicsit átalakítva használhatók nagyobbaknál is. Szeretem, ahogy ebből az írásból (is) árad a szakértelem és a mesék iránti szeretet, jó volt olvasni.


Népszerű idézetek

Ratting_Gergely>!

Mai világunk a négy túlzás tartóoszlopára épül: túl sok holmi, túl sok választási lehetőség, túl sok információ, túl nagy sebesség.

102. oldal

Kádár Annamária – Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban


Hasonló könyvek címkék alapján

Deliága Éva – Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk az agresszióval?
Bárdos József: Család a tündérmesékben
Gerlinde Ortner: Gyógyító mesék
Feldmár András – Büky Dorottya: A cudar édesanya
Csörgei Andrea – Kreil Melinda (szerk.): Hamupogácsa
Deákné B. Katalin: Anya, taníts engem! 2.
Mester Györgyi: Sugi
Pompor Zoltán (szerk.): Így mesélj, hogy olvasson
Szőke Anna: Elszaladt a kemence – óvónők és szülők kézikönyve
Alberto Pellai – Barbara Tamborini: Én vagyok a király!