Kaczvinszky József: A hét beavatás című műve két változatban maradt fenn. Az egyik egy töredékes — a hét beavatásból csak négyet ismertet —Jelen mű viszont a teljes anyagot tartalmazza. A „beavatás” szó — egyébként — önkéntelenül is a vallási misztériumokat és a titkos tanítások közlését juttatja eszünkbe. Valójában ebben az értelemben is helyes és találó kifejezés. Mert a tanítvány szempontja olyan magas régiókba emelkedik a beavatásban, olyan összefüggéseket lát meg önmaga és a Természet között, amelyek még a legmélyebb filozófia számára is elérhetetlenek, az átlagos emberi gondolkodásmóddal pedig meg sem közelíthetők. A tanítvány felfogása a szerint változik, amint fokozatosan megismeri nem-tudatos elmeműködéseinek mindazokat a szubtilis szintjeit, amelyekre öntudata felemelkedhetik és amelyek tudatossá válhatnak számára az elmélyedés gyakorlásának folyamán. Ez a tudatossá-válás pedig mindenkor egyértelmű valamely újfajta tudásnak a megnyilatkozásával, egy oly tudásnak és egy… (tovább)
Kaczvinszky József: A hét beavatás című műve két változatban maradt fenn. Az egyik egy töredékes — a hét beavatásból csak négyet ismertet —Jelen mű viszont a teljes anyagot tartalmazza. A „beavatás” szó — egyébként — önkéntelenül is a vallási misztériumokat és a titkos tanítások közlését juttatja eszünkbe. Valójában ebben az értelemben is helyes és találó kifejezés. Mert a tanítvány szempontja olyan magas régiókba emelkedik a beavatásban, olyan összefüggéseket lát meg önmaga és a Természet között, amelyek még a legmélyebb filozófia számára is elérhetetlenek, az átlagos emberi gondolkodásmóddal pedig meg sem közelíthetők. A tanítvány felfogása a szerint változik, amint fokozatosan megismeri nem-tudatos elmeműködéseinek mindazokat a szubtilis szintjeit, amelyekre öntudata felemelkedhetik és amelyek tudatossá válhatnak számára az elmélyedés gyakorlásának folyamán. Ez a tudatossá-válás pedig mindenkor egyértelmű valamely újfajta tudásnak a megnyilatkozásával, egy oly tudásnak és egy oly tudatkörnek a kibontakozásával, amelybe a fejlődés valósággal beavatja a tanítványt, a nélkül, hogy értelmi fejlettsége vezetné odáig fokozatosan, emberi tradíciókra alapozott tudásának a folytonos gyarapodása révén. Minden egyes beavatás mindig újfajta megismerések egész köréhez vezet, amelyben a régebbi megismeréseknek már nincs teljes létjogosultságuk, valójában nincs is megfelelő helyük, hiszen meghaladottakká válnak, értelmüket veszítik. Minden egyes beavatási szinten a tanítvány elveszíti „addigi” önmagát és mintegy „újraszületik”, az újfajta megismeréseknek — az ő számára — új világában! Nem szertartásos beavatásokról írunk. A yoga útjának a következő fejezetekben ismertetett hét beavatását nem kísérik misztikus külső ceremóniák. A tanítványtól senki sem kívánja, hogy előírt cselekedetekkel és veszélyes szertartások között bizonyítsa be felfokozott bátorságát, a tűzzel, a vízzel, a sötétséggel, stb. szemben. Mégis — mint mindenfajta beavatás küszöbén — jelentékeny bátorságról kell tanúságot tennie, itt is. Mert minden egyes beavatás — a maga megismeréseivel — megdöbbentően, magrázóan hat: az egész emberre. És merészség, csakugyan nagyfokú bátorság kell ahhoz, hogy az új felismerésekkel szembenézzünk, nyitott szemmel merészkedjünk közéjük, egy olyan világba, amelyben — mintegy csecsemő módjára — elölről kell kezdenünk a tapasztalást, a tájékozódást. Sőt, mindezt hétszer megismételve, hétszer is elejtve magunk alól a biztosnak hitt talajt, míg elérhetünk a yoga útjának az igazi, a legvégső céljához! Kaczvinszky József: A hét beavatás című műve két változatban maradt fenn, az egyik egy töredékes — a hét beavatásból csak négyet ismertet —Jelen mű viszont a teljes anyagot tartalmazza. A „beavatás" szó — egyébként — önkéntelenül is a vallási misztériumokat és a titkos tanítások közlését juttatja eszünkbe. Valójában ebben az értelemben is helyes és találó kifejezés. Mert a tanítvány szempontja olyan magas régiókba emelkedik a beavatásban, olyan összefüggéseket lát meg önmaga és a Természet között, amelyek még a legmélyebb filozófia számára is elérhetetlenek, az átlagos emberi gondolkodásmóddal pedig meg sem közelíthetők. A tanítvány felfogása a szerint változik, amint fokozatosan megismeri nem-tudatos elmeműködéseinek mindazokat a szubtilis szintjeit, amelyekre öntudata felemelkedhetik és amelyek tudatossá válhatnak számára az elmélyedés gyakorlásának folyamán. Ez a tudatossá-válás pedig mindenkor egyértelmű valamely újfajta tudásnak a megnyilatkozásával, egy oly tudásnak és egy oly tudatkörnek a kibontakozásával, amelybe a fejlődés valósággal beavatja a tanítványt, a nélkül, hogy értelmi fejlettsége vezetné odáig fokozatosan, emberi tradíciókra alapozott tudásának a folytonos gyarapodása révén. Minden egyes beavatás mindig újfajta megismerések egész köréhez vezet, amelyben a régebbi megismeréseknek már nincs teljes létjogosultságuk, valójában nincs is megfelelő helyük, hiszen meghaladottakká válnak, értelmüket veszítik. Minden egyes beavatási szinten a tanítvány elveszíti „addigi" önmagát és mintegy „újraszületik„, az újfajta megismeréseknek — az ő számára — új világában! Nem szertartásos beavatásokról írunk. A yoga útjának a következő fejezetekben ismertetett hét beavatását nem kísérik misztikus külső ceremóniák. A tanítványtól senki sem kívánja, hogy előírt cselekedetekkel és veszélyes szertartások között bizonyítsa be felfokozott bátorságát, a tűzzel, a vízzel, a sötétséggel, stb. szemben. Mégis —, mint mindenfajta beavatás küszöbén — jelentékeny bátorságról kell tanúságot tennie, itt is. Mert minden egyes beavatás — a maga megismeréseivel — megdöbbentően, magrázóan hat: az egész emberre. És merészség, csakugyan nagyfokú bátorság kell ahhoz, hogy az új felismerésekkel szembenézzünk, nyitott szemmel merészkedjünk közéjük, egy olyan világba, amelyben — mintegy csecsemő módjára — elölről kell kezdenünk a tapasztalást, a tájékozódást. Sőt, mindezt hétszer megismételve, hétszer is elejtve magunk alól a biztosnak hitt talajt, míg elérhetünk a yoga útjának az igazi, a legvégső céljához!
3 hozzászólás
