Barbarus 83% 16 csillagozás

[…] Kácsor Ábris legszívesebben elbujdosott volna – a mérgezett tollú Vörösmarty Mihálynál ugyanis hiába esedezett irgalomért.
Az könyörtelenül megadta neki a kegyelemdöfést.
– Láttalak a Helicon tetején mászkálni, s tűrtelek, gondoltam, neked ott mászni, legelni szabad.
Kácsor Ábrisnak ezzel vége volt. Halálos sebeket kapott benne a költő, aki lassan és fájón vérzett el – de nem gyászolta meg senki. A poéta helyébe végleg a robotos hírlapíró lépett, aki nem ért semmihez, de mindenhez hozzá tud szólni; aki háromflekkenként építgeti életművét az újságokban, és időnként, amikor megpihenve hátralép, hogy munkáját távolabbról szemügyre vehesse, tekintete már csak a sívó semmit fogja át, mert az olvasók időközben krumplit hámoztak az újságpapírba csomagolt életműre, és kíméletlen józansággal helyezték el ott, ahová való: a szemétben.

230. oldal

S a századfordulón vele együtt zajongott tízmillió nélkülöző, elégedetlen és elkeseredett ember – akik közül alig egymilliónak volt választójoga. A parlamentben olyan képviselők ültek, akiket nem az ország választott, csak egy szűk réteg, a legtöbbször csalással és lefizetéssel. Habár a választási győzelem egy vagyonba került, de az állás jól fizetett, mert a monarchia ipari és kereskedelmi nagyvállalkozásaiból kilopott pénzek révén garantált, biztos és bőséges volt a profit. Dolgozni nem nagyon kellett, mert a parlament munkáját megbénította a mindenkori ellenzék, a kormány munkáját pedig a mindenkori kormányzópárt. Egyéb elfoglaltság híján hát kártyáztak és pipáztak az urak, de fél szemmel folyton a naptárat lesték, a legközelebbi nemzeti ünnepet várták lázas türelmetlenséggel, amelynek alkalmából végre felölthették pompás díszmagyar ruhájukat, és naftalinszagú honfoglaló magyar vezérnek öltözve vonulhattak föl a szónoki emelvényekre. Ilyenkor hazafias beszédeket tartottak égre emelt karokkal, Bocskai István bihari nagyúr és Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem hősies életével példálóztak, majd a szent magyar haza nevében kölcsönösen hazaárulónak nevezték egymást, leplezetlen haragot érezve azon szégyenletes tény miatt, hogy nemzetgyilkosnak kikiáltott képviselőtársaik kétszer annyit loptak el az egyik vasútépítési részvénytársaságban, mint amennyit ők el mertek volna lopni. Ünnep után zokogva tették le a díszmagyart, s miközben egy angol lordnak álcázott komornyik gondjaira bízták a drága kacagányt, figyelmeztetőleg emelték fel az ujjukat:
– Ebben az országban még a szar se úgy folyik, Anton, ahogy a magyar akarja, mer' itt bizony még a szar is úgy folyik, ahogy a szar akarja.
Antonnak általában a komornyikot nevezték, mert a Tóni túlságosan parasztosan hangzott volna.

241-242. oldal

Kácsor Ignác 1903-ban döntötte el, hogy kivándorol, abban az esztendőben, amikor Tisza István bihari nagyúr miniszterelnök lett, és az országgyűlésben arról kezdett vitázni a kormánypárt és az ellenzék, hogy vajon délután is legyen-e ezentúl parlamenti ülés, vagy ne legyen, s hogy erről a kérdésről vajon egyszerű szavazással döntsenek-e, vagy név szerinti voksolással. E napirend megtárgyalása során kivörösödött fejjel ugrottak egymásnak a képviselők, hazaárulóknak, idegenszívűeknek és nemzetgyilkosoknak nevezték egymást, s a mohácsi vésszel felérő tragédiával riogatták a szent magyar haza népét arra az esetre, ha őnekik délután is a képviselőházban kellene maradniuk.

244. oldal

Bármilyen dicstelen is volt Morvás halála, az élete nem volt haszontalan, hiszen ő adta az első női szentet a keresztény egyháznak. Az általa agyonütött apáca volt az első nő, akit a Vatikánban szentté avattak. Igaz, nem a részeg rablókat óvja: Szent Wiborada a könyvtárak védőszentje lett.
És az olvasóké.

101. oldal

Senkit nem hagytak életben a több mint háromezer fegyvertelen, kimerült földönfutó közül.
De ezt utólag erősen megbánták, mert nem volt kivel megásatni a tömegsírokat.

75. oldal

A legyőzött avar seregben küzdött Bodoga is, igaz, ő nem fegyverrel harcolt, hanem sörcsappal: több száz más kereskedővel együtt a harcosok bor- és sörellátását felügyelte. Vizet ugyanis az idő tájt nem ittak: veszélyesebb volt az, mint a méreg. Bodogának egy bizánci történetíró, Theophylaktos Simokkates jóvoltából maradt fönn a neve, akinek sikerült kiszimatolnia az avar sör titkát, s megosztania azt honfitársaival, akik ezután maguk is az avar sör lelkes fogyasztóivá váltak. Nos, a titok egyszerűbb volt, mint hinnénk: Bodoga a sörbe a beléndek magját keverte, s mivel ez a boszorkányfűnek vagy ördögszemnek is nevezett növény erősen mérgező, a magjával dúsított sör fogyasztása erős részegséghez, sőt látomásokhoz vezethet. Ezt hamar megtanulták Bizáncban, ahol a beléndeket (az avarokra utalva) hyskiamosnak, azaz disznóbabnak nevezték el.

69. oldal

Akkor Magyarországon már elviselhetetlenül tombolt a többpárti demokrácia. A magyarok rémülten tapasztalták, hogy a biztonságosan gyűlölhető, rendezett és kiszámítható elnyomás után elkövetkezett rájuk a félelmetes, kiszámíthatatlan és könyörtelen szabadság. Nem lehetett elviselni. Megszálló hatalom többé nem fenyegette őket, fegyveres idegent nem volt kit utálni már, ezért a szabadságtól való rettegésükben az emberek először egymást gyűlölték meg, majd maguk körül az egész világot.

261. oldal

…Ignatius sikeres vállalkozásba fogott: utazási irodát nyitott Aquincumban.
[…]
Mivel Pannóniában nem voltak piramisok, s nem volt egyetlen Mágikus Csarnok sem, a leleményes Ignatius azt találta ki, hogy a barbár pusztítások nyomait adjak el az utazóknak. Megmutatja nekik a fölégetett településeket, és elviszi őket a limes legtávolabbi pontjára, ahonnan nyíllövésnyi távolságban már ott fenyeget a barbár horda.
Egyszóval föltalálta a katasztrófaturizmust.

36. oldal

De a kiszáradt kontinensen új reményt ébresztett egy hős német császár, aki I. Ottó néven lovagolt be a történelembe, oldalán legerősebb szövetségesével: az időjárással.

103. oldal

Napóleon nem akart hinni a fülének, amikor megvitték neki a hírt: a kétségbeesett Habsburg-császár a franciák ellen felkelésre szólította a magyar nemességet, mire a magyar urak egyként pattantak lóra, és villogó tekintettel rántották elő kardjukat, hogy a fenyegető Nyugat felé suhintsanak vele. A nemesség huszonötezer emberrel sorakozott föl az osztrák császári lobogó alá, hogy megvédelmezze évszázadok óta állhatatosan és kitartóan utált uralkodóházát a függetlenséget ígérő hódítótól.

222. oldal