Horizont 1 csillagozás

Kabai Csaba – kabai lóránt – Kabai Zoltán: Horizont

Decki ​Sarolta irodalomtörténész már olvasta a könyvet, és a következőképp vélekedik róla.
Három az egyben: három testvér versei egy kötetben. Csak a tartalomjegyzékből derül ki, melyiket ki írta, de mire odalapozunk, ez már nem is fontos. A szerzőség kérdését háttérbe szorítja a versek között létrejövő játék, párbeszéd, az, ahogyan hasonlítanak és különböznek a bennük megszólaló hangok, sajátos vibrálást hozva létre. Mintha egy asztal mellett ülne a három fiú, és a dohányfüstön, pálinkagőzön át már alig lehetne őket megkülönböztetni egymástól, csak a hangjuk tör át tisztán a kocsmaködön.
A versek is a wittgensteini családi hasonlóság logikája szerint szerveződnek, ahogyan a fül formája, a láb mérete vagy a véres hurka szeretete öröklődik. Kinek ez, kinek az jut, de az egészről valahogy mégis látszik, hogy a verseknek közük van egymáshoz. Ahogyan az egyikben olvashatjuk: „minden mozdulatban genetika”.
Három különböző perspektíva tárul ugyanarra a horizontra, három… (tovább)

>!
PRAE.HU, 2020
92 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155070884

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Kkatja P>!
Kabai Csaba – kabai lóránt – Kabai Zoltán: Horizont

Még mindig nem az én világom az ez a fajta létrealizmus, de értékelem és érteni vélem a mögötte álló embereket és a gondolatiságot, amit képviselnek, a „valóság” karcos vagy épp gyormost osztogató átélését, még ha a teljesen más tapasztalásaimnak köszönhetően azonosulni nem is tudok vele.
Elgondolkodtam közben, hogy milyen érdekes, hogy mennyire meghatározza az embert, hogy honnan jön, milyen családban nő fel, merre tart, milyen buktatókkal találkozik élete során és hogy mennyire nem ismerjük még a közelebbi rokonaink életét sem, de most egy jó beszélgetésre vágyom a fiúkkal ezen versek után off, és megérdemelnek egy nagy – nagy ölelést és sok – sok szeretetet! :))


Népszerű idézetek

Kkatja P>!

indián nyár

Ahogy a szél az első lehullott levelet
csörgeti a bitumenen,
járja ősi táncát,
mintha egész nyáron erre
a szeptemberi estére várt volna,
mikor még száraz a járda,
hogy ebben a lágy melegben
fülledt ritmusra járja,
mintha nem gondolna az elmúlásra,
hogy ez valójában a halál tánca.

14. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Petri György: Összegyűjtött versek
Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Csukás István: Sün Balázs
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Kányádi Sándor: Zümmögő
Fodor Ákos: Gyöngyök, göröngyök
Fodor Ákos: Kis téli-zene
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok