Neked ​megadom magam 166 csillagozás

K. M. Holmes: Neked megadom magam

Engedd, ​hogy a vágy magával vigyen!

Jillian Cartert sosem kényeztette el az élet. Keményen meg kellett küzdenie mindenért. A jelenlegi helyzetét viszont szívből utálja. Tudja, hogy változásra van szüksége, de a sors hamarabb lép helyette. És a sorsnak neve is van: úgy hívják, Colton.

A férfi érkezésével minden a feje tetejére áll, és Jillian hiába is tiltakozik ellene, rabul ejti őt. Talán azért, hogy kihasználja, talán azért, hogy megmentse… Colton Moran az a típusú ember, akinek nem lehet ellentmondani. Mindig megszerzi, amit akar, és ez alól Jillian sem kivétel. Nem számít, mi az ára, csak az, hogy birtokolja őt. Arra azonban nem gondolt, hogy a tettének milyen következményei lesznek, és milyen titkokra derül fény.

„Ugyanabba a csapdába léptünk mindketten. Ő is képtelen volt szabadulni tőlem, és tudtuk, hogy csak úgy menekülhetünk meg, ha nem állunk ellen a kísértésnek.”

Vajon együtt képesek leküzdeni az akadályokat? Létezik kiút egy olyan… (tovább)

>!
Álomgyár, Budapest, 2021
314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635700653
>!
Álomgyár, Budapest, 2021
314 oldal · ISBN: 9789635700660

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Colton Moran · Jillian Carter


Kedvencelte 33

Most olvassa 1

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 52

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Mocori_>!
K. M. Holmes: Neked megadom magam

Basszus! Meglepődtem!!! Jó volt ez a könyv!!!És csak egy kihívás miatt kezdtem bele. Hihetetlen! De jó, hogy rátaláltam!!! ☺
Voltak benne számomra kicsit kusza szálak, nem volt teljesen az igazi, de megszerettem Jilliant, és Colton is belopta magát a szívembe a kissé arrogáns stílusával. :'D
Volt benne minden. Izgalom, erotika, és bánat – amit a lánnyal együtt éltem át. És persze szerelem! ☺❤
És -BOCSÁNAT!!! – én nem tudtam, hogy magyar az író! :o)

2 hozzászólás
Bookish_Moments_Blog>!
K. M. Holmes: Neked megadom magam

Az írónő regényeivel már többször szembe találkoztam különféle platformokon. Alapvetően vegyes véleményekkel találkoztam a történeteivel kapcsolatban, bár észrevételeim szerint többségében pozitív hangvételű gondolatokat osztottak meg az olvasók. Ennek következményeképp ambivalens érzelmekkel kezdtem neki a Neked megadom magam című kötetnek.

Jillian könyvelőként dolgozik egy neves klubban, ahol bizony több illegális tevékenység is zajlik – emiatt ő tudtán kívül, egyfajta „pénzmosóként” tevékenykedik a cég pénzügyi életében. A testvére is itt dolgozik, ám ő az éjszakai életben is nagy játékos – habár ennek ellenére semmire sem panaszkodik a munkájával kapcsolatban.
Egyik alkalommal a nőnek is más munkában kell részt vennie, ami nem igazán tetszik neki: a lányokra érkezett liciteket kell felvezetnie a főnöke által kért módon. Jillian tudja, hogy ez nem törvényes, ahogy azt is, hogy semmit sem tehet, hiszen a számára munkát adó kéz mindenhová elér.

Colton rejtélyes, különleges személy, aki az igazságszolgáltatás mindkét oldalán harcol. Rendőr, miközben a bosszúvágy kíséri mindennapjait.
Rögtön megakad a szeme az ártatlannak tűnő nőn, aki szinte azonnal perzseli minden pillantásával. Úgy érzi, hogy ki kell mentenie Jilliant erről a helyről, erre pedig egyetlen megoldást ismer: rengeteg pénzt kell felajánlania érte.

A nő és a férfi útja keresztezi egymást, még ha félnek is ettől a gondolattól. Colton látja a nőben a vadságot, a szenvedélyt – megriadt attól, hogy mit válthat ki belőle Jillian. A nő nem tudja eldönteni, hogy hősként vagy ellenségként tekintsen a férfire. Így muszáj sodródnia, hogy idővel kiderüljön mi is a valódi terve Coltonnak.
Kezdetben igyekeznek távolságot tartani a másiktól és gátat szabni a bennünk feltörő érzelmeknek, azonban idővel egyre kevésbé tudják irányítani saját magukat. S hamar elérkezik a pillanat, amikor mindent elveszíthetnek.
Egymásra találhat két megsebzett lélek, miközben ellentétes tettek hajtják őket? Milyen boldogság várhat rájuk, ha mindent kockára tesznek egymásért, akár a saját életüket is?

Szerintem a romantika kedvelőknek kötelező elolvasnia, mert minden oldala tele van élettel, izgalommal. Nem egy olyan sztori, amivel minden utcasarkon találkozhatsz. Annyira könnyen haladsz majd az oldalakkal, hogy mire feleszmélsz Jillian és Colton története a végéhez is ér. S nem fogod tudni, hogy megköszönd az írónőnek a lenyűgöző élményt, vagy könyörögj a következő könyvéért.

Teljes értékelés: https://bookishmomentsblog.blogspot.com/2021/06/k-m-hol…

2 hozzászólás
Minden_hétre_egy_könyv_kihívás P>!
K. M. Holmes: Neked megadom magam

Az írónő ismét egy csodát alkotott. :) Élményekben, izgalmakban és fordulatokban gazdag könyvet olvastam. Imádtam a krimiszálat, megszerettem a szereplőket. :) Alig várom Dario könyvét is. :)

1 hozzászólás
udvardi_gabriella>!
K. M. Holmes: Neked megadom magam

Ms. Holmes!
Ismét fantasztikusat alkottál. Köszönöm, hogy nem tudtad magadban tartani ezt az írást. Kicsit másabb volt, mint az eddigiek. De ebből látszik, hogy bármilyen témából szuper történetet szülsz.
Egyszerűen nem tudtam betelni vele. Amikor azt láttam, hogy nemsokára vége, próbáltam lassabban olvasni, bízva abban, hogy tovább tart majd. Nem sikerült. Túl hamar vége lett. Pedig szívesen olvastam volna még Colton és Jillian történetét. Esetleg egy novellában. Ha megszánsz minket. :D
Addig is várjuk Damiant! ♥

2 hozzászólás
Mert_olvasni_mindig_jó P>!
K. M. Holmes: Neked megadom magam

Szenvedélyesen felkavaró.

Először is szeretném megköszönni az írónőnek és a kiadónak az újabb előolvasási lehetőséget és a bizalmat az írónő legújabb könyvéhez, amely a Neked adom magam címet viseli.

Először is kezdjük azzal, hogy az alap story nekem nagyon bejött. Egy elégé ütősre sikeredett történet lett, miről az elején azt hittem csak egy szimpla kis szerelmi történet lesz, némi maffia szállal, aztán ez szépen pofon vágott, a képembe röhögött és azt mondta, hogy „Akkor még semmit sem láttál!”

Elismerem az elején elinduló szál a két főszereplőnk között baromira bejött. Nem szokványos és örültem, hogy az írónő ezzel a húzásával kicsit merészebb vizekre evezett. Aztán amikor jött az összemelegedés kissé megijedtem, ugyanis elkezdődött a tipikus huza vona közöttük, vagyis inkább a csajban. Megtegyem, ne tegyem, akarom nem akarom és ez kissé felvitte az agyvizem hiszen én őszintén várok már egy olyan csajt aki nem agyalja túl a dolgokat és beleugrik a közepébe. Sajnáltam, hogy ezt itt nem kaptam meg, de nem keseredtem el tőle, hiszen a történet pörgősen haladt tovább, amikor végül átléptünk a macska egér játékon. És nem itt nem jöttek ezután olyan részek Hála az égnek!, hogy szeret, nem szeret… A történet a fő szálra fókuszált, vagyis arra, hogy amúgy rohadt nagy gáz van! Éreztem az egészben a feszített tempót és izgalmakat.

Tovább a véleményemet a blogomon olvashatod:
https://mertolvasnimindigjo.com/2021/04/20/neked-%e2%80…

2 hozzászólás
nagydianagloria>!
K. M. Holmes: Neked megadom magam

Az írónő eddigi könyvei közül, ez lett a kedvencem!
Végig fent tartotta a figyelmemet. Izgalmas, eseménydús volt a történet.
Tetszett, hogy a romantika mellett kaptunk egy kis krimi szálat is.
Tudtam volna még olvasni ezt a könyvet!
@KMHolmes köszönjük! ♥

1 hozzászólás
L_B_Mariann>!
K. M. Holmes: Neked megadom magam

Első könyv amit az írónőtől olvastam.
Gyorsan haladós, magába szippantós történet. (Úú de szépen fogalmaztam :/…) A maffia címkével és a fülszöveggel megnyert magának.
Jillian-t hol kedveltem, hol nem. Legtöbbször nem. Okos nőről beszélünk, ezért sem értettem, hogyan lehet ennyire naív. Colton-hoz való viszonyulását sokszor nem értettem. Szerintem a nővére, egy felesleges szereplő volt. Nem sok mindent tett hozzá a történethez.
Colton-nal igazán bajban vagyok. A körülményektől eltekintve, imádtam a pasit. A beszédét, a kinézetét, a stílusát még a s*ggfej viselkedését is. Mégis. Ő rendőr volt, vagy nyomozó? Nem is tudom. Ez szerintem azért is van mert a munkájáról, nagyon keveset tudtunk meg. Egyszer elment Jill lakására, hogy ő is szétnézzen miért is törhettek be hozzá. De ennyi. Mivel ami kiderült, azt egy mappában adtak át neki. Így derült fény sok mindenre.
A kémiai igazán érezhető volt kettőjük között, mégis amikor egymásnak estek én valahogy többet vártam. Égzendülést, villámokat, vilagrengetető földrengést, mivel Colton szavaiból erre következtettem, hogy valami hasonló fog történni. Mert olyan gondolatai voltak, hogy hűű…amik legtöbbjét meg is osztotta Jill-lel. De nem valósította meg amit vártam…
A váltott szemszög, szerintem itt elhagyhatatlan volt. Zavaros lett volna az egész, ha csak Jill szemszögéből ismerjük meg a történetet.
Mindenképp olvasok még az írónőtől!

1 hozzászólás
pinkprincessreads>!
K. M. Holmes: Neked megadom magam

Érzelmeken, kultúrákon, paradicsomi helyeken átívelő hullámvasút.

Amikor a kezembe vettem K. M. Holmes legújabb történetét, számítottam egy bizonyos színvonalra, stílusra, hisz már a korábbi történeteivel is levett a lábamról. Na, de ez a könyv minden eddigit túlszárnyalt és elfogultság nélkül állíthatom, hogy zseniális lett.

Először is megismerhetjük Jilliant, aki egy átlagos, szürke kisegér egy menő sztriptíz bár könyvelői osztályán. Viszont eme unalmas, monoton élete egyik pillanatról a másikra a feje tetejére áll, amikor egy ismeretlen, nagyképű, ámbár eszméletlen helyes férfi kiszemeli magának. Mik Colton céljai a lánnyal valójában? Miért pont Jilliant választotta, amikor megannyi gyönyörű nő sorba állna a kegyeiért? Vajon mi fog kisülni két ennyire különböző ember találkozásából?

Colton és Jillian szemén keresztül egy minden szempontból különleges kalandot élhetünk át. Először is betekintést nyerhetünk különböző kultúrák, társadalmi rétegek mindennapjaiba, ami által teljesen új perspektívában láthatunk akár egy koszos kis falut vagy egy csilivili lakónegyedet is. Ezen kívűl testközelből tapasztalhatjuk meg a maffia, valamint az igazságszolgáltatás közti éles határvonalat, ami azért nem egyszer szeret el-el mosódni. A könyv által megélhetünk megannyi emberi tragédiát, amiknek feldolgozása minden, csak nem egyszerű. Tudom, ez így elég keményen hangzik, de nyugi a történet megannyi jót is kínál nekünk, olvasóknak. Először is kapsz egy tökéletes pasit, Coltont, aki minden más könyves álompasinkat letaszít a trónjáról. Ezen kívül még bebarangolhatunk gyönyörű tájakat, megismerhetünk kedves embereket és annyi túlfűtött, forró pillanatban lehet részünk, aminek még egy apáca se tudna ellenállni.

Szóval összefoglalva, ha egy izgalmas, meglepetésekkel és az érzelmek kavalkádjával tarkított könyvre vágysz, akkor ez garantáltan el fogja nyerni a tetszésedet. Ha már olvastál az írónőtől, akkor sejtheted, hogy nem fogsz benne csalódni, bár most szólok, hogy ez minden eddigitől elképesztőbb lett. Ha viszont még nem olvastál tőle, akkor ez garantáltan le fog venni a lábadról.

1 hozzászólás
abbywinter I>!
K. M. Holmes: Neked megadom magam

Azta a mindenit!!!
Hát mi volt ez???
Kedves írónő!!!! Ez nem fair! Ennyi jó pasi után megalkotni Coltont!!!
Nagyon szerettem ezt a történetet. Nagyon más volt, mint az eddigiek az írónőtől, de talán pont ezért, szuper is volt.
Kapkodtam a fejem a történések miatt. Basszus, nem gondoltam, hogy Dario… Már akartam javasolni, hogy legyen neki is egy könyve, de a végére kikerekedett, amit gondoltam neki :)
Szegény Jil, nem nagyon kímélte az írónő. Sajnáltam, hogy ilyen helyzetbe került, de hát ha ez kellett, hogy colton megismerje, akkor egye fene :)
Ez a könyv is újraolvasós lesz, ebben biztos vagyok! Köszönöm az élményt!
Még még sok ilyen könyvet kérnék szépen! :)
A romantika rajongóinak kötelező!

1 hozzászólás
KMReni P>!
K. M. Holmes: Neked megadom magam

Hmmmm nem is tudom hol kezdjem.
Összességében nagyon is tetszett. Persze voltak fura dolgok, amik annyira nem (gondolok itt Colton fura viselkedésére) de aztán engem is beszippantott a világ, és jól éreztem magam benne.

Nagyon olvasmányos volt, nagyon jó volt a történetvezetés, az ember könnyen belefeledkezik aztán már nem is tud szabadulni :) Az írónő jól csűrte-csavarta a szavakat, teljesen behálózott Colton engem is.

Tetszett, hogy a romantikus szál mellett volt egy kis krimi is, végre nem csak a nyalom-falom romantikus. Üdítő volt. Úgy olvastam volna még, olyan hirtelen vége lett, amit nagyon sajnáltam.


Népszerű idézetek

lizzyke21 P>!

– Te vagy, aki kárpótol mindenért – folytatta és szorosan megölelt. – És te vagy, aki mindent el fog venni tőlem.

152. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Colton Moran
Anonim_Könyvfüggő>!

– La vida, cuanto más vacía, más pesa („minél üresebb az élet, annál súlyosabb”) – mondta, és ellépett tőlem.

Beszterczei_Erika>!

Az én történetem is nagy álmokkal kezdődött.

(első mondat)

Ficere_Barbara>!

A valóság nem való egy szerelmes szívnek, ha nincs már kièrt dobognia.

229. oldal

Beszterczei_Erika>!

Egy pillantása elég volt ahoz, hogy megszállottá tegyen.

15. oldal

Anonim_Könyvfüggő>!

Abban a pillanatban tudtam, hogy minden elrendeltetett. Ő volt az én prédám, aki életre keltette a legsötétebb gondolataimat. Hiszen gyönyörű nő volt,és olyan ártatlan… Pont egy ilyen gazfickónak való, mint én.

Kapcsolódó szócikkek: Colton Moran
Enique>!

A nagy álmokkal sokszor az a baj, hogy nem jövünk rá, milyen kis részekből tevődik össze. Mindig csak arra az egyre koncentrálunk, miközben az igazán lényeges dolgok elfutnak mellettünk. Észre sem vesszük az élet csodáit, amelynek mozaikdarabkái szétszóródva kerülnek az utunkba.

309. oldal

Beszterczei_Erika>!

-Megbántad? – kérdezte a semmiből. Mindig meg tudott döbbenteni.
-Engem. Amit történt. Mindent

127. oldal

L_B_Mariann>!

– Úgy látom, két füled van, de nekem mégis el kell mutogatnom, amit mondtam: nem!


Hasonló könyvek címkék alapján

Marilyn Miller: A vezér
Marilyn Miller: Az orosz
A. Zavarelli: Crow – Varjú
Baráth Viktória: A főnök
Borsa Brown: A maffia szívében
Anne L. Green: Érzéki csábító
Borsa Brown: Védelem
Anne L. Green: Eltitkolt múlt
Borsa Brown: Párban Nápolyban
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Broken Dolls – Tönkretett babácskák