Marci ​és a galibák – Hócsatától olvadásig (Kékmanó, a főnyeremény 5.) 6 csillagozás

Itt a tél, itt a tél
szitál a köd, csíp a dér.
Havas a ház és a pajta,
kutya farka, cica bajsza
Itt a tél, itt a tél,
végre minden hófehér

Azt hiszik a felnőttek,
minden gyerek egyforma,
mindig vidám, mindig nevet,
éjjel-nappal elégedett.
Meglepő az, ha egy ovis
néha kicsit mogorva?

Karácsonyfa tűlevelén kis csengettyű üldögél,
csengő hangján énekelget, csingi-lingi – nevetgél.
Kint a hóban, falu tornyán megkondul a nagyharang,
zengő-bongó hangon dalol, bimmi-bamm, giling-galang.
Megérkezett szép karácsony, köszöntsük az ünnepet,
örüljetek nénik, bácsik, örüljetek gyerekek.
Együtt csendül, együtt zendül kiscsengő és nagyharang,
jó, hogy itt vagy, szép karácsony, csingi-ling, giling-galang.

Karácsonykor jó együtt lenni, és örömöt szerezni másoknak.
– És akkor nem is szabad veszekedni, meg kiabálni, meg szomorkodni sem? – kérdezte hirtelen Marci, mert eszébe jutott egy emlék az előző évből.
– Karácsonykor ugyanúgy előfordulhat, hogy haragszunk valakire, mint más napokon – felelt Kékmanó. – Sőt! Amikor nagyon szeretnénk, hogy minden tökéletes legyen, és a kelleténél jobban izgulunk emiatt, tönkretesszük a jókedvünket is.

Február a csizmás bácsi,
hókucsma ül a fején.
Farsangot hoz ő magával
int egyet, és fut a tél.
Fánksütés és dínom-dánom,
ég a gonosz kisze báb.
Elkergettünk minden rosszat,
ébredezhetsz, hóvirág!

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kisfiú, Marci. Szőke hajú, kék szemű fiú volt, aki anyukájával, apukájával és Luca nevű kishúgával, egy kicsi, sárga színű házban lakott. Sok mindent szeretett, mint a legtöbb óvodás kisgyerek.
Szeretett lábnyomokat hagyni a frissen esett hóban, szeretett szánkón ülni, és azt is nagyon szerette, ha apa olyan gyorsan húzta, hogy csak úgy repült a szánkó a havon! Szeretett mézeskalácsot sütni anyával, mesét hallgatni a kandalló mellett, és ajándékokat bontogatni a karácsonyfa alatt.
Persze voltak olyan dolgok is, amiket nem szeretett. Nem szerette, amikor szürke, párás, latyakos idő volt. Nem szerette azt sem, amikor a gyerekek az arcába dobták a havat, és a jeges víz becsorgott a sálja alá, vagy amikor lerepült a szánkóról és havas lett az orra. Azt meg kiváltképp utálta hallgatni, hogy egy óvodás nagyfiúnak nem kéne megijedni egy kis hidegtől, és példát kéne mutatnia Lucának, aki sokkal kisebb nála.
Időnként morcos volt meg durcás meg dühös is sokszor, de azért nevetős is meg jókedvű, sőt még kedves és rendes is tudott lenni. Róla, az óvodás Marciról és hű barátjáról, a sárga sapkás, kék ruhás Kékmanóról szólnak a meséim.

– Holnap jön az oviba a Mikulás! – mondta este Kékmanónak.
– Jaj, de jó! Majd mondd meg neki, hogy üdvözlöm.
– Nem merem.
– Nem mered? De miért nem? – csodálkozott Kékmanó.
– Mert nem akarok odamenni hozzá – suttogta Marci, nehogy Luca vagy anya meghallja. – Ági néni azt mesélte, hogy minden gyerekről elmondja majd, hogy jó volt, vagy nem volt jó, és miben kell megváltoznia. Mi van akkor, ha csak rosszat mond rólam? Én nem voltam jó mindig, és ma megvertem Zsoltit. Lucát is megvertem már. És kicsúfoltam. És a Zsófinak meghúztam egyszer a haját, és szétdobáltam a fakockát. És hisztiztem anyának, hogy forró a leves. Más most nem jut eszembe, de biztos volt még. Szóval én nem voltam mindig jó.
– Senki sem jó mindig – mosolyodott el Kékmanó.
– Igen, de nem akarom, hogy ezeket elmondja a Mikulás, és meghallják a többiek. Mi lesz, ha csak rosszat mond rólam?
– Akkor nem is igazi Mikulás.
– Tényleg?
– Tényleg. Az igazi Mikulás jóságos és bölcs. Az igazi Mikulás tudja azt, hogy mindenkinek vannak hibái, de attól még nem rossz. Az igazi Mikulás tudja azt is, hogy ajándék minden gyereknek jár, és ez nem függ attól, hogy jól viselkedett-e. És az igazi Mikulás nem szégyeníti meg a gyerekeket mások előtt, mert ez ugyanolyan rosszaság lenne, mint verekedni vagy meghúzni valakinek a haját.

Kékmanó nem ok nélkül volt igazi és mesebeli barát, mert tényleg elintézte a hóesést! Marci alig akart hinni a szemének, amikor pár nap múlva reggel kinézett az ablakon. Havas volt a járda, havas volt az úttest. Havasak voltak a fák, a bokrok, az autók, a háztetők!
– Igazi hó, igazi hó, minden havas, minden havas!
Marci örömében kacagott és szaladgált a lakásban, és Luca vele kacagott és szaladgált. De kacagott és szaladgált még Kékmanó is, aki ugyan nem volt igazi gyerek, de igazi felnőtt sem, ezért nyugodtan megtehette.
Sőt, aznap anya és apa is kacagott, de mivel ők már egészen felnőttek voltak, nem szaladgáltak körbe-körbe a szobában. Inkább felöltöztették a gyerekeket, hogy kint a hóban szaladgáljanak mindannyian.

Adventi kalendárium is volt a gyerekszobában, ebben apró csokik lapultak. Minden nap csak egyetlen csokit lehetett megenni belőle, de ezt nem volt egyszerű betartani. Egyik nap Marci nem is bírt ellenállni a kísértésnek. Reggel, oviba indulás előtt bekapta az aznapi csokit, de délután, mikor hazaértek úgy érezte, meg kéne enni még egyet. Egy darabig igyekezett elhessegetni magától a gondolatot, de a kis dobozka csak úgy vonzotta magához.
– Nem is emlékszem már az ízére – tűnődött Marci – Lehet, hogy ma reggel nem is ettem meg azt a csokit, csak azt hittem, hogy megettem.
Olyan szépen sikerült meggyőznie saját magát, hogy végül kicsent a dobozkából még egy csokoládét. Miután megette, azért megszeppent kicsit, és jól elrejtette a dobozt, nehogy anya észrevegye a dolgot.
Este aztán megkérdezte Kékmanótól:
– Szerinted, ha én ma két csokit ettem meg az adventi naptárból, akkor hamarabb lesz karácsony?
– Semmiképp!
– Na, ettől tartottam. És most becsaptam anyát is, igaz?
– Nem anyát csaptad be, hanem saját magadat.
– Jó, de annyira nehéz betartani, mert olyan finom a csoki, és ott van a szemem előtt!
– Azért azt nem mondanám, hogy a szemed előtt van, mert anya feltette a szekrény tetejére, nem?
– De igen. De én tudom, hogy ott van. És, ha beviszem a konyhából a nagyszéket, akkor el is érem.
– És jó volt megenni?
– Először jó volt, mert finom – vallotta be Marci. – Aztán nem, mert nem akarom becsapni anyát. És magamat sem. Csak nehéz várni.
– Igen, nehéz várni, de meg kell tanulni ezt is, mert sokszor muszáj várakozni. Ahogy egyre nagyobb leszel, egyre könnyebb lesz majd, de azért gyakorolni kell.

Kékmanó a megbízható – gyermekbőrbe bújt érett felnőtt, tiszta
értékrendet képviselő– Pajtás, aki a helyeset súgó Lelkiismerete és
erősítő Támasza a Gyermekeinknek.

Nyúlné Cseh Katalin, 3 gyermekes anyuka