Marci ​és a galibák – Elalvástól csúfolásig (Kékmanó, a főnyeremény 1.) 18 csillagozás

K. László Szilvia: Marci és a galibák – Elalvástól csúfolásig

Marci már nagy legény, igazi óvodás. Bár néha fél a sötétben, nem eszi meg az ebédet, csak a csokoládét, és bizony az is előfordul, hogy féltékeny a kishúgára.
Szerencsére ott van mellette a kék ruhás, sárga sipkás Kékmanó, aki furfangos meséket és versikéket mond, és szeretettel egyengeti Marci útját a gyereklét sok-sok viszontagsága közepette.

Eredeti megjelenés éve: 2013

Kiadói ajánlás: 3 éves kortól · Tagok ajánlása: 3 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Meseidő Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
72 oldal · ISBN: 9789633735497
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2020
72 oldal · ISBN: 9789633735503
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2013
68 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633735480 · Illusztrálta: Szőnyi Gergely

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Gorkie>!
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Elalvástól csúfolásig

Vegyes érzéseim voltak olvasás közben, igazából, csalódtam is.
Nehéz megfogalmazni, hogy miért vannak ellenérzéseim a kötettel kapcsolatban.
Nagyon jó problémákat vetett fel a szerző, ez a része tetszett is, de én kézzel fogható, megvalósítható megoldásokat vártam. Ehelyett, jött Kékmanó és minden megoldva. Valahol értem a lényeget, de ettől még a probléma maga nincs megoldva, nem ad a szülők kezébe tényleges segítséget, hiszen, nem lehetünk Kékmanók ilyen nem létező megoldásokat kitalálva. Oké, gyerekeknek íródott, de ez nekik sem ad tényleges segítséget.
Ettől függetlenül, voltak aranyos részek, mondókák, de sajnos, nem azt kaptam, amit vártam.

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2013
68 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633735480 · Illusztrálta: Szőnyi Gergely
4 hozzászólás
Ács_Milán>!
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Elalvástól csúfolásig

Ahogy a felnőtteknek, úgy az óvodás korú gyerekeknek is lehetnek gondjaik, problémáik.
Ebben a részben Marci félelmeit és problémáit ismerthetjük meg, illetve az is, hogy milyen módon találja meg a megoldást ezekre a gondokra, természetesen kis barátja segítségével. Jó lenne, ha minden ilyen korú gyermeknek lenne egy személyes Kékmanója, aki segítene legyőzni az akadályokat.
Az egyes mesék szórakoztatóak, érthetőek, ami szinte a legfontosabb véleményem szerint a kicsi gyerekek számára.
Az illusztrációk mérete és száma teljesen kielégítő volt ennen a részben is.
A Kékmanó, a főnyeremény sorozatból ez volt a második olvasott könyvem és határozottan állíthatom, hogy igazi gyerekbarát sorozat!

Baba082>!
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Elalvástól csúfolásig

Nagyon kedves, érdekes mesekönyv, amiben a történetek a kis lurkók életében előforduló konfliktusokat igyekeznek elérhetőbbé tenni.
Minden mese hordoz magában boldog befejezést, elmondja a megoldást egy-egy adott problémára, és ezeket még az én két és fél éves kisfiam is nagyon figyelmesen hallgatta, majd a mese után visszamondta, hogy miről szólt, úgyhogy mindenképpen emészthetők, és tényleg kedvesen nevelő hatásúak.
Valószínűleg nem most jött velünk a könyvtárból először.

Nyctea P>!
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Elalvástól csúfolásig

A könyvtárban nézelődtem a mesekönyvek között, akkor akadt meg a szemem ezen a könyvön. Az én kisfiamat is Marcinak hívják, galibák is akadnak gyakran, szóval ígéretes választásnak tűnt számára. :D

A könyv meséi olyan klasszikus problémákról szólnak, amelyekkel mi is küzdünk, vagy küzdöttünk valaha, pl. nemevés, nemalvás, rendetlenség, időhúzás… Mintha rólunk írták volna ezeket a történeteket, persze azzal a különbséggel, hogy minket nem szokott meglátogatni Kékmanó. Pedig milyen jó is lenne egy ilyen segítőtárs, akinek mindig akad a tarsolyában egy jó ötlet, egy tanulságos mese vagy egy vicces versike! Aki sosem fáradt! Aki mindig jobb belátásra tudja téríteni a makacs, nyűgös gyereket!

Nekem nagyon tetszettek ezek a mesék. Marcinak is elolvastam mindegyiket, érdeklődve hallgatta őket, de többször nem kérte egyiket sem. Ma reggel azonban, mikor nagyon nem volt kedve oviba indulni, felolvastam neki a könyvből az „Ovis mesét”. És valahogy megoldódott a probléma. :)

Renkou P>!
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Elalvástól csúfolásig

Az első találkozásom a könyvvel akkor volt, mikor lányom mondta, hogy oviban valami kék manós könyvet olvas az óvónéni, és neki ez mennyire tetszik, legyen meg itthon is. Rendben van, kis keresgélés után meg is találtam, hogy erről volna szó, meg is jelöltem a sorozatot beszerzésre. Aztán most, Könyvmolyképzős raktárvásáron jött velem szembe az első négy rész hihetetlenül kedvező áron.
Így, az első kötet (és a második fele) után azt tudom róla elmondani, hogy nekem nagyon tetszik. Tipikusan ovis problémákkal foglalkozik és Kékmanó száján át megoldásokat is kínál, időnként inkább a gyerekeknek, de többször a szülőknek is. Amit különösen szeretek benne, hogy nem butácska, nem egyszerűsít, de nem is túlságosan bonyolult szavakat használó, öröm felolvasni. Nem tudom igazán megfogalmazni, de úgy érzem, kicsit a szülőknek lett írva de úgy, hogy a gyerekeknek is élvezetes legyen.
Sajnálom, hogy hamarabb nem találtunk rá a sorozatra, szerintem ovi végére már kinövi a lányom, de jelenleg hatalmas kedvence.

2 hozzászólás
dianna76 P>!
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Elalvástól csúfolásig

Szép kivitelezésű könyv. Az óvodásokhoz kapcsolódó, mindennapi problémák köré írt történeteket tartalmaz, melyek egyikéhez-másikához mese is tartozik. Minden történetnél olvashatunk egy verset is, ami szerintem jó elgondolás. A hajmosós és gombolós mondóka nagyon tetszett, s mivel könnyen megtanulható, akár alkalmazhatja is az ember a mindennapokban. A szövegek nem nyerték el maradéktalanul a tetszésemet. Nagyon jó ötlet ez a könyv, s a történetek, de nekem túl egyszerűek voltak. Talán öt évesen elég ennyi, de mondjuk egy hét éves már többet is elbír. Az viszont tetszett, hogy a nem vagyok éhes mesénél felsorolta az írónő a gabonamagvakat, zöldségeket, gyümölcsöket, fűszereket, ill ezek egy részét. Így szerezhet némi ismeretet a gyermek, bár hiányoltam ezekről egy-egy rajzot, ábrát. Az nagyon jó lett volna!
A Félős mesénél, a bátor nyuszi története nagyon aranyos volt, és tanulságos. Igazából a kötet több meséje a gyermekek félelmeit hivatott elűzni, legyen az a sötét, az óvodában hagyás, vagy éppen a hajmosás. De akadt olyan történet, ami a válogatósságot, a csúfolódást, vagy a rendetlenséget próbálja „kiirtani” a gyermekből.
Az első mesénél kissé fennakadtam azon, hogy miért annyi egy óvodásnál a lefekvés, hogy ágyba megy, villanyoltás, s alvás?! Hol marad az esti mese?? Amikor egy szép mesére, még gyenge lámpafénynél alszik el a gyermek, az eleve féleleműző a sötétre, az alvás adta öntudatlanságra. Ezt kicsit furcsálltam!
Kicsit idegesítő volt, hogy minden mesénél újra és újra ott rejlik a szövegben, hogy Kékmanó ruhája kék, sapkája pedig sárga. Nehogy véletlenül is megfeledkezzünk erről ugyebár.
Az illusztrációk a történetekhez végül is illettek, de nem olyanok, amikért odavagyok. Azaz, nem a szép kategóriát képviselik.

repe993 P>!
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Elalvástól csúfolásig

Kiskrampó (6) véletlenül nyúltra erre a könyvre a könyvtárban, hogy hozzuk haza! Hazahoztuk, elolvastuk, minden napra egy mese, és nagyon szerettük. Kiskampó néha reflektált az eseményekre (ilyet én is szoktam csinálni), és minden percét élveztük. Egy óvodás „minden” konfliktusa benne van, egy jó baráttal, aki átsegít a buktatókon.
Meglátjuk, hogy a többi rész mit mutat.

Malontai_Csilla>!
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Elalvástól csúfolásig

Kedves mesék mindennapi nehézségekre, problémákra, félelmekre. 2 éves gyerek is már érti, figyel. Ajánlom :)

bogarancs>!
K. László Szilvia: Marci és a galibák – Elalvástól csúfolásig

Kedves történetek a gyerekekről. Olyan problémákkal találkozhatunk, amikkel az életben is szembesülnek nap mint nap az óvodások (félelem, evés, alvás).
Viszinylag rövid történetek, a kislányomnak nagyon tetszett.


Népszerű idézetek

Ács_Milán>!

Tudod, amit nagyon szeretnél, arra képes is vagy, csak el is kell hinned, hogy képes vagy rá!

68. oldal


A sorozat következő kötete

Kékmanó, a főnyeremény sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Czernák Eszter: Sárkányovi
Varró Dániel: Csütörtök, a kisördög
Szepes Mária: Pöttyös Panni az óvodában
Vadadi Adrienn: A Palacsinta tábor
Farkas Nóra: Összeköt a szeretet
Tamás Zsuzsa: Kicsi Mimi és a Kökény ovi
Bombicz Judit: Mesevarázs
Kiss Judit Ágnes: Babaróka kistestvére
Berg Judit: Maszat játszik
Miklya Luzsányi Mónika: Pufi malac oviba megy