Faking ​It – Megjátszott szerelem 349 csillagozás

K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Milyen szerelmet érdemelsz?

Zane Phillips összetévesztett azzal, aki a kutyáját szokta sétáltatni. Nem is kéne, hogy meglepjen, hogy egy férfi, akinek az öltönye is többe kerül, mint nekem egyhavi lakbérem, azt feltételezte, hogy az ő szolgálatára vagyok ott.

Hogy mi ebben a jó? Az, hogy rendesen helyre tettem. És mi a rossz?
Az, hogy lekéstem miatta az állásinterjúmat.

Aztán kiderült róla, hogy egy kőgazdag ausztrál vállalkozó, és hogy ki akar engesztelni, amiért elszúrta nekem azt az interjút. Igen, szédítően jó pasi, ugyanakkor egy arrogáns seggfej is…

Úgyhogy kösz, de nem kérek belőle.

Végül miért szelem át keresztbe-kasul az országot – és miért osztozom az ágyon – azzal a fickóval, akit ki nem állhatok? És miért izzik fel közöttünk a szenvedély?

Ha nem vigyázok, még a végén tényleg elhiszem, hogy a tündérmesék valóra válhatnak?

Kapcsolj ki és töltődj fel hőseink történetével!

K. Bromberg: Faking It

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 2019

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Rubin pöttyös könyvek Könyvmolyképző

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2021
376 oldal · ISBN: 9789635619047 · Fordította: Farkas János
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2021
376 oldal · ISBN: 9789635619054 · Fordította: Farkas János
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2021
376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635619030 · Fordította: Farkas János

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Harlow Nicks · Zane Phillips


Kedvencelte 25

Most olvassa 7

Várólistára tette 134

Kívánságlistára tette 156

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

Naiva P>!
K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Ez a könyv majdnem elsütötte az összes létező romantikus klisét, mégsem zavart.
Már az első nagy találkozásuk sem volt hétköznapinak mondható. Félreértés, majd kezdeti ellenszenv után, vagy közben vonzalom. Dögös, gazdag főnök, aki nem elég, hogy munkamániás, de még bunkó is és a gyönyörű, lehengerlő természetű főhősnő.
Becsapják a világot (és persze egymást), mert kamukapcsolatot színlelnek, közben magukban tagadják az érzéseiket. Röviden, tömören. Szórakoztató volt és kacéran volt megírva. Tetszett, hogy Harlow gyakran helyre tette Zane-t, aki hozzászokott ahhoz, hogy mindig az van, amit ő akar. A vége nagyon aranyos volt. A borító pedig…whoa! Olyan, mintha szuggerálna, hogy másszak be mellé a kádba!

1 hozzászólás
bhannaa>!
K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Most nagyon kellett a lelkemnek egy ilyen történet! Tele volt pezsgéssel, vonzalommal, vággyal és izgalommal. Igaz, hogy nem egy csavaros történet illetve kiszámítható de szerintem teljesen élvezhető volt és kikapcsolt. Hisz nem kellett agyalnod közbe, csak sodródni az árral amit Zane és Harlow okozott! Az ő történetük szerintem nagyon “lélekbe maró” hisz Harlow vágyott a tündérmesére mert az édesanyja mindig hajtotta neki. Ő viszont kiszeretett volna törni, a saját lábára állni és nem vágyott erre az egészre amíg megnem jelent Zane… Nyílván tudtuk, hogy ez az utálat végül szerelembe torkollik. Feltöltődtem úgyérzem, hisz annyit nevettem és mosolyogtam a folytonos oda-vissza szólogatás miatt :D Ennyi fantasy és krimi után megérdemeltem ezt a kis csemegét.
Zane és Harlow személyisége szerintem tökéletes volt kialakítva, hisz Harlow tipikusan az a nagyszájú csajszi aki nem hódol be senkinek. Nagyon kemény volt, és imádtam benne hogy nem fél kimondani amit gondol. Zane is hasonló volt, emellett nagyképű és mindenét a munkába ölte. Így próbálta elüldözni a démonjait, és ez végigkövet minket a történeten. Mindekettőjüknek szomorú, és szívszorító múltja van és mikor elolvastam rájöttem miért tartózkodnak ennyire a szerelemtől. Szerintem kikapcsolódásnak tökéletes ez a könyv, hisz lehet hogy sablonos de a jobbik fajta! Én nagyon élveztem ezért kérdés nélkül 5 csillagot érdemel <3

2 hozzászólás
Nixii P>!
K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Ez egy szórakoztató, aranyos, sok helyen vicces, ugyanakkor perzselően heves történet, mégis tucat könyvnek éreztem. Nem volt benne semmi újdonság, nem rágtam le miatta a körmöm izgalmamban. Zane és Harlow szeretnivaló karakterek voltak, mindkettejüknek megvolt a saját defektjük, ami végigkísérte őket a történeten. Ahogy lenni szokott, elénk lett tárva két szereplő, akik ki nem állhatják egymást, majd bumm, be lettek tuszkolva egy igencsak félreérthető helyzetbe és el is kezdett alakulni közöttük a kémia, ahogy annak lennie kell. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen van mikor az embernek csupán ilyen egyszerű történetekre van szüksége. Tökéletesen kikapcsolt, számomra egyszer élvezhető történet volt.

17 hozzászólás
Márk_2011>!
K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Hát, Csajszik, off nekem ez most nem tetszett.
Nagyon untam! Ez a tipikus romi történet. Futja, az unalmas köröket, nem történt semmi az egész könyv alatt! Egyik szereplő sem volt szimpi, semmi kaland nem érte őket! Mindent felületesen kaptunk csak. Az elején azt hittem Harlow önbecsülése kicsit erősebb, és kitart az elhatározása mellett. spoiler Nincs mit magyaráznom csajok! Ez most nem jött be!

9 hozzászólás
zuna19 >!
K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Tetszik, hogy maradt az eredeti borító.
Nekem ez nagyon bejött. Szeretem a kliséket. Ezért is olvasok romi könyveket.
A kémia rendesen megvan két főszereplő között, csak úgy pattogtak a szikrák. Élveztem az egészet. Vannak benne apróbb hibák, de ez sem tántorít el tőle, hogy legyen a polcomon belőle egy példány. Tehát engem levett a lábamról.

bodor_regina>!
K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Nagyon szerettem. Egy izgalmas szenvedélyes romantikus. Habár sejteni lejet a végkifeljelet, mégis izgalmas maradt. Nagyon szerettem az apró érintéseket, a pikáns párbeszédeket, a játszmázásokat. A karaktereket is. Szóval ajánlom kellemes kikapcsolódás. :)

Dsheavenofbooks>!
K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

„A regény megjelenésekor a fülszöveg rögtön felkeltette az érdeklődésemet, abszolút a komfortzónámon belüli olvasmánynak tartottam, amely nagy valószínűség szerint elnyeri majd a tetszésemet – és így is lett. A kötet kézhezvételekor már egy hónapja nem olvastam new adult romantikus könyvet, de a visszatéréshez nem is választhattam volna jobb olvasmányt, ugyanis egy nagyon szerethető romantikus történet a Megjátszott szerelem, amely nem szűkölködik humorban és érzelmekben.

Bevallom, a kötet elején kicsit megijedtem, féltem, hogy Harlow egy nulla személyiséggel rendelkező karakter lesz, Zane pedig a tipikus arrogáns pasas, de szerencsére hamar rá kellett döbbennem, hogy ez nem feltétlen így igaz. Harlow esetében nem is tévedhettem volna nagyobbat, ugyanis hihetetlenül karakán és őszinte személyiség, aki senkinek sem fél megmondani a véleményét és két lábon áll a Földön. Zane sokáig hozta azokat a karaktervonásokat, amelyeket elképzeltem számára, de hamarosan fény derült rá, hogy mennyire kedves és melegszívű is tud lenni, aki nem csak magával foglalkozik, hanem lehet rá számítani. Abszolút látható volt mindkettejüknél a fejlődés, amely Zane esetében volt a leginkább kivehető. A regény kezdetétől a végéig csupán pár hónap telt el, de Zane rengeteg tekintetben megváltozott, fejlődött, ez pedig leginkább Harlownak volt köszönhető.”

A teljes értékelésem megtalálható a blogomon:
http://dsheavenofbooks.blogspot.com/2022/03/konyverteke…

pinkprincessreads>!
K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Könnyed, üde, imádnivaló történet.

A 2022-es évet egy igazán jó könyvvel szerettem volna elkezdeni, így a Faking it-re esett a választásom, amit totál átgondolatlanul, csakis a borítója alapján vásároltam meg. Bizony bizony, elég felelőtlen döntés így vásárolni, de kivételesen nagyon jól jártam, ugyanis a könyv belülről is annyira klassz, mint kívülről.

A kádban csücsülő félisten (aki a történetben sose csücsül a kádban) nem más, mint Zane Phillips. Az írónő ezzel a névvel és az általa megálmodott külsővel nem is tudta volna jobban elrabolni a szívemet mindaddig, míg ki nem derült eme gyöngyszemről, hogy egy világi tahó. És itt most kicsit sem túlzok az a legnagyobb baj. Még nekem is sok volt, pedig szeretem az ilyen karaktereket. Na, de térjünk vissza történetre. Harlow egy szerencsétlen véletlen során fut bele Zanebe, amitől kezdve élete totálisan a feje tetejére áll. Nem elég, hogy elkésik egy igazán fontos állásinterjújáról, még a kedvenc cipőjének a sarka is kitörik és ha ez nem lenne elég, Zane is totálisan felidegesíti. A köztük lévő adok-kapok egyre jobban kezd elfajulni, aminek következtében jó hosszú időre össze lesznek zárva.

Képesek lesznek vajon megmaradni egymás mellett anélkül, hogy megfojtanák a másikat? Miért is lesznek egyáltalán összezárva? Milyen kalandok várnak rájuk az együtt töltött idő során? Zane tényleg annyira elviselhetetlen, mint ahogy elsőre tűnik? Harlowhoz visszavándorol vajon a szerencse a munka és a cipők terén?

Igazán üdítő volt végre egy olyan történetet olvasni, ami könnyed, vicces, de mégis hordoz magában némi mondanivalót. Persze, azért ez a könyv sem hibátlan, ugyanis néhol azt éreztem, hogy a személyiségben megfigyelhető változások nem voltak egyensúlyban a karakterek valós viselkedésével. Ettől függetlenül viszont ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el ezt a történetet, ha egy könnyed, laza kikapcsolódásra vágyik.

Unicooorn P>!
K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Nem olvastam még az írónőtől,bár a Szükség-trilógiát régóta tologatom.
Bevallom ez a borító jobban levett a lábamról.
És igen….még mindig fontos számomra a borító.❤
Viszont maga a történet már nem elvarázsolt el annyira mint ahogy azt vártam.

Harlow
Szimpatikus csaj volt,tetszett hogy sosem tudta befogni a száját.☺
Bár vitte a prímet mikor szembe ment Zane-el….☺
Az elején mindketten harcoltak a másik ellen de ez már egy idő után idegesítő volt.
Oké..oké…oké….szexi volt ez tény de az esetek többségében egy p@cs.
Pedig szeretem az arrogáns s@ggfejeket de itt most ez nem igazán jött át.

Zane Phillips
Nem is tudom hogy mit is érzek vele kapcsolatban.
Néha tényleg már a bunkóság határát súrolta,ami már nem a szexi kategóriába sorolható.
De aztán kezdtem megkedvelni,és az epilógus végére már oda meg vissza voltam Zane-ért.☺❤
Addig teljes átalakuláson ment keresztül ami a jellemét illeti.
Végre nem csak bunkó volt.☺
Robert néha elég idegesítő tudott lenni de kedveltem.
spoiler
Lehet kicsit túl gondoltam.☺

Az olvasási időn is látszik hogy nagyon zötyögősen haladtam vele.
Nem volt rossz,de többet vártam.
Hiába volt ott végig az a bizsergés sajnos nem ért célba,hiába vártam.
Nem volt rossz mert az alapötlet tetszett,nem hétköznapi volt de úgy tudnám megfogalmazni hogy hiányzott az a bizonyos tüzijáték.
A borító miatt szeretnék saját példányt.☺❤

L_B_Mariann>!
K. Bromberg: Faking It – Megjátszott szerelem

Ez sajnos nem az én könyvem… :(
Annyira biztos voltam benne, hogy beleszeretek ebbe a könyvbe, de sajnos nem így lett. A borító megfogott és nem eresztett! Imádom ezt a borítót (bár őszintén fogalmam sincs, hogy mi köze a történethez…) és még így is, hogy nem igazán lett a szívem csücske maga a történet, ha valami „nagy akció” keretein belül megtudom majd egyszer vásárolni, nem fogok gondolkodni rajta. Igen, csak a borító miatt! ✋
Sem Harlow, sem pedig Zane nem volt szimpatikus a számomra… inkább semlegesek maradtak a teljes történet alatt. A vitáik sem azok közé a csipkelődések közé tartoztak, amiket jó kedvel olvas az ember, afféle adok-kapok dolog helyett, sokszor inkább gyerekesnek tűntek….
Lehetett volna ez egy nagyon jó történet… persze, persze klisés és kiszámítható is egyben de ettől sokkal jobb. Vagy én vártam sokkal többet…

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Nixii P>!

– Néha azok lobbantják lángra a szíved, akikre a legdühösebb vagy.

38. oldal; 6. fejezet (Harlow)

Könyvmolyképző KU>!

Minden férfi ilyen, így, vagy úgy. Az egójuk az egyik ok, amiért vonzódunk hozzájuk. A magabiztosság szexi. Szeretjük az érzést, hogy ebben a világban biztonságban lehetünk a partnerünkkel. Vonzónak találni ezeket a dolgokat nem hiba. Tetszik nekünk, ha a férfinak van egyfajta egója. Csábító tud lenni. Amit nem kedvelünk, az az, ha a férfinak csak az egója van.

Ács_Milán>!

Néha a legjobb dolgok az életben teljesen váratlanul történnek velünk.

Nixii P>!

– Nem tűnsz olyan nőnek, aki arra várna, hogy valaki megmentse. Szerintem te világéletedben jól elboldogultál egyedül.
Szavainak elismerő hangsúlya arra utal, hogy dicséretnek szánta a válaszát. Mélyen legbelül azonban elutasítom ezt, és ellenkezni akarok, és azt bizonygatni, hogy igenis rendben van, ha egy férfi gondoskodni akar egy nőről, bármilyen erős is legyen az a nő. Meg akarom mondani neki, hogy mindenki arra vágyik, hogy szeressék, és vigyázzanak rá, függetlenül attól, hogy ki mennyire erős.

181. oldal; 22. fejezet (Harlow)

Könyvmolyképző KU>!

Igenis rendben van, ha egy férfi gondoskodni akar egy nőről, bármilyen erős is legyen az a nő. Meg akarom mondani neki, hogy mindenki arra vágyik, hogy szeressék és vigyázzanak rá, függetlenül attól, hogy ki mennyire erős.

Könyvmolyképző KU>!

Ha a hiányod nem fogja jobb belátásra bírni, akkor az igazság az, hogy az együtt töltött időtöknek valójában nem is volt jelentősége.

Unicooorn P>!

…nincs értelme célokat kitűznünk magunk elé, ha nem akarjuk elérni azokat.

zuna19 >!

– Beismerni azt, hogy érzéseket táplálsz valaki iránt, nem tesz gyöngévé, mija. Épp ellenkezőleg: erőssé tesz.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn
Lucy Score: Amin sosem leszünk túl
Vi Keeland: Csak szex
Christina Lauren: Nem mézes hetek
Lynn Painter: Mr. Téves Szám
Mia Sosa: A legrosszabb esküvői tanú
Karina Halle: A lázadó herceg
Penelope Bloom: Her Muffin – Felfalnám
Vi Keeland: Hívatlan vendég
Emma Chase: Játssz a szívemen!