Amikor ​a nap ringatott 4 csillagozás

Juvan Sesztalov: Amikor a nap ringatott

Ősi sámánénekeket, halottsiratókat, ráolvasásokat, népdalokat és népmeséket idéz Juvan Sesztalov, a vogul nép legnagyobb költője új művében. Arról vall, ami szívének legkedvesebb: hogyan őrizte meg népe megragadóan tiszta gondolkodását, hogyan segített az ősi pogány hit befogadni a forradalmi eszméket, miért volt természetes, hogy az írástudatlan, nehéz körülmények között élő vogulok szinte megrázkódtatás nélkül tudtak átállni az ősközösségi életformáról a szocialista gazdálkodásra.
A hajdani sámán-inas fia, a ma már nemzetközi hírű költő lírai kisregénye hiteles tudósítás legközelebbi nyelvrokonaink múltjáról és jelenéről.

Eredeti megjelenés éve: 1972

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1975
306 oldal · ISBN: 963270097X · Fordította: Rab Zsuzsa

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Gerel>!
Juvan Sesztalov: Amikor a nap ringatott

Nehezen haladtam vele, mert nincs egy konkrét történet, amit végig követünk, hanem visszaemlékezések és néha mondák füzére alkotja a könyvet. Néha kicsit ellaposodik és számomra elfogadhatatlan, hogy valaki csak egy kicsit is dicsérje a kommunizmust. Pláne egy ősközösség ellenében. Persze muszáj volt akkor ilyesmit beletenni, hogy egyáltalán kiadják a könyvet, és néha fel is sejlik, hogy nem volt azért minden olyan tökéletes, mint az oroszok előadták, de mégis zavaróak ezek a részek. A szerző az apjáról ír, de őt is csak felületesen mutatja be, inkább csak a történéseken van a hangsúly, így képtelenség kapcsolódni bárkihez is. Inkább lehetett volna mondák és az átélt rituálék gyűjteménye, mert a sámánünnep és egyéb szakrális gyakorlatok leírása csodálatos, a természethez fűződő mélységes kapcsolatukról már nem is beszélve. Sajnos a manysiknak is ott fellegzett be, hogy földgázt találtak a földjükön. Egyszerűen az a pusztítás, amit az oroszok évszázadokon át véghezvittek a szibériai népek kultúrájában, szinte felfoghatatlan, sokan már az ősi nyelvet sem ismerik csak az oroszt.

Viszont rengeteg érdekességet tudtam meg a manysik életéről, hiedelmeiről, ami rendkívül közel áll hozzám, már ezekért megérte elolvasni ezt a történetet. Ha a kommunizmussal kapcsolatos részeket kivágnám és csak a manysik mindennapjai és mondái kapnának szerepet, akkor tökéletes könyv lenne, így azonban a propaganda miatt nem tudtam maradéktalanul élvezni.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

Gerel>!

Nagyanyám azt mondta a halálos ágyán: „Tegyetek a földbe, de rólam el ne feledkezzetek! Tudjátok, hogy zöld fű kíván lenni a lelkem. Kisarjad mindenképpen. Emlékezzetek rám, amikor füvet legelész a lovatok. Emlékezzetek rám, amikor a réten elcsavarogtok. Jól esik majd nekem.”

68. oldal

Gerel>!

Ti, emberek, ilyenek vagytok. Mindenre képesek. Félek tőletek.

58. oldal

Gerel>!

Ember! Nem tudsz élni hús nélkül, nincs örömöd hal nélkül. Visszaadom neked a vadat, a halat, ha a Földnek gazdája leszel, nem vendége.

64. oldal

Gerel>!

A manysi ember azonban sosem mondja: „Medvét öltem.”, hanem azt mondja:"Leterítettem." A medvét sem a nevén emlegeti, hanem így nagyságolja: „Erdőben lakozó.”

61. oldal

Gerel>!

Ember!
Halász ha vagy, eszed legyen,
vadász ha vagy, lelked legyen!
Ha mohó vagy és gonosz
s eszed sincs helyén,
késemmel, dühös szavak
késével ledöflek én!
Rühes kutya, roggyanjanak
erőtlen térdeid,
mikor pusztítva szétdúlod
madarak fészkeit!
Menekültödben hátadon
púp nőjön, éktelen,
mikor gonosz fejszéd zuhog
az élő törzseken!
Rettentő karmú medvemancs
gyomlálja ki hajad,
mikor hálódba csalod
a meg se nőtt halat,
és az apróhal bosszúból,
amikor befalod,
nőjön meg benned, s szúrja át
szálkája potrohod!
Halász ha vagy, eszed legyen,
vadász ha vagy, lelked legyen!

64-65. oldal

s_v__tori_>!

Nekem pedig a könyv – rengeteg erdő, amelyben még nem jártam, sorai ösvények, amelyeken először lép a lábam, szavai fák, amelyekről nem tudtam és nem tudom, mi terem rajtuk, miféle kis állatok rejtőznek ágaik között.

s_v__tori_>!

A mese… Olyan, mint a forrás. A szomjúságtól tikkadó ráhajol, jót iszik a pezsdítő, hűvös vízből, és újra embernek érzi magát. Minden világos és érthető lesz a szemében.

Gerel>!

– Hát nem láttál még, felséges cár, harmatos reggelt, amikor a füveken meg leveleken úgy ragyog a sok harmatcsepp, mint a kristály? Hátnem tudod, hogy olyankor különösen fényes a nap, és minden tündököl, szikrázik? Az élet vizétől, amely a földre hullott. Maguktól feslenek ki a virágok, gyorsabban nőnek a tobozok a cirbolyákon. Hiszen ezt még az öklömnyi gyerek is tudja!

112. oldal

Kapcsolódó szócikkek: harmat, harmatcsepp

Hasonló könyvek címkék alapján

Széchenyi Zsigmond: Ahogy elkezdődött…
Ai Weiwei: 1000 év öröm és bánat
Kuo Mo-Zso: Ifjúkor
Roger Vadim: Szerelmeim: Bardot, Deneuve, Fonda
James Herriot: Állatorvosi pályám kezdetén…
Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!
James Herriot: Apraja-nagyja megbabonázott
Duff McKagan: It's So Easy
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő
James Herriot: Az állatorvos is ember