Nem ​tudják, mit cselekszenek 92 csillagozás

Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Mi ​történik, ha az elismert amerikai neurobiológus kutatót militáns állatvédők fenyegetik meg? Mi történik, ha felmerül, hogy a támadások hátterében rég nem látott fia is állhat?
A sodró lendületű, fordulatos történet szálai Finnországtól az Egyesült Államokig húzódva gubancolódnak össze egyre jobban. Vajon sikerül-e időben kibogozni őket? Uralhatjuk-e a modern tudomány révén a természetet, ha még a saját magánéletünkben sem vagyunk képesek rendet teremteni?
Találunk-e bármilyen kapaszkodót ott, ahol a privát szféra megszűnt létezni és minden eladó?

Jussi Valtonen krimiszerűen izgalmas, a legrangosabb finn irodalmi díjat elnyert regénye egyszerre tűpontos diagnózis és borzongató disztópia a jelen és a közeljövő szép új világáról.

Jussi Valtonen Nem tudják, mit cselekszenek című regénye a 2014-es év Finlandia-díjának nyertese, Finnországban az évtized legnagyobb könyvsikere, megjelenése óta az 5 milliós országban több mint 110 000 példányban kelt el.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Cser, Budapest, 2017
508 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632785189 · Fordította: Patat Bence
>!
Cser, Budapest, 2017
508 oldal · ISBN: 9789632785981 · Fordította: Patat Bence

Enciklopédia 28

Helyszínek népszerűség szerint

Izrael · Szovjetunió · Finnország


Kedvencelte 15

Most olvassa 9

Várólistára tette 161

Kívánságlistára tette 101

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

El sem tudok momentán képzelni olyan regényt, ami jobban hasonlítana egy Franzen-könyvre, mint ez – néhány kései Franzentől eltekintve. Ugyanaz a bő lére eresztett epikus hömpölygés sok mellékszállal, ugyanazok a pazar jelenetek*, ugyanaz az ökológiai érzékenység, és: ugyanaz a túlírtság, ami Franzennél nem hiba, hanem szükségszerűség, hiszen az ilyen nagy ívű elbeszélő prózában csak ez az effektív túlírtság képes megteremteni az a kellően széles porondot, ahol a szereplők kibontakozhatnak**. Persze ez a hasonlóság-dolog bóknak elég mérgezett, mert ugye a valamire hasonlítás néha csak feltűnőbbé teszi, hogy az a másik valami mégsem egészen az. (Talán ezért simultam bele olyan sokára ebbe a történetbe.)

De most szakadjunk le Franzenről, és beszéljünk inkább Valtonenről. A Nem tudják, mit cselekszenek egy eklektikus regényböhöm, ami a XX-XXI. századi fogyasztói társadalmak szinte követhetetlen számú problémáját kívánja érinteni. Beszél közösségi oldalakról, tudomány morális kérdéseiről, családon belüli elidegenedésről, bevándorlásról, egyszóval a „szép új világról”, okosan, finoman és baromi nyugtalanítóan***, de mindig szem előtt tartva, hogy végtére is regényben vagyunk, nem pedig egy esszében. És külön bravúr, hogy ez a regény mindezek mellett/felett az elöregedő, lusta Európa és a céltudatos, de részvétlen Amerika összehasonlításának nagyszabású kísérlete is. Természetesen mivel regényről, és nem agitprop kiáltványról van szó, ne számítsunk arra, hogy az író határozottan leteszi a voksát egyik vagy másik mellett, de ez a szöveg alagsorában végigkúszó egymáshoz mérés egészen izgalmas gondolatokat ébreszt az olvasóban.

Szóval nagyon jó könyv. Nem tudom nem bámulni, hogy olyan nagy szándékkal veti bele magát az epikus irodalom mérhetetlen mélységeibe – védőháló nélkül, meg minden. És nem tudom nem bámulni azért is, mert (kisebb zökkenőktől eltekintve) ezt nagyon szórakoztatóan és intelligensen teszi. Nem hibátlan, mégis jár neki az öt csillag, már csak azért is spoiler Nyilvánvalóan jelentős mű, már csak a nagyszabású koncepció miatt is megérdemelte azt a Finlandia-díjat. (Zárójelben: ez pont az a fajta nagyepika, amit jelenleg nem nézek ki egyik magyar írónkból sem. Ennek okaira még keresem a választ.)

Ui.: Ja, az egyik statisztát Franzennek hívják. Igazán nem tudom, ez utalás akar-e lenni.

* Pazar – ez számomra azt jelenti, hogy vizualizálható, vagyis le tudom fejben forgatni (akár velem a főszerepben). És alighanem azért tudom fejben leforgatni, mert bámulatosan életszerű párbeszédekből épül fel, a párbeszéd pedig (véleményem szerint) bármely leírásnál jobban képes eleven szereplőket teremteni – feltéve persze, ha életszerű.
** Ebben a tekintetben Valtonen valamivel gyengébben teljesít, mint amerikai tejtestvére. Ugyanis túl sok olyan retrospektív visszaemlékezést épít bele a regénybe, ami tevőlegesen nem mozdítja előre a cselekményt, csak éppen úgy van. Megjegyzem: ettől függetlenül több ilyen blokk káprázatosra sikeredett, csak éppen sajnos káprázatosságukon túl semmilyen funkcióval nem bírnak.
*** És azért nyugtalanító, mert vizualizálható. Lásd az első lábjegyzet.

15 hozzászólás
Bea_Könyvutca P>!
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Az utóbbi idők egyik legkülönösebb könyvéhez volt szerencsém.

Egy mindenről szóló, pimaszul szerteágazó, megnyugtatóan lassú és alapos, időnként meglehetősen körülményes, mégis roppant mód élvezhető könyv volt. Mondhatnám azt is, hogy helyenként sokkal többet kaptam és tudtam meg, mint ami a történethez szükséges, mégis ez a lassú áradás volt az, ami különlegessé, lelkünkbe hatolóvá tette a történetet.

Rengeteg sok témáról szól ez a könyv, a fő csapásvonal Joe Chayefski amerikai neurobiológus élete, amelyet végigasszisztálva nagyon sok mindenről kapunk információt és élményeket.

Mintha egy sokdimenziós történetet olvastam volna, annyira sokféle élmény ért a könyv olvasása közben, és a végén egy csavarral is meglepett a szerző, pedig azt gondoltam ebben a történetben nem érhetnek meglepetések.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/05/jussi-valtonen-nem…

3 hozzászólás
gesztenye63 P>!
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Számomra eddig ez a könyv az év meglepetés-kötete. A Nem tudják, mit cselekszenek a molyon úgy fel van címkézve, mint egy belvárosi óriásfenyő az adventi vásáron, de szívem szerint én még tovább aggatnám rá a magam gyártotta, újabb és újabb címkéket.
Bár valljuk meg, ez a regény igencsak egy rétegízlést elégít ki és soha nem lesz bestseller, a sikeres, tömegeket megérintő irodalom értelmezésében. Számos olyan erőssége, tagadhatatlan erénye van azonban, amelyeket – nem molyos értelemben – örömmel címkézek. Ráadásul ezek a címkék, sokkal inkább címszavak, gondolatok, amelyek az olvasást követő néhány nap után előbuggyannak belőlem. Imígyen…

Aprólékosság a szerteágazó részletek tekintetében, de komplexitás a mellékszálak kézben tartásában. Számos aktuális társadalmi-gazdasági problémakör boncolgatása a globalizáció tükrében, és mélyre ásó, fájdalmas gyökereket feltépő családi-kisközösségi moralizálás nemzeti, etnikális hagyományok keretei közé szorítva, valamint a vegyesházasság feloldhatatlan ellentétein keresztül ábrázolva. Tudományos-technikai fejlődési modellek különböző társadalmi környezetekben, a fejlett Nyugat egymástól merőben eltérő oktatási-kutatási rendszereinek bemutatása, A tudományos fejlődés technológiai kommercializálódása, a véresen profitorientált lobby-érdekek néha szemérmesen, máskor nyíltan előbukkanó, jövőt alakító tendenciái és gyakorlata – s annak a mindennapi drámája, ahogyan mindez bekúszik a legintimebb családi kapcsolatrendszerbe, generációs ellentétet polarizálva szülők és gyermekek között, és az emberi együttélés intimitásait kereskedelmi értékrendszerré alacsonyítva a mesterséges közösségi-kapcsolati hálókon keresztül.

Jussi Valtonen karakterei mesteri módon kimunkáltak. Joe, a tudatosan működő amerikai neurobiológus tudós, Alina, a saját szubjektumát egy életen át kereső, finn író-újságíró-kutató-tudós-feleség-családanya spoiler, valamint Samuel, a kamaszkori identitáskeresésbe törvényszerűen belebukó tipikus zsenipalánta figurája. A regény hármójuk sajátos, rendkívül összetett kapcsolatrendszerén, valamint a külvilághoz való viszonyulásukon, az érkező invenciókra adott válaszaikon keresztül mutat be egy olyan világot, amelyben én nem szeretnék élni. S úgy gondolom, hogy az olvasók döntő többsége így van ezzel. Kapunk egy lassan csordogáló, a legapróbb részletekig kidolgozott történetet, amely három ember közel húsz évét, individuális és családi drámáját mutatja be. Mindezt egy olyan fikciós környezetben, amelyben a tudományos kutatás és az óriásvállalatok összefonódása, a zöld mozgalmak és az ökoterrorizmus, valamint az emberi kapcsolatokat kiüresítő újabb és újabb kommunikációs eszközök túlburjánzása már túlságosan is a valós, mindennapi életünkről fest képet. Ez a „mögé gondolás” az, amiért félelmetessé válik az egész könyv cselekménye, ezért éreztem azt, hogy ebben a „szép, új világban” – ami pedig már itt kopogtat az ajtónkon – nem hiszem, hogy helyet találnék magamnak spoiler.

A könyv nagyon lassan haladós, rendkívül elgondolkodtató és nem mindenkit vonz be. Patat Bence igazán finom, cizellált fordítása azonban sokat segít a befogadásban – még a tudományos szövegrészletek esetén is.
Feltétlenül ajánlom azoknak, akik kedvelik az epikus történetfolyamokat, főképp azért, mert a cselekményszövés a családi drámá(ko)n túl, súlyos társadalmi kérdéseket is feszeget, és nem csak a felszínt karcolja. Bizony, jár az a Finlandia –díj. :)

6 hozzászólás
ppeva P>!
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Ez is olyan könyv, amit egyértelműen a Molynak köszönhetek.
Nekem nemcsak Franzen könyvei jutottak eszembe róla, hanem Lionel Shriver művei is (talán azért is, mert az ajánlásomra a férjem most olvasta Shriver három könyvét, és mivel tetszettek neki nagyon, ezt is a kezébe nyomtam).
Persze nem az a legnagyobb érdeme, hogy témáiban vagy nyomokban stílusában emlékeztet más írók műveire.
Ez egy rengeteg szálon futó könyv: érdekes párhuzamok és ellentétek Finnország és az USA (vagy akár kis nép – lehetne olykor akár magyar is – és nagy ország) között, szerteágazó családregény, gyerekvállalás-gyereknevelés, a digitális világ eluralkodása, kutatómunka és állatkísérletek, kutatók és állatvédők, és még hosszan sorolhatnám, mi mindenről szól, nemcsak említés szintjén.
Nagy érdeme, hogy párhuzamosan megadja a szót az ellentétes oldalon állóknak, és így menet közben az ember revidiálhatja, finomíthatja a véleményét egyes dolgokról és szereplőkről.
Van egy finn levelezőtársam, aki szintén lelkes olvasó, és akivel szoktunk könyvekről is levelezgetni. Nagyon kíváncsi vagyok, ő mit szól majd mindahhoz, ami a könyv finn szálához kapcsolódik.

4 hozzászólás
pepege>!
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Ha eddig bármilyen kétségeim lettek volna afelől, hogy az északi írók tudnak valamit, és hogy a könyveikben nem lehet csalódni, mostanra mindenképpen szertefoszlott. Jussi Valtonen ismeretlenül úgy robbant be az életembe, olyan olvasmányélménnyel gazdagított, ami nem túl sűrűn fordul elő velem. Talán felhozhatnám példának Lars Saabye Christensen: A féltestvér című könyvét, na, nem azért, mert párhuzamot lehetne a két történet között vonni, csupán a rám tett hatásuk hasonló (és nem mellékesen Patat Bence kiváló fordításának köszönhetően olvashattam el azt a könyvet is).

Valtonen három kulcsfigura köré építette prózáját: egy finn nő (Alina) és egy amerikai férfi (Joe) majd egy év alatt zátonyra futott házasságával nyit. Az események akkor kezdtek gyorsabb fordulatszámmal pörögni, amikor – húsz év elteltével – Joe (akinek ekkorra hazájában úgy családja volt: gyönyörű, okos felesége és két tinédzser lánya) telefonhívást kap Alinától (aki szintén újból házasságot kötött), melynek során megtudja, hogy a fia, Samuel valami bajba keveredett, valami törvénybe ütköző dolgot tett, és Amerikába utazott.

Joe-nak időközben beindult a karrierje: kutatócsoportjának köszönhetően komoly sikereket értek el a szembetegségek gyógyításában, ám az állatvédő aktivisták nem nézik jó szemmel kísérleteiket. A regény fő szála tulajdonképpen az a konfliktus, ami a két fél között zajlik – és ráadásul az események alakulása azt a látszatot kelti, hogy maga Samuel az, aki mindennek a fő okozója lehet. De vajon ő a hibás mindezért? Valóban ő áll mindennek hátterében? És ha igen, akkor mi ennek a gyűlöletnek az alapja?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket feszeget Valtonen, ám én most csupán az utolsóra reagálnék. Az én olvasatomban Alina az, aki miatt történik mindez. (Nyugalom! Ez nem spoileres, inkább csak vélemény – viszont jól mutatja, mennyire foglalkoztat még olvasás után is a történet.) A regény elején, amikor még friss házasok (és szülők), mindvégig azt éreztem, hogy Alina egy buta liba, nem így kellene viselkednie, és szinte rögtön borítékolható volt, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Ő az oka annak, hogy Samuel és apja között sohasem jöhetett létre nemhogy igazi apa-fia, hanem semmilyen kapcsolat sem. Se egy telefonbeszélgetés, se találkozás, csupán néhány e-mailváltás történt közöttük. Számomra ez felfoghatatlan és érthetetlen, mert Joe egyáltalán nem ezt érdemelte (és érezni lehetett, hogy Joe azért nem egészen így képzelte…). Minden másképpen alakulhatott volna, ha Alina hozzáállása nem ennyire – ha nem is negatív, de – közömbös.

Valtonen végig egyes szám harmadik személyt használ, de ami érdekesebbé teszi az olvasmányélményt, az az, hogy fejezetenként változó a nézőpont: hol Alina, hol pedig Joe szemszögéből láthatjuk a dolgokat. A kedvencem az volt, amikor ugyanazt az eseményt előbb például Alina felől megközelítve ismertem meg, és persze ezalatt már azon kattogott az agyam, vajon Joe hogyan látta mindezt, vajon mi az ő véleménye erről – és később, mikor megtudtam az ő álláspontját is, amikor az ő szemszögéből is az olvasó elé tárja az író ugyanazt az eseményt, mosolyogva tapasztaltam, hogy jó volt a tippem. Később, körülbelül a regény felénél, pedig belépett Samuel is harmadik „narrátorként”, és így megtudhattuk cselekedeteinek mozgatórugóit, belepillanthattunk érzelmeibe, és világossá vált számunkra az is, mi volt az a mulasztás, ami miatt Samuel és Joe között szakadék tátongott. Talán egy felnőtt szemében ez a vétség nem tűnik annyira komolynak, mint egy tinédzsernek (és bizonyára ez az oka annak, hogy Alina sem tulajdonított neki különösebb figyelmet, Joe-nak meg egyenesen tudomása sem volt az egészről). Ez persze kissé sejtelmesen hangzik, de valóban egy jelentős momentuma a regénynek, amiről konkrétabban nem lenne szerencsés ebben az ajánlóban írnom.

A Nem tudják, mit cselekszenek díjnyertes könyv, hazájában „az évtized legnagyobb finn könyvsikere”, Finlandia-díjjal jutalmazták – joggal, gondolom én. Osztozom mások véleményében abban, hogy Valtonen meglehetősen hasonlóan ír, mint Franzen, az amerikai sikeríró (aki nekem személyes kedvencem) – az egész regényen mindvégig érezni egyfajta „franzeni hangot”, ami annál is inkább érdekes, mert Valtonen európai, viszont a cselekmény nagy része Amerikában játszódik. De nem csupán emiatt érezni a hasonlóságot, és nem csak Franzennel. Volt a történetnek egy „mellékszála”, amiről viszont Dave Eggers: A Kör című műve jutott eszembe (sajnos a végére ez a mellékszál elhalt, én hiányoltam, hogy nem lett elvarrva). Külön tetszett benne, ahogy szembeállítja a finnek és az amerikaiak mentalitását, rámutat a két ország különbözőségére, az ott élő embertípusokra – tette ezt mind olyan képi világgal és párbeszédekkel, hogy én már magamban „le is forgattam” a filmváltozatát. Kasszasiker lett!

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-06…

9 hozzászólás
sztimi53>!
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Fogalmam sem volt, hogy ez kerekedik ki belőle, hiszen az első lapok kabócainváziót meg egy elcseszett kapcsolatot vetítettek elém, a külföldi apát, aki lelép és a fiát egyedül nevelő anya képét. Aztán csak kapkodom a fejem, a hideg és távolságtartó finn világ és az álszent, idealista USA, a nagy amerikai “demokrácia” mellett a modern világ legérdekesebb problémáit kapom. Ez a furcsa kezdet meg is vezetett kissé, de aztán… Ó, szeretem a mai világunkat boncolgató regényeket. Állatkísérletek for the greater good, ökoterrorizmus ugyanezért, és a felmerülő kérdések, hogy minden állatkísérlet kegyetlen-e, és hogy hol végződik a környezet- és állatvédelem (a beagle, az fájó pont), és honnan kezdődik a bűncselekmény. Mondjuk, hogy telefonálgatással bedönteni egy vállalatot radikális és elítélhető-e, ha a mögöttes szándék a bolygó védelmére irányul. O tempora! O mores! Persze felbukkan az egyik kedvencem témám is: a gyógyszeripar. A létező pszichiátriai szerek nem feltétlen létező betegségekre, az egészségügyben fejlesztett technológiák, amit nem csak ott és arra használnak fel, és hogy ezeket a szereket gyakran gyerekek kapják. És persze felbukkannak az életünket irányító közösségi oldalak (Hello, moly!) meg a kütyük, amik még a drogoknál is durvább függőségbe kergetnek minket, és persze annyira átadjuk magunkat nekik, hogy a személyes adataink, vágyaink közkinccsé lesznek. Mire képes egy kamasz egy lájkért, meddig hajlandó elmenni miatta? Innen sem maradhatnak ki a fegyverek és az azok használatára vonatkozó törvények, a rendőri túlkapások, vagy az ebből adódó balesetek. Aztán persze olyan alapvető probléma is felmerül, hogy elvált szülők gyerekeként, apa nélkül milyen felnőni. Mennyi sebet hordoz egy fiú, akit elhanyagol a valódi apja. Ó, és az egyetemek is boncasztalra kerülnek, hallgatóként is, ott dolgozóként is. Olyan kellemesen finn módon depis könyv, aminek elolvasása után olyan van értelme egyáltalán bárminek is érzés lopózik belém. Egy világot mutat be, ahol a béke felszíne alatt háború van. Főleg online vívják. És nem tudják, mit cselekszenek.

2 hozzászólás
pat P>!
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Rettenetes könyv. Miért kellett ennek a könyvnek ennyire realistának lennie?

Iszonyat realista egyrészt a jelent, mostani viszonyainkat, önmagunkat nézve. Félelmetesen életszerűen ábrázol kiüresedett kapcsolatokat, kommunikációs szakadékokat, kisszerű, belterjes életeket, serdülők és éppen felnőttek útkeresését, vagy akár kedvenc trolljainkat az interneten.
Másrészt ijesztően realista és hihető a közvetlen, feltételezhető jövő bizonyos aspektusait illetően, kezdve az iAm-mel (a könyv töredékében jobban megírva és durvábban érzékeltetve, amit A Kör teljes terjedelmében csak szeretett volna), folytatva a VMPFC-optimalizálókkal…

Mert nem, bármilyen dühítő és ijesztő, de nem. Nem tudjuk, mit cselekszünk.
Mert olyan rettenetesen bonyolult világban élünk, olyan feldolgozhatatlanul sok információ vesz minket körül, hogy azt már nem és nem tudjuk objektíven, teljes valójában befogadni, értelmezni, megérteni és racionálisan cselekedni. Megcsal minket saját idegrendszerünk: az alapvetően működőképes sémáink és mintázatkereső „programjaink” is tévútra visznek, hiába voltak ezek évezredeken át hatékony információ-feldolgozó stratégiák. Végtelenül hálásan és készségesen hiszünk ezért mindennek és mindenkinek, aki egyszerű alapigazságokká tudja számunkra egyszerűsíteni a káoszt: legyen az akár egy ügyes reklám, egy politikai párt szlogenje, vagy pár tudományosnak látszó tény.

Az igazi Mao című film óta nem vezetett meg engem semmi úgy, mint egy bizonyos pontján a könyv. És ilyen észrevétlenül. És ez valóban megtörténhet bármikor. igaziból is.
Vagy már éppen történik is.
És ez nagyon dühítő, és nagyon félelmetes.

4 hozzászólás
n P>!
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Az első 50-80 oldal után szoktam, ha nem is eldönteni, de gondolkodni, hogy ez most nekem tetszeni fog, vagy nem. Nem ilyen feketén-fehéren, csak úgy, módjával. Ezzel a könyvvel is így voltam, mert Alina (bántás ne essék), de nekem nem volt kedvelhető. Így elsőre – mondom. És hát, hátra volt még 500 oldal, az pedig nem kevés ahhoz, hogy türelmes figyelemmel legyek iránta. Persze, jött a család többi tagja és kezdett összeállni a kép. Kis idő után már tudtam, hogy végig fogom olvasni, még akkor is, ha nagyon részletes, megmondom kereken, túlírt. Nem bántam meg. Az oka elsősorban az hogy Finnországról igen keveset tudtam, na, de ez most már a múlté. Az ökológiában, az állatkísérletekben és a neurobiológusok életében szintén hiányosságaim voltak. Szóval, elolvastam, nem mondom, hogy nem volt hosszú, hogy néha nem fáradtam el, de tetszett. Ilyenkor szoktam egy vékonyka kis könyvvel folytatni, hogy visszatérjen az olvasási lendületem.

>!
Cser, Budapest, 2017
508 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632785189 · Fordította: Patat Bence
Amadea>!
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Egy fiatal, elveszett finn lány beleszeret egy sármos amerikaiba. Úgy döntenek, túllépnek az egyéjszakás kaland határán, összeházasodnak, gyerekük születik. A szülők elválnak, az apa visszaköltözik Amerikába, ahol új családot alapít. Finn fiával nem tartja a kapcsolatot.
Nem tudják, mit cselekszenek.
Az apa munkahelyén tudományos kutatási céllal állatkísérleteket végeznek, amelyekről két fiatal lánya mit sem tud. A nagyobbik lány részt vesz egy nagy cég kampányában, amelynek keretében egy új, az agyhullámokra hangolódó készüléket használ.
Nem tudják, mit cselekszenek.
A finn anya (és az amerikai apa) nem válaszolja meg a házasságukból született fiúban felmerülő kérdéseket. Az anya is újra megházasodik, születik még két gyereke, emellett könyvet ír a nőkről, amelyet egyre jobban felkapnak.
Nem tudják, mit cselekszenek.

Szinte mágikus ereje van a címnek, úgy lüktetnek a szavai, mint egy emberi szív. Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek – magába foglalja az egész emberi élet hiábavalóságát, a csipcsup szarságoktól a mindent megváltoztató, végzetes döntésekig.
A regény szereplői is ilyenek; nem képesek sem szembenézni, sem kezelni a felelőtlen viselkedésük következményeit – főleg nem években-évtizedekben gondolkodva –, mert semmi más nem érdekli őket, csak a pillanatnyi helyzetük és az egójuk. Egyetlen ember se volt, akivel szimpatizáltam volna, sőt, a nézőpontváltással még inkább irritálóvá vált az adott szereplő. Valtonen remekül játszik az érzésekkel, az emberi előítéletekkel, a pillanatnyi benyomások mérgező hatásával – hiszen az olvasót is a kényelmes kis szemellenzője, a prekoncepciók halmaza vezérli. Aztán tíz oldallal később pofán csap az önutálat, amikor rájössz, hogy milyen kényelmesen belesétáltál az író csapdájába.

Soha nem gondolunk bele, mi lesz a könnyelműségünk ára.

A kommunikáció és az empátia hiánya, a sértődöttségünkhöz való görcsös ragaszkodás, a sérelmek dédelgetése, a másik szavainak kiforgatása lassú tűzként dolgoznak. Nincs óriási füst, narancsszín lángok, csak valami baljós ropogás a háttérben, ami túl halk ahhoz, hogy figyelmeztessen.

Ez nagyon dantés-főkötősen, pokol bugyrait idézően hangzott, szóval megpróbálok kicsit tárgyilagosabb lenni: Valtonen szépen egybeszövi az emberi kapcsolatok minden nyavalyáját nemzetközi és honi szinten is, a kísérleti antidepresszánst, a több ezer dolláros telefont (IAm, becézve ájcsi a neve – szerencsére a Westendben csak bizsuboltot találunk ilyen néven), hogy tizenegy évesek pucér képeket raknak fel az internetre, a hagyományok csalafinta természetét, az állatkísérletek nagyon kényes témáját, hogy tényleg olyan fasza dolog-e a biopamut póló, olyan élő jellemrajzokkal kiegészítve, hogy teljesen komfortos-boldog élmény volt ősszel egy kőlépcsőn kuporogva olvasni ezt a könyvet. Akkor és ott nem kellett semmi más, ez az igazán jó könyvek ismérve – ami kicsit ellentmondásos azzal, hogy ez a regény pont azt mutatja be, mennyire nem komfortos-boldogan élünk, mennyire reményvesztett dolog az információk tengeréből kikanalazni valami igaz meggyőződést, miközben tönkretesszük egymást és a bolygót.

Hiperkorrektség helyett talán elég kicsit b@sszameg-korrektnek lenni.

Ui.: nem tudom, gonosz vagy összekacsintós fricska-e a Franzen nevű tanár, de úgyis minden olvasónak eszébe jut az amerikai kartárs, nekem pedig az, hogy Jussi Valtonen könyve pont annyira kompakt, mint amennyire Franzentől elvártam volna.

5 hozzászólás
csartak P>!
Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek

Különös könyv ez, bizonyos szempontból zseniális is, mert félrevezetett, és én bementem a csőbe. Meglátszik, hogy inkább sci-fit olvasok, annak is a technológia része érdekel, illetve a kihatása a társadalom egészére.
Sok rétege van van a regénynek, ami mellébeszélésnek tűnik.
Itt vannak először is a kabócák, amik ellepik a várost. Kíváncsian vártam hova vezet ez. spoiler
Aztán megjelenik az új, csodálatos technológiai vívmány, ami függővé tesz, ne lehessen egy lépést sem tenni nélküle. Egy újabb eszköze annak, hogy az ember kiszolgáltassa az életét a közösség felé, mindent és azonnal meg kell osztani. Egyáltalán ne is legyenek önálló gondolataid, mert minden apró rezdülésed követi, eléd rakja azt, amit kívánsz a legapróbb idegi impulzus hatására.
Ennek megkoronázásaként még itt van az állatkísérletes-állatvédős szál is. Aminek az állásfoglalása igazából felszínes marad, nem megyünk bele mélyen, de lényeges és végzetes dologként végig követi az eseményeket.
Ugyanakkor maga a történet is ráérős, bizony nem sietünk: hosszú évek történései zajlik le a szemünk előtt. Bevallom, untam is néha ezt az aprólékos, de ugyanakkor nagyon is hatásos hangulatfestést.
Lassú, töredezett olvasásom közepette nem ragadtam meg a lényeget: ez tulajdonképp egy apa-fia kapcsolat drámája.
Persze átgondolva minden jel erre mutatott…
Így mikor az utolsó fejezethez érek már tudom hogy nagy a baj, mégis leforrázva vagyok a végétől.
Egyáltalán: tudjuk hogy mit cselekszünk nap mint nap? Tudjuk-e, hogy egy sok évvel ezelőtti lépésünk milyen hatással van a jövőnkre? És igazából tehetünk ellene valamit? Egy biztos, az élet erről szól: cselekednünk kell, még ha nem is tudjuk, mit cselekszünk.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

Bea_Könyvutca P>!

Talán úgy van, ahogy a zajde, a nagyapja mondta mindig: ha a szomszédaitokkal együtt kiteregetnétek a gondjaitokat a gyepre és végignéznétek őket, végül mindenki a sajátját választaná.

98. oldal

robinson P>!

– Az ötvenes években az emberek biztosra vették, hogy a tévénézéstől elolvad az agyuk.
– És ebben a maguk módján igazuk is volt.

220. oldal

gesztenye63 P>!

Egy tizenöt évesnek egy év alatt tízszer megváltozik a frizurája, a ruhatára, a zenei ízlése, a szókincse, a hobbija, a baráti köre, az erkölcsi meggyőződése és a családi állapota.

Én tökre látom magam előtt, milyen fazon - Baltimore, MD, USA

robinson P>!

Egyébként pedig az életben nem a munka a legfontosabb.
Fiatalon úgy tűnhet, jegyezte meg halkan az apja, hogy az életben minden lehetséges. De később kiderül, hogy némely elhatározás sorsdöntő jelentőségű.

62. oldal

gesztenye63 P>!

Egy hatéves gyerek mint a szülei közötti hatalmi harc játékszere: már a gondolat is elborzasztó.

Magicicadas - Baltimore, MD, USA

Kapcsolódó szócikkek: hatalmi harc
1 hozzászólás
robinson P>!

A másodperc már több órája tartott, sőt, idáig az egész nap egyetlen másodpercnek tűnt.

70. oldal

Bea_Könyvutca P>!

A robotfóka nem kakál a padlóra. A robotfóka nem szenved, ha rosszul bánnak vele. A robotfóka nem pusztul el, ha elfelejtik megetetni. A robotfóka nem ismeri a fájdalmat, ha megharagszanak rá és kicsavarják a lábát a helyéből.
A robotfóka képes vég nélkül hallgatni. A robotfóka megül az ember ölében, még egy olyan öregében is, akinek már senki sem merészkedik a közelébe. A robotfóka nem bántódik meg azon, amit mondanak neki.

341. oldal

LRn>!

A finnekkel való ismerkedés komoly kihívásnak bizonyult. Noha a szemináriumi terem fényes volt, mint egy üvegház, a tanszék többi részén a folyosók mindig sötétek maradtak. Nyilván szándékosan, hogy az emberek a sötétben észrevétlenül surranhassanak be az irodájukba vagy ki onnan.
Az első Finnországban töltött hónapban végig azt hitte, hogy zárva van az egyetem. Ezek szerint itt május végén mennek az emberek szabadságra? Vagy csak folyton sztrájkolnak, mint Franciaországban? Néhány alkalommal az irodájából kilépve a folyosón egy Gollam-szerű alakot pillantott meg, aki Joe-t meglátva lemerevedett, majd a gondolatnál is sebesebben beviharzott a zugába. Joe néhányszor megpróbált bemutatkozni, de az alak mindig bemenekült az árnyékba. Egy év múlva kiderült: ő a tanszék kommunikációért és nemzetközi ügyekért felelős asszisztense.
Joe lassanként megtanulta, hogy ha kellő ideig hangtalanul egy helyben marad és óvakodik attól, hogy megijesszen valakit, kis szerencsével egy-egy villanásnyira megláthatja a finneket. Télidőben különösen a reggeli félhomályban és a délutáni kékes fényben bújtak elő némán a folyosóra, hogy egyedül, szomorúan és szótlanul végigvonuljanak rajta. Nyáron azonban hónapokra kivonultak a nyaralójukba, ilyenkor az egész országot észrevétlenül el lehetett volna foglalni vagy el lehetett volna adni a külföldieknek.

81. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Finnország · Franciaország · Gollam
1 hozzászólás
gesztenye63 P>!

[…] Ki ne nézegetné az e-mailjét a telefonján beszélgetés közben, ki ne frissítgetné az állapotát, miközben éppen valamiben meg kellene egyezni, ki ne szörfölgetne a neten, miközben valaki konferencia-előadást tart?

A gyerekeké a jövő - Baltimore, MD, USA

ppeva P>!

Csodálatos volt visszatérni abba az országba, ahol a humor nem csak egy ijesztő, rémisztő dolog. Finnországban a humor megtervezett, hivatalos terekre, például a nyári szabadtéri színházakra korlátozódik. A hétköznapi Finnországban az ember kénytelen hozzászokni a faarcú emberekhez, akik kerülik a fölösleges közvetlenkedést és attól is megrettennek, ha például a buszjegy vásárlásakor valaki eltér a bevett gyakorlattól.

97. oldal

Kapcsolódó szócikkek: buszjegy · Finnország · humor
1 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Maja Lunde: A méhek története
Frank Schätzing: Raj
Risto Isomäki: Elsodort világok
Maja Lunde: Kékség
David Levithan: Nap nap után
Johanna Sinisalo: A Nap Magja
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Ben H. Winters: Az igazság határán
Raana Raas: Ellenállók
Raana Raas: Hazatérők