Fájdalom 7 csillagozás

Jurij Musketik: Fájdalom

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Nem ​a törvény elől: a lelkiismerete elől menekül, amíg bír, ennek a megrázó, kemény, lélektanilag hiteles regénynek a hőse. És a lelkiismerete parancsának enged, amikor végül a törvény kezére adja magát. Hogy bűn volt-e, amit a háborúban, a közvetlen és brutális életveszély, a halál közelségének pillanatában elkövetett, ő ítéli meg legszigorúbban, a bűnhődést keresve. A bűn – Mikolának, a volt felderítőnek a bűne – talán attól válik főbenjáróvá, hogy elkövetője megszépíti, túlélésre és fölmentésre alkalmas változatát választja, és ezt már azzal az egyetlen emberrel, akinek az igazat bevallja – az pedig egy asszony, aki titoktudásával lekötelezettjévé teszi a férfit, feleségül véteti magát vele, zsarolja, fokról fokra megmérgezi az életét, megakadályozza beilleszkedését a békés életbe. Öngyilkos gondolatokig jut el Mikola, és mint a lelkiismeret-furdalás tragikus hőse, öngyilkosságot is követne el, ha nem kínálkozna elégtételül egy másik bűncselekmény, nem az övé, hanem a feleségéé… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magvető Világkönyvtár Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1984
260 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631400638 · Fordította: Király Zsuzsa

Enciklopédia 9


Kedvencelte 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
Jurij Musketik: Fájdalom

Azt hiszem napokig nem fogok magamhoz térni ettől a fájdalmas történettől…Fájt minden szó, eddigi rövidke életem elevenedett meg a regény lapjain keresztül, azt hiszem. Vagy legalábbis valami hasonló…A központi kérdés az, hogy lehet-e tisztességesen rettentő bűntudattal élni? Hazudhatunk-e önmagunknak, de legalábbis szeretett embereknek az igazságról? Vagy tettessük magunkat idiótának és bólogassunk, mint a birkák? Hány életet tett tönkre a háború? Bevalljuk-e inkább gyengeségünket, vagy menjen minden a maga útján? Urai lehetünk-e hibáinknak vagy meg akarunk lakolni miattuk? Fájt ez az egész és sírva mosolygok azon, mennyire nagyszerű regényt is olvastam el! Jó lenne, ha többen ismernék…Az ukránok most sem tévedtek nagyot, mélységesen lehúztak és magukba szippantottak, majd kidobtak a történetből. Hát, ez van. Megyek és tovább szenvedek.

Ezüst P>!
Jurij Musketik: Fájdalom

Úgy tűnik, háborús regények tekintetében vigyázó szemünket nem árt az ukrán srácokra vetni: Nyekraszov után máris itt van Musketik a Fájdalommal, amiből elég nagyjából az első oldalt elolvasni, hogy kétségünk se maradjon, ez a regény bizony díszlépésben fog begyalogolni a legnagyobbak közé.

A háború után tovább élni – néha közel sem könnyű és vidám dolog. Bizonyos esetekben pedig egyszerűen lehetetlen. Musketik főhőse, Mikola három ember halála árán marad életben: könnyelműségének köszönhetően egy felderítés során policájok kezére jut, majd megtörve a kínzásoktól és megrettenve a kivégzés ígéretétől, vallomásával elveszejti bajtársait. Szándékosan nem azt írom, árulásával, mert az egy túl egyszerű üzenetet hordozó, túl egyszerűen megírt könyvet sejtetne, amolyan bántón lekerekített, ujjal mutogatós, könnyen ítélő fajtát. A Fájdalom azonban egyáltalán nem ilyen regény. Musketik ábrázolása lenyűgözően újszerű, a szovjet háborús regényekre sokszor jellemző fiús darabosságnak nyoma sincs, amikor érzelmekről beszél, és olyan precizitással járja be Mikola lelkének minden szegletét, hogy az ember nem győz levegő után kapkodni. Ráadásul Musketik még srófol is egyet a drámán: Mikola ugyan egyedüli túlélője a balul sikerült küldetésnek, azonban nyomasztó titkáról fronton megismert babája, Klara is tudomást szerez… Nem titok az többé, amit már ketten tudnak, ha pedig az érdek úgy kívánja, a titokból remek zsarolási alap válhat. Musketik az emberi mozgatórugók összetettségére nagy hangsúlyt fektetve mutatja be, hogyan lesz egy kissé felelőtlen, magát még nem eléggé ismerő kölyök először saját lelkiismeretének, majd a nála dörzsöltebb, élet- és szexuális tapasztalattal jócskán rendelkező nő foglya. Alkalmi játszadozásnak induló kapcsolatuk talán véget is érne még a háború alatt, ám történik, ami történik, Mikola pedig testileg és lelkileg összetörve megvallja az őt ápoló lánynak az igazságot, melyet természetesen még felettesei előtt sem mer feltárni, bármennyire gyötrődik. Az eztán következőket el lehetne annyival intézni, hogy Klara, a gonosz némber egyszerűen él a kínálkozó helyzettel, és elkapja a jobb sorsra érdemes Mikola frakkját, de Musketik szerencsére nem a könnyebbik utat választja. Klara kétségtelenül számító (a háború után feleségül veteti magát Mikolával, már házaspárként térnek vissza a fiú falujába) és érzéketlen, azonban ahhoz, hogy befurakodjon Mikola életébe, majd módszeresen megmérgezze azt, hangozzék ez bármennyire fájdalmasan, a fiúra is szükség van: kezdeti fizikai és lelki sebezhetősége természetesen egyértelmű magyarázata, miként tudja Klara magához láncolni, de az idő előrehaladtával Mikolának, gondolja bár az ellenkezőjét, bizony adódik lehetősége arra, hogy változtasson a sorsán. Igaz ugyan, hogy ha nem Klarát és a hallgatást választja, valószínűleg másfajta szenvedés vár rá, mégis ez a másik út tűnik a feloldozás egyetlen módjának. Mikola valódi tragédiája abban rejlik, hogy nem mer próbát tenni, nem mer hinni abban, hogy anyja, bátyja és egykori szerelme (akit villámcsapásként ér, hogy Mikola egy másik asszonnyal érkezik haza, ám bármennyire igyekszik eleinte, képtelen gyűlölni a fiút, és bár sosem tudja meg az igazságot, lassacskán megsejti, hogy Mikola valami sötét, szörnyű terhet hordoz) képesek lennének őt ugyanúgy szeretni, ha elmondaná nekik, mit tett. Persze nehéz dolog ez, hiszen Musketik elbeszélése is azt sugallja, egy olyan helyzetet, mint amibe Mikola került, képtelenség pszichés sérülés nélkül megúszni, és még annál is nehezebb jól megítélni. Egy fiatal, meggondolatlan fiú szabályt szeg és csávába kerül, csakhogy mindez a háború kellős közepén történik, ahol az efféléért nem csak egy kokit szoktak a fejükre kapni az emberek. Mikor pedig kiderül, hogy óvatlanságáért kínzás és halál jár, a fiú, aki se fizikailag, se fejben nincs erre felkészülve (fel lehet bárki készülve a tulajdon erőszakos halálára?), félelmében a saját élete mellett dönt. Mikola békeidőben talán sosem mérettetne meg ennyire kegyetlenül, és sosem okozna különösebb kárt vagy fájdalmat másoknak. Fontos ezt hangsúlyozni, hiszen kitűnik, hogy az olyan abnormális helyzetekben, mint a háború, a normális emberi reakciók és apró hibák árát halálban mérik. Ilyenkor pedig a gyávaság és bátorság, helyes és helytelen egyszerre csak közel sem lesznek olyan magabiztosan használható szavak vagy inkább címkék, mint máskor.

Musketik becsületére váljék, hogy elegánsan elkerüli a bíró szerepkörét, és noha úgy érzem, lehetett volna annyira kegyes, hogy engedi, az anya és az egykori kedves szeretete amennyire lehetséges, megmentse Mikolát, illetve a helyében a bűnhődésnek sem ezt a formáját választottam volna (mert a más bűnét, pláne a segítségre méltatlanét magunkra venni minden körülmények között ostobaság), a regényt egyszerűen nem tudom rosszabbra értékelni a kiválónál. Teszem még hozzá, a vidéki Ukrajna tájainak, szokásainak leírásáért, meg az önbüntető fiú és az érte rettegő anya inkább leheletfinom gesztusokra és ki nem mondott érzelmekre, mint szavakra épülő kapcsolatának gyönyörű ábrázolásáért Musketik szintén érdemel egy csókot.

kaporszakall>!
Jurij Musketik: Fájdalom

A netmentes nyaralás harmadik olvasmánya, pár nappal ezelőttről.

Ha nem is hibátlan, de jól megírt, erős munka. Pontos és nagyon eleven helyzetkép a háború utáni ukrán falu mindennapjairól, egy görcseivel a lélek legbelsejében gyűrűző válság bemutatása, és – a visszapillantó tükörből – egy, az ábrázolás feszültségében már-már Vaszil Bikov stílusával vetekedő háborús epizód adják e történet savát-borsát. Ami a gyöngeségeit illeti: a hazafias heroizmus kívánalmainak tett engedmény (spoiler), meg a sutára sikeredett befejezés – ezekért kár; némi utómunkálatokkal (vagy némi alkotói makacssággal) még jobb is lehetett volna ez a történet. Ám apró hibái ellenére méltó a Molynép figyelmére, szóval ha a könyvtár polcáról elétek pottyan, akkor ezt tekintsétek jó előjelnek.


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

S ahogy múlik az idő, biztos, hogy egyre rosszabb lesz, hiszen a való élet mindig az, hogy az ember vár valamire, ami nincsen, és talán nem is válik valóra sose.

128-129. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · idő
Lunemorte P>!

Mi hát akkor az élet és mi a sors? A sors nem más, mint az embertől független körülmények összessége. A világ is a körülmények összessége…Ki csinálta ilyenre? Ki ebben a vétkes?

153. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sors · világ
Lunemorte P>!

Az anya akkor is visszavárja a fiát, amikor mások már lemondtak róla.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: anya
Lunemorte P>!

Igen: a földet újra meg újra föl lehet szántani, be lehet vetni, a ház lerombolható és újraépíthető, de másodszor és másként nem lehet elindulni a halálba, s későbbi hőstettel se lehet megváltani a tegnapi gyávaságot.

153. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál · hőstett
Ezüst P>!

Mikola ráadásul abban az időben még nem tudta magáról, hogy mekkora félelem él benne. Körülbelül persze tudta, hogy mit bír el, de pontosan nem tudta volna megmondani, hogy igen nehéz körülmények között hogyan fog viselkedni. S ez annál inkább szörnyű, mert az embernek általában csak egyetlenegyszer van alkalma rá, hogy ezt fölmérje. Akkor, amikor már mindennek vége, s erre a tudásra végképp nincsen szüksége.

56-57. oldal

Lunemorte P>!

Még mindenütt romok, mindenütt a sötét hiány, ki tudhatná, mikor múlik el?

195. oldal

Andukaphar>!

Ha mások is látják, a gyáva is el mer indulni a halálba.

Lunemorte P>!

Élek, nem rohadok a földben, ilyen nincs is, hogy valaki elevenen kimásszon a sírból (…)

124. oldal

2 hozzászólás
Lunemorte P>!

– Férfi voltál, tyúkász lett belőled!

167. oldal

Andukaphar>!

A sors nem más, mint az embertől független körülmények összessége.


Hasonló könyvek címkék alapján

Elena Ferrante: Amikor elhagytak
John Williams: Stoner
Márai Sándor: Az igazi
Orvokki Autio: Családi fészek
Jaroslav Havlíček: Petróleumlámpák
Merethe Lindstrøm: Csenddé vált napok
Judith Henry Wall: Anyaszív
Alberto Moravia: A leselkedő
Vaszary Gábor: Alszik az Isten
Mary Westmacott: Befejezetlen portré