Ketten 4 csillagozás

Lebilincselő remekmű! Az első mondatától végigkíséri a feszültség, amit Bondarev mesteri módon folyamatosan fenn is tart, ahogy egy ártatlanul, önvédelemből, váratlan szituációba keveredett fiatalember, Kosztya lelki vívódását jeleníti meg.
A szorongás, félelem, lelkifurdalás ott lebeg felette fekete árnyként, mindegy, éppen mit tesz, kivel beszél és miről – nem hagyja nyugodni, rátelepszik, nyomasztja.
S még csak nem is kell ahhoz bűnt elkövetni (háborús emlékként kapott „jutalomfegyver”, tiltott fegyvertartás), hogy ilyen fatális véletlenek okozta szorongás kísérje nap mint nap. Mindenki gyanús, mindenki félelmet kelt: vajon mit akar? – minden mondat kettős értelmet sejtet Kosztya számára.
Az egyszerű, mindennapjait becsületesen élő ember kiszolgáltatottsága, megfélemlítése jelenik meg előttünk. Bondarev mesterien ábrázolja, mennyire összetett az ember, az emberi lélek, mennyi minden formálja, alakítja élete során, mennyi sérülést szenved el és hordoz magával élete végéig, mélyen belemaródva zsigereibe. A főszereplő, Kosztya esetében a háború, Sztálingrád – megtépázott test, megtépázott lélek.
Nagyon szépen felépített, megírt regény, meghatározó olvasmányélmény.

Pár évvel ezelőtt az egyik első Bondarev könyvem volt a Ketten – próbáltam a szovjet/orosz kínálatból olyan lélektani, utcákon sétálgatós, merengős regényeket keresni, mint amilyeneket Remarque is írt. Olyan szerencsés volt a választás, hogy azóta is az egyik kedvencem ez a kötet, elragadó hangulata és feszültsége most is teljesen magába szippantott.

Így újraolvasva próbáltam kicsit jobban figyelni a tartalom és a regény születési idejének kapcsolatára. Emlékeztem rá, hogy merész dolgokat írt itt le Bondarev, de hogy mennyire nyíltan és őszintén festette le a sztálini rendszer spontán lelki terrorját, az még most is meglepett. A Ketten (és a cselekmény szempontjából fontos előzménye, a Csend) az ötvenes évek feljelentésekkel, besúgásokkal, paranoiával terhes időszakát mutatja be az olvasójának, és közben nem fél elhallgatni a szocialista társadalomba nem illő elemek meglétét is, sőt, főhőse gyakorlatilag maga is egy eszmei szempontból kétes karakter. Ráadásként a konfliktus lezárása, Sztálin halála, és az azt követő tömeghisztéria egyfajta jelkép is, nagyon ügyes megoldás és üzenet – persze pont olyan éles, amennyire Bondarev azt még megengedhette magának.

Alapjaiban a Csend és a Ketten kicsit háttérbe szorult alkotásai az írónak, a legtöbben vagy a háborús munkáira, vagy a Partra szoktak hivatkozni vele kapcsolatban, de nekem továbbra is ez a két regény marad az abszolút etalon. Maximális elfogultság mellett adok rá öt csillagot.