Csend 9 csillagozás

Jurij Bondarev: Csend Jurij Bondarev: Csend

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Bondarev ​új regényének látszólag semmitmondó címe mögött sok minden húzódik meg. Csend: a háború utáni Moszkva békés csendje. Csend: az újra egymásra talált család életében. Csend: szerelem ébredezik a fiatal lelkekben, mert végre béke van.
De mást is takar ez a csend: meglapul a vétkét eltussolni akaró gyáva „hős”, a háború utáni hónapok minden feketézője, kétes egzisztenciája. Csend forrasztja a kétségekkel küszködő becsületes ember torkára a kikívánkozó kérdéseket és csend, mélységes csend nyeli el a puszta gyanú alapján letartóztatottakat, akikről a hozzátartozók vagy nem tudnak semmit, vagy csak nagy sokára értesülnek sorsukról…
A regénynek tehát vezérmotívuma ez a szó, nem puszta címe. Ezzel már egyben meg is jelöltük színhelyét és időpontját: Moszkva, 1945-ben és 1949-ben. Hősei a háborúból hazatérő fiatalok, akik a pályaválasztás, továbbtanulás, pénzkeresés és természetesen a szerelem problémáival küszködnek. Egy vajúdó bonyolult korszak ábrázolására… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1962

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Olcsó Könyvtár Szépirodalmi

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1964
446 oldal · Fordította: Szőllősy Klára
>!
Európa, Budapest, 1963
346 oldal · keménytáblás · Fordította: Szőllősy Klára

Enciklopédia 1


Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Annamarie P>!
Jurij Bondarev: Csend

Jurij Bondarev 1924-ben született orosz író, aki részt vett a II. világháborúban, majd 1951-ben a Gorkij Intézetben végzett irodalom szakon. Sajnos magyar felületen nem találtam semmilyen információt a szerzőről, bár sokatmondó már az a tény is, hogy szinte minden könyve megjelent magyarul, ráadásul viszonylag korán. Persze ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy irodalmi munkásságát méltatták, sokkal inkább azt, hogy könyvei megfeleltek a vezetés elképzelésének.

Mivel a Csendben központi szerepet tölt be a párt, és a párt elvárásainak való megfelelés, ezért elengedhetetlen, hogy az olvasó erre is reflektáljon, így majd hatvan év távlatából.
A történet 1945-ben, közvetlen a háború befejezése után játszódik. Két férfi Szergej és Konsztantyin próbál beilleszkedni a békeidők Moszkvájának csendességébe. Nem csak az ágyúk hallgatnak, hanem számos dologról hallgatnak az emberek is. Kevesen mondhatják el magukról, hogy feddhetetlen, nem terheli lelküket semmiféle vétek. A háború utáni tejfelesszájú nemzedék félszegen toporog, végzettségük nincs, családjuk vagy túlélte a háborút, vagy nem, hogyan tudnák megtalálni helyüket ebben az új helyzetben, ahol már nincs helye a fronton megélt hősködésnek. Képzésüket az állam által támogatott főiskolákon szerezhetik meg, így kerül Szergej és Konsztantyin is egy Bányászati Főiskolára. A diáktársaik között azonban csendben meglapul Uvarov is, akivel Szergej a háborúban találkozott, s számára többszörösen is bebizonyosodott, hogy Uvarov gyáva és aljas. De ki hiszi ezt el Szergejnek, most amikor mindenki halott, amikor azt harsogják, hogy túl kell lépni ezeken a háborús sebeken?

Szergej is megpróbálja magára erőltetni ezt a békeidőt szenvtelen maszkját egészen addig, amíg egy éjszaka rájuk nem törnek otthonukba, s el nem viszik apját párt elleni tevékenykedés vádjával. Az apját, aki részt vett a forradalomban, aki mindvégig hangoztatta a rendszerhez való hűségét. Maga Szergej is kellemetlen helyzetbe kerül emiatt a főiskolán, s döntenie kell, hogy lehajtja fejét és csendben marad, vagy lép.
Témájában Bondarev boncolgatja a háborút megjárt veteránok visszailleszkedésének kérdését, hogyan lehet -még ha szó szerint, épkézláb meg is úszták a világégést – folytatni életüket, családot alapítani, hasznos tagjaivá válni a rendszernek. De belenyúl olyan összetett problémába is, mint hogy ki az igaz párttag. Itt feljön a már-már biblikus felvetés is, bűnhődhet-e a fiú apja vétke miatt.

„Annak kell meghalnia, aki vétkezett. A fiú nem bűnhődik az apa bűne miatt, az apa sem bűnhődik fia bűne miatt” ( Ezekiel 18,20)

Itt viszont beköszön a párt hátszele, – természetesen nem terheli a fiút felelősség- mondja ki az író. De Szergejnek nem kell ez a válasz, majd ő megszolgálja a maga tisztaságát.
Egyébként volt még a könyvben egy-két olyan jelenet, amikor fel nem fogtam, hogy is jelenhetett meg ez a könyv? Például, amikor a feketézésről van szó. Noha úgy hozza ki ezt az egészet a szerző, mint a Jó megbotránkozását ezen a fertelmen. Bár, nem is megy feljelentést tenni. Ejnye-bejnye!

És végre rátérhetek magára a tartalom nélküli produktumra, mert, ez is igazán tetszett nekem. Bondarev ebben a könyvében zseniálisan hozza fel a szereplőket. Olyan erős dinamika van a figurákban, amit csak nagy ritkán lehet megtapasztalni. Feszültségekkel teli szituációkat teremt, szereplői aktívak, és cselekedeteikben jól formázzák meg a típusokat. Szergej forrófejű, öntörvényű, erős akaratú, aktív. Barátja Konsztantyin, óvatos, puhatolózó, kereső, olyan valaki, aki még kialakulóban van. Leginkább hozza az „ifjú” jellemzőit. Uvarov simulékony, csendben áskálódó, ügyeskedő. Ténylegesen is viszonylag keveset beszél, de sokszor szerepel. Hihetetlen élő lesz ettől a könyv.
A másik ilyen elem, ami nagyon tetszett nekem, az a könyv szerkesztése. Abszolút nem tűnik tudatos dolognak, sokkal inkább könnyed játékként éltem át, ahogyan Bondarev passzolgatja a szereplők közt a témavezetést. Először Szergej az, aki viszi az eseményeket, majd hirtelen, de ugyanakkor nagyon természetesen, már Konsztantyinnál van a labda. Aztán ismét beleolvadunk Szergej szemszögébe. Ugyanannak a valóságnak képes így megmutatni különböző oldalát, de mégsem erőszakos.
Azt mondhatom tehát, hogy érdemes ezt a könyvet elolvasni, belepillantani azoknak a fiataloknak a lelkiismereti önmarcangolásába, akik ilyen hatalmas traumák után kell, hogy felépítsék személyiségüket, és megtalálják életük értelmét.
Megint csak az jutott az eszembe, amikor Polcz Alaine hazatért, és a saját édesanyja nem hitte el lányának, amikor arról beszélt, mit tettek az oroszok vele, és a többi nővel. Eszembe jut Kertész Sorstalansága, amikor Köves Gyuri alakján keresztül, a lágerből hazatért, teljesen kifosztott emberek próbálják újra felvenni a mindennapok ritmusát, miközben akkor is azt mondták, hogy ez az egész, amiről mesél, nem is igaz.

Hogyan lehet ilyen terhekkel, megoszthatatlan élményekkel bárhová is beilleszkedni?

4 hozzászólás
kaporszakall>!
Jurij Bondarev: Csend

Bondarevet a Választással elkezdeni rossz választás volt – ezen poénkodtam is anno az értékelésemben. Szerencsére nem tettem le a szerzőről – s mivel végre megkaparintottam az áhított Csendet, a mai hosszú vonatozás alatt egyszuszra el is olvastam.

Hogy milyen jó a regény, azt már az is mutatja, hogy elolvasása egyfolytában történt – nem szakította meg a szokásos hosszabb-rövidebb szundikálás. Annak idején a lefordításával sem tököltek sokat: az 1962-es eredeti megjelenést rögvest követte az 1963-as magyar kiadás (a magyar fordítók ’nagyasszonyának’ Szőllősy Klárának a munkája).

Jól felépített, nem locsogós, eleven és merész – szerintem szókimondásban elment a hruscsovi olvadó kultúrpolitika tűrési határának közelébe, ha nem is egész a széléig… De a háború utáni feketepiac, és a nepmanekre emlékeztető csempészek/zugárusok világának ábrázolása, vagy a negyvenkilences letartóztatási hullám képei, házkutatással, párttaggyűléssel, az újra feléledő félelemmel… mindez rendkívül érzékletesen van ábrázolva.

A főszereplők is kiválóan ellenpontozzák egymást: Szergej Don Quijote-i idealizmusa, és barátja, Kosztya Ilf-Petrovot idéző csibészes piaci realizmusa kellemesen diszharmonikus egységet alkot, s Uvarov görényfigurája is kellő rivaldafényt kap. A nők és a szerelem témakörében Bondarev itt még javíthatatlanul romantikus: ebben a tekintetben az ifjabb szovjet írónemzedék nem tudott (s valószínűleg nem is kívánt) elszakadni Turgenyev és Pausztovszkij hagyományaitól. Ám a hősnők picit idealizált alakja sem bántóan cukrozott – s önfeláldozó személyiségük némi fényt hoz a repressziók újra elsötétülő világába.

Nekem nagyon tetszett, és a családtagjaimnak is a kezébe fogom nyomni.

Ákos_Tóth I>!
Jurij Bondarev: Csend

Anno, amikor először mélyedtem el a szovjet irodalomban, a legelső könyvek között került a kezembe Bondarevtől a Ketten, majd a Csend. Az, hogy előbbi igazából a folytatás, és a Csend alapozza meg az ott lejátszódó eseményeket, egyáltalán nem zavart, és amikor néhány hónapja újra elővettem a dohányszagú Ketten-t, nosztalgikus melegség és elégedettség öntötte el a szívemet – ilyen egy jó könyv, igen, erre van szükségem, ezért bújom még mindig a szovjet regényeket. Most pedig a Csend ideje jött el, és a hatás, ha lehet, még szenzációsabb lett!

Bondarev alapötlete merész, Vaszil Bikov kezet rázna vele. Történetünk főhőse Szergej és Konsztantyin, két veterán, aki a háborúból hazatérve megküzd élete sorstalanságával, a bizonytalan jövővel, és ami a legfőbb: a sztálini rendszer hibáival. Bondarevnek iszonyatosan nagy szerencséje lehetett, mert az ilyen kaliberű regényekért Bikovot konkrétan veszélyesnek nyilvánították – Jurka talán azért úszhatta meg a dolgot, mert nem a hadsereg viseltes dolgairól, hanem a lapító, alattomos elemekről írt. Azokról, akik egy jobb lakásért, vagy a személyes sérelmek megtorlásáért feljelentik szomszédjaikat és katonatársaikat, azokról, akik tudják jól, hogy az államrend minden létező gyanús elemre kritika és ész nélkül lecsap, és akik emiatt tevőlegesen hozzájárultak az amúgy is nélkülöző orosz társadalom még durvább megnyomorításához. Mindeközben persze hőseink szerelmesek lesznek, építik a kapcsolataikat, iskolába járnak. Bájos, megható, drámai mindez, mintha az ember egy sorozatot nézne a tévében, ahol van elég idő és tér megismerni a jellemeket. Nem lehet őket nem szeretni – Szergej szkepticizmusát és nyomasztó kétségeit, Konsztantyin dumáit, az érzést, ahogy szép lassan a szemünk láttára nő be a feje lágya. Anno egyébként nagyokat vigyorogtam a fickón, és szerettem volna bevésni a fejembe pár nagy elszólását, hogy én is használjam őket – ezzel most újra meg fogok próbálkozni. És természetesen a körülöttük sürgölődő többi szereplő is figyelemreméltó: a kis Aszja, aki igazán a Ketten lapjain virágzik majd ki, a titokzatos Nyina, Szergej megtört lelkű apja… amíg a könyvet forgatjuk, együtt lélegzünk velük, ez pedig csodálatos érzés egy ilyen regény esetében.

A könyv legelső olvasásakor engem is nagyon sok kétség gyötört a jövőt illetően. Nagy hatást gyakorolt rám és sokat segített, hogy Bondarev közreműködésével oroszosan próbálhattam viszonyulni a dolgokhoz. Szentül hiszem azonban, hogy személyes kötődés nélkül, objektív mérce szerint is nagyszerűek ezek a regények. Bondarev itt még nem érzi szükségét a túlírásnak, még nyoma sincs a háborús műveiben érezhető lassan hömpölygő, nyomasztó, tötyörgő történetszövésnek. Lelkiismeretesen és hitelesen enged betekintést a negyvenes évek moszkvai ifjúságának életébe, akik nem tervezték megváltani a világot, nem politizáltak, nem alkottak – csak próbáltak élni, akkor is, amikor látszólag minden összeesküdött ellenük. Nagyon szép történet, Bondarev nálam ezzel írta fel magát az örök kedvencek közé.

Gabriella_Balkó >!
Jurij Bondarev: Csend

A szovjet irodalomnak is vannak gyöngyszemei. Mégha a történet nem emberbarát – a második világháború utáni közvetlen korszakban játszódik, ahol formálódik a kommunizmus. A párt mindenekfelett. S vannak, akik ezt jól ki tudják használni.

>!
Európa, Budapest, 1963
346 oldal · keménytáblás · Fordította: Szőllősy Klára
ede>!
Jurij Bondarev: Csend

Nem kell megijedni csak azért mert szovjet, szerintem remek könyv! Persze témájánál fogva nem valami vidám; dehát az élet nem habostorta.


Népszerű idézetek

Annamarie P>!

Olyan az egész, mint egy… vemhes medúza lázálma.

339. oldal

6 hozzászólás
Annamarie P>!

Nem hallgatom tovább, mert tyúkszemet kap a fülem.

337. oldal

Annamarie P>!

Nem akarlak zavarni. Hiszen én párton kívüli vagyok … Közös a szobánk, de más az észjárásunk.

336. oldal

Annamarie P>!

Szergej elcsodálkozott az emberi viszonylatok egyezményes furcsaságain: ezek az emberek kifundálta táncok megmagyarázhatatlan módon megszüntetik a magányt, az elszigeteltséget…

39. oldal

Ákos_Tóth I>!

– Rendeletre vársz, amelyik egyszeriben eltörölné az egész aljasságot? – kérdezte Szergej. – Ilyen rendeletben ne reménykedjél. Mit csinálsz, ha leköpködnek tetőtől talpig? Megtörülközöl?

182. oldal (Európa, 1963)

Ákos_Tóth I>!

– Miért füstöl, mint a kémény? Kicsoda maga, újságíró, tudósító, Ilja Ehrenburg?

111. oldal (Európa, 1963)

Kapcsolódó szócikkek: Ilja Ehrenburg
Annamarie P>!

Akármit mondasz, Szerjozska, jobb volt a kőkorszakban : semmi gép, az ember csak ült, husángot faragott és köpködött a páfrányokra.

206. oldal

Annamarie P>!

Ágyútűz, füst, halál…itt meg iskolapad, élelmiszerjegy, köpönyeges professzorok a katedrán. Két nemzedék: az egyik a háborúban nőtt fel, a másik a hátországban. Maguk harcoltak, mi tanultunk. Két külön nemzedék, noha években mérve a korkülönbség …egy paraszthajszálnyi.

130. oldal

Annamarie P>!

Sinus, cosinus, tangens. Istenkém, gyilkosság fényes nappal!

105. oldal

Ákos_Tóth I>!

– Legyen szíves, Korabelnyikov, vegye ki a könyvet az asztal alól, ne lapozzon olyan hangosan! Ne törje meg a csendet! Hol szolgált, a felderítőknél? Ügyetlenül konspirál! Nem helyeslem az effélét! Szégyen, gyalázat! Nem ért rá készülni? Vagy a foga fájt? Vagy valakit kísérgetett tegnap este? Tegye a könyvét az asztalra, és olvassa nyíltan. Attól nem botránkozom meg.

187-188. oldal (Európa, 1963)


Hasonló könyvek címkék alapján

Valentyin Raszputyin: Isten veled, Matyora
Alekszandr Bek: A volokalamszki országút
Vlagyimir Vojnovics: Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai
Gavriil Trojepolszkij: Feketefülű fehér Bim
Anatolij Ribakov: Az Arbat gyermekei
Valentyin Raszputyin: Élj és emlékezz!
Alekszandr Fagyejev: Az Ifjú Gárda
Viktor Nyekraszov: Fordul a kerék
Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca
Lev Kasszil – Maksz Poljanovszkij: Vologya utcája