Uzumaki 35 csillagozás

Junji Ito: Uzumaki

Kurôzu-cho, a small fogbound town on the coast of Japan, is cursed. According to Shuichi Saito, the withdrawn boyfriend of teenager Kirie Goshima, their town is haunted not by a person or being but by a pattern: uzumaki, the spiral, the hypnotic secret shape of the world. It manifests itself in everything from seashells and whirlpools in water to the spiral marks on people's bodies, the insane obsessions of Shuichi's father and the voice from the cochlea in our inner ear. As the madness spreads, the inhabitants of Kurôzu-cho are pulled ever deeper into a whirlpool from which there is no return!

>!
VIZ Media, San Francisco, 2013
648 oldal · keménytáblás · ISBN: 1421561328

Kedvencelte 8

Most olvassa 3

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

Hackett IP>!
Junji Ito: Uzumaki

Nem tudom, mikor fordult velem utoljára elő, hogy egy könyv elolvasása után a szerző összes elérhető művét azonnal megrendeltem. Talán soha. Junji Ito, japán horror-mangaszerző viszont egy ilyen alkotó, és elég volt ez az egy manga, hogy meggyőzzön, mindent el akarok olvasni, amit írt, rajzolt.
Kirie Goshima egy egyszerű középiskolás lány a part menti japán kisvárosban, keramikus apukával, néhány iskolai baráttal, amikor is elkezd furcsa dolgokat látni a városban. Először korábbi osztálytársa, Shuichi apja kezd el egyre furábban viselkedni, egyre többet beszél a spirálforma gyönyörűségéről, majd ez a megszállottsága egy elég hajmeresztően őrült véget ér. Ettől Shuichi édesanyja kezd el megkattanni, ő a férje halála miatt rettegni kezd a spiráloktól, és mindenhol spirálformákat kezd el látni, és ez meg durvább tragédiába torkollik. És lassan kezd elszabadulni a spirálok iránti őrület, egyre több helyi kezd el furcsán viselkedni, de nem ok nélkül, mert valami van, valami történik, az égen spirálalakba rendeződnek a felhők, önálló életre kel a világítótorony, de akár az önkényesen begöndörödő hajzuhatag is jelzi, hogy nem, itt valami nagyon-nagyon nincs rendben.
Az Uzumaki kimaxolja a weird kifejezés minden lehetséges jelentését, és fantasztikusan stílusosan és kreativitással teszi ezt. Nehezen tudom megfogalmazni azt az érzést, amikor egy-egy új oldalra lapozva megnyúlik az arcom, és fura, torz mosolyra görbül a szám, amiben benne van az egyediségtől való lenyűgözöttség érzése, a kreativitás iránti elismerés (és bizony írói oldalról némi irigység is), de ugyanakkor nem is nevezném ezt mosolynak, mert van ebben az arckifejezésben grimasz, fintor, elborzadás is, meg ki tudja, még mi.
Csodálatosan egyedi elmebaj.
Bővebben:
http://sfmag.hu/2018/08/29/junji-ito-uzumaki-avagy-a-ho…

Gerel>!
Junji Ito: Uzumaki

Nagyon nehezen tudtam összeszedni a gondolataimat erről a történetről, mert kiválósága ellenére sok hiányosságot érzek benne, ami mellett nem tudok elmenni.

Először is hatalmas erőssége, az atmoszférateremtés és a morbid elemekkel való játék. Annyira jó, hogy nem valami szörny okozza a rettegést, hanem éppenséggel egy ősi entitás, és ez adja az alaphangulatot, hogy mennyire kicsi és jelentéktelen az ember. Az emberi értelem és morál semmi hozzá képest, úgy korcsosítja el és fordítja ki a városlakók testét-lelkét, mint valami férgekét, akik éppen nagy balszerencséjükre a hatáskörébe kerültek. A történet során, ennek a spirál-jelenségnek, nincs semmilyen tulajdonsága, csak úgy teszi, amit tesz. Vártam volna egy kicsit több magyarázatot a végén, hogy akkor mi is ez az egész, de a szerző kb. semmit nem közöl róla, lehet éppen ez a titokzatosság az egésznek a kulcsa és emberi ésszel amúgy sem lenne felfogható, de ez így nagyon a levegőben lógott. Bíztam benne, hogy egy nagyon egyedi és különleges világmagyarázattal találkozom majd a történetben, ha már az szerepel a fülszövegben, hogy „the spiral-the secret shape of the world”, de semmi fejtegetés, hanem minden csak úgy van. Maradt bennem emiatt némi hiányérzet, túl hamar, túl egyszerűen lett lezárva.

Megviseltek azok a részek, ahol a túlélők szépen feladják emberségüket, pont a helyzet valóságossága miatt, ez az együttérzés nélküli világ iszonyúan ijesztő volt, de annál inkább emberi. (Szegény csigák.) :(

Engem kifejezetten zavart, hogy az egyébként kiváló első 2 fejezet után jön egy csomó random fejezet, ami sehogyan sem illik a történetbe, mintha különálló novellafüzért alkotnának a könyvön belül. Ez számomra picit megtörte a varázst. Na meg a szereplők és a város irreális viselkedése is érthetetlen, mintha mindez tök természetes lenne. Vagy ez az apátia az emberek részéről a spirál hatása??? És a főszereplő ennyi borzalom láttán miért nem kerül zártosztályra? Meg sem kérdőjelezi a történteket. Ez is a spirál hatása?? Ezekre miért nem kapunk választ???

Összességében tényleg nagyon jó, érdekes gondolatokat vet fel, és már a hangulatért is érdemes elmerülni benne, egyszerűen csak reménykedtem, hogy az ősi jelenséggel kapcsolatos rész kidolgozottabb lesz, és kap az olvasó némi magyarázatot.

Szentinel>!
Junji Ito: Uzumaki

Általában jobban szeretem a mangákat az animéknél. A fekete-fehér grafika ugyanis ki tud hozni olyan mélységeket az adott rajzoló stílusából, melyre egy színes rajzfilm szinte képtelen. Minél részletesebb, minél hangulatosabb a manga rajzolása, annál csapnivalóbban tudja visszaadni az anime. Ez pedig nagyon látványosan kijön az olyan rajzolók műveinél, mint Itou Junji (Itó Dzsundzsi), akik képesek olyan szörnyeket megteremteni, akiket meglátva ki akarsz iszkolni a szobából, hogy ne legyél velük egy légtérben. Fekete-fehérben ezek a szörnyek SOKKAL rémisztőbbek, mint színesben. De ne szaladjunk ennyire előre…

Az Uzumaki (Spirál) egy olyan horrortörténet, mely Lovecraft hagyatékát őrzi. Egy fiktív japán városkában, Kurouzu-chóban (Kurózucso; Fekete örvény város) járunk, mely első pillantásra egy normális kisvárosnak látszik, ám hamarosan megmagyarázhatatlan szörnyűségek láncolata indul el. Mindenhol megjelennek a spirálos motívumok, legyen szó növények örvényszerűn elhajlott ágairól, csigává változó emberekről vagy elátkozott spirálos lépcsőzetű világítótornyokról. Főhősnőnk, Goshima (Gosima) Kirie és párja, Saito Shuichi (Szaitó Suicsi) érzékelik és elszenvedik ezekkel a felbukkanó spirálokkal járó szörnyűségeket. Eleinte rajtuk kívül kevesen vesznek tudomást a borzalmakról, később már az egész város életét felforgatják. Csak a manga utolsó fejezeteiben kapunk magyarázatot az eseményekre, melyet én személy szerint egyáltalán nem bántam. Így végig meg volt az a bizonytalanság, amelyért szeretek horrort olvasni.

Aki ebbe a képregénybe belevág, az készüljön fel rá, hogy nagyon durva, groteszk testhorrort láthat a manga lapjain. Itou mesternél visszatérő elem a body horror alkalmazása, mert úgy gondolja, hogy az ember a legtöbb szörnyeteg elől el tud szökni, de… hogyan menekülsz meg a saját testedtől? A grafika teljesen komolyan vehető; semmi kawaii (cuki) nincs benne. A tájak, a környezet szépen kidolgozott, a karakterek is jól vannak megrajzolva. Itou nem véletlenül választotta a spirált, mint motívumot. A japán kultúrában többnyire pozitív jelentése van, így úgy döntött, hogy egy erre reflektáló mangát ír meg. A mangaka stílusában van egy másik érdekes motívum, ez pedig a lapozás kihasználása. A nagy, gyakran teljes oldalas szörnyűségek mindig egy olyan oldal után következnek, melynek utolsó panelján egy ember megdöbbent arca látható. Innen tudod, hogy a következő lapon vár rád az iszonyat.

A manga fejezetei egyébként novellákként kapcsolódnak egymáshoz, akár külön-külön epizódként is felfoghatók az utolsó kötetig. Csak a főszereplők és pár mellékszereplő azonosak. Megjegyzem, hogy én az utolsó kötetben olvasottakon borzadtam el a legjobban. Látni a város lakóit, ahogy lassacskán megadják magukat az őrületnek, igencsak felkavaró érzés volt. A befejezésről pedig annyit, hogy az egyik legjobb mangás befejezés, melyet valaha olvastam.

Az Uzumakit célszerű azoknak olvasni, akik kedvelik a horror minden fajtáját, a lovecrafti világot, a kisvárosokban játszódó misztikus történeteket, a szimbolizmust és a szürrealizmust. Csak tényleg készítsétek fel a gyomrotokat arra, hogy elég elborult dolgokat fogtok látni, a gusztustalantól kezdve a haggyábékénésköltözzinnenafrancba creepyig. Ja, és, mint említettem, Itou mester műveit inkább olvassátok, mint nézzétek! Mangában sokkal jobb.

fruppy>!
Junji Ito: Uzumaki

Junji Ito munkássága számomra olyan, amit ha egyszer előveszek, nem tudom letenni, amíg ki nem folyik az agyam és teljesen fel nem fordul a gyomrom… Majd miután ez megtörtént, bekapcsol az önvédelmi rendszer, egy vagy másfél évre szándékosan elfelejtek mindent, amit olvastam és a mangaka nevét is, rehabilitációs okokból :D De aztán egyszer megint eszembe jut… és nem tudom kiverni a fejemből, amíg újra rosszul nem leszek a történeteitől, és ez az egész így megy már évek óta, mint egy $@!% SPIRÁL! :D
De nem bánom. Egyszerűen ez az ember tényleg olyan, hogy „ha nem lenne, ki kéne találni”. Ilyen sztorikat én soha a büdös életben nem tudnék összerakni, még akkor se jutnának eszembe, ha 4 napig nem aludnék és csak kávén meg zabkekszen élnék…

Oké, most már beszélek az Uzumakiról is xD
Kirie és (a maga módján) Suichi is kedvelhető főszereplők voltak, a történet végét imádtam, az egyenesen megható volt! ;W; Minden más hátborzongató és nevetségesen félelmetes, na meg gusztustalan. Csiga emberek, ugyan már! Hurrikánt fújkáló kisgyerekek? Hogy lehet ebből horrort csinálni? …de Junji Ito megoldotta. Nem lett elegem a sok spirálból, de tény, hogy amíg olvastam rendesen féltem attól, legközelebb hol fog megjelenni, kit fog teljesen tönkretenni egyre betegebb és betegebb módon… kívülről, vagy a szereplők fejéből, belülről.
Ami viszont a legtöbbet dobja a latba az a képi világ, amit megcsodálhattunk. (Már ha lehet itt bármilyen „csodával” kapcsolatos szót használni xD) Szörnyű, hogy milyen szépen és milyen gyomorforgatóan tud rajzolni egyszerre Ito.

Teljesen beteg! Tudom ezt a jelzőt már használtam, de egyenlőre ennyi telik tőlem… Ámulatba ejt, de tudom, ha a közeli hozzátartozóim megtudnák, hogy ilyen dolgokat olvasok, és rajongok értük, akkor ugyanolyan betegnek tartanának, mint amilyen ez a kötet volt :D

Molymacska P>!
Junji Ito: Uzumaki

Nagyon féltem elolvasni, mert azt hittem, hogy sokkal félelmetesebb lesz. Aztán kiderült, hogy annyira nem is félelmetes, inkább olyan japánosan WTF.
Amit nagyon sajnálok benne, hogy 1. egy fejezet egy történet és csak a végére kezd összeállni egy nagy valamivé. Ez nagyon bántó volt számomra, olyan darabos volt, amit nem tudtam élvezni. 2. azok a spirálok… egy dolog volt, amire koncentráltunk, és mivel a manga több fejezetes, ezért már az elején kialakul benned az, hogyha valami spirális, akkor baj lesz belőle. Emiatt viszont elég unalmassá vált a történet…
Jó kezdése volt, az anyuka érzéseinél azt hittem, hogy ez igazán megnyerő lesz, de valahogy nem volt olyan zseniális, mint hittem.

SayanKimblee>!
Junji Ito: Uzumaki

Te jó ég!
Aki szereti a mangákat és a misztikus történeteket, annak ezt a művet kötelező elolvasnia!
Kurôzu-cho sorsa egész egyszerűen hátborzongató. Junji Ito szép lassan kezdi az olvasónak adagolni a városkában történt szörnyűségeket, habár az első, a későbbiekhez képest kevésbé sokkoló történetek is kellőképpen mellbevágóak. Zseniális a mód, ahogy előkészíti a végkimenetelt, amiről eleinte nem is gondoltam volna, hogy ekkora volumenű lesz, hogy micsoda erők húzódnak a Kurôzu-cho-t sújtó furcsaságok mögött. Elképesztő mértékű fantáziával áldotta meg a sors a mangakát, aki szerencsére úgy tűnik, hogy tisztában van azzal, hogy hogyan is kamatoztassa a tehetségét. A történet hihetetlenül jó (fejezetekre bontva és teljes egészében is), a rendkívüli mértékben kifejező rajzstílus pedig tökéletesen illik hozzá.
Ez a manga megdöbbentő és kiszámíthatatlan, végtelenül tragikus, tele van fájdalommal, ugyanakkor a szeretetre és az egymással való törődésre is nagy hangsúlyt fektet.
Az öt csillagot pedig már egyedül a „The snail” című fejezet miatt is megkapta volna.

spoiler

Dorka_>!
Junji Ito: Uzumaki

Ez egy egészen különösen traumatizáló olvasmány volt.. Az egész dupla oldalakat betöltő rajzok nagyon részletesek voltak,csak.. néha pont ez sokkolt, hogy mennyire voltak részletesek.
Igazából mindegyik fejezet egy újabb borzalmat mutat be, ahogyan a spirálok bevesznek mindent a városban. És azt hittem, már az is szörnyű ami Shuichi szüleivel történik de áhh… végig csak fokozódik a rémálom. Nehéz lesz túltennem magam azokon amiket láttam. spoiler
A karakterek… Kirie nekem olyan kis semmilyen, Shuichi (mondjuk teljesen érthető okokból) furcsa volt, de pont ezért érdekes, Kirie öccsét kedveltem még spoiler.
Összességében érdekes, nagyon sötét kis történet.

beitghanima >!
Junji Ito: Uzumaki

Ez a manga.. vérfagyasztó..legalábbis egyes jelenetek.. Időnként kirázott tőle a hideg.
Nekem tetszik a történet és az a mód ahogy a szerző szépen lassan végig halad az olvasóval rajta. Minden horror rajongónak ajánlom!

Andro>!
Junji Ito: Uzumaki

Anno már régebben olvastam ez a mangát, és a belőle készült élőszereplős filmet is láttam. A kihívás miatt újraolvastam, és még mindig elvarázsol. Szeretem az ilyen mangákat, ahol nem tolják az ember arcába egyből a megoldást, hanem csak a végén kapunk magyarázatot mindenre. Itt is ez történt. Egy remek, nehezen érthető, lassan kibontakozó, egyáltalán nem hétköznapi történettel van dolgunk, ahol szépen kiderül minden. A rajzolás szerintem illik a történethez és a karakterek is érdekesek. Horror-fanoknak mindenképpen ajánlott!

weknowhervalue>!
Junji Ito: Uzumaki

Nagyon szeretem a beteg, horror-szerű dolgokat, valahogy már kisebb korom óta nagyon megfognak a hátborzongató történetek. Ezzel sem volt másképp, nagyon tetszett. Az egyetlen dolog amivel talán azt mondhatnám, hogy bajom van, spoiler Összességében jó volt, a rajzolás pedig elképesztő! Remélem lesz még lehetőségem Junji Ito-tól olvasni, mert ezt is egy nap alatt kivégeztem. Meg újra is szeretném olvasni egyszer mert most nagyon a varázsa alatt találtam magam. xD


Hasonló könyvek címkék alapján

Norimitsu Kaihou: School-Live! 1.
Mark Lawrence: King of Thorns
Chris Roberson: Six Feet Under and Rising
Alex Irvine: Supernatural – John Winchester's Journal
Rachel Caine: Working Stiff
Darryl Jones: Sleeping with the Lights On
E. J. Waggoner: The Men of Letters Bestiary
Stephen Graham Jones: It Came from del Rio
Dan Poblocki: The Book of Bad Things
Christine Lynn Herman: The Devouring Gray