Vadhattyúk 303 csillagozás

Kína három lánya
Jung Chang: Vadhattyúk Jung Chang: Vadhattyúk Jung Chang: Vadhattyúk Jung Chang: Vadhattyúk Jung Chang: Vadhattyúk

A ​Vadhattyúk – a huszadik századi lidérces kínai történelem három asszony sorsában elmesélve. Memoár és családtörténet: háromnemzedéknyi nagycsalád históriája.
A szerző nagyanyja életének elbeszélésével kezdi, aki egy kínai hadúr ágyasa volt, majd egy bölcs és türelmes mandzsu orvoshoz ment feleségül, anyja történetével folytatja, aki a hívő kommunisták generációjához tartozott, s végigjárta a lelkesedés, a gyötrődés, majd a meggyötretés és a végső kiábrándulás stációit. Férjével, a hajlíthatatlan kommunistával ellentétben ő túléli azt a temérdek iszonyatot, amit a kínai szocializmus és a kulturális forradalom még a pártelit tagjai számára is tartogatott. Az író pedig fiatal leányként maga is megtapasztalja, mit jelent vörösgárdistaként felvonulni Pekingben, mint „bírálati gyűlés”-en társainak céltáblája lenni, vagy „mezítlábas doktor”-ként falura menni… Mao Ce-tungnak sikerült a valóságban túlszárnyalnia Orwell fantáziáját: az a tömény borzalom, amit a kommunizmust a keleti… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1991

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Szekszárd, 2020
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799140 · Fordította: Kalmár Éva, Régész Ágota
>!
Európa, Budapest, 2018
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799140 · Fordította: Kalmár Éva, Révész Ágota
>!
Európa, Budapest, 2015
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799140 · Fordította: Kalmár Éva, Révész Ágota

7 további kiadás


Enciklopédia 31

Szereplők népszerűség szerint

Ernest Hemingway · Mao Ce-tung · Csiang Csing · Csou En-laj

Helyszínek népszerűség szerint

Amerikai Egyesült Államok · Kína · Jangce · Mandzsúria · Szecsuan


Kedvencelte 89

Most olvassa 25

Várólistára tette 413

Kívánságlistára tette 264

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Bővebb értékelés a blogomon:
https://ujalmok.blogspot.com/2020/03/jung-chang-vadhatt…

Ez a gyönyörű borító első pillantásra szerelembe ejtett.
Egy könyvvásáron történt még két éve. Megláttam és megszerettem, tudtam, hogy kell és muszáj megvennem.
Aztán egy kellemes, enyhén meleg helységbe költözött és várta sorát, míg újra eszembe jut és olvasni kezdem.
Így kezdődött hát ez a gyötrelmes „szerelmi történet”.

Morbid ez a felvezetés, tudván, hogy a gyönyörű külső egy kegyetlen, sokszor fullasztóan fájdalmas történetet mesél el. A valóságot hűen ábrázolván, mégis három női sors bontakozik ki a lapokban.
Három generáció asszonyai keserű, sokszor rendkívül fájdalmas, igazságtalanságokkal, gyötrődéssel, mégis rendkívül erős személyiségekkel rendelkeznek.
Mindhárom sors a maga röpke időszakában, megismeri az élet árnyoldalait, a társadalmi elvárások és a modern változások kereszttűzében kell élniük és harcolniuk az életükért, a „szerelmükért”, az elvekért, hogy egy elnyomástól megszabaduljanak.
És ha ez nem lenne elég, az adott időszakokban, hol japán, hol orosz megszállást kell elviselniük, kitéve az elnyomó nép kegyetlenségeit, éhezést, erőszakok különböző formáit.
A kor későbbi időszaka pedig egy olyan eszme virágkora lesz, melyben a magánélet és az önálló gondolat bűn. Az emberek életét minden percben irányítani akaró hatalom még azt is megszabta, hogy az egységért és gyötrődés a mindennapi követelmény, semmi nem volt szent és akár a házas felek együtt hálását is bekorlátozta.
Visszatérve eme három asszonyra, kötet három részre bontható evidensen.

4 hozzászólás
pepege P>!
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Azon olvasók közé tartozom, akiknek fontos, hogy a könyv fizikai valóságában is nagyon szép kivitelezésű legyen, rögtön elsőre bele tudok szeretni egy-egy mutatós darabba. Az Európa Kiadó jóvoltából idén sokadszorra kiadott Vadhattyúk teljesen levett a lábamról: egyrészt a mérete miatt, mert én szeretek belemerülni egy-egy történetbe, nem foglalkozva az oldalak számával, másrészt pedig azért, mert igazán impozáns lett a borító, rajta a kínai írásjellel, a vadhattyúkkal, a virágzó cseresznyefával. Viszont hozzá kell tennem, hogy ezúttal ez a borító kicsit félre is vezetett, mert sokkal többet és főként komolyabbat kaptam Jung Changtól, mint amire elsőként, ilyen külsővel ettől a könyvtől vártam.

Kína három lánya. A narrátor főhős maga Jung Chang, aki nagyanyja, édesanyja és a saját történetén keresztül mutatja be a XX. századi kínai történelmet. Hű maradva a kronológiai sorrendhez, elsőként a század legelején született nagymama, Yu-fang életét ismerjük meg: hogyan lesz egy tábornok ágyasfelesége, majd egy sikeres orvos felesége. Ennek a szakasznak az értéke számomra abban rejlik, hogy bepillantást nyerhettem olyan kínai tradíciókba, amelyek a mi civilizációnkban nem hogy nem elterjedtek, de egyenesen meghökkentőek. S itt elsősorban a lábelkötözést említeném: Yu-fang lábát kétéves korában kötözték el, annak érdekében, hogy lábfeje ne nőjön nagyra, azt tartották ugyanis, hogy az apró láb rendkívül erotikus, s amikor egy lány férjhez ment, elsőként a lábát nézték meg, mert ha a mérete nem volt megfelelő, az szégyent jelentett a vőlegényre nézve. Emiatt aztán a nőknek szinte egész életükben hordaniuk kellett a pólyát, s többször el kellett törni a lábközépcsontjukat, hogy a növekedést megakadályozzák. A szokást 1917-ben betiltották, s szerencsére a család többi nőtagjának már nem kellett emiatt szenvednie.

Bao Qin, a főhős anyja még a Kuomintang (Nemzeti Párt) hatalma idején született s a regény ebben a szakaszában szinte észrevétlenül – letehetetlen – történelmi olvasókönyvvé transzformálódik: szemünk előtt alakul és terjed el a kommunizmus eszméje, mely oda vezet, hogy 1949-ben megalakul a Kínai Népköztársaság, élén Mao Ce-tunggal. Mao különböző „kampányokat” indított, például eltervezte, hogy acélt kell termelni minél többet, mindenáron, mindenkinek (ez volt a „Nagy Ugrás”). Emiatt sajnos nagyon hamar éhínség alakult ki, mert nem volt, aki az élelmiszert állítsa elő. „Mao rögeszméje volt akkoriban a menzai étkeztetés bevezetése a kommunákban. A reá jellemző magasröptű stílusban így definiálta a kommunizmust: „Közös menza, ingyenétkezés.” Fel sem ötlött benne hogy a menza nem termel élelmet: 1958-ban felszámolták az otthoni étkezést. A parasztoknak mind a kommuna étkezdéjében kellett eljárni. Kivonták a forgalomból a konyhai edényeket, például a vasserpenyőket, de néhol a pénzt is. Mindenkiről a kommuna vagy az állam gondoskodik majd. A parasztok munka után mind az étkezdébe vonultak, s annyit ettek, amennyit bírtak, amit soha azelőtt meg nem tehettek, még a legtermékenyebb vidékeken a legjobb években sem.Elfogyasztották és elpazarolták a vidék teljes élelmiszerkészletét.”

Jung Chang a Mao rendszer elején született, édesanyja és apja hithű, keményvonalas kommunista volt, magas pártfunkcionárius, akik vakon hittek az ideológiában, Maoban. Mint ahogy nagyon sokan. Maga Jung is gyakran mondogatta: „Milyen szerencsés, milyen hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ebben a boldog korban, Mao Ce-tung idejében élhetek!” De Mao egyre képtelenebb dolgokat vezetett be: „A forgalomirányítással is komoly gondok voltak egy ideig. Elképzelhetetlenül ellenforradalminak tűnt ugyanis, hogy a piros „megáll”-t jelentsen. Hiszen természetszerűleg azt kéne jelentenie: „mehet”. De nekem, régi könyvbarátnak talán a legszívszorítóbb volt Mao „kulturális forradalmáról” olvasnom, amely tulajdonképpen a kultúra megsemmisítése volt. Mélyen átéltem, amikor Jung apjának – könnyek között – kellett elégetnie a könyveit, elképzeltem, hogy milyen érzés lenne, ha nekem kellene ugyanezt tennem…

Az írónő jelenleg Angliában él, könyve mai napig betiltott Kínában – annak ellenére, hogy 30 nyelvre lefordították és több millió példányát értékesítették. A 2012-es kiadás előszavában ezt írja: „Kínában, ahol most nyolcvanéves anyám él, az elmúlt húsz évben izgalmas változások zajlottak. A közelmúlt történelmének valósághű ábrázolása azonban továbbra is tabu. Nem tudom, hány évtizednek kell még eltelnie, hogy szülőhazámban a Vadhattyúk szabadon repülhessenek.”

Mindenkinek ajánlom, akit érdekelnek a kínai tradíciók, a kínaiak történelme, s akárcsak engem, őket is rabul ejti majd Jung Chung lehengerlő, megrendítő regénye. Nem fordul elő gyakran velem, hogy egy könyv ennyire megérintsen, de most a Vadhattyúk rámtelepedtek és bekúsznak talán az álmaimba is, s ha egyszer úgy döntenek, elmennek: hiányozni fognak…

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-12…

2 hozzászólás
eme P>!
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Vadhattyúk. Andersen meséje jut róla eszembe, meg a gyönyörű, kecses patyolatfehér madarak. A fehér borítón virágzó faág. Rózsaszínes-vörös, pehelykönnyű virágszirmok. Alcím: Kína három lánya. „Csajos” könyv, gondolom, még akkor is, ha huszadik századi kínai családtörténet.
Soha cím és borító nem csapott be ennyire. Nem, nem kell félreérteni, a könyvben nem csalódtam, sőt. Olyasmibe nyertem betekintést, ami jópár holokauszt- és gulág-könyv után is döbbent csendet keltett bennem. Mert ott visszhangzik benne a szolzsenyicini és orwelli világ, de valami több is, valami egyedi, mondhatnám sajátosan kínai, ha ismerném annyira a kínai kultúrát, hogy ilyen kijelentésekbe bocsátkozzam.
Az ember azt hinné, hogy már nem érhetik meglepetések a témában. Mekkorát téved… Nem olvastam még olyan emlékiratot, dokumentarista művet, de disztópiát sem, amely túlszárnyalta volna azt, amit ez a könyv leír, bemutat. Pedig semmi nyoma túlzásnak, hatásvadászatnak. Mindvégig viszonylag tárgyilagosnak, dokumentáltnak, visszafogottnak és őszintének érzed az elbeszélést. Mégis, szinte rémálomként bontakozik ki belőle a huszadik századi Kína, főként a Kuomintang, a Mao-évek, és a kulturális forradalom aberrációja. Iskolában lakó, sokszor hónapokig, évekig haza nem látogató tizenévesek, akik többezer kilométeres zarándoklásokra indulnak Pekingbe, vagy Mao szülőházához, éhségben, nyomorban, szardíniaként összeszorulva a vonatokban; családot, gyermeket, gyakran mellőző, csak és kizárólag a pártnak élő szülők, feleséget életveszélyben is magára hagyó férjek, gondolkodás nélkül kultúrát és embert pusztító vörösgárdisták – egyáltalán az ember (elkövető és elszenvedő ember) megalázásának és agymosásának olyan mértéke, amitől nemcsak képletesen, hanem konkrétan is összeszorul a gyomrod. És mindez nácizmus, fasizmus, Sztálin és mindenek után, a hatvanas, sőt hetvenes években. Bizonyára kell egy bizonyos történelmi múlt, gondolkodásmód és szokásrend mindehhez. Ugyanez a múlt biztosítja azonban a világosabb, pozitívabban emberi oldalát is a történetnek. A családcentrikus Kínát a párthoz fűző vakhit Kínája sem képes teljesen elpusztítani. Szét lehet zúzni szobrokat, el lehet égetni festményeket, könyveket, rommá lehet dúlni palotákat, múzeumokat – meg lehet semmisíteni a történelem tárgyi emlékeit, de a kézzel nem fogható értékek minden agymosás ellenére úgy-ahogy életben maradnak. Mint fuldoklónak az oxigén, olyan jólesett olvasni a szeretet, a másik ember és nem a párt és eszme iránt tanúsított önzetlenség, a megbocsátás, a felébredő lelkiismeret, a nyitás, a gondolkodás, a saját véleményért való kiállás történeteit. Azt, hogy még a leghűségesebb pártkatona is kételkedni kezd, mikor utolsó pénzeken összevásárolt könyvtárát megsemmisítik. Azt, hogy a lélek nem eladó.

Nem könnyű megemészteni az olvasottakat, az ember még napokig vissza-visszatér hozzájuk gondolatban. Összevet és morfondírozik magában, párhuzamokat von, eltéréseket konstatál, és újra meg újra elképed azon, hogy mire is vagyunk képesek (negatív és pozitív értelemben egyaránt)…

14 hozzászólás
SteelCurtain>!
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Valamikor a távoli jövőbe terveztem én ennek a könyvnek az elolvasását., de ifjabbik fiam egyik barátjától váratlanul kölcsönkaptam, minek következtében mulasztáson kaptam magam, mert ezt nem elodázni kellett volna, hanem már rég elolvasni. Lehet olvasni egzotikumként, családtörténetként, izgalmas regényként, vagy szubjektív, ám mindig objektivitásra törekvő kordokumentumként. Elbűvöl és elrémít egyszerre. Kína mindig is rejtélyes volt az európai ember számára, s némileg még ma is az. Idegen világok esetén hajlamosak vagyunk minden számunkra érthetetlent az egymástól gyökeresen eltérő kultúrákkal magyarázni. Egy pontig ez teljes mértékben jogos, ám ha már valamelyest – akár vakvezető kutyával is – de elbotorkálunk az idegen kultúrában, akkor felfedezhetjük, hogy a titok egy része általunk is jól ismert mechanizmusok logikájából következik. Csak néha a mi nézőpontunkból ez a logika is egészen szélsőségesen nyilvánul meg.
Bár korábban is igyekeztem Kína huszadik századi történelmét megismerni, ez volt az első könyv, melyet kínai szerző tollából olvastam, s rögtön kiderült, hogy belülről is ugyanaz tűnik szélsőségesnek, ami kívülről. Nincs is közöttünk áthidalhatatlan szakadék!
Bár a huszadik század majd minden ország, nép sorsán letörölhetetlen nyomokat hagyott, Kína joggal pályázhatna a felismerhetetlenül megváltozott ország címére. Az egykori hadurak elmaradott, manuális mezőgazdaságon alapuló szétszabdalt birodalma atomhatalommá, a világ műhelyévé és potenciális pénzügyi nagyhatalommá alakult, miközben szétforgácsolódott, és megszállták, átélt gyilkos polgárháborút, a forradalom győzelme után megszűnt a korrupció és az éhínség, hogy rövid időn belül a győztes mindent kockára téve éhhalálba és káoszba taszítsa az országot. Mindezt a puszta hatalomért. A Nagy Ugrás, vagy a Kulturális Forradalom persze kínai specialitás, de tegyük szívünkre a kezünket, máshol nem láttunk már politikusokat, akik bármi áron meg akarják szerezni, vagy őrizni a hatalmat?. Nem is Mao érzéketlensége lepett meg, hiszen ez egy politikusnál alapfeltétel – legfeljebb a többségnél mi szerencsére ezt nem tapasztaljuk meg – hanem a tét határtalansága. Kínaiak millióinak életét dobta a rulettasztalra. Ő nyert, a kínaiak veszítettek.
Viszont ez a könyv segített pontosabban meghatározni magát Maot, akit eddig szimpla sztálinistának tekintettem. Jung Chang említi egyik fivérét, aki katonai szolgálata alatt megpróbál belépni a kommunista pártba, s ezért elkezd Marxot olvasni. A szerencsétlen! A többségében analfabéta, primitív katonák és párttagok bőszen nekiesnek, amiért megjátssza magát és kérkedik írástudásával. Korábban is gyakran említésre kerül, hogy az új hatalom funkcionáriusai és közkatonái jórészt írástudatlan parasztokból kerültek ki. Maga a Kulturális Forradalom is kísérlet volt a totális primitívség megvalósítására. Mao vörös könyvecskéjét lehetett olvasni, mást nem. Marxot sem. Még akkor sem ha a kommunista pártba akart valaki belépni. És ez rávilágít a Sztálin és Mao közötti alapvető különbségre. Sztálin úgy volt antimarxista, hogy mélységesen hitt benne: ő kommunista, sőt ő „A KOMMUNISTA”. Mao viszont egy tehetséges parasztvezér volt, aki előnyösnek vélte a kommunizmust, ezért éppúgy belebújt, mint később országos divattá vált zubbonyába, s viselte, míg el nem koptatta. Persze a ruhatár is hamar kiüresedett, nem volt mibe átöltöznie.
De ennek a könyvnek a középpontjában szerencsére nem az utolsó, habár alighanem a legsikeresebb parasztvezér áll, hanem az áldozatai, Jung Chang és családja, pártfunkcionárius szülei, és sokat szenvedett nagyanyja. Nagy történelmi tablók többnyire látványosak, de hűvösek, mintha máris lakat alatt virítanának egy múzeumi vitrinben. A Vadhattyúk csakugyan látványos, ám ha valaki ezt hűvösnek nevezi, annak jóvátehetetlenül tönkre mentek az érzékelői. A szenvedélyeknek valóságos tárháza ez a könyv. S ha valaki az erkölcsi tökélyre törekszik, az mementóként jó ha megismerkedik Jung Chang édesapjával, aki szinte egy kommunista szent. Mennyire hiányzott egy kis bocsánatos bűn ebből az emberből, hogy szeretni is lehessen, ne csak tisztelni!

2 hozzászólás
Kkatja P>!
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Aztakutyamindenségit!
Csillagos ötös, pedig mindenre számítottam, csak erre nem. Azt gondoltam ez egy szép kínai klasszikus, erre kapok az arcomba egy annyira fájdalmas családregényt a legvéresebb Mao korabeli időszakról, ami felért egy hónapokig tartó veréssel, gyomrosokkal, jobb- meg balegyenesekkel… és most reggel a végére érve potyogtak a könnyeim a metrón spoiler.

Brutálisan jól leírja azokat a kegyetlenségeket, amiket művelt a kommunizmus a néppel, egy embertelen, tökéletesen agymosó, ostoba és kegyetlen bosszúiról híres rezsim alatt, sok millió ártatlan ember halálát okozva, még azokét is, akik pedig hittek benne és minden erejükkel harcoltak érte, mint Jung Chang apja, aki először nagyon (ellenszenvesen) kemény pártfunkcionárius, majd lassan meglátva a rendszer hibáit maga is az üldözések hatókörébe kerülve, átalakul, de ekkor sem enged az igazából és haláláig kitart, bármennyire is igyekeznek megtörni. Az anyja és nagyanyja pedig másképp, de ugyanolyan csodálatra méltó jelenség.
Elképzelhetetlen számunkra, hogy lehetett ilyen körülmények között élni, könyvek: http://moly.hu/idezetek/34956 szeretet http://moly.hu/idezetek/82218 őszinteség és az igazság legkisebb nyoma nélkül. http://moly.hu/idezetek/513465
Bár a régi kor sem volt fenékig tejfel főleg a nők számára ld. lábelkötés http://moly.hu/idezetek/375715 Mao mégis alul tudott mindent múlni, ha a hatalmának védelméről volt szó.
Mindez nagyon tárgyilagosan, de olyan szépen és olvasmányosan megírva, hogy még sokáig fog bennem visszhangozni ez a rémálomba oltott reménységregény.
Mert, ami a legjobban tetszett, hogy ebben a reménytelen korban és minden borzalom ellenére is, meg lehetett maradni embernek, bár csak nagyon óvatosan és vigyázva, nehogy rajtakapjanak bármily gyengeségen, amit egyből fel is használnak ellened, ezek a momentumok tartottak a felszínen, különben elmerültem volna az örök reménytelenség mocsarában. http://moly.hu/idezetek/82217 http://moly.hu/idezetek/82215
A stílusa is nagyon jó, csodálatos, mert annak ellenére, hogy szenvedés és keserűség volt az osztályrésze, történetei sosem voltak lehangolóak, sem elviselhetetlenek. Mesélőjük lelkiereje inkább felemelővé tette őket.

Mindenkinek ajánlom, aki azt hiszi, hogy szar az élete, na ezt olvasd el és megtudod mi az a szenvedés! :P

>!
Európa, Budapest, 2015
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799140 · Fordította: Kalmár Éva, Révész Ágota
Lunemorte P>!
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Konfuciusz mondta: Jiang-xin pi-xin „Tedd a szíved helyére az enyémet”. – A szenttől vett idézet segítségével hatni valakinek a jobb ösztöneire, gyakorta többet ér, mint az egyenes válasz."

Immáron véget ért egy igazán fájdalmas és kínokkal teli képzeletbeli utazás. Több (valós) szereplőn keresztül ismerhetjük meg Kína XX. századi történelmét – sajnos valódi párbeszédek nélkül, pusztán elmesélés alapján. Megrázó a hihetetlenül éles valóság, a megkérdőjelezhetetlen igazság, a gyűlöletteljes fegyelem és a kínok megannyi formája…Testi-lelki egyaránt jött vegyesen…Nem a korszakot pontozom, nem a történteket, hanem az előadásmódot. Véleményem szerint olykor vontatott volt a történet, hiányoztak a jelen idejű elmesélések. Plusz pont jár viszont az állandó kronológiai idejű betájolásnak és az írónő bátorságának, hogy le merte írni ezeket a sorokat.

2 hozzászólás
Youditta>!
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Nagyívű kínai családregény, amelyben végigjárjuk a 20. századi Kínát három nő és családjuk sorsán keresztül. Benne van a század minden kegyetlensége, brutalitása, kulturális forradalma, Mao-imidzse, történelmi eseményei és rengeteg kulturális információ is.
Igényes, jól felépített, izgalmas könyv, amelyből rengeteg információt nyerhetünk Kína ezen időszakáról. Meglepett a stílusa a könyvnek, mert bizony ez nem egy fércmunka, hanem komoly írói munkát tett le az asztalra Jung Chang.

wzsuzsanna P>!
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kétszer kellett nekifutnom ennek a könyvnek, mert menet közben beláttam, hogy csak úgy érdemes olvasnom, ha huzamosabb ideig ráérek, méghozzá itthon, ugyanis nem túlságosan BKV-barát darab a súlya végett. Amikor azonban teljesen át tudtam adni magam a történetnek, teljesen beszippantott, és hiába tömör és sűrű, mégis nagyon olvastatja magát. Amit az ember az iskolában Kínáról megtanul, nevetségesen kevésnek tűnik az olvasottak fényében, én legalábbis nem győztem ámulni és szörnyülködni, ahogy feltárult előttem a 20. századi kínai történelem. Az pedig csak hab a tortán, hogy ez egyszerre egy női sors-regény, amiket pedig különösen kedvelek. Szóval nagyon ajánlom mindenkinek, aki olvasmányos formában szeretne kicsit többet megtudni az ország történelméről vagy kultúrájáról.

4 hozzászólás
szigiri>!
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Eredetileg csak a Karsznahorkai regények olvasása előtt akartam kicsit képbe kerülni Kínával – vagy hogyan ő mondja, az utolsó folyamatosan működő többezer éves birodalommal – kapcsolatosan, de aztán már ott járok, hogy még és még szeretnék olvasni Kínáról.
A könyv nagyon olvasmányos és az ember szinte észrevehetetlenül éli át és szembesül a 20. század kínai történelmével. Egy megrázó családregény, több sors, több életút igen részletes leírása. Igazából a japánokat szoktuk az egyik legfurcsább népnek tartani, abból következőleg, amit tesznek és ahogy teszik. Ugyanezt a sémát követve és a regényt olvasva biztos lettem abban, hogy a kínai a legfurcsább nemzet a tekintetben, amit nem tett meg, tudniillik, hogy 1930-77 között nem lázadt tömegesen a Kuomintang és a kommunista diktatúra alatt. Természetesen a regényből erre is kapunk némiképp választ, és itt vélhetően igazolódni látszik Krasznahorkai állítása a máig is működő ezeréves despotikus birodalomról. Hihetetlen volt az a regényben is szinte ábrázolhatatlan vakhit, amellyel – a központi hazugságokkal és a tudatlansággal karöltve természetesen – gyakorlatilag gyermeki szinten lehetett tartani 900 millió embert. A másik legmegdöbbentőbb dolog ebben az, hogy mindezt – a többi (náci, szovjet diktatúráktól eltérően – igazán erős titkosszolgálat nélkül, pusztán az emberi természetre alapozva.
A korbábban Kínáról olvasott történelmi munka előnye a viszonylagos semlegesség volt, a személyesen megírt regényé pedig a viszonylagos átélhetőség. De a fél csillag levonás pont a szerző kicsit egyoldalúan elfogult, mindenért a diktátort és a sleppjét felelőssé tévő történetmesélés miatt járt, illetve pont nem a történetmesélésért, hanem azért, mert a történelmi eseményeket kicsit torzítva adta elő, ugyanakkor úgy, mintha azok így történtek volna meg. Kertész egy nemrég hallott mondata ugrott be erről a Gályanaplóból: „Messziről, messziről, mindent nagyon-nagyon messziről. Lehűteni, ami forrt, elvonatkoztatni, ami élt. ” Ezt a szubjekítv problémát leszámítva szerintem a regény valóban az egyik legjobb 20 századi életrajzi regény, amit olvastam.

EDIT: Utólag az értékeléseket olvasva döbbentem rá, hogy nekem is feltűnt az, hogy a legkorábbi vicces és humoros szösszenet és jelenet csak az utolsó fejezetben tűnt fel ( Egy kis tacepaós fali graffiti-válaszban valami ilyesmi „Süssük meg az árulókat” Válasz üzenet „Fél liter olaj a havi fejadag! Miben akarod megsütni őket?!") , az egész regény olyan rideg és kopár volt emiatt. Ez kicsit rímel a Hofi nevezetes ötvenes éveken élcelődő mondatára, hogy "Na, te büdös kulák, felakasztalak egy szögre… Majd ha lesz szög!”

4 hozzászólás

Népszerű idézetek

sztimi53>!

A tömeg méltatlankodva morgott apámra, de néhányan kuncogásukat igyekeztek elfojtani. Aztán leszedték a könyveket a polcról, és a magukkal hozott hatalmas jutazsákokba dobálták őket. Amikor megteltek a zsákok, levitték őket a lépcsőn, és közölték apámmal, hogy másnap az ellene szervezett bírálati gyűlés záróaktusaként elégetik őket a hivatal udvarán. Kötelezték, hogy ő is nézze a máglyát, mert így „tanul a leckéből”. Addig, mondták, neki magának kell elégetnie az itthon maradt könyveket.
Amikor aznap délután hazajöttem, apámat a konyhában találtam. Tüzet gyűjtött a nagy betonmosogatóban, és egymás után dobta a könyveit a lángokba.
Ekkor láttam életemben először sírni apámat. Gyötrődő, szaggatott, vad zokogás volt, egy olyan férfi zokogása, aki sosem szokott könnyeket ontani. Időként, a zokogás feltörő rohamaikor a padlót rugdosta és a falba verte a fejét.
Annyira megijedtem, hogy egy ideig moccanni sem mertem, hogy vigasztalni próbáljam. Végül átkaroltam hátulról, és kapaszkodtam bele, de semmit sem tudtam mondani. Ő sem szólt egy szót sem. Addig minden fillérét könyvekre költötte. A könyvei jelentették az életét. A nyilvános égetés után láttam, hogy valami megbomlott benne.

378-379. oldal, Európa, 2006.

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kapcsolódó szócikkek: gyűlés
7 hozzászólás
anesz P>!

Teljesen megdöbbentem. Lehetséges, hogy ez az ember nem tudja, hogy a legkegyetlenebb elnyomás jele, ha senki sem panaszkodik? Hogy százszor szörnyűségesebb, amikor egy áldozat mosolyog?

549. oldal

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kkatja P>!

1965. június 26-án tette Mao azt a kijelentést, amely aztán megszabta az oktatás- és egészségügy hivatalos irányvonalát: „Minél több könyvet olvas valaki, annál butább lesz.”

500. oldal

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

1 hozzászólás
Lunemorte P>!

Ahol a cicák elrejtőznek, az szerencsés hely.

119. oldal (Európa, 2018)

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kapcsolódó szócikkek: macska
Lunemorte P>!

Buzgó buddhista lévén, naponta imáiban könyörgött Buddhához, hogy a következő életében ne kelljen nőként újjászületnie.

72. oldal, Európa Könyvkiadó, 2018

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kkatja P>!

    Az egyetem területén kívül nagyobb volt az elégedetlenség. Chengdu utcáin graffitik jelentek meg a tacepaók szélein (…) Az egyik tacepaón ez állt:
Besötétült az égbolt,
Fényes csillagunk lehullott

A tacepao szélére ezt írták: „Hogy lehetne sötét az égbolt, ha egyszer itt van »égővörös napunk«?” (ami Maót jelentette). Egy másik felirat mellett, amely így szólt: „Süssük meg Csou elnök üldözőit!”, megjelent a kommentár: „A havi olajadag csak két liang (egy liter). Mivel akarod megsütni az üldözőket?" Tíz éven belül először láttam nyilvánosan megjelenni a humort és az iróniát, ami hihetetlenül boldoggá tett.

579-580. oldal "Ha ez a paradicsom, milyen akkor a pokol?" (Európa, 2015)

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kapcsolódó szócikkek: humor · irónia · Mao Ce-tung · tacepao
Almost_Zed>!

Rendszerint azért nagyanyám meséi mellett aludtam el. Rengeteget tudott: régi színdarabokból merített. Volt sok állatos és madaras könyvünk is, meg mítoszok, tündérmesék. Idegen országokból való történeteket is olvastunk, Hans Christian Andersen meséit és Aesopus példázatait. Tudtuk a Piroska és a farkas-t, Hófehérke és a hét törpe meg Hamupipőke a barátaim voltak.
A meséken kívül még a gyermekverseket is szerettem. Ez volt első találkozásom a költészettel. Mivel a kínai nyelv a szóhanglejtésen alapszik, a versek nagyon dallamosak. Nagyanyám megbabonázott, ha klasszikus verset mondott, pedig érteni nem értettem. Hagyományos stílusban danázta, hol monoton, hol elnyújtott, hol emelkedő, hol ereszkedő hanglejtésben. Egyszer anyám meghallotta, amint így szavalt i. e. 500 körül született költeményeket. Úgy vélte, nagyon nehezek ezek nekünk, nem értjük, s abbahagyatta volna vele. De nagyanyám erősködött, hogy az értelmüket nem is kell fölfognunk, elég, ha a zenéjüket halljuk.

236. oldal, 11. fejezet (Európa, 1994)

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kapcsolódó szócikkek: Hamupipőke · Hans Christian Andersen · Hófehérke
Lunemorte P>!

A hagyományos kínai házban az, hogy ki hol ül, egyben a helyzetét is mutatja.

38. oldal, Európa Könyvkiadó, 2018

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Lunemorte P>!

Nagyanyám és Xia doktor gyakorta kártyázással ütötték agyon a hosszú téli estéket. Az volt a szabály, hogy ha a férfi veszített, nagyanyám háromszor pofon ütötte, ha pedig ő veszített, a férje háromszor megcsókolta.

60. oldal, Európa Könyvkiadó, 2018

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

márti>!

„Milyen szerencsés, milyen hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ebben a boldog korban, Mao Ce-tung idejében élhetek! – mondogattam magamban. – Hogyan tudnak élni a gyerekek a kapitalista országokban a nélkül, hogy Mao elnök közelében lennének, a nélkül a remény nélkül, hogy egyszer talán szemtől szembe láthatják?” Szerettem volna tenni valamit ezekért a gyerekekért, hogy megmentsem őket kilátástalan sorsuktól. Ott és akkor megfogadtam, minden erőmmel azon leszek, hogy felépüljön az erős Kína, és véghezvihesse a világforradalmat. Úgy éreztem, ha keményen dolgozom, talán méltó lehetek arra is, hogy egyszer saját szememmel láthassam Mao elnököt. Ez volt akkor életem célja.

309. oldal

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Isabel Allende: Kísértetház
Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
Sebastian Faulks: Madárdal
Ken Follett: A megfagyott világ
Jang Ercsö Namu: Búcsú Tóanyánktól
Szabó Magda: Régimódi történet
Dai Sijie: Balzac és a kis kínai varrólány
Alison Weir: Lady Jane
Alison Weir: Lady Elizabeth
Gárdos Péter: Hajnali láz