Vadhattyúk 265 csillagozás

Kína három lánya
Jung Chang: Vadhattyúk Jung Chang: Vadhattyúk Jung Chang: Vadhattyúk Jung Chang: Vadhattyúk Jung Chang: Vadhattyúk

A ​Vadhattyúk – a huszadik századi lidérces kínai történelem három asszony sorsában elmesélve. Memoár és családtörténet: háromnemzedéknyi nagycsalád históriája.
A szerző nagyanyja életének elbeszélésével kezdi, aki egy kínai hadúr ágyasa volt, majd egy bölcs és türelmes mandzsu orvoshoz ment feleségül, anyja történetével folytatja, aki a hívő kommunisták generációjához tartozott, s végigjárta a lelkesedés, a gyötrődés, majd a meggyötretés és a végső kiábrándulás stációit. Férjével, a hajlíthatatlan kommunistával ellentétben ő túléli azt a temérdek iszonyatot, amit a kínai szocializmus és a kulturális forradalom még a pártelit tagjai számára is tartogatott. Az író pedig fiatal leányként maga is megtapasztalja, mit jelent vörösgárdistaként felvonulni Pekingben, mint „bírálati gyűlés”-en társainak céltáblája lenni, vagy „mezítlábas doktor”-ként falura menni… Mao Ce-tungnak sikerült a valóságban túlszárnyalnia Orwell fantáziáját: az a tömény borzalom, amit a kommunizmust a keleti… (tovább)

Eredeti mű: Jung Chang: Wild Swans

Eredeti megjelenés éve: 1991

>!
Európa, Budapest, 2018
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799140 · Fordította: Kalmár Éva, Révész Ágota
>!
Európa, Budapest, 2015
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799140 · Fordította: Kalmár Éva, Révész Ágota
>!
Európa, Budapest, 2011
608 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630791304 · Fordította: Kalmár Éva, Révész Ágota

6 további kiadás


Enciklopédia 18

Szereplők népszerűség szerint

Csiang Csing · Csou En-laj · Mao Ce-tung

Helyszínek népszerűség szerint

Amerikai Egyesült Államok · Mandzsúria


Kedvencelte 76

Most olvassa 22

Várólistára tette 347

Kívánságlistára tette 195

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
pepege MP
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Azon olvasók közé tartozom, akiknek fontos, hogy a könyv fizikai valóságában is nagyon szép kivitelezésű legyen, rögtön elsőre bele tudok szeretni egy-egy mutatós darabba. Az Európa Kiadó jóvoltából idén sokadszorra kiadott Vadhattyúk teljesen levett a lábamról: egyrészt a mérete miatt, mert én szeretek belemerülni egy-egy történetbe, nem foglalkozva az oldalak számával, másrészt pedig azért, mert igazán impozáns lett a borító, rajta a kínai írásjellel, a vadhattyúkkal, a virágzó cseresznyefával. Viszont hozzá kell tennem, hogy ezúttal ez a borító kicsit félre is vezetett, mert sokkal többet és főként komolyabbat kaptam Jung Changtól, mint amire elsőként, ilyen külsővel ettől a könyvtől vártam.

Kína három lánya. A narrátor főhős maga Jung Chang, aki nagyanyja, édesanyja és a saját történetén keresztül mutatja be a XX. századi kínai történelmet. Hű maradva a kronológiai sorrendhez, elsőként a század legelején született nagymama, Yu-fang életét ismerjük meg: hogyan lesz egy tábornok ágyasfelesége, majd egy sikeres orvos felesége. Ennek a szakasznak az értéke számomra abban rejlik, hogy bepillantást nyerhettem olyan kínai tradíciókba, amelyek a mi civilizációnkban nem hogy nem elterjedtek, de egyenesen meghökkentőek. S itt elsősorban a lábelkötözést említeném: Yu-fang lábát kétéves korában kötözték el, annak érdekében, hogy lábfeje ne nőjön nagyra, azt tartották ugyanis, hogy az apró láb rendkívül erotikus, s amikor egy lány férjhez ment, elsőként a lábát nézték meg, mert ha a mérete nem volt megfelelő, az szégyent jelentett a vőlegényre nézve. Emiatt aztán a nőknek szinte egész életükben hordaniuk kellett a pólyát, s többször el kellett törni a lábközépcsontjukat, hogy a növekedést megakadályozzák. A szokást 1917-ben betiltották, s szerencsére a család többi nőtagjának már nem kellett emiatt szenvednie.

Bao Qin, a főhős anyja még a Kuomintang (Nemzeti Párt) hatalma idején született s a regény ebben a szakaszában szinte észrevétlenül – letehetetlen – történelmi olvasókönyvvé transzformálódik: szemünk előtt alakul és terjed el a kommunizmus eszméje, mely oda vezet, hogy 1949-ben megalakul a Kínai Népköztársaság, élén Mao Ce-tunggal. Mao különböző „kampányokat” indított, például eltervezte, hogy acélt kell termelni minél többet, mindenáron, mindenkinek (ez volt a „Nagy Ugrás”). Emiatt sajnos nagyon hamar éhínség alakult ki, mert nem volt, aki az élelmiszert állítsa elő. „Mao rögeszméje volt akkoriban a menzai étkeztetés bevezetése a kommunákban. A reá jellemző magasröptű stílusban így definiálta a kommunizmust: „Közös menza, ingyenétkezés.” Fel sem ötlött benne hogy a menza nem termel élelmet: 1958-ban felszámolták az otthoni étkezést. A parasztoknak mind a kommuna étkezdéjében kellett eljárni. Kivonták a forgalomból a konyhai edényeket, például a vasserpenyőket, de néhol a pénzt is. Mindenkiről a kommuna vagy az állam gondoskodik majd. A parasztok munka után mind az étkezdébe vonultak, s annyit ettek, amennyit bírtak, amit soha azelőtt meg nem tehettek, még a legtermékenyebb vidékeken a legjobb években sem.Elfogyasztották és elpazarolták a vidék teljes élelmiszerkészletét.”

Jung Chang a Mao rendszer elején született, édesanyja és apja hithű, keményvonalas kommunista volt, magas pártfunkcionárius, akik vakon hittek az ideológiában, Maoban. Mint ahogy nagyon sokan. Maga Jung is gyakran mondogatta: „Milyen szerencsés, milyen hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ebben a boldog korban, Mao Ce-tung idejében élhetek!” De Mao egyre képtelenebb dolgokat vezetett be: „A forgalomirányítással is komoly gondok voltak egy ideig. Elképzelhetetlenül ellenforradalminak tűnt ugyanis, hogy a piros „megáll”-t jelentsen. Hiszen természetszerűleg azt kéne jelentenie: „mehet”. De nekem, régi könyvbarátnak talán a legszívszorítóbb volt Mao „kulturális forradalmáról” olvasnom, amely tulajdonképpen a kultúra megsemmisítése volt. Mélyen átéltem, amikor Jung apjának – könnyek között – kellett elégetnie a könyveit, elképzeltem, hogy milyen érzés lenne, ha nekem kellene ugyanezt tennem…

Az írónő jelenleg Angliában él, könyve mai napig betiltott Kínában – annak ellenére, hogy 30 nyelvre lefordították és több millió példányát értékesítették. A 2012-es kiadás előszavában ezt írja: „Kínában, ahol most nyolcvanéves anyám él, az elmúlt húsz évben izgalmas változások zajlottak. A közelmúlt történelmének valósághű ábrázolása azonban továbbra is tabu. Nem tudom, hány évtizednek kell még eltelnie, hogy szülőhazámban a Vadhattyúk szabadon repülhessenek.”

Mindenkinek ajánlom, akit érdekelnek a kínai tradíciók, a kínaiak történelme, s akárcsak engem, őket is rabul ejti majd Jung Chung lehengerlő, megrendítő regénye. Nem fordul elő gyakran velem, hogy egy könyv ennyire megérintsen, de most a Vadhattyúk rámtelepedtek és bekúsznak talán az álmaimba is, s ha egyszer úgy döntenek, elmennek: hiányozni fognak…

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-12…

2 hozzászólás
>!
eme P
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Vadhattyúk. Andersen meséje jut róla eszembe, meg a gyönyörű, kecses patyolatfehér madarak. A fehér borítón virágzó faág. Rózsaszínes-vörös, pehelykönnyű virágszirmok. Alcím: Kína három lánya. „Csajos” könyv, gondolom, még akkor is, ha huszadik századi kínai családtörténet.
Soha cím és borító nem csapott be ennyire. Nem, nem kell félreérteni, a könyvben nem csalódtam, sőt. Olyasmibe nyertem betekintést, ami jópár holokauszt- és gulág-könyv után is döbbent csendet keltett bennem. Mert ott visszhangzik benne a szolzsenyicini és orwelli világ, de valami több is, valami egyedi, mondhatnám sajátosan kínai, ha ismerném annyira a kínai kultúrát, hogy ilyen kijelentésekbe bocsátkozzam.
Az ember azt hinné, hogy már nem érhetik meglepetések a témában. Mekkorát téved… Nem olvastam még olyan emlékiratot, dokumentarista művet, de disztópiát sem, amely túlszárnyalta volna azt, amit ez a könyv leír, bemutat. Pedig semmi nyoma túlzásnak, hatásvadászatnak. Mindvégig viszonylag tárgyilagosnak, dokumentáltnak, visszafogottnak és őszintének érzed az elbeszélést. Mégis, szinte rémálomként bontakozik ki belőle a huszadik századi Kína, főként a Kuomintang, a Mao-évek, és a kulturális forradalom aberrációja. Iskolában lakó, sokszor hónapokig, évekig haza nem látogató tizenévesek, akik többezer kilométeres zarándoklásokra indulnak Pekingbe, vagy Mao szülőházához, éhségben, nyomorban, szardíniaként összeszorulva a vonatokban; családot, gyermeket, gyakran mellőző, csak és kizárólag a pártnak élő szülők, feleséget életveszélyben is magára hagyó férjek, gondolkodás nélkül kultúrát és embert pusztító vörösgárdisták – egyáltalán az ember (elkövető és elszenvedő ember) megalázásának és agymosásának olyan mértéke, amitől nemcsak képletesen, hanem konkrétan is összeszorul a gyomrod. És mindez nácizmus, fasizmus, Sztálin és mindenek után, a hatvanas, sőt hetvenes években. Bizonyára kell egy bizonyos történelmi múlt, gondolkodásmód és szokásrend mindehhez. Ugyanez a múlt biztosítja azonban a világosabb, pozitívabban emberi oldalát is a történetnek. A családcentrikus Kínát a párthoz fűző vakhit Kínája sem képes teljesen elpusztítani. Szét lehet zúzni szobrokat, el lehet égetni festményeket, könyveket, rommá lehet dúlni palotákat, múzeumokat – meg lehet semmisíteni a történelem tárgyi emlékeit, de a kézzel nem fogható értékek minden agymosás ellenére úgy-ahogy életben maradnak. Mint fuldoklónak az oxigén, olyan jólesett olvasni a szeretet, a másik ember és nem a párt és eszme iránt tanúsított önzetlenség, a megbocsátás, a felébredő lelkiismeret, a nyitás, a gondolkodás, a saját véleményért való kiállás történeteit. Azt, hogy még a leghűségesebb pártkatona is kételkedni kezd, mikor utolsó pénzeken összevásárolt könyvtárát megsemmisítik. Azt, hogy a lélek nem eladó.

Nem könnyű megemészteni az olvasottakat, az ember még napokig vissza-visszatér hozzájuk gondolatban. Összevet és morfondírozik magában, párhuzamokat von, eltéréseket konstatál, és újra meg újra elképed azon, hogy mire is vagyunk képesek (negatív és pozitív értelemben egyaránt)…

14 hozzászólás
>!
SteelCurtain
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Valamikor a távoli jövőbe terveztem én ennek a könyvnek az elolvasását., de ifjabbik fiam egyik barátjától váratlanul kölcsönkaptam, minek következtében mulasztáson kaptam magam, mert ezt nem elodázni kellett volna, hanem már rég elolvasni. Lehet olvasni egzotikumként, családtörténetként, izgalmas regényként, vagy szubjektív, ám mindig objektivitásra törekvő kordokumentumként. Elbűvöl és elrémít egyszerre. Kína mindig is rejtélyes volt az európai ember számára, s némileg még ma is az. Idegen világok esetén hajlamosak vagyunk minden számunkra érthetetlent az egymástól gyökeresen eltérő kultúrákkal magyarázni. Egy pontig ez teljes mértékben jogos, ám ha már valamelyest – akár vakvezető kutyával is – de elbotorkálunk az idegen kultúrában, akkor felfedezhetjük, hogy a titok egy része általunk is jól ismert mechanizmusok logikájából következik. Csak néha a mi nézőpontunkból ez a logika is egészen szélsőségesen nyilvánul meg.
Bár korábban is igyekeztem Kína huszadik századi történelmét megismerni, ez volt az első könyv, melyet kínai szerző tollából olvastam, s rögtön kiderült, hogy belülről is ugyanaz tűnik szélsőségesnek, ami kívülről. Nincs is közöttünk áthidalhatatlan szakadék!
Bár a huszadik század majd minden ország, nép sorsán letörölhetetlen nyomokat hagyott, Kína joggal pályázhatna a felismerhetetlenül megváltozott ország címére. Az egykori hadurak elmaradott, manuális mezőgazdaságon alapuló szétszabdalt birodalma atomhatalommá, a világ műhelyévé és potenciális pénzügyi nagyhatalommá alakult, miközben szétforgácsolódott, és megszállták, átélt gyilkos polgárháborút, a forradalom győzelme után megszűnt a korrupció és az éhínség, hogy rövid időn belül a győztes mindent kockára téve éhhalálba és káoszba taszítsa az országot. Mindezt a puszta hatalomért. A Nagy Ugrás, vagy a Kulturális Forradalom persze kínai specialitás, de tegyük szívünkre a kezünket, máshol nem láttunk már politikusokat, akik bármi áron meg akarják szerezni, vagy őrizni a hatalmat?. Nem is Mao érzéketlensége lepett meg, hiszen ez egy politikusnál alapfeltétel – legfeljebb a többségnél mi szerencsére ezt nem tapasztaljuk meg – hanem a tét határtalansága. Kínaiak millióinak életét dobta a rulettasztalra. Ő nyert, a kínaiak veszítettek.
Viszont ez a könyv segített pontosabban meghatározni magát Maot, akit eddig szimpla sztálinistának tekintettem. Jung Chang említi egyik fivérét, aki katonai szolgálata alatt megpróbál belépni a kommunista pártba, s ezért elkezd Marxot olvasni. A szerencsétlen! A többségében analfabéta, primitív katonák és párttagok bőszen nekiesnek, amiért megjátssza magát és kérkedik írástudásával. Korábban is gyakran említésre kerül, hogy az új hatalom funkcionáriusai és közkatonái jórészt írástudatlan parasztokból kerültek ki. Maga a Kulturális Forradalom is kísérlet volt a totális primitívség megvalósítására. Mao vörös könyvecskéjét lehetett olvasni, mást nem. Marxot sem. Még akkor sem ha a kommunista pártba akart valaki belépni. És ez rávilágít a Sztálin és Mao közötti alapvető különbségre. Sztálin úgy volt antimarxista, hogy mélységesen hitt benne: ő kommunista, sőt ő „A KOMMUNISTA”. Mao viszont egy tehetséges parasztvezér volt, aki előnyösnek vélte a kommunizmust, ezért éppúgy belebújt, mint később országos divattá vált zubbonyába, s viselte, míg el nem koptatta. Persze a ruhatár is hamar kiüresedett, nem volt mibe átöltöznie.
De ennek a könyvnek a középpontjában szerencsére nem az utolsó, habár alighanem a legsikeresebb parasztvezér áll, hanem az áldozatai, Jung Chang és családja, pártfunkcionárius szülei, és sokat szenvedett nagyanyja. Nagy történelmi tablók többnyire látványosak, de hűvösek, mintha máris lakat alatt virítanának egy múzeumi vitrinben. A Vadhattyúk csakugyan látványos, ám ha valaki ezt hűvösnek nevezi, annak jóvátehetetlenül tönkre mentek az érzékelői. A szenvedélyeknek valóságos tárháza ez a könyv. S ha valaki az erkölcsi tökélyre törekszik, az mementóként jó ha megismerkedik Jung Chang édesapjával, aki szinte egy kommunista szent. Mennyire hiányzott egy kis bocsánatos bűn ebből az emberből, hogy szeretni is lehessen, ne csak tisztelni!

2 hozzászólás
>!
Kkatja P
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Aztakutyamindenségit!
Csillagos ötös, pedig mindenre számítottam, csak erre nem. Azt gondoltam ez egy szép kínai klasszikus, erre kapok az arcomba egy annyira fájdalmas családregényt a legvéresebb Mao korabeli időszakról, ami felért egy hónapokig tartó veréssel, gyomrosokkal, jobb- meg balegyenesekkel… és most reggel a végére érve potyogtak a könnyeim a metrón spoiler.

Brutálisan jól leírja azokat a kegyetlenségeket, amiket művelt a kommunizmus a néppel, egy embertelen, tökéletesen agymosó, ostoba és kegyetlen bosszúiról híres rezsim alatt, sok millió ártatlan ember halálát okozva, még azokét is, akik pedig hittek benne és minden erejükkel harcoltak érte, mint Jung Chang apja, aki először nagyon (ellenszenvesen) kemény pártfunkcionárius, majd lassan meglátva a rendszer hibáit maga is az üldözések hatókörébe kerülve, átalakul, de ekkor sem enged az igazából és haláláig kitart, bármennyire is igyekeznek megtörni. Az anyja és nagyanyja pedig másképp, de ugyanolyan csodálatra méltó jelenség.
Elképzelhetetlen számunkra, hogy lehetett ilyen körülmények között élni, könyvek: http://moly.hu/idezetek/34956 szeretet http://moly.hu/idezetek/82218 őszinteség és az igazság legkisebb nyoma nélkül. http://moly.hu/idezetek/513465
Bár a régi kor sem volt fenékig tejfel főleg a nők számára ld. lábelkötés http://moly.hu/idezetek/375715 Mao mégis alul tudott mindent múlni, ha a hatalmának védelméről volt szó.
Mindez nagyon tárgyilagosan, de olyan szépen és olvasmányosan megírva, hogy még sokáig fog bennem visszhangozni ez a rémálomba oltott reménységregény.
Mert, ami a legjobban tetszett, hogy ebben a reménytelen korban és minden borzalom ellenére is, meg lehetett maradni embernek, bár csak nagyon óvatosan és vigyázva, nehogy rajtakapjanak bármily gyengeségen, amit egyből fel is használnak ellened, ezek a momentumok tartottak a felszínen, különben elmerültem volna az örök reménytelenség mocsarában. http://moly.hu/idezetek/82217 http://moly.hu/idezetek/82215
A stílusa is nagyon jó, csodálatos, mert annak ellenére, hogy szenvedés és keserűség volt az osztályrésze, történetei sosem voltak lehangolóak, sem elviselhetetlenek. Mesélőjük lelkiereje inkább felemelővé tette őket.

Mindenkinek ajánlom, aki azt hiszi, hogy szar az élete, na ezt olvasd el és megtudod mi az a szenvedés! :P

>!
Európa, Budapest, 2015
624 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630799140 · Fordította: Kalmár Éva, Révész Ágota
>!
Youditta
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Nagyívű kínai családregény, amelyben végigjárjuk a 20. századi Kínát három nő és családjuk sorsán keresztül. Benne van a század minden kegyetlensége, brutalitása, kulturális forradalma, Mao-imidzse, történelmi eseményei és rengeteg kulturális információ is.
Igényes, jól felépített, izgalmas könyv, amelyből rengeteg információt nyerhetünk Kína ezen időszakáról. Meglepett a stílusa a könyvnek, mert bizony ez nem egy fércmunka, hanem komoly írói munkát tett le az asztalra Jung Chang.

>!
wzsuzsanna P
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kétszer kellett nekifutnom ennek a könyvnek, mert menet közben beláttam, hogy csak úgy érdemes olvasnom, ha huzamosabb ideig ráérek, méghozzá itthon, ugyanis nem túlságosan BKV-barát darab a súlya végett. Amikor azonban teljesen át tudtam adni magam a történetnek, teljesen beszippantott, és hiába tömör és sűrű, mégis nagyon olvastatja magát. Amit az ember az iskolában Kínáról megtanul, nevetségesen kevésnek tűnik az olvasottak fényében, én legalábbis nem győztem ámulni és szörnyülködni, ahogy feltárult előttem a 20. századi kínai történelem. Az pedig csak hab a tortán, hogy ez egyszerre egy női sors-regény, amiket pedig különösen kedvelek. Szóval nagyon ajánlom mindenkinek, aki olvasmányos formában szeretne kicsit többet megtudni az ország történelméről vagy kultúrájáról.

4 hozzászólás
>!
szigiri
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Eredetileg csak a Karsznahorkai regények olvasása előtt akartam kicsit képbe kerülni Kínával – vagy hogyan ő mondja, az utolsó folyamatosan működő többezer éves birodalommal – kapcsolatosan, de aztán már ott járok, hogy még és még szeretnék olvasni Kínáról.
A könyv nagyon olvasmányos és az ember szinte észrevehetetlenül éli át és szembesül a 20. század kínai történelmével. Egy megrázó családregény, több sors, több életút igen részletes leírása. Igazából a japánokat szoktuk az egyik legfurcsább népnek tartani, abból következőleg, amit tesznek és ahogy teszik. Ugyanezt a sémát követve és a regényt olvasva biztos lettem abban, hogy a kínai a legfurcsább nemzet a tekintetben, amit nem tett meg, tudniillik, hogy 1930-77 között nem lázadt tömegesen a Kuomintang és a kommunista diktatúra alatt. Természetesen a regényből erre is kapunk némiképp választ, és itt vélhetően igazolódni látszik Krasznahorkai állítása a máig is működő ezeréves despotikus birodalomról. Hihetetlen volt az a regényben is szinte ábrázolhatatlan vakhit, amellyel – a központi hazugságokkal és a tudatlansággal karöltve természetesen – gyakorlatilag gyermeki szinten lehetett tartani 900 millió embert. A másik legmegdöbbentőbb dolog ebben az, hogy mindezt – a többi (náci, szovjet diktatúráktól eltérően – igazán erős titkosszolgálat nélkül, pusztán az emberi természetre alapozva.
A korbábban Kínáról olvasott történelmi munka előnye a viszonylagos semlegesség volt, a személyesen megírt regényé pedig a viszonylagos átélhetőség. De a fél csillag levonás pont a szerző kicsit egyoldalúan elfogult, mindenért a diktátort és a sleppjét felelőssé tévő történetmesélés miatt járt, illetve pont nem a történetmesélésért, hanem azért, mert a történelmi eseményeket kicsit torzítva adta elő, ugyanakkor úgy, mintha azok így történtek volna meg. Kertész egy nemrég hallott mondata ugrott be erről a Gályanaplóból: „Messziről, messziről, mindent nagyon-nagyon messziről. Lehűteni, ami forrt, elvonatkoztatni, ami élt. ” Ezt a szubjekítv problémát leszámítva szerintem a regény valóban az egyik legjobb 20 századi életrajzi regény, amit olvastam.

EDIT: Utólag az értékeléseket olvasva döbbentem rá, hogy nekem is feltűnt az, hogy a legkorábbi vicces és humoros szösszenet és jelenet csak az utolsó fejezetben tűnt fel ( Egy kis tacepaós fali graffiti-válaszban valami ilyesmi „Süssük meg az árulókat” Válasz üzenet „Fél liter olaj a havi fejadag! Miben akarod megsütni őket?!") , az egész regény olyan rideg és kopár volt emiatt. Ez kicsit rímel a Hofi nevezetes ötvenes éveken élcelődő mondatára, hogy "Na, te büdös kulák, felakasztalak egy szögre… Majd ha lesz szög!”

4 hozzászólás
>!
Bla IP
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Sajnos csak 5 csillag adható!
Egy több ezer éves, távoli birodalom, Kína történetét az európai ember csak nagy vonalakban ismeri, ha ismeri egyáltalán. Utólag derül ki, hogy az eleink, a hunok ellen épített Nagy fal, az egyedüli mesterséges építmény, amely az űrből látszik, hogy a XV. században körbejárták és felfedezték a világot a kínaiak, hogy a papírtól a puskaporig számos dolgot feltaláltak előttünk. Szóval keveset tudunk róluk. S akkor megjelenik egy családregény, amelyben benne foglaltatik a XX. századi Kína részletes története egy túlélő-kortárs által elébünk tárva. A család 3 generációja nőtagjának élete fonódik itt egybe a századelő hadurainak viaskodásával, a japán megszállás alatti Mandzsukuo történéseivel, a Kuomintang harcaival, s diadalával, valamint Mao-Ce-Tung vörösgárdistáinak korával, emberi sikerekkel és társadalmi tragédiákkal.
Kitűnő könyv a Vadhattyúk, amelyet a sok nyelvre fordítás, a számtalan kiadás és a szinte mérhetetlen nemzetközi siker is megerősít. Pedig csak egy címszereplő, egy szubjektum, egy asszony által viszonylag tárgyilagosan előadott, kínai tradíciókkal és kultúrával egybefonódó életrajzok leírása.
Nemcsak a távol-kelet világát kedvelőknek ajánlom!

5 hozzászólás
>!
mandris 
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Örülök, hogy ráakadtam erre a könyvre. Talán sokunkra igaz, hogy alig ismerjük Kínát, legfeljebb a hírekből tudunk ezt-azt az ország politikai berendezkedéséről, gazdasági sikereiről. Ez a könyv most jóval közelebb hozta ezt a távol-keleti országot. A fókuszban három nő áll, a nagymama, „egy hadúr ágyasa”; az édesanya, aki meggyőződéses kommunista létére súlyos megpróbáltatásokon esik át a rendszer jóvoltából, és végül a lánya, az írónő, aki eljut oda, hogy az első kínai legyen, aki brit egyetemen doktorál. A könyv időben (szinte az egész XX. század), térben ("csak" Kínán belül Mandzsúriától Szecsuánig) és társadalmi léthelyzetben is nagy ívet fog be. A család időnként privilegizált, időnként megbélyegzett, néha könyebben él, máskor nyomorog. Eközben pedig az ország egyik rossz rendszerből a másikba menekül, és miközben az előző rendszer rákfenéit próbálja – sikertelenül – irtani, új problémákat okoz.
Mint utólag láttam, a könyv utószava és fülszövege is hivatkozik az 1984-re, és nekem is az volt az érzésem olvasás közben, mintha Orwell regénye elevenedett volna meg. Pedig korábban azt hittem, hogy a regény amolyan „hová vezet mindez, ha nem vigyázunk” jellegű figyelmeztetés volt, de kiderült, hogy szinte elbújhat a kínai valóság mellett.
Mi, kelet-közép-európai népek is szerezhettünk tapasztalatokat arról, milyen a kommunizmus, ha meg akarják valósítani, de ez a regény azt mutatja, hogy volt olyan, ahol még annál is rosszabbul csinálták.
De hogy ne ezzel zárjam az értékelést: a könyv elképesztően nagy teljesítmény, nem csak a terjedelme okán, de ráadásul az írónő nem is az anyanyelvén írta. Bár struktúrája egyszerű – nagyjából kronologikus, de ugyanakkor valamennyire tematikusan is tagolt – és így jól követhető, nem semmi ekkora ismeretanyaggal zsonglőrködni, és a könyv jól ötvözi a családi emlékezetre épülő mikrotörténeti nézőpontot és a politika-, a társadalom- és a mentalitástörténetet. Egyedül a sok kínai név közötti eligazodás okozott néha gondot.

2 hozzászólás
>!
korkata 
Jung Chang: Vadhattyúk

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Nehezen emészthető könyv. Tele van borzalommal. Felfoghatatlan számomra, hogy egy ember elvakultsága, fanatizmusa ennyi gyötrelmet okozzon. Másrészt hihetetlen volt az az emberi butaság ahogy dicsőítették Maot.
Nem csak a három „vadhattyú” történetével ismerkedhettem meg, hanem Kína egy borzalmas korszakát is láthattam. Ezt a szerző részletesen tárja elénk. Csodálatos volt ahogy a családtagok, elsősorban a nők viszonyultak egymáshoz. Érthetetlen számomra hogy a feleségek mindenben támogatták a férjüket. Legfeljebb néha kérdőjelezték meg tettüket, de mindig kitartottak a másik mellett. Ehhez nem csak a kulturális háttér, hanem szeretet is kellett.
A könyvben a legnagyobb szomorúság, hogy ez a valóság volt.


Népszerű idézetek

>!
Kkatja P

1965. június 26-án tette Mao azt a kijelentést, amely aztán megszabta az oktatás- és egészségügy hivatalos irányvonalát: „Minél több könyvet olvas valaki, annál butább lesz.”

500. oldal

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

1 hozzászólás
>!
anesz P

Teljesen megdöbbentem. Lehetséges, hogy ez az ember nem tudja, hogy a legkegyetlenebb elnyomás jele, ha senki sem panaszkodik? Hogy százszor szörnyűségesebb, amikor egy áldozat mosolyog?

549. oldal

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

>!
sztimi53 P

A tömeg méltatlankodva morgott apámra, de néhányan kuncogásukat igyekeztek elfojtani. Aztán leszedték a könyveket a polcról, és a magukkal hozott hatalmas jutazsákokba dobálták őket. Amikor megteltek a zsákok, levitték őket a lépcsőn, és közölték apámmal, hogy másnap az ellene szervezett bírálati gyűlés záróaktusaként elégetik őket a hivatal udvarán. Kötelezték, hogy ő is nézze a máglyát, mert így „tanul a leckéből”. Addig, mondták, neki magának kell elégetnie az itthon maradt könyveket.
Amikor aznap délután hazajöttem, apámat a konyhában találtam. Tüzet gyűjtött a nagy betonmosogatóban, és egymás után dobta a könyveit a lángokba.
Ekkor láttam életemben először sírni apámat. Gyötrődő, szaggatott, vad zokogás volt, egy olyan férfi zokogása, aki sosem szokott könnyeket ontani. Időként, a zokogás feltörő rohamaikor a padlót rugdosta és a falba verte a fejét.
Annyira megijedtem, hogy egy ideig moccanni sem mertem, hogy vigasztalni próbáljam. Végül átkaroltam hátulról, és kapaszkodtam bele, de semmit sem tudtam mondani. Ő sem szólt egy szót sem. Addig minden fillérét könyvekre költötte. A könyvei jelentették az életét. A nyilvános égetés után láttam, hogy valami megbomlott benne.

378-379. oldal, Európa, 2006.

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kapcsolódó szócikkek: gyűlés
4 hozzászólás
>!
Kkatja P

    Az egyetem területén kívül nagyobb volt az elégedetlenség. Chengdu utcáin graffitik jelentek meg a tacepaók szélein (…) Az egyik tacepaón ez állt:
Besötétült az égbolt,
Fényes csillagunk lehullott

A tacepao szélére ezt írták: „Hogy lehetne sötét az égbolt, ha egyszer itt van »égővörös napunk«?” (ami Maót jelentette). Egy másik felirat mellett, amely így szólt: „Süssük meg Csou elnök üldözőit!”, megjelent a kommentár: „A havi olajadag csak két liang (egy liter). Mivel akarod megsütni az üldözőket?" Tíz éven belül először láttam nyilvánosan megjelenni a humort és az iróniát, ami hihetetlenül boldoggá tett.

579-580. oldal "Ha ez a paradicsom, milyen akkor a pokol?" (Európa, 2015)

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kapcsolódó szócikkek: humor · irónia · Mao Ce-tung · tacepao
>!
Almost_Zed

Rendszerint azért nagyanyám meséi mellett aludtam el. Rengeteget tudott: régi színdarabokból merített. Volt sok állatos és madaras könyvünk is, meg mítoszok, tündérmesék. Idegen országokból való történeteket is olvastunk, Hans Christian Andersen meséit és Aesopus példázatait. Tudtuk a Piroska és a farkas-t, Hófehérke és a hét törpe meg Hamupipőke a barátaim voltak.
A meséken kívül még a gyermekverseket is szerettem. Ez volt első találkozásom a költészettel. Mivel a kínai nyelv a szóhanglejtésen alapszik, a versek nagyon dallamosak. Nagyanyám megbabonázott, ha klasszikus verset mondott, pedig érteni nem értettem. Hagyományos stílusban danázta, hol monoton, hol elnyújtott, hol emelkedő, hol ereszkedő hanglejtésben. Egyszer anyám meghallotta, amint így szavalt i. e. 500 körül született költeményeket. Úgy vélte, nagyon nehezek ezek nekünk, nem értjük, s abbahagyatta volna vele. De nagyanyám erősködött, hogy az értelmüket nem is kell fölfognunk, elég, ha a zenéjüket halljuk.

236. oldal, 11. fejezet (Európa, 1994)

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

Kapcsolódó szócikkek: Hamupipőke · Hans Christian Andersen · Hófehérke
>!
márti

„Milyen szerencsés, milyen hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ebben a boldog korban, Mao Ce-tung idejében élhetek! – mondogattam magamban. – Hogyan tudnak élni a gyerekek a kapitalista országokban a nélkül, hogy Mao elnök közelében lennének, a nélkül a remény nélkül, hogy egyszer talán szemtől szembe láthatják?” Szerettem volna tenni valamit ezekért a gyerekekért, hogy megmentsem őket kilátástalan sorsuktól. Ott és akkor megfogadtam, minden erőmmel azon leszek, hogy felépüljön az erős Kína, és véghezvihesse a világforradalmat. Úgy éreztem, ha keményen dolgozom, talán méltó lehetek arra is, hogy egyszer saját szememmel láthassam Mao elnököt. Ez volt akkor életem célja.

309. oldal

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

>!
Almost_Zed

Az ötvenes évek első felében egy kommunistától elvárták, hogy oly mértékig a forradalomnak és a népnek szentelje magát, hogy a feljebbvalók összevonták a szemöldöküket, ha valaki kimutatta a gyermeke iránti szeretetét, mert akkor nem csak a párthoz ragaszkodik. Az alvás és az evés idején túl minden perc a forradalomé volt, tehát mindig dolgozni illett. Minden tevékenységet, mely nem szolgálta közvetlenül a forradalmat, mint például ha valaki ölébe vette a gyermekét, a lehető leggyorsabban kellett elintézni.

11. fejezet, 237. oldal (Európa Könykiadó, 1994)

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

2 hozzászólás
>!
Almost_Zed

Ünnepi alkalomnak számított, ha apám megengedte, hogy az ő könyveit olvashassuk dolgozószobájában, mely a padlótól a plafonig tele volt fűzött gerincű klasszikus kínai könyvekkel. Meg kellett mosnunk a kezünket, mielőtt hozzányúltunk volna apám könyveihez.

13. fejezet, 285. oldal (Európa Könyvkiadó, 1994)

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

>!
Almost_Zed

A vályogviskók a nem ok nélkül „Farkastanyának” nevezett hegylánc oldalába épültek. A helybéliek felvilágosították az újonnan érkezetteket, hogy a farkasok igencsak agyafúrtak. Miután beosonnak az ólba, lágyan vakargatják és nyalogatják a malacokat, különösen a fülük mögött. Ettől azok kellemesen elandalodnak, és egy hangot sem adnak. Azután a farkasok egy kissé megharapják a disznók fülét, és kicsalják őket az ólból. Közben bolyhos farkukkal folyamatosan cirógatják a testüket. A disznók még akkor is azt álmodják, hogy egy szerető csülök incselkedik velük, amikor a farkasok lecsapnak.

24.fejezet, 498. oldal (Európa Könyvkiadó, 1994)

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya

5 hozzászólás
>!
sztimi53 P

Maót ősszel aztán kétségbe ejtette a magyar felkelés, az első, bár rövid életű kísérlet fennálló kommunista rendszer megdöntésére. Tudta, hogy Kína művelt népességének többsége támogatja a modernizálást és liberalizálást. El akarta kerülni, hogy Kínában „magyar felkelés” törjön ki.

240. oldal, Európa, 2006.

Jung Chang: Vadhattyúk Kína három lánya


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Jang Ercsö Namu: Búcsú Tóanyánktól
Anchee Min: Vörös Azálea
Gao Xingjian: Lélek-hegy
Mao Tun: Éjfél
Nie Hua-ling: Két asszony Kínából
Csao Su Li: Li Ju-Caj dalocskái
Cao Hszüe-Csin: A vörös szoba álma
Milena Agus: Szerelemkő
Tan Twan Eng: Az Esti ködök kertje
Pearl S. Buck: Liang asszony három lánya