Riport ​az akasztófa tövéből 0 csillagozás

Julius Fučik: Riport az akasztófa tövéből Julius Fučik: Riport az akasztófa tövéből

A felszabadulás harmincadik évfordulójára jelenik meg újra magyarul az Üzenet az élőknek címmel ismerté vált, megrázó, különös emberi dokumentum, amelynek cseh nyelvű eredeti kiadása 1945-ben egy csapásra az év legolvasottabb könyve lett. Fučík műve döntő módon befolyásolta az első, háború utáni idők elképzelését szocializmusról és kommunizmusról, és ércbe véste azoknak az emlékét, akik, mint ő, a legnehezebb körülmények között is helytállva, életüket áldozták egy új, igazságos társadalom eszméinek megvalósításáért.
A világirodalom e legtragikusabb riportjának drámaian tömör sorait és félelmetesen komor színterét beragyogja Fučík lényének örök líraisága és törhetetlen életigenségének derűje.

Üzenet az élőknek címmel is megjelent.

Eredeti cím: Reportáž psaná na oprátce

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A győzelem könyvtára

>!
Kossuth / Madách, Budapest, Pozsony, 1975
140 oldal · ISBN: 9630904233 · Fordította: Palotai Erzsébet
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1965
104 oldal · keménytáblás · Fordította: Palotai Erzsébet

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

FoolsGold>!

– Neked nincs is szíved – mondja a hosszú SS-katona.
– Dehogy nincs! – felelem, s boldog büszkeség jár át, hogy még van erőm helytállni a szívemért.

21. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stanislav Budín: Egy úr az admiralitásról
Chava Pressburger: Bátyám naplója
Filip Jánský: Égi lovasok
Miroslav Mráz: Csak a sírásó könnyezte meg
Ota Pavel: Mese a síbajnokról
Dušan Hamšik – Jiří Pražák: Merénylet Heydrich ellen
Jiří Mucha: Mint denevér a kapun
František Lízna: Tovább kell mennem
Timur Vermes: Nézd, ki van itt
Kapa Mátyás: Maradj meg magyarnak