A ​cinóberösvény 3 csillagozás

Julius Evola: A cinóberösvény

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

>!
264 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638648937 · Fordította: Franco de Fraxino

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Tristan Tzara


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
Julius Evola: A cinóberösvény

Ajánlom Evolát nem ismerőknek és a műveit jól ismerőknek.
Sajnos nem túl pörgős, unalmas ez a kötet.


Népszerű idézetek

עֲזָאזֵל P>!

…nincs a létezésnek olyan jelentős eseménye, amelyet születés előtti állapotunkban ne magunk akartunk volna.

ajikarei P>!

„A világban, amelyben Isten meghalt.” Ebben leírtam ama különböző fázisokat, amelyeken a modern nihillizmus szükségszerűen átment, miután az emberi és emberfeletti között minden kapcsolat megszakadt. A morál elveszít minden magasabb igazolást. Az „autonóm” racionális morál által jelentett pótszertől eljutunk a társadalmi és hasznossági morálhoz, és lassanként minden valóságos princípium gyakorlati tagadásához. Ennek természetes kiegészítése a spirituális „traumatizálódás”: az, hogy az egész lét abszurddá és irracionálissá válik. Így jutunk el az utóbbi nemzedékek jelentős részét jellemző hangulathoz, és ennek anarchikus, őrjöngő és kétségbeesett megnyilvánulásaihoz. Számomra azonban ugyanilyen fontos volt az is, hogy megmutassam: a nihillizmus ott rejtőzik a „nyugati” és a „keleti” gazdasági mítosz (a ˝fellendülés˝ és marxizmus mítosza) mögött is. E mítoszok tényleges szerepe, hogy eltompító érzéstelenítők legyenek, amelyeket azért gyártanak, hogy elejét vegyék az általános exisztenciális válságnak a világban, amelyben Isten meghalt.

241-242. oldal, A munkástól a meglovagolni a tigrist-ig (Nemzetek Európája Kiadó, 2006)

עֲזָאזֵל P>!

Aki megragadja a kialvást mint kialvást, és miután megragadta a kialvást, a kialvást gondolja, a kialvásra gondol, a kialvásról gondolkozik, azt gondolja, hogy enyém a kialvás, és örül a kialvásnak, az – én mondom – nem ismeri a kialvást…

Sz_László>!

Azt mondják, a fasizmus tönkretette az olaszokat. Én az ellenkezőjét merném állítani, vagyis azt, hogy (eltekintve a háborús esetlegességekkel kapcsolatos dolgoktól) az olaszok tették tönkre a fasizmust. Úgy látszik, Olaszország nem tudott megfelelő és méltó emberanyagot biztosítani ahhoz, hogy – és itt nem csupán a kultúra területére utalok – a fasizmus esetleges magasabb lehetőségei kibontakozzanak, negatív lehetőségei pedig semlegesítődjenek.

127. oldal

Sz_László>!

Azonban ezen tapasztalatok visszahatásai kiélezték az említett válságot. Ebben a vonatkozásban egyes tradíciók a „kígyóharapásról” beszélnek. Ez ama intenzitás és abszolútum iránti igény, amelyet semmilyen normális tárgy nem elégít ki. Ebből ered egyfajta cipio dissolvi is, ama indíttatás, hogy szóródjak szét és vesszek el. A dolgok odáig jutottak, hogy az öngyilkosságot fontolgattam. Akkoriban körülbelül huszonhárom éves voltam. Ez a kétes értékű megoldást – amely (noha nagyon más háttér mellett) Weiningert és Michelstaedtert katasztrófába sodorta – sikerült elkerülnöm. Ezt egy olyan élménynek köszönhettem, amely a megvilágosodáshoz hasonlított. Ebben akkor volt részem, amikor az eredeti buddhizmus egyik szövegét olvastam (Majjhima-nikayo, I,1). Ez az a beszéd, amelyben Buddha – egyre erősödő crescendóban – megmutatja ama azonosulásokat, amelyeket a felébredés felé tartó „nemes ifjúnak” le kell metszenie. Ezek a saját testével, a saját érzelmeivel, az elemekkel, az istenséggel, a mindenséggel (és így tovább) való azonosulások, egyre feljebb, az abszolút transzcendencia felé. A sorozat utolsó tagja, amely a végső próbának felel meg, a „kialvás” ideája. A szöveg ezt mondja: „Aki megragadja a kialvást mint kialvást, és miután megragadta a kialvást, a kialvást gondolja, a kialvásra gondol, a kialvásról gondolkozik, azt gondolja, hogy enyém a kialvás, és örül a kialvásnak, az – én mondom – nem ismeri a kialvást.” Ez számomra váratlan fénysugár volt. Megéreztem, hogy a kilépésre, a feloldódásra törekvő indíttatás béklyó, a „tudatlanság”, amely szemben áll az igazi szabadsággal. Abban a pillanatban megváltoztam, és olyan szilárdság született meg bennem, amely képes ellenállni minden válságnak.

19. oldal

Sz_László>!

Miután átmentem a fronton, Észak-Olaszországba utaztam, és rögtön azután Bécsbe, ahova már régóta hívtak. Ebben a városban ugyan más körben, de hasonlóképpen próbáltak dolgozni, mint Rómában. De röviddel azelőtt, hogy az oroszok elfoglalták volna a várost, egy bombatámadás során megsérült a gerincem. Először azt hitték, hogy sérülésem halálos, de később kiderült, hogy csupán alsó végtagjaim részleges megbénulásával járt.
Be voltam zárva egy kórházba. Igazság szerint ez az egész eset kapcsolatba volt azzal a szabállyal, amelyet már egy ideje felállítottam a magam számára. Ez azt jelentette, hogy nem kerültem el, sőt kerestem a veszélyes helyzeteket. Ez a sors csendes faggatása volt. Ez volt például amögött is, hogy annak idején a magas hegyekben sok veszélyes csúcsot megmásztam. Még inkább tartottam magamat ehhez a szabályhoz akkor, az egész világ összeomlásának küszöbén, amikor el kellett döntenem, hogy mit csináljak a jövőben. Mindazonáltal, ami velem történt, az nehezen értelmezhető válasz. Semmi sem változott meg. Csak egy pusztán fizikai akadályba ütköztem. Ez – eltekintve a gyakorlati kényelmetlenségektől és a profán életben fellépő bizonyos korlátozottságoktól – kevéssé érintett. Spirituális és intellektuális tevékenységemet semmiképpen sem akadályozta meg vagy módosította. Legbensőbb meggyőződéseim közé tartozik az írásaimban gyakran kifejtett ama tradicionális tanítás, miszerint nincs a létezésnek olyan jelentős eseménye, amelyet születés előtti állapotunkban ne magunk akartunk volna. Nem tudom megtenni, hogy ezt a tanítást ne alkalmazzam erre az esetlegességre is. Hogy visszaemlékezzem arra, miért akartam – vagyis, hogy megragadjam, létezésem egésze szempontjából mi ennek az eseménynek a legmélyebb értelme –: ez volt tehát az egyetlen fontos dolog. Sokkal fontosabb, mint az, hogy „talpra álljak”. Erre nem fektettem különös hangsúlyt. (Egyébként ha egy nagyobb megvilágosodás következtében egy ilyen „emlék” felmerült volna vagy felmerülne, minden bizonnyal megnyílt volna vagy megnyílva annak a lehetősége is, hogy – ha akartam volna, vagy akarnám – magát a fizikai akadályt is megszüntessem) De ebben a vonatkozásban a köd még nem oszlott el. Eközben nyugodtan megbékéltem a helyzettel, és olykor – nem minden humor nélkül – azt gondoltam, hogy az istenek kicsit erősen sújtottak le rám, amiért tréfáltam velük.

197-198. oldal

cassiesdream>!

Ami az absztrakt művészetet illeti, ez végül konvencionális és akadémikus lett. Volt egy rövid szünet; de a Második Világháború után könnyű és gyakran kommercializálódó produktumként bukkant fel és terjedt el. Ekkorra már teljesen értéktelenné vált. Nem mint új művészeti irány, hanem mint egy adott exisztenciális helyzet jele, mindenekfelett pedig mint a transzcendencia felé irányuló törekvés. Számomra viszont csak ez volt a lényeges. Pedig – ha rejtve is – magában Tristan Tzarában élt valamilyen törekvés a transzcendencia irányában. Őrzök egy képeslapot, amelyet 1921. szeptember 3-án az osztrák Tirolból küldött nekem. Ennek szimbolizmusa figyelemre méltó. Egy völgyet ábrázol, kerítéssel, a háttérben gleccserekkel. A templomtorony hegyére, a kereszt fölé Tzara – szinte rózsakeresztes módon – egy kinyílott virágot rajzolt, és a háttér legmagasabb csúcsára egy kezet, amelynek mutatóujja az ég felé irányul.

26-27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Tristan Tzara
Sz_László>!

Ebben a könyvben [A szexus metafizikája] is azt a vezérlő elvet érvényesítettem, hogy – a rasszelmélet kiigazításában is segítségemre levő tradicionális módszerrel és tradicionális antropológiával összhangban – az alacsonyabbat a magasabból magyarázzam meg; nem pedig fordítva, ahogyan azt szinte az egész modern gondolkodás tenni szokta. A szcientista evolucionizmus – amely az ember állatvilágból való származásának előfeltevéséből indul ki – a szexus és az eros jelenségeit lényegében biológiai alapon igyekszik magyarázni. Ezekben a jelenségekben ama fizikai és biológiai impulzusok többé-kevésbé szublimált emberi megjelenési formáját pillantja meg, amelyek lényegében a fajfenntartást szolgálják. Én az ellentétes utat követtem. Szerintem az ember különbözik mindattól, ami állati vagy természeti, és csak akkor tartozik látszólag ehhez a síkhoz, ha elveszíti saját természetét.

222. oldal

Sz_László>!

A világ csak az „én világom” lehet. Ha lenne valami más is, valami „objektív”, arról sohasem szerezhetnék tudomást. Ha ugyanis tudomást szereznék róla – ahogyan minden arannyá változott, amikor Midasz megérintette –, az én gondolatommá, az én tapasztalatommá vagy képzetemmé válnék, vagyis valamiképpen az én feltételrendszerembe tagozódnék be. Úgy látszott, ezen az alapon kiküszöbölődött minden kétség, bezárult a rejtély kapuja, és az „én” megkapta azt a szilárd és megingathatatlan sziklát, amelyen biztosnak, szabadnak és uralkodónak érezhette magát.

45. oldal

Sz_László>!

Külön megfontolást érdemelt volna a „fausti ember” híres Spengler-féle fogalma. E megfontolásnak meg kellett volna mutatnia, hogy ezen embertípus megjelenése – amelyben Spengler a mi Kulturunk legvégső kifejezését szerette volna meglátni – a Nyugat válságának egyik legfőbb oka. (Egy másik alkalommal a „fausti” impulzust -azzal az impulzussal együtt, amely figyelemre méltó módon az úgynevezett reneszánsszal és a humanizmussal egyidejűleg megjelenő felfedezésekhez és korlátlan terjeszkedésekhez vezetett – úgy értelmeztem, miszerint az előző korszakban „vertikálisan” a magasba törő metafizikai feszültség most „horizontálisan”, a külvilág felé sül ki)

220. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Koltay András: A vallások, az állam és a szólás szabadsága
Horváth Róbert – Murányi Tibor (szerk.): Láthatatlan rezgéseim tánca minden
Zalán Vince (szerk.): Michelangelo Antonioni
Jean Bodin: Az államról
Bányai Ferenc – Nagypál Szabolcs (szerk.): Közvetítés és vitarendezés a jogi és a vallási kultúrákban
Lemák Ella: Jogi és igazgatási ismeretek
Gálos László: Az Egyház alkotmányának szerkezete és érintkezőpontjai a világi alkotmányokkal
Szigeti Péter: Jogtani és államtani alapvonalak
Tóth Gábor Attila: A jogok törvénye
Rudolf Gneist: A jogi állam