Rítusok 23 csillagozás

Julio Cortázar: Rítusok

Legezzünk (megint) egy kicsit. A világirodalom egyik legmagányosabbja. A világirodalom egyik legnagyobb formaművésze (ezért is mondhatja és talán ezért is mondja, hogy »minden nappal rosszabbul kell írni, mert csak a mélypontra elérve lehet a felszínre jutni és konvencióktól mentes, hiteles alkotást létrehozni«). A legeurópaibb latin-amerikai (fehérek közt egy. na igen). A legkevésbé ismert a század legnagyobbjai közt. A dél-amerikai sztárok, Borges, Paz, Garcia Marquez, Vargas Llosa, Fuentes közül őt ismeri a legkevésbé a nyájas."
(Esterházy Péter)

Tartalomjegyzék


Enciklopédia 5


Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 34

Kívánságlistára tette 28


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Julio Cortázar: Rítusok

Julio Cortázar a világirodalom legjobb novellistája, gondolom én, de ennek a megállapításnak mások számára nyilván csak annyi jelentése lehet, hogy nekem nagyon tetszenek az írásai. (Zárójelben: a regényei is.)
Miért tetszenek? Mert egyszerre van bennük tágasság és mélység. Tágasság – a történetek szereplői hiteles, reális, de ugyanakkor mégis titokzatos világokban jelennek meg, amelyekben van múltjuk, amely nincs ugyan szájbarágósan elmagyarázva, de mégis valahogy elfogadhatóvá, logikussá teszi a rendszerint fantasztikumba csúszó történeteket; és mélység – legtöbbször szédítő mélység, amely örvényként húzza magába az olvasóját, hogy a szereplők tudatának titkos mélységeibe hatoljunk, ahol a külső világ fantasztikumának tükröződéseire találhatunk.
A kötet novelláit Cortázar válogatta, a címét is ő adta, és a cím pontos.
Ritusok, olyan hétköznapi szertartások tanúi lehetünk ezekben az elbeszélésekben, amelyek transzcendens világokba vezetnek, ahol a szereplők ráismerhetnek a világ valódi természetére, és benne saját igazi arcukra. Ezek a szertartások, az elbeszélések történetei csodálatosan szép, költői nyelven vannak leírva, ezért hangnem végig kicsit emelkedett, ritkán jelenik meg az a finom humor, amely egyébként Cortázar sajátja. Ha valami kifogás érheti ezt a válogatást, akkor talán az, hogy a kötet borítójához hasonlóan kissé túl komor.
Érdemes mellé elolvasni a Kronópiók és fámák története című kötetet is, amely Örkény egyperceseivel rokon novellákat (is) tartalmaz.
Corázar elbeszéléseit több válogatásban is kiadták, vannak átfedések, aminek most én örültem, jó volt újraolvasni néhány ismerős történetet.
Az elbeszéléseket két kategóriába soroltam.
Az első kategóriába a remekművek tartoznak, amelyeket be lehetne válogatni a világirodalom legjobb elbeszélései közé:
A játék vége
Levél egy Párizsban tartózkodó kisasszonynak
Éjszaka, hanyatt fekve
Axolotl
Silvia
Bestiarium
Szakaszvég
Liliana sír
Mama levelei
Severo és a fokozatok
Jogos büszkeség
Boby nevében
Haláltangó
Kirké
Déli pihenő
Ebéd után
A görög bálvány
A szívesség
Más fényben
Autóbuszon
A bakkhánsnők
Elbeszélés, háttérben vízzel
Egyesülés a vörös körrel
Passzátszelek
A macskák tekintete
A második kategóriába a maradék három elbeszélés tartozik, ezekkel szigorú voltam. :)
A fordítók a spanyol nyelvű irodalom legjobb fordítói, tökéletes munkát végeztek.

>!
ppeva P
Julio Cortázar: Rítusok

Ilyenek a tökéletes novellák. Nehezen vágtam bele a kötetbe, de hiába próbáltam lassítva olvasni, spórolni vele, alig tudtam letenni. Mindegyik novella zseniálisan egyensúlyoz a valóság és az irrealitás vékony határvonalán, meglepőbbnél meglepőbb fordulatokkal és befejezésekkel.
Ismét találtam egy írót, akitől még sokat akarok olvasni.

A külsőségek: úgy látszik, csak én vagyok ilyen nyelvtannáci érzékeny szemű, de engem nagyon zavartak a kötetből hiányzó ő és ű betűk. Helyettük két másik betű szerepelt mindenhol, olyan, ami a magyar nyelvben nincs. Hullámvonalas o és kalapos u. Na de miért? Bosszantó. A betűtípus se tetszett (van ilyen), főleg egyes nagybetűk vonták magukra ok nélkül a figyelmemet, megakasztva az olvasásban. Nem illeszkedtek a kisbetűkhöz.
Túl sokat olvasok, kényes lettem.

>!
n P
Julio Cortázar: Rítusok

Nem tudok róla beszélni. Ha azt mondom tetszett, egyrészt nem eléggé jó a szó arra amit érzek, másrészt nem fejez ki mindent amit az olvasása közben át-megélhetünk.
Volt, hogy majdnem megfutamodtam a mondatok súlyától, jelentőségétől, mindattól, amit belém akart róni. De folyton visszakanyarított magához.
Ez az író, ez a könyv nem hagyja, hogy ne olvasd végig. Nem hagyja, hogy csak átfusd a benne lévő világokat.
Akarod érteni a szóba zárt zokogásokat.
S ezek a szavak úgy zárnak magukba, hogy csak éppen érintik a benned lévő, már ismerős bánat-fátylat.
Fellebbenti, de nem hagy védtelenül.
Bizonyságod mozdulatlan. Közel van.
Hogyne érezném közel magamat ahhoz, aki nem tudja (tudja, hogy nem tudja, meg nem is akarja tudni, mert nincs mit tudni) a határt fantázia és valóság közt. (Esterhazy P.)
A Szakaszvéget többször is elolvastam. Végig jártam a múzeumtermeket és ültem az üres széken, szemben a fényképről festett festményekkel. Vártam (láttam) az üzenetüket.
Különös, hogy puszta elfogadássá is válhat az élet. (…) még a semmit sem elfogadása is, azé, hogy elmenjek mielőtt megérkeznék, s hogy végezzek mindennel, ami még nem képes végezni velem.
Tér és idő, valóság és látszat.
És szavak – érdekes, soha nem látott sorrendben.
Most fél 4 van. Lassan, nagyon lassan, de majd hajnalodni fog.
A könyvet befejeztem.
A történeteit nem.

11 hozzászólás
>!
tgorsy
Julio Cortázar: Rítusok

Ki nem mondott, elfojtott titkok, vétkek, bűnök, félelmek. Borzongások. Balladai homályba rejtve, a szoba sötét sarkába letéve. Nem veszek róla tudomást. nem beszélünk róla. Nincs is.
Itt billeg a tudat és tudatalatti határán. Fel nem engedhető, akkor nem lehet élni. Le nem nyomható, úgy nem lehet élni.
Itt van valahol a látóterem peremén. nem nézek oda. Nincs is.
Te sem látod.
Hallgass!!

>!
kaporszakall
Julio Cortázar: Rítusok

Némelyik szürrealista novellája szinte tökéletes. Olyan simán siklik át álomból a valóságba és vissza, mint ahogy a jégtáncos vált piruett közben egyik zenéről a másikra. Ugyanakkor körbevesz minket a kafkaian nyomasztó atmoszféra, ami néha a külvilágból, máskor a szereplők személyiségéből fakad. Ha van humora a szerzőnek, ezt ebben a kötetben gondosan titkolja. A ’Rítusok’ két fő jellemzője (alliteráljunk egy kicsit) a rejtély és a rémület. A rejtély, amely magától értetődően jelentkezik, és ugyanilyen magától értetődően nem oldódik meg. Sehol egy Poirot, aki összehívna minket a nagy leleplezésre. Cortázar nagy leleplezése egészen más: azt mutatja meg, milyen váratlanul és könnyedén billenünk át egyik létállapotból a másikba. És itt lép be a rémület, mert ez a könnyedség rémületes.

A szerző egyszerre kozmopolita, és egyben buenos-aires-i lokálpatrióta, de így is, úgy is városi ember. Bonyolult ő maga, bonyolultak a hősei. Fárasztó olvasni a történeteit, de mégsem lehet őket letenni. Kellemetlenül remekek.

Annak idején (1977-ben) megvettem és elolvastam a ’Nagyítás’-t, ami azóta is a kedvencem. Szükséges, de nem elégséges kötet, vagyis mindaz, ami benne van, nagyon jó, viszont vannak más írások, amik szintén nagyon jók, de nincsenek benne. Így nincs más hátra, meg kell venni a ’Rítusok’-at is (ez itt könyvtári példány)… A ’Liliana sír’, a ’Szakaszvég’, ’A szívesség’ vagy a ’Passzátszelek’ ugyanis újraolvasós illetve családi olvasó-triggeres.

A fene egye meg, még egy kötettel több nyomja majd amúgy is túlterhelt polcaim!

2 hozzászólás
>!
Sheeana P
Julio Cortázar: Rítusok

Nagyszerűen egyensúlyoz a racionális és irracionális, a tudatos és tudatalatti között, könnyedén át-átsiklik egyik oldalról a másikra, de nem állapodik meg soha egyik oldalon sem.
Eléri, hogy kicsit kényelmetlenül érezzük magunkat, hiszen ki ne érzett volna valami hasonlót az álom és ébrenlét határán.

>!
Bence_Kis
Julio Cortázar: Rítusok

Remek novellák szerepelnek ebben a kötetben. Néhol fokozatosan pakolja a terhet az olvasóra, máshol fokozatosan enyhíti. Nagyon tudott írni Cortazar, fogok még tőle olvasni, nagyon érdemes rá.
Ki kell emelnem a fordításokat is, mert ritka jól sikerült mindegyik, pedig nem lehetett könnyű dolguk. Nagyon értően nyúltak a szövegekhez.

>!
tmoni
Julio Cortázar: Rítusok

Be kell vallanom, hogy nem szeretem a novellákat. Egész egyszerűen nem az án műfajom. Túl hamar vége van, és én nem tudok egyik pillanatról a másikra átállni egy új műre. Éppen ezért nagyon ritkán olvasok elbeszéléseket, ha mégis, akkor annak az írónak, kötetnek nagyon ott kell lennie. És Cortazar éppen ilyen. Még engem is rá tud venni, hogy elbeszéléseket olvassak. Sőt. Az argentín író regényei nem mozgatták meg különösebben a fantáziámat, nem hagytak mély nyomokat bennem, de amikor egyik nagyon kedves barátnőm rávett, hogy olvassam el a Nagyítás (ebből készült Antonioni kultfilmje) c. kötetet, egészen egyszerűen el voltam varázsolva tőle. Rögtön utánanéztem, hogy van-e más elbeszéléskötete magyarul, s rábukkantam Az összefüggő parkokra, s megismétlődött az élmény. Ezért amikor megláttam a Rítusokat, azonnal lecsaptam rá, s nem csalódtam benne. Azt kell mondjam, hogy szerintem Julio Cortazár a műfaj császára. Zseniális. Amit ír és ahogyan ír. Élvezet olvasni még gyors egymás utánban is, mert a kötet elbeszélései nem ütik, hanem inkább erősítik egymást (a szerző maga végezte a válogatást még a hetvenes években). Általában jellemző a novellákra a reális és abszurd/szürreális, a valóság és álom közötti észrevétlen átmenet. De ezek nem durva elrugaszkodások, hanem lehetfinom átmenetek, az ember nem is veszi észre, hogy mikor hagyta el a valóság talaját. És ami a legfontosabb, ezek az abszurd/szürreális elemek egyáltalán nem zavaróak, nyugodtan elhihetik nekem, aki 2 lábbal áll a földön, s a gondolkodásom egészen földhözragadtnak minősül (pontosítva: az absztrakt, a szüreális, az abszurd és a nonszensz egészen távol áll tőlem).
A dél-amerikai íróóriások közül Cortazár a legkevésbé ismert, pedig ő a legeurópaibb, a legolvasmányosabb, s a legkönnyebben emészthető. Persze ezzel nem akarom leszólni se Marquezt, se Vargas Llosát, se a többieket. …

>!
sassenach
Julio Cortázar: Rítusok

5 csillagot adok rá, mert igazán jól megírt történetek. DE be kell vallanom, hogy nem olvastam el mindet. Nem voltam most ilyen hangulatban. Túl sok szomorúság, túl sok halál. Ez most valahogy nem hiányzik nekem… Egyszer majd- ha jobb hangulatban leszek- elolvasom, ami kimaradt.


Népszerű idézetek

>!
tgorsy

Az emberek nem rosszak, és sokszor csak azért figyelmetlenek, mert nincsenek egészen ott abban, amit csinálnak;

247.

>!
danaida P

Különös, hogy puszta elfogadássá is válhat az élet, (…) még a semmit sem elfogadás elfogadásává is, azé, hogy elmenjek, mielőtt megérkeznék, s hogy végezzek mindennel, ami még nem képes végezni velem.

51. oldal

>!
ppeva P

A büfében Epifanía doktorral meg a családjával találkoztam, néhány percig elbeszélgettünk. A lányok kipirultak és izgatottak voltak, kotkodácsoló jércék módjára vettek körül (különböző szárnyasokra emlékeztetnek), és közölték velem, hogy Mendelssohn állati frankó volt, hogy olyan a zenéje, mintha csupa muszlinból meg bársonyból lenne, és hogy isteni romantikája van. Az ember egy életen át elhallgatná a nocturne-t, a scherzót pedig mintha tündérkezek játszották volna. Bebának inkább Strauss tetszett, mert erős volt, igazi német Don Juan azokkal a kürtökkel és harsonákkal, csupa libabőr lett tőle – nem tehetek róla, de én ezt a kifejezést döbbenetesen találónak éreztem akkor. Epifanía doktor elnéző mosollyal hallgatott bennünket.
– Ó, ti fiatalok! Látszik, hogy sosem hallottátok Rislert, és Bülow-t se láttátok vezényelni. Azok voltak a nagy idők.
A lányok dühösen néztek rá. Rosarito kijelentette, hogy a zenekarokat ma sokkal jobban vezénylik, mint ötven évvel ezelőtt, Beba pedig egyenesen megtiltotta az apjának, hogy kétségbe vonja a Mester rendkívüli képességeit.
– Persze, persze – mondta Epifanía doktor. – Elismerem, hogy a Mester ma este zseniális. Micsoda tűz, micsoda elragadtatás! Jómagam évek óta nem tapsoltam ennyit.
És megmutatta a kezét: olyan volt, mintha egy céklát lapított volna szét vele.

194. oldal, A bakkhánsnők

>!
ppeva P

Meglepődve bámultam őket, mivel semmi okot sem láttam ekkora lelkesedésre; kétségtelen, hogy nem megyek minden este hangversenyre, mint ők, és néha előfordul, hogy összetévesztem Brahmsot Brucknerrel, és viszont, amit ők megbocsáthatatlan tudatlanságnak tartanának.

195. oldal, A bakkhánsnők

>!
ppeva P

Valójában nagyon szerettem a Mestert, aki jó zenét hozott a nagy központoktól távol eső, művészet nélküli városunkba, ahol tíz év alatt nem jutottunk túl a Traviatán és A guaraní* (így!) nyitányán. Egy elszánt impresszárió szerződtette hozzánk a Mestert, aki aztán megalapította ezt a zenekart, amely igazán elsőrendűnek mondható. Szép lassan hozzászoktatott bennünket Brahmshoz, Mahlerhez, az impresszionistákhoz, Strausshoz és Muszorgszkijhoz. A bérlettulajdonosok eleinte morogtak, s a Mesternek lazábbra kellett fognia a gyeplőt, akkoriban sok „operarészletet” iktatott a műsorba; aztán kezdték megtapsolni kemény és tiszta Beethoven-interpretációit, végül pedig már mindenért megéljenezték, a puszta megjelenéséért is, mint ahogy az iménti belépése is rendkívüli lelkesedést váltott ki. De az évad kezdetén az embereknek még friss a kezük, szívesen tapsolnak, meg aztán a Mestert mindenki szerette, aki egyszerűen, minden különösebb leereszkedés nélkül meghajolt; és azzal a bandavezér képével a zenészek felé fordult. A bal oldalamon Jonatánné ült, akit nem nagyon ismerek, s aki zenerajongó hírében áll; mosolyogva így szólt hozzám:
– Íme, íme, egy ember, aki elérte azt, ami csak keveseknek adatott meg. Nemcsak zenekart nevelt, hanem közönséget is. Hát nem csodálatos?
– De igen – feleltem szokásos engedékenységemmel. – Néha arra gondolok, hogy a nézőtér felé fordulva kellene vezényelnie, hiszen egy kicsit mi is a zenészei vagyunk. – Engem ne soroljon közéjük, kérem – mondtam. – Zenek téren sajnálatos zűrzavar uralkodik a fejemben. Ez a műsor például borzalmasnak tűnik nekem. De bizonyára tévedek. Jonatánné keményen végigmért, és elfordította a fejét, de azért még futotta a kedvességéből egy magyarázatra. – A műsoron csupa remekmű szerepel – mondta. – Mindegyiket a tisztelői kérték levélben. Nem tudja, hogy a Mester ma este az ezüstlakodalmát tartja a zenével?

*Carlo Gomez: Il guarany

193. oldal, A bakkhánsnők

>!
ppeva P

A műsorra pillantottam. Szentivánéji álom, Don Juan, A tenger és az V. szimfónia. Eszembe jutott a Mester, és nem állhattam meg nevetés nélkül. A vén róka ismét arcpirító esztétikai önkénnyel állította össze a hangverseny műsorát, azzal a biztos lélektani érzékkel, ami közös vonása a hangversenytermek régisseurjeinek, a zongoravirtuózoknak és a szabadfogású birkózómérkőzések rendezőinek. Csak a puszta unalom vitt rá, hogy beüljek egy olyan hangversenyre, ahol Richard Strauss után Debussy következik, s ahol minden emberi számítás és isteni parancsolat ellenére Beethoven a ráadás. De a Mester ismerte a hallgatóságát, hangversenyeit a Corona színház törzsközönségének állította össze, azoknak a nyugodt és kedélyes embereknek, akik az ismert rosszat többre becsülik a megismerendő jónál, s akik elvárják, hogy minden körülmények között tiszteletben tartsák az emésztésüket és a nyugalmukat. Mendelssohn zenéjére kényelembe helyezik magukat, azután jön a nemes és tökéletes Don Juan a fütyülhető dallamaival. Debussyt hallgatva művésznek érzik magukat, mert ezt a zenét nem érti ám meg akárki. És végül a főfogás, a beethoveni, nagy rezgőpasszázs, így kopog a sors az ajtón, a győzelem V betűje, a zseniális süket, s aztán nyomás haza, mert holnap zűrös egy nap lesz a hivatalban.

192-193. oldal, A bakkhánsnők

>!
ppeva P

Töprengésemből Guillermina zökkentett ki, hevesen megragadta a karomat (alig ismerjük egymást).
– És most Debussy következik – mormolta megindultan. – Ez a vízből vert csipke, La Mer.
– Csodálatos lesz hallani – mondtam, átvéve az ő stílusát.
– El tudja képzelni, hogy fogja vezényelni a Mester?
– Hibátlanul – jelentettem ki, és ránéztem, hogy lássam, hogyan értékeli a véleményemet. De nyilvánvaló volt, hogy Guillermina nagyobb lelkesedést várt, mert Cayóhoz fordult, aki gödény módra vedelte a frissítőt, s kettesben aztán boldogan találgatták, milyen is lesz Debussy második tétele és a harmadik tétel lenyűgöző ősereje.

195-196. oldal, A bakkhánsnők


Hasonló könyvek címkék alapján

Jorge Luis Borges: Körkörös romok
Jorge Luis Borges: Az első magyar költőhöz
Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű
Jorge Luis Borges: Bábeli könyvtár
Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella
Mario Vargas Llosa: Kölykök
Juan Rulfo: Lángoló síkság
Várady László (szerk.): Ördögszakadék
Gabriel García Márquez: A bölömbikák éjszakája
Jorge Luis Borges: A tükör és a maszk