A ​fényűzés napjai (Mária Antónia 2.) 80% 27 csillagozás

Nagyon unalmasan indult, az első harmadban tulajdonképpen csak a ruhák, frizurák, kártyapartik, barátok pénzkérései (és kapásai) volt a téma. Hát igen, volt miért gyűlölni (bár semmivel sem jobban, mint környezetét). A politika, az udvaron kívüli történések csak jelzésszerűen szerepeltek. (Elhiszem, hogy ő csak ennyit tudott róluk, de nyilván csak ennyi érdekelte.) És ez is meglehetősen lagymatagon megírva. A nyaklánc pertől már jobb a történet, de akkor már hiába. A fordítás sem színvonalasabb, mint a regény, van benne jó néhány bosszantó kifejezés, pl. szigorú tekintetet vág, moszlim fejfedő stb.

Lassan indult, tényleg a divat volt a fő motívum. Ám bele gondolva az akkori életbe, az is ilyen lehetett. Aztán az évek teltével a fiatal, szeles lányból asszonnyá érő királynő napjaival szembesülhetünk fűszerezve a politikai válság küzdelmes napjaival és a gyermekeit elveszítő anya fájdalmával. Egészen más szemszögből tárul elénk a forradalom kirobbanásához vezető út. Az intrikák, a hatalomféltés, az irıgység mind, mind fellelhető. Talán XVI. Lajos nem is volt olyan fukar, talán a felesége sem egy agyon cicomázott céda? Talán ebben is volt rágalom, nem is kevés.
Akit érdekel a kor, ne hagyja ki!

Bár nem olvastam a trilógia első részét, ennek ellenére bátran levettem a könyvtár polcáról a második részt és a kosaramban landolt. Nagyon kedvelem a történelmi regényeket és Mária Antónia története is azok közé tartozik, melyről szóló könyveket érdeklődve veszek mindig a kezembe. Megdöbbent szerencsétlen nőnek a sorsának az alakulása.
Úgy gondolom, hogy aki minimális történelmi ismeretekkel is rendelkezik ezzel a korral kapcsolatban, annak nem feltétlenül jelent problémát, ha ugyanúgy a második résszel kezdi az olvasást, mint én, hisz az előzményekről hallott már.
Ez a kötet történelmileg ott veszi kezdetét, hogy Antónia már a francia udvarban van, de a házasság még nem került elhálásra, így a királyné kap hideget-meleget, hogy még nincs örökös. Aztán jönnek a botrányok, a fényűzés, a gyerekek, Antónia észhez tér, de túl későn és a kötet vége felé sejteni lehet már, hogy bizony vészesen robog a bárd alá.
Tetszett Grey stílusa, véleményem szerint egész jól megelevenítette ezt a történelmi kort, élveztem az olvasását és ajánlom a figyelmetekbe. De azért egyszer az első kötet is ki fogom kölcsönözni.

Ezen a köteten erősen érződik, hogy Juliet Grey mindenáron – most nagyon divatos – trilógiát akart írni, annak ellenére is, hogy téma szerint bőven elfért volna két könyvben. Sőt… Nagyon sok ez a három kötet, jóval több az unalmas fejezet, mint az első részben; 50-100 oldalakon át csak kártyajáték, fodrászkodás, öltözködés és felújítás a téma. A végére csömöröm lett tőle, még szerencse, hogy a 2/3-ától újra belelendültünk a történelembe.

Szóval nagy reményekkel várom a harmadik részt, remélem feszültégekkel és drámával teli befejezés születik/született.

Kicsit sokáig halogattam a második részt valamiért, de végül úgy alakult, hogy ez talán még az elsőnél is jobban tetszett, különösen az eleje. Itt már egy szerethető Toinette képe alakult ki bennem minden gyarlóságával együtt. Érdekes a kapcsolata az édesanyjával, a férjével és az udvarral is és tetszett az is, ahogy a gyémántos csalás bemutatásra került. Viszont a Szent Római Birodalmas fordítási malőrt (többször is!) én sem tudom megbocsátani, egy ilyen igényesen megírt és korhű történet kapcsán hogy lehet ekkora bakit elkövetni? Ilyenkor mindig felmerül bennem, hogy egy ember nem volt a lektorálás során, a kiadás előtt, akinek ez feltűnt volna?

Nem lett volna rossz a regény, de számomra rengeteget rontott rajta, hogy szinte minden mondatban volt francia szó,kifejezés. Nem is beszélve a franciául írt párbeszédekre, LÁBJEGYZET nélkül. Igazából csak ez az egy problémám volt a könyvvel.

Jujj, ez a második rész beleférhetett volna az elsőbe is. Főleg az érdekes, izgalmasabb részekre gondolok. Helyenként untam. Azért előveszem a harmadik részt.

A történet folytatódik. Hatalmas fényűzésben él a királyi család, miközben a nép éhezik, nyomorog. Megkapó volt, hogy annak ellenére, hogy Mária Antónia milyen körülmények között élt gyermekként, és él a versailles-i kastélyban, alkalmanként mégis tanúbizonyságát adja, hogy törődik másokkal, főként azokkal, akiknek kevesebb jutott, mint neki. Rendkívül türelmes volt férjével szemben, ami mindenképpen elismerést érdemel. Nem lehetett könnyű élete. Beigazolódni látszik az ő esetében is a mondás: a pénz nem minden, és nem is boldogít… Sokkal árnyaltabb lett a róla alkotott képem, mint ahogyan azt történelmi tanulmányaim során bemutatták nekem. És ennek nagyon örülök.

Voltak benne unalmas részek, amolyan töltelék-jellegűek, amiket rövidebben is le lehetett volna írni de nyilván kellett az oldalszám.
Ami nagyon nem tetszett, hogy tele van francia kifejezésekkel és se lábjegyzetben, se a könyv végén nincs semmilyen fordítás. Azért szerintem minden könyvnél, ahol idegen nyelvű kifejezésekkel van teletűzdelve a szöveg, illene feltüntetni a fordításokat. De egyébként azt sem értem, hogy ha eleve franciául beszélnek folyamatosan, minek külön kiemelni egy-egy szót vagy mondatot, és franciául leírni? Ennek mi értelme van?
Ettől eltekintve ez a rész is jól visszaadta az akkori idők sajátosságait. Érdekes volt végigkísérni a forradalom kirobbanásához vezető utat úgy, hogy ezúttal a királyi család szemszögéből láttuk a dolgokat.

Nagyon jó könyv, a 4-es csillagot a fordítás miatt kapta. Történelmi szempontból is át kellett volna nézni a könyvet, mivel több pontatlanságot tartalmaz, pl. amikor Német – római Birodalmat a Holy Roman Empire tükörfordításaként Szent római birodalomnak fordítja…