Asha 14 csillagozás

Julie Scott: Asha

Asha ​Delhi legelőkelőbb negyedében nőtt fel Indiában, egy köztiszteletnek örvendő orvoscsalád harmadik lánygyermekeként. Apja elismert nőgyógyász, akinek nagy bánata, hogy nem sikerült fiú utódot nemzenie, s emiatt legkisebb lányát igyekezett másképp nevelni, mint a nővéreit. Talán ezért is adta neki az Asha nevet, ami azt jelenti: Remény.
A vadóc kislány azonban felnőtt, és apja már azon munkálkodott, hogy a kasztjuknak megfelelő férjet találjon számára. A lány nem tiltakozik az elrendezett házasság ellen, hiszen a kiszemelt jelölt az egyik gyermekkori barátja, akit mindig is szeretett.
Csakhogy akad egy nem is túl apró probléma: Asha imádja a filmeket, az éneklést, a táncot, s arról álmodozik, hogy egyszer filmsztár lesz. Vajon találhat olyan férjet, aki támogatja ebben? Vagy legalább eltűri e hóbortját?
Ráadásul, miközben az esküvőre készülődik, titokban mujra táncot tanul, s a szívét rabul ejti az oktatója, aki nem csupán hírhedt bollywoodi rosszfiú, de… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

>!
Magnusz, Debrecen, 2020
272 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155975455

Most olvassa 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Dita_Sterk_van_Ziel P>!
Julie Scott: Asha

Egy kihívás miatt kerestem egy indai címkés könyvet, és nagyon megtetszett a leírása és a borító is csalogató volt. Az elején nagyon tetszett , hogy a tánc nagy szerepet kapott benne és Asha a tilosba járva is próbálta valóra váltani az álmát. Izgalmas volt a részeg idegen.(bár valahol sejtettem, hogy ki is lehet ő, hiszem a sors kifürkészhetetlen, mégis egyértelmű volt ..Z J Malik ki is lesz valójában…)
A második találkozásukkor az idegennel, Asha és családja nekem sok volt és az a hiszti ,amit egy „híres” orvos és a család barátai levágtak …huu most is felidegesített.
Zayn karaktere is valamikor imádnivaló volt, máskor meg jól megcsaptam volna, hogy kapjon már észhez és egy 27 éves férfi már nem így viselkedik.. ( úgy emlékszem 27)
Viszont nagyon szerettem Asha és Zayn szerelmi szálat ,de valamiért úgy éreztem a táncról hiába volt szó, magába a történetbe mégis a háttérbe szorult a tánc és már nem azt kaptam meg amit az elején. Nagyrészt Asha családi háborúja volt előtérbe, hogy szétszakítsák a fiatalokat és belekényszerítsék egy olyan házasságba, amit ők jónak látnak. Idegesített , hogy Asha nem állt ki a családjával szemben Zayn mellett mikor Kaish volt sokszor a szemét és erőszakos.
A vége nekem túl gyorsan el lett szó szerint csapva :D
Szívesen olvastam volna az epilógusban ,hogy 5-10 év múlva hol tartanak az álmaik megvalósításában és esetleg családot alapítottak …naah és mindezt ,hogy is fogadta az álnok testvér Namita.
Egy kicsi betekintést kaptunk az indiai gazdagok világába és az indiai – pakisztáni konfliktus is érezhető volt…
Szóval nem volt rossz,de itt-ott nekem hiányoztak dolgok, ezt leszámítva azért megéri elolvasni ezt a romantikus történetet.

Bookaholic77 >!
Julie Scott: Asha

Nagyon aranyos volt! A kultúra, a hagyományok és a családi elvárások (megfelelés) története, egy csavarral, ami aztán mindent és mindenkit megváltoztat. Szeretni való főszereplőkkel. Asha nővérét nem igazán értettem, hogy miért tette és mondta, amiket mondott Zayn-ről, de itt is bebizonyosodott, a szerelem mindent legyőz.

Molu P>!
Julie Scott: Asha

Meglepően magával ragadott a könyv, pedig egy könnyű, romantikus olvasmány. Mégis, a főszereplők és a könyv stílusa (a táncot is úgy tudta átadni, hogy szinte láttam) azt érte el nálam, hogy az olvasások között is gondoltam a főszereplőkre. Olvasás közben pedig nem egyszer azon vettem észre magam, hogy felgyorsul a szívverésem az izgalomtól. Felért egy bollywoody kalandos, romantikus, táncos filmmel!

Túri_Alexandra>!
Julie Scott: Asha

A kultúra, a hagyományok és a családi elvárások (megfelelés) története, egy csavarral, ami aztán mindent és mindenkit megváltoztat. Szeretni való főszereplőkkel.Meglepően magával ragadott a könyv, pedig egy könnyű, romantikus olvasmány.

Kiss_Ildikó_3>!
Julie Scott: Asha

Nagyon tetszett, olvastatta magát. Eleinte féltem, hogy valami manapság divatos, szörnyen nyomasztó feminista társadalmi drámát kapok, tele szörnyűségekkel, de szerencsére nem így történt. Kaptunk némi bepillantást a kultúrába és a helyi szokásokba, ám a romantika és a főszereplők karaktere szépítés nélkül vitte pozitív irányba a cselekményt.

Porsolya>!
Julie Scott: Asha

Időnként kissé idétlen párbeszédek, meseszerű történet, a rosszfiú és a jó kislány találkozásáról, de mégis minden apróbb kis csetlés-botlás ellenére nekem nagyon tetszett. Ez is egy olyan könyv, amiről nem is hallottam korábban, egy könyves akció keretében tűnt fel és kedvet kaptam hozzá. Aki szereti a meseszerű romantikát annak tetszeni fog. Szerintem sokkal jobb volt, mint egynémely manapság igen felkapott történet.


Népszerű idézetek

Bookaholic77 >!

Zayn és a tánc, ami először eszébe jutott, és magában elmondott egy néma fohászt az istenekhez. Ha valóban boldogságot szánnak neki, akkor remélhetőleg az üzenete eljut hozzájuk.

Bookaholic77 >!

Sokszor azt hisszük, szerelmesek vagyunk, aztán kiderül, hogy csupán vonzódunk ahhoz a másikhoz… és bizony, a vonzalom elmúlik. De ha a vonzalom erős, akkor nem látjuk igazán a másikat, és ha akkor múlik el a „szerelem”, az akár tragikus is lehet.

Bookaholic77 >!

A szívem egyvalamit diktál, az eszem pedig valami egészen mást…


Hasonló könyvek címkék alapján

On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál
B. E. Belle: Vándorok
B. E. Belle: Visszatérők
B. E. Belle: Árvák
Gárdonyi Géza: Ida regénye
Krencz Nóra: Szilánk
Farkas Anett: A 33-as beteg
Gárdonyi Géza: Ida regénye / Szerelmi történetek
R. Kelényi Angelika: Mennyei bűnök
Megyeri Judit: Holttest az Ambróziában