Láthatatlan ​híd 139 csillagozás

Julie Orringer: Láthatatlan híd Julie Orringer: Láthatatlan híd

András ​építészhallgatóként éppoly hirtelen csöppen a ’30-as évek Párizsi bohéméletébe, amilyen önkéntelenül ragadja később magával a századközép világégése, hogy munkatáborról munkatáborra sodródva, küszködve kapaszkodjon az egyetlen szerelembe: élete legnagyobb ajándékába…

Klára még szinte gyermek, mikor az erősödő szélsőséges eszmék Magyarországáról – saját sorstragédiája után – Párizsba kénytelen menekülni, egyik pillanatról a másikra felnőtté válva, hogy ott megismerje Andrást, és életük egymáséba gubancolódjon…

Tamás és Ibolya a háború gyermekei; miközben szüleik a földi poklokkal csatáznak értük és egymásért, mindnyájuk túléléséért, ők olyan emlékekre tesznek szert, melyek generációk sorsában hagynak kitörölhetetlen nyomot, amit nem moshat el sem az óceánnyi távolság, sem a részvétlen idő…

Julie Orringer regénye, a Láthatatlan híd magával sodor és felkavar, kétségbe ejt és megvigasztal, elveszi és visszaadja az életbe és az emberségbe vetett hitünket.… (tovább)

Eredeti mű: Julie Orringer: The Invisible Bridge

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Libri, Budapest, 2014
608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633103944 · Fordította: Kepes János
>!
Libri, Budapest, 2011
656 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633100608 · Fordította: Kepes János

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

Nefelejcs utca


Kedvencelte 36

Most olvassa 12

Várólistára tette 108

Kívánságlistára tette 79

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
cseri P
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Háát. Lehetne ez egy viszonylag korrekt történelmi regény – bár ha ilyet szeretnétek olvasni, akkor inkább a Természetes fényt ajánlanám –, leszámítva olyan apróságokat, hogy valaki vagy hihetetlenül gonosz vagy gáncs nélküli lovag, a munkaszolgálatban is, és ettől az egész minden erőlködés ellenére valahogy hiteltelen lesz, na meg olyan aprócska tárgyi tévedéseket, mint pl. az ostrom előtt, a háború közepén a szereplők a munkaszolgálatban meghalt Radnóti verseit olvasgatják. De hát még meg se halt akkor.
Maga a családtörténeti rész meg egy zőccség. Igencsak elszabadult a fantáziája az írónőnek, hogy ilyeneket kitalál, gratulálok hozzá, csak azt nem értem, minek kell az ilyen hülyeségeket történelmi regénynek álcázni.
És mindehhez 700 oldal! Végig se akartam olvasni, de hát a kánikulában nem volt jobb dolgom. ;)

2 hozzászólás
>!
ppeva P
Julie Orringer: Láthatatlan híd

A regény közepe táján voltak még itt-ott fenntartásaim, hosszúnak és túl részletekbe menőnek éreztem. A könyv fele az első két évről szólt, és hiába volt olvasmányos, fordulatos, néha azt hittem, sose jutok a végére… (Nehezítették az olvasást a nagyon sűrű, apró betűs oldalak is.)
Aztán lassan felgyorsultak az események és a vége felé már sokkal kevesebb volt az aprólékosság. Mintha ott, amire szép és jó volt visszaemlékezni, nagyon sokat időztek volna az eseményeket elmesélők, ott pedig, amit legszívesebben elfelejtenének, de nem tudnak, és nem is szabad, próbálnának tárgyszerűbben, visszafogottan mesélni. Ezeken a történéseken azonban a tárgyszerűség sem „segít”, nem lehet őket olyan szenvtelenül elmesélni, hogy az ember ne könnyezve és szívfájdalommal olvassa. És azt hiszem, a legteljesebb átéléssel olvasva se tudjuk még közel sem elképzelni, milyen volt ott, akkor és úgy élni.

>!
bozs
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Hosszú és lassú könyv, de megbabonázott.
Túl sokra sikeredett András és Klára megismerkedése és a párizsi évek története, de amint utazni kellett a fiataloknak minden felgyorsult.
Kétszer olvastam olyan sokáig, hogy a karom már zsibbadt és a szemem is lecsukódott. Ekkor rálestem az órára: hajnali 1 körül járt az idő, de nem volt kedvem befejezni, érdekelt. A 610 és a 640 oldal között így néztem ki: ültem, szám kicsit nyitva, kezem a szám előtt, szemem hatalmas, kerek és lassan potyogni kezdtek belőle a könnyek. Álmodtam is a történettel,más könyvvel kapcsolatban ilyenre nem is emlékszem.
Végig azon gondolkodtam, hogy ennek az amerikai hölgynek miért pont a magyar zsidók világháborús szörnyűségeiről jutott eszébe írni. Reménykedtem, hogy valahol leírja, ezért nagy érdeklődéssel olvastam el a köszönetnyilvánítás is. Kiderült! A nagyszülei történetét mesélte el.
Persze hogy olvastam már máskor is a II. világháborúban történt iszonyatos dolgokról, mégis mindig megráz, elképeszt és undorral fog el bizonyos személyek iránt.
Nagyon tetszik a könyv elejébe írt bejegyzés: „A regény egyes szereplői, helyszínei és eseményei a képzelet szüleményei, még ha az ábrázolt kor visszavonhatatlanul valóságos is
Jaj és ami még fontos (nekem)! Amikor kb. a könyv felénél tartok már sejtem, hogy mi lesz a következő „áldozatom”. Most nem tudtam. Amikor pedig befejezem, tuti biztos vagyok benne. Most NEM!!! Ültem, nézegettem a borítón a lebombázott Lánc hidat és örültem, hogy nem akkor éltem, hogy a családom felmenőit nem ott érte a vég és reménykedem, hogy a gyerekeimnek nem kell majd átélni ezekből semmit.

9 hozzászólás
>!
Anó P
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Riadozok a holokausztos könyvekből, a romantikus (de nem csöpögős) regényeket és a történelmi keretbe ágyazott családregényeket szeretem – ez a könyv nagyon tetszett. Teljesen belevesztem a család(ok) életébe, szinte együtt lélegeztem a szereplőkkel. András volt a kedvencem, ő áll a regény középpontjában, az ő sorsán keresztül ismerjük meg a családjáét. Lehetetlen nem szeretni Klárát, András szerelmét, akivel mély és igaz érzelmek fűzik össze és Tibort, akinek emberi nagysága és testvéri hűsége hihetetlen és példaértékű.
Ahogy elborul kettejük (s még annyi ember) feje fölött az ég, ahogy a történelem beleszól az életükbe és tönkreteszi azt, az iszonyú. Nem tervezhetnek többé, vagy ha igen, hát kiszámíthatatlan, mit „álmodik” Hitler és a nagyhatalmak, ami mindent romba dönt. Mennyi borzalom! Mennyi irtózatos emberhalál! Eddig is tudtam, hogy a munkaszolgálat iszonytató volt, de így belelátni – csoda, hogy az életben maradottak talpra tudtak újra állni és normális életet élni…
Teljesen hitelesnek éreztem a regényt, nem volt szentimentális vagy hatásvadász – egy-két apró fordításbeli hiba azért feltűnt – pl. amikor Klára testének „zegzugos tájairól” álmodozik András, az még rendben van, de egyszer a kisfia, Tamás testének is a zegzugos tájaira gondol, ami már furcsa- volt budapesti nagy B-vel (nem intézménynév részeként) – de ezek apróságok, amikről az írónő igazán nem tehet.
Ja, még valami: a legvége kissé meglepett, nem igazán illeszkedik a regény egészéhez szerintem. Vagy legalábbis én nem így fejeztem volna be.
De összességében mégis igazán és nagyon 5 pontra értékelem:)

>!
Kiss_Csillag_Mackólány P
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Megint beleestem a hatalmas várakozás még hatalmasabb csapdájába.
Lassúnak, döcögősnek éreztem majdnem a teljes egészében. Az elején ugyan még elviselhető volt, ahogy zajlott az utazás, a költözés, bár túl részletesnek éreztem. Mint amikor egy kamasz próbálkozik a tollforgatással, és minden apró-cseprő dolgot leír, hátha jó lesz valamire, aztán a végén elfelejti kihúzni.
A táboros rész valóban borzalmas volt, de sajnos nem találtam benne semmi újdonságot a magam számára.
A vége? Hát, az tényleg fájdalmas, sírogatós, de inkább csak pityergetős.
Nem mondom, hogy rossz könyv, csak úgy érzem az író elveszett a részletekben, mindent le akart írni, de ez esetben (is) a kevesebb több lett volna.
Tudom, hogy az utóbbi években ez a divat, de ez akkor is borzasztóan hosszú lett.

>!
brigi11 P
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Egyetlen egy probléma van ezzel a könyvvel, sajnos túl van írva. A második rész feleslegesen hosszú. Persze beszélni kell a munkatáborokról, a zsidó üldözésről, de szerintem itt csak a felszín lett egy picit megkapargatva és nagyon el van nyújta. A történet első része viszont fantasztikus. A külföldre költözés minden nehézsége, a háború előszele, egy (kettő) mindent elsöprő szerelem, és ami nekem a legjobban tetszett benne az elszakíthatatlan, megsemmisithetetlen testvéri szeretet.

>!
ditke3
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Nagyon szerettem olvasni…
Sehogy sem értettem, hogy egy amerikai írónő, hogy képes ilyen valósághűen ábrázolni, leírni a háborús Európát, Magyarországot. Hitelesen közvetíteni a munkatáborokról, zsidó üldözésről, holokausztról! A könyv legvégén aztán kiderült.
Elsírtam magam…

>!
Youditta
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Egyszerűen imádtam! Letehetetlen könyv. Végig izgultam a könyvet, hogy melyik fiúval mi fog történni, olykor a szívem szakadt meg. De a könyv a borzalmakat leszámítva lenyűgözött.

>!
szeretemakönyveket
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Jó kis könyv ez. Pedig féltem tőle, hogy nem fog tetszeni. Nem volt eltúlozva a romantika szál sem. Izgalmas, letehetetlen, érdekes mű. Hát igen, hálát adhatunk az égnek, hogy nem kellett átélnünk mégcsak hasonló megaláztatásokat, fájdalmakat sem.
Nem egy komoly szépirodalmi mű, de mindenképp ajánlom elolvasásra.
A fél csillag levonás azért, mert a végét (kb. az utolsó 100-150 oldalt) túl sűrűnek, töménynek találtam, valahogy nem illett az előtte szépen, ámbár érdekfeszítően hömpölygő oldalakhoz.
Lehet hogy így még mondjuk 200 oldal pluszban, de érdemes lett volna azonos iramban végigmenni a történeten.

2 hozzászólás
>!
kriszet_Paulinusz P
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Csodálatos élmény volt ez a könyv nekem, féltem, hogy csalódnom kell. Repített, mint egy varázsszőnyeg, mert az írónő csodás. Úgy pergeti a lapokat, mondatokat, olyan természetesen tár elénk mindent, ahogy a folyók folynak. Biztos vagyok benne, hogy sokáig nem felejtem el a Lévi családot, és másokat sem. Féltem a történettől, kicsit joggal, sok helyen szorult el a szívem, és sok helyen sirattam. Mindenkinek meleg szívvel ajánlom ezt a 650 oldalas remekműt.


Népszerű idézetek

>!
Youditta

Bármelyik eset
Megeshetett volna.
Meg kellett esnie.
Korábban történt. Később.
Közelebb. Távolabb.
Megtörtént, csak nem veled.

Megúsztad, mert első voltál.
Megúsztad, mert utolsó voltál.
Mert egyedül. Mert a többivel.
Mert balra. Mert jobbra.
Mert esett. Mert ragyogott a nap.
Mert eldőlt az az árnyék.

Szerencsére volt ott egy erdő.
Szerencsére fák nem voltak.
Szerencsére a sín, a kampó, a gerenda, a fék, a keret, a fordulat, egy centi, egy
másodperc.
Szerencsére szalmaszál úszott a víz színén.

Hála, ámbár, annak ellenére, és mégis.
Mi lett volna, ha az egyik kéz vagy láb,
Egy lépés, egy hajszál?

Itt vagy hát? Egyenest abból a máig feszülő pillanatból?
Szorult a hálón a hurok? Ám te, a hurkon keresztül?
Nem győzök csodálkozni, nem tudok napirendre térni.
Ide hallgass:
Hogy ver bennem a szíved!

>!
vöri P

Az előadó, Auguste Perret két kézzel magasra emelte az érdekes követ és feltett egy kérdést. András tolmácsa szerint azt kérdezte, tudják-e vajon, hogy ez miféle építőanyag. Maga ott elöl? Igen, beton, helyes a válasz. Pontosabban vasbeton. Mire befejezik az öt évet ebben az iskolában, minden szükséges tudnivalót elsajátítanak a vasbetonról. Hogy miért? Mert ez a modern nagyvárosok jövője. Olyan épületek készülnek belőle, amelyeknek a magassága és szilárdsága minden korábbi mértéket felülmúl. Magassága, szilárdsága, és bizony, a szépsége is. Minket itt az École Spéciale-ban nem kápráztat el a szépség, hagyjuk ezt meg a másik iskola kiváltságos diákjainak! Az az iskola úrifiúk intézménye, oda azért járnak a diákok, hogy a tervezés művészetével foglalatoskodjanak, minket itt az École Speciale-ban az igazi építészet érdekel, vagyis olyan házak, amelyekben élni tudnak az emberek. Ha a terveik netán szépre sikerülnének, annál jobb, de úgy legyenek szépek, hogy közel álljanak a hétköznapi emberhez. Mi azért vagyunk itt, mert hiszünk benne, hogy az építészet demokratikus művészet, hisszük, hogy forma és funkció egyaránt lényeges, mert mi, az élcsapat, leráztuk az arisztokratikus tradíció béklyóját, és a saját fejünkkel kezdtünk gondolkodni. Aki Versailles-t akar építeni, az most álljon fel szépen, és sétáljon ki a kapun. Az a másik iskola innen mindössze három metrómegállónyira található.

45. oldal

>!
juju

Most végre felfogta, hosszú évek óta azt a gyakorlatot űzi, hogy belekapaszkodik a vakreménybe. Olyan természetessé vált számára, mint a levegővétel. Ez vitte Konyárról Budapestre, onnan Párizsba. Ez vezette a rue des Écoles didergő magányából a rue de Sévigné szűk forróságába, a Kárpátok fagyos rettegéséből az erzsébetvárosi Nefelejcs utcába.

524. oldal, 31. fejezet - Turka (Libri, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: Nefelejcs utca
>!
alaurent P

András szerette volna hinni, hogy van valaki, aki szörnyülködve és szánalommal figyeli, és módjában áll meg is változtatni a dolgokat. Hogy végső soron nem az emberek uralkodnak. Ám a szegycsontja közepén jéghideg bizonyossággal érezte, hogy nem így van. Igen, hitt Istenben, atyáinak istenében, hozzá imádkozott Konyáron, Debrecenben, Párizsban és a munkaszolgálatban, de az az Isten, az Egy, nem olyan Isten volt, aki csak úgy beavatkozik, amikor az embernek éppen szüksége van rá. Megtervezte a világegyetemet, tágra nyitotta kapuját az ember előtt, az pedig beköltözött, és élni kezdett benne. De Isten ugyanúgy nem léphetett be, és rendezhette át az ott élők életét, ahogy az építész sem alakíthatja át egy ház lakónak az életét. A világ most már az ő otthonuk. A maguk módján használják, saját cselekedeteik révén élnek vagy halnak.

475. oldal

>!
tshehip

Szülőhelyéhez közeledve mindig úgy érezte, hogy mélyebbre jut önmagába, egyre közelebb kerül valami lényei maghoz.

26. oldal

>!
Ferencz_Linda

Miközben ölében egy Petőfi-kötettel bóbiskolt, elhagyták Magyarország hegyek köze zárt udvarát, kiléptek a nagyvilágba. (…) Különös érzése támadt. Hirtelen azt sem tudta, kicsoda, valahogy lelépett élete térképéről. Éppen ellentétes érzés volt azzal, mint amikor Budapestről kelet felé utazik, Konyárra a szüleihez.

25-26. oldal, Libri, 2011

>!
kicsiHero

Ecsetéről csöpögött az umbrabarna festék, ahogy kilépett a vászon mögül.

>!
kicsiHero

Az Afrika elképzelhetetlen partjáig nyúló részegítően ultramarinkék Földközi-tenger.

>!
Wolly

Hogyne próbálná a saját szégyenletes bűnösségét bizonyítani az ember, hogyne áhítozna a felelősségre a katasztrófáért, ha az egyetlen alternatíva, és máskülönben porszemnek kell éreznie magát?

536. oldal, 5. rész:Tűz által; Utazás keletre (Libri, 2011)

>!
csilla0923

– Építész leszek – felelte András.
– Remek. Az egy praktikus művészet.

29. oldal

Kapcsolódó szócikkek: építész · építészet

Hasonló könyvek címkék alapján

Markus Zusak: A könyvtolvaj
Várdy-Huszár Ágnes: Mimi
Kertész Ákos: Még a kapanyél is elsülhet
Art Spiegelman: A teljes Maus
Dušan Šarotar: Biliárd a Dobray szállóban
Jerzy Kosinski: A festett madár
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált
Korom Imre: Az európai zsidóság helyzete XII. Piusz pápa korában
Bogdan Wojdowski: A holtaknak vetett kenyér