Láthatatlan ​híd 165 csillagozás

Julie Orringer: Láthatatlan híd Julie Orringer: Láthatatlan híd Julie Orringer: Láthatatlan híd

András ​építészhallgatóként éppoly hirtelen csöppen a ’30-as évek Párizsi bohéméletébe, amilyen önkéntelenül ragadja később magával a századközép világégése, hogy munkatáborról munkatáborra sodródva, küszködve kapaszkodjon az egyetlen szerelembe: élete legnagyobb ajándékába…

Klára még szinte gyermek, mikor az erősödő szélsőséges eszmék Magyarországáról – saját sorstragédiája után – Párizsba kénytelen menekülni, egyik pillanatról a másikra felnőtté válva, hogy ott megismerje Andrást, és életük egymáséba gubancolódjon…

Tamás és Ibolya a háború gyermekei; miközben szüleik a földi poklokkal csatáznak értük és egymásért, mindnyájuk túléléséért, ők olyan emlékekre tesznek szert, melyek generációk sorsában hagynak kitörölhetetlen nyomot, amit nem moshat el sem az óceánnyi távolság, sem a részvétlen idő…

Julie Orringer regénye, a Láthatatlan híd magával sodor és felkavar, kétségbe ejt és megvigasztal, elveszi és visszaadja az életbe és az emberségbe vetett hitünket.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Libri, Budapest, 2020
648 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634337324 · Fordította: Kepes János
>!
Libri, Budapest, 2020
648 oldal · ISBN: 9789634337737 · Fordította: Kepes János
>!
Libri, Budapest, 2014
608 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633103944 · Fordította: Kepes János

1 további kiadás


Enciklopédia 6

Helyszínek népszerűség szerint

Nefelejcs utca


Kedvencelte 43

Most olvassa 14

Várólistára tette 131

Kívánságlistára tette 85

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Julie Orringer: Láthatatlan híd

A regény közepe táján voltak még itt-ott fenntartásaim, hosszúnak és túl részletekbe menőnek éreztem. A könyv fele az első két évről szólt, és hiába volt olvasmányos, fordulatos, néha azt hittem, sose jutok a végére… (Nehezítették az olvasást a nagyon sűrű, apró betűs oldalak is.)
Aztán lassan felgyorsultak az események és a vége felé már sokkal kevesebb volt az aprólékosság. Mintha ott, amire szép és jó volt visszaemlékezni, nagyon sokat időztek volna az eseményeket elmesélők, ott pedig, amit legszívesebben elfelejtenének, de nem tudnak, és nem is szabad, próbálnának tárgyszerűbben, visszafogottan mesélni. Ezeken a történéseken azonban a tárgyszerűség sem „segít”, nem lehet őket olyan szenvtelenül elmesélni, hogy az ember ne könnyezve és szívfájdalommal olvassa. És azt hiszem, a legteljesebb átéléssel olvasva se tudjuk még közel sem elképzelni, milyen volt ott, akkor és úgy élni.

bozs>!
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Hosszú és lassú könyv, de megbabonázott.
Túl sokra sikeredett András és Klára megismerkedése és a párizsi évek története, de amint utazni kellett a fiataloknak minden felgyorsult.
Kétszer olvastam olyan sokáig, hogy a karom már zsibbadt és a szemem is lecsukódott. Ekkor rálestem az órára: hajnali 1 körül járt az idő, de nem volt kedvem befejezni, érdekelt. A 610 és a 640 oldal között így néztem ki: ültem, szám kicsit nyitva, kezem a szám előtt, szemem hatalmas, kerek és lassan potyogni kezdtek belőle a könnyek. Álmodtam is a történettel,más könyvvel kapcsolatban ilyenre nem is emlékszem.
Végig azon gondolkodtam, hogy ennek az amerikai hölgynek miért pont a magyar zsidók világháborús szörnyűségeiről jutott eszébe írni. Reménykedtem, hogy valahol leírja, ezért nagy érdeklődéssel olvastam el a köszönetnyilvánítás is. Kiderült! A nagyszülei történetét mesélte el.
Persze hogy olvastam már máskor is a II. világháborúban történt iszonyatos dolgokról, mégis mindig megráz, elképeszt és undorral fog el bizonyos személyek iránt.
Nagyon tetszik a könyv elejébe írt bejegyzés: „A regény egyes szereplői, helyszínei és eseményei a képzelet szüleményei, még ha az ábrázolt kor visszavonhatatlanul valóságos is
Jaj és ami még fontos (nekem)! Amikor kb. a könyv felénél tartok már sejtem, hogy mi lesz a következő „áldozatom”. Most nem tudtam. Amikor pedig befejezem, tuti biztos vagyok benne. Most NEM!!! Ültem, nézegettem a borítón a lebombázott Lánc hidat és örültem, hogy nem akkor éltem, hogy a családom felmenőit nem ott érte a vég és reménykedem, hogy a gyerekeimnek nem kell majd átélni ezekből semmit.

9 hozzászólás
Ildó>!
Julie Orringer: Láthatatlan híd

     Régóta halogatott olvasás volt ez. Elriasztott mindig kissé a mérete. De most elolvastam, és azt gondolom, kár volt tartani tőle. Nem mondom, hogy minden sora tökéletes, néhol azért indokolatlanul túlírt, de összességében egy olyan sokrétű történetet kaptam, aminek megbocsátható minden hibája.
     A balettoktató Klára és az építészhallgató András döcögős kapcsolatával indul a történet, melyből jókora szeletet kapunk. De olyan ingoványos talajon járnak, hogy nehéz nem attól tartani, mikor lesz vége a kapcsolatuknak. De aztán velük együtt én is rájöttem, hogy erősebb ez a kötődés, mint bárki hiszi. Viszont a politikai események zajlanak körülöttük, és hamarosan utol éri őket is a háború minden kegyetlenségével: a zsidók megkülönböztetése, antiszemita támadások ellenük, a munkaszolgálatok mindennapi küzdelmei a túlélés érdekében, bombázasok, éhezés, menekülés. A sok negatívum mellett azonban láthatjuk az igazi testvéri szeretet, féltést, összetartozást, az önzetlen baráti segítséget, összetartást.
     Többször összeszorult a szívem olvasás közben, azonban a legrosszabb a parancsnok viselkedése volt, mikor András rendkívüli eltávot kért spoiler.

Anó P>!
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Riadozok a holokausztos könyvekből, a romantikus (de nem csöpögős) regényeket és a történelmi keretbe ágyazott családregényeket szeretem – ez a könyv nagyon tetszett. Teljesen belevesztem a család(ok) életébe, szinte együtt lélegeztem a szereplőkkel. András volt a kedvencem, ő áll a regény középpontjában, az ő sorsán keresztül ismerjük meg a családjáét. Lehetetlen nem szeretni Klárát, András szerelmét, akivel mély és igaz érzelmek fűzik össze és Tibort, akinek emberi nagysága és testvéri hűsége hihetetlen és példaértékű.
Ahogy elborul kettejük (s még annyi ember) feje fölött az ég, ahogy a történelem beleszól az életükbe és tönkreteszi azt, az iszonyú. Nem tervezhetnek többé, vagy ha igen, hát kiszámíthatatlan, mit „álmodik” Hitler és a nagyhatalmak, ami mindent romba dönt. Mennyi borzalom! Mennyi irtózatos emberhalál! Eddig is tudtam, hogy a munkaszolgálat iszonytató volt, de így belelátni – csoda, hogy az életben maradottak talpra tudtak újra állni és normális életet élni…
Teljesen hitelesnek éreztem a regényt, nem volt szentimentális vagy hatásvadász – egy-két apró fordításbeli hiba azért feltűnt – pl. amikor Klára testének „zegzugos tájairól” álmodozik András, az még rendben van, de egyszer a kisfia, Tamás testének is a zegzugos tájaira gondol, ami már furcsa- volt budapesti nagy B-vel (nem intézménynév részeként) – de ezek apróságok, amikről az írónő igazán nem tehet.
Ja, még valami: a legvége kissé meglepett, nem igazán illeszkedik a regény egészéhez szerintem. Vagy legalábbis én nem így fejeztem volna be.
De összességében mégis igazán és nagyon 5 pontra értékelem:)

brigi11 P>!
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Egyetlen egy probléma van ezzel a könyvvel, sajnos túl van írva. A második rész feleslegesen hosszú. Persze beszélni kell a munkatáborokról, a zsidó üldözésről, de szerintem itt csak a felszín lett egy picit megkapargatva és nagyon el van nyújta. A történet első része viszont fantasztikus. A külföldre költözés minden nehézsége, a háború előszele, egy (kettő) mindent elsöprő szerelem, és ami nekem a legjobban tetszett benne az elszakíthatatlan, megsemmisithetetlen testvéri szeretet.

KBCsilla P>!
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Megint beleestem a hatalmas várakozás még hatalmasabb csapdájába.
Lassúnak, döcögősnek éreztem majdnem a teljes egészében. Az elején ugyan még elviselhető volt, ahogy zajlott az utazás, a költözés, bár túl részletesnek éreztem. Mint amikor egy kamasz próbálkozik a tollforgatással, és minden apró-cseprő dolgot leír, hátha jó lesz valamire, aztán a végén elfelejti kihúzni.
A táboros rész valóban borzalmas volt, de sajnos nem találtam benne semmi újdonságot a magam számára.
A vége? Hát, az tényleg fájdalmas, sírogatós, de inkább csak pityergetős.
Nem mondom, hogy rossz könyv, csak úgy érzem az író elveszett a részletekben, mindent le akart írni, de ez esetben (is) a kevesebb több lett volna.
Tudom, hogy az utóbbi években ez a divat, de ez akkor is borzasztóan hosszú lett.

ditke3>!
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Nagyon szerettem olvasni…
Sehogy sem értettem, hogy egy amerikai írónő, hogy képes ilyen valósághűen ábrázolni, leírni a háborús Európát, Magyarországot. Hitelesen közvetíteni a munkatáborokról, zsidó üldözésről, holokausztról! A könyv legvégén aztán kiderült.
Elsírtam magam…

Youditta>!
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Egyszerűen imádtam! Letehetetlen könyv. Végig izgultam a könyvet, hogy melyik fiúval mi fog történni, olykor a szívem szakadt meg. De a könyv a borzalmakat leszámítva lenyűgözött.

Dorie>!
Julie Orringer: Láthatatlan híd

Teljesen letaglózott. Már eleve kíváncsi voltam, miért is ír egy amerikai írónő a magyarok szemszögéből, de egyébként is érdekelt a téma.
A regény első része, ami Párizsban játszódik, teljesen más, mint a második. Elég lassan haladtam vele magamhoz képest, néha félretettem és gondolkodtam rajta. Az utolsó harmadát egyben, sírva gyűrtem le.
Nem kaphat kevesebbet öt csillagnál, annyira tetszett. Hiába lassú, hiába van kicsit „túlírva” néhány résznél, letehetetlen könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia.

2 hozzászólás
Salsita>!
Julie Orringer: Láthatatlan híd

A téma kifejezetten nehéz, de sikerült finoman, mégis érzékletesen megírni. A karakterek szerethetőek, van mélységük, látszik, hogy az író jól ismeri – és szereti – őket, mégsem elfogult. Az különösen tetszett, hogy nem próbált kioktató lenni, nem siránkozott, hanem felnőttként kezelte az olvasót, aki a csupasz tények ismeretében képes levonni a helyes következtetéseket.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Youditta>!

Bármelyik eset
Megeshetett volna.
Meg kellett esnie.
Korábban történt. Később.
Közelebb. Távolabb.
Megtörtént, csak nem veled.

Megúsztad, mert első voltál.
Megúsztad, mert utolsó voltál.
Mert egyedül. Mert a többivel.
Mert balra. Mert jobbra.
Mert esett. Mert ragyogott a nap.
Mert eldőlt az az árnyék.

Szerencsére volt ott egy erdő.
Szerencsére fák nem voltak.
Szerencsére a sín, a kampó, a gerenda, a fék, a keret, a fordulat, egy centi, egy
másodperc.
Szerencsére szalmaszál úszott a víz színén.

Hála, ámbár, annak ellenére, és mégis.
Mi lett volna, ha az egyik kéz vagy láb,
Egy lépés, egy hajszál?

Itt vagy hát? Egyenest abból a máig feszülő pillanatból?
Szorult a hálón a hurok? Ám te, a hurkon keresztül?
Nem győzök csodálkozni, nem tudok napirendre térni.
Ide hallgass:
Hogy ver bennem a szíved!

vöri P>!

Az előadó, Auguste Perret két kézzel magasra emelte az érdekes követ és feltett egy kérdést. András tolmácsa szerint azt kérdezte, tudják-e vajon, hogy ez miféle építőanyag. Maga ott elöl? Igen, beton, helyes a válasz. Pontosabban vasbeton. Mire befejezik az öt évet ebben az iskolában, minden szükséges tudnivalót elsajátítanak a vasbetonról. Hogy miért? Mert ez a modern nagyvárosok jövője. Olyan épületek készülnek belőle, amelyeknek a magassága és szilárdsága minden korábbi mértéket felülmúl. Magassága, szilárdsága, és bizony, a szépsége is. Minket itt az École Spéciale-ban nem kápráztat el a szépség, hagyjuk ezt meg a másik iskola kiváltságos diákjainak! Az az iskola úrifiúk intézménye, oda azért járnak a diákok, hogy a tervezés művészetével foglalatoskodjanak, minket itt az École Speciale-ban az igazi építészet érdekel, vagyis olyan házak, amelyekben élni tudnak az emberek. Ha a terveik netán szépre sikerülnének, annál jobb, de úgy legyenek szépek, hogy közel álljanak a hétköznapi emberhez. Mi azért vagyunk itt, mert hiszünk benne, hogy az építészet demokratikus művészet, hisszük, hogy forma és funkció egyaránt lényeges, mert mi, az élcsapat, leráztuk az arisztokratikus tradíció béklyóját, és a saját fejünkkel kezdtünk gondolkodni. Aki Versailles-t akar építeni, az most álljon fel szépen, és sétáljon ki a kapun. Az a másik iskola innen mindössze három metrómegállónyira található.

45. oldal

juju>!

Most végre felfogta, hosszú évek óta azt a gyakorlatot űzi, hogy belekapaszkodik a vakreménybe. Olyan természetessé vált számára, mint a levegővétel. Ez vitte Konyárról Budapestre, onnan Párizsba. Ez vezette a rue des Écoles didergő magányából a rue de Sévigné szűk forróságába, a Kárpátok fagyos rettegéséből az erzsébetvárosi Nefelejcs utcába.

524. oldal, 31. fejezet - Turka (Libri, 2011)

Kapcsolódó szócikkek: Nefelejcs utca
alaurent P>!

András szerette volna hinni, hogy van valaki, aki szörnyülködve és szánalommal figyeli, és módjában áll meg is változtatni a dolgokat. Hogy végső soron nem az emberek uralkodnak. Ám a szegycsontja közepén jéghideg bizonyossággal érezte, hogy nem így van. Igen, hitt Istenben, atyáinak istenében, hozzá imádkozott Konyáron, Debrecenben, Párizsban és a munkaszolgálatban, de az az Isten, az Egy, nem olyan Isten volt, aki csak úgy beavatkozik, amikor az embernek éppen szüksége van rá. Megtervezte a világegyetemet, tágra nyitotta kapuját az ember előtt, az pedig beköltözött, és élni kezdett benne. De Isten ugyanúgy nem léphetett be, és rendezhette át az ott élők életét, ahogy az építész sem alakíthatja át egy ház lakónak az életét. A világ most már az ő otthonuk. A maguk módján használják, saját cselekedeteik révén élnek vagy halnak.

475. oldal

ditke3>!

A sietség ellensége a pontosságnak

451. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pontosság
ditke3>!

Ne feledjék – mondta –, maguk Magyarországért harcolnak, Magyarországért, és senki másért. A németek a szövetségeseink, de nem parancsolnak nekünk. Az ő útjuk nem a mi utunk.A magyarok nem árja nép. A németek elmaradott népnek tekintenek bennünket. Barbár a vérünk, vadak az eszméink. Nem vagyunk hajlandók elfogadni a totális diktatúrát. Nem akarjuk deportálni a zsidókat meg a cigányokat. Ragaszkodunk a különleges nyelvünkhöz. A győzelemért harcolunk, és nem a hősi halálért.

553. oldal

ditke3>!

…soha ne higgyék, hogy Németországnak más célja lenne, mint a Birodalom fenntartása! A mi célunk viszont Magyarország fennmaradása…ezen pedig nemcsak a fennhatóságunk és területünk sértetlenségét értem, hanem a fiatal emberek életét is.

554. oldal

kicsiHero>!

Az Afrika elképzelhetetlen partjáig nyúló részegítően ultramarinkék Földközi-tenger.

alaurent P>!

Külön kirándulást tettek az Hôtel de Sens tizenötödik századi palotájához. Alaposan megszemlélték a csúcsos tornyokat, oroszlánfejes vízköpőket, a tető girbegurba vonalát és szabálytalan formájú, túlzsúfolt homlokzatát. András azt várta volna, hogy Perret szigorú kritikával illeti majd, miközben fejtegetést tart az egyszerűség erényéről. Az óra ezzel szemben arról szólt, hogy ebben az épületben milyen erő van, és a kivitelezése is mennyire igényes, ennek köszönhető, hogy máig fennmaradt. Perret végigsimította a főbejárat köveit és megmutatta a diákoknak, hogy micsoda műgonddal faragták ki a kőművesek a gótikus ívek ék alakú tartóköveit.

80. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Hotel de Sens
alaurent P>!

András reménytelennek tűnő órákon át vesződött a Gare d’Orsay pályaudvar egyre elavultabb makettjével. Bár még most is ide futottak be a Franciaország délnyugati részéből érkező vonatok, a mai szerelvényekhez már nem voltak elég hosszúak a peronjai. Legutóbb, amikor kiment méréseket végezni, megdöbbentette az elhanyagoltság, a rendetlenség. Magas ablakai közül némelyik be volt törve, boltívein penészfoltok sötétlettek. Nem esett jól kartonpapír maketten őrizni az emlékét. Halovány tisztelgés egy szétesőfélben levő műemlék előtt.

97. oldal

Kapcsolódó szócikkek: d'Orsay

Hasonló könyvek címkék alapján

Lucinda Riley: A meredély szélén
Kristin Hannah: Fülemüle
Luca Cognolato – Silvia Del Francia: A láthatatlan hős / Franco Perlasca visszaemlékezésével
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Fábián Janka: Emma évszázada
Martha Hall Kelly: Orgonalányok
Kékesi Dóra: A holnap érintése
F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye
Kondor Vilmos: Bűnös Budapest