Aki olvasta a Vastündérek (The iron fey) első részét, az biztosan emlékszik arra a kis Ethanre, akit elraboltak és akinek a nővére indul keresésére. Hát, ő felnőtt. Megmondom őszintén eléggé meglepett a dolog. Hogy én milyen Ethanre számítottam? Csendes, barátságos, kedves vagy valami hasonlóra. Mit kaptam? Messze nem ezt. Kaptam egy rosszfiút, aki szöges ellentéte a fentebb felsoroltaknak.
Sajnos a karakterek nem nőttek annyira a szívemhez, mint akik az előzőben szerepeltek. Lehet ez a fiúszemszögnek tudható be.
Maga a történet viszont ugyanúgy magával tudott ragadni mint előzőleg. Imádom ezt a gonosz, de mégis mesés világot.
Külön örültem, hogy a „régi” szereplők fel-felbukkantak. Sokkal többet is szerepelhettek volna. Tudom, megértem ez már nem kifejezetten róluk szól. Nekem mégis ők nőttek igazán a szívemhez és jó volt róluk olvasni újra. És nem mellesleg számomra ők dobták fel a történetet, sokkal egyhangúbb lett volna nélkülük.
Amit mondjuk nem értek, lehet mert csak én vagyok eléggé bamba, vagy mert este van, de.. (AKI NEM OLVASTA AZ IRON KNIGHT-OT ANNAK SPOILERES LEHET) Sohaországban másképp telik az idő, mint a valóságban. Ott tartunk, hogy Ethan 18 éves és Keirran is nagyjából ekörül mozog, kicsit kevesebb talán (nem derül ki pontosan). Ez így oké is lenne, DE elvileg Ash már ember, akkor hogy lehet hogy ő semmit nem változott tizen-x év alatt, míg a fia felnőtt?
Mindegy, Ashnek még elnézem ezt is.
Mindent összevetve nagyon tetszett és bár nem lettek hatalmas nagy kedvenceim a karakterek, de nagyon is tetszett a történet. Remélem holnap sikerül megszereznem a következő részt.