Tell ​Me Three Things 90% 29 csillagozás

Három dolog:
(1) Szemüveg nélkül kellett elolvasnom a sztorit, mert a férj rátérdelt a keretre.
(2) Ez a sztori bűbájos. Oké, hogy tiniket szerepeltet benne, de a történet sokkal nagyobb mélységeket jár körbe, mint azt először gondolnánk.
(3) Szeretnék beleköltözni ebbe a történetbe, de úgy igazán.

Ez egy gördülékeny, jó könyv, Prágába oda és vissza el is fogyott a vonaton meg a metrón.

Azt írja JB az utószóban, hogy nem „dead mom” könyvet akart írni, és jó is, hogy a történet két évvel később történik, nem akkor, mikor meghalt az anyukája. Elég szomorúságot ad át annak, aki el sem tudja (szerencsére) képzelni és eleget annak is, akinek visszahozza az emlékeket.

Különösen örülök annak, hogy a bullying is szóba került, meg az áldozathibáztatás. (https://moly.hu/idezetek/935818)

És hát akkor legyen tőlem is 3 dolog:
1, 8 voltam, mikor meghalt az anyukám. Ő sokkal kevesebbet látott belőlem, mint a papám, aki 12 éves koromig próbált a hasonlóan MIA apám mellett/helyett bármit tenni.
2, én is épp 24 éve vesztettem el anyukámat és az addigi pöpec gyerekkoromat, mint a szerző.
3, lassan annyi idős leszek, mint anyukám az emlékeimben.

Az év egyik kedvenc könyve. Minden elvarázsolt ebben a történetben. Elsőként az alapkoncepció fogott meg, valamiért szeretem azokat a történeteket, amiben sok az e-mailezés. Aztán, ahogy megismertem a karaktereket és mélyebbre merültem a sztoriban, egyre jobban magába szippantott. Végig sejtettem, ki lesz SN, de mégis megijedtem, mikor spoiler

@tataijucc hibája, hogy kedvet kaptam hozzá és elolvastam – nem mintha különösebben sajnálnám, mert ez tényleg nagyon aranyos. És az a jó, hogy emellett azért ez sokkal komolyabb, mint amit egy gimnáziumban játszódó ifjúsági regénytől vártam volna.
Kíváncsi lettem a szerző többi könyvére is, de az biztos, hogy ez többszörolvasós lesz.

Ez nagyon jó volt. Gondoltam nyugis kikapcsolódó olvasmány lesz, az is volt, de arra nem számítottam, hogy ennyire több rétegű lesz. Mert ott van benne a tinszerelem is, és a középiskolai hétköznapok, amire az ember készül, ha kézbe vesz egy ilyen könyvet. De arra, hogy ez egy gyászról is szóló könyv, nem voltam felkészülve. Aki valaha veszített már el egy számára fontos embert, annak megnyílik egy új dimenzió olvasás közben. Igazán élveztem!

“There’s nothing lonelier than a hand on glass. Maybe because it’s so rarely reciprocated.”

Hasonlóan érzek ez iránt a könyv iránt, mint John Green: Paper Towns regénye iránt. Egyáltalán nem egy eget rengető olvasmány ez a könyv – amit persze egy ifjúsági regénytől nem is vár el az ember, – viszont egy kicsikét olyan, mint egy hagyma: vannak bizonyos mélységei, rétegei, amik miatt érdemes elolvasni.

A történet két összetört, hasonló traumákat átélt ember egymásra találásáról szól, viszont az egészet egy nagyon klisés lepel fedi off. Az számomra a könyv legelejétől egyértelmű volt, hogy ki SN, éppen ezért rendkívül idegesített az, hogy Jessie teljesen értelmetlenül és szerintem indokolatlanul mindig a rossz helyen tapogatózott. Ezen azonban most szeretnék túlszárnyalni, mivel mégiscsak egy középiskolában játszódó ifjúsági regényről van szó, és inkább a mélységeit kiemelni.

Határozottan pozitívum volt a könyvben az, ahogyan a bullyingot kezelte az írónő, és hogy ezzel kapcsolatban megjelent az áldozathibáztatás is, illetve a hibáztató személy ezt elismerte és bocsánatot kért. Ezen felül érdekes volt látni, hogy a különböző szereplők hogyan bírnak el a rájuk boruló gyásszal, illetve a kapcsolataik átalakulásával. Jessie és Ethan gondolkodásmódja pedig határozottan tetszett, főleg az, amikor Ethan arról beszélt, hogy mennyire zavaró az, amikor az emberek nem beszélnek bizonyos dolgokról csak azért, mert kényelmetlen beszélni róla. off

three things: (1) i really loved that jessie and ethan bonded over books and poetry (especially the waste land), (2) i really loved theo towards the end spoiler, and (3) i miss ethan

Negyedszeri olvasásom, ami ritkaságszámba megy nálam (már egy másodszori is eléggé), ellenben az első eredeti nyelvű. Minden hibája ellenére valamiért safe place nekem ez a regény, pedig most már azt is tudom, hogy még csak nem is a legjobb regénye Julie Buxbaumnak. Még mindig várom, hogy a Netflix felfedezi magának, tökéletesen beleillik a romantikus tini profiljukba.

A vizsgaidőszak alatt és óta nem olvastam.
Egyszerűen nem ment. Minden más kavargott a fejemben, nem tudtam a betűkre, sorokra koncentrálni.
Aztán eljött a pillanat, hogy nem bírtam tovább ezt a molyos semmittevést. Megkaptam egy könyvet, ami nagyon érdekel, de közben olyan sok adatot tartalmaz, hogy kellett egy kis pihi.
És megtaláltam ezt a kis regényt.
Szívbe markoló volt, mégis frissítő. Görcsben állt a gyomrom majdnem az elejétől a végéig és alig bírtam ki, hogy ne kattintgassak a végére, hogy megtudjam a végkifejletet.
Imádtam ♥
Hálás vagyok, hogy ráleltem és elolvashattam.
Jól telt a nap, jól kezdődik a holnap általa.

Vizsgaidőszakban, kikapcsolódásként olvastam, nem voltak nagy elvárásaim. Könnyed, ifjúsági, romantikus – ezek voltak az elvárásai. Ehhez képest nagyon komoly sorok, gondolatok vannak a könyvben, amik sokszor szíven ütöttek, pláne, hogy sajnos tökéletesen tudom, miről ír a szerző.
A történet is tetszett, mondjuk én hamar kitaláltam a titkot, de ez nem vont le belőle semmit. Jó volt olvasni, ment is várólistára az írónő több könyve is.

(1) akarok egy saját Batmant. akarom őt nagyon. (2) szeretném megismerni Jessie-t. szerintem kedvelne. (3) az egyik kedvenc filmem a Szerelem Hálójában.

Több ilyen könyvet szeretnék.