A ​Tavene rejtély 36 csillagozás

Julianne Ward: A Tavene rejtély

Amikor Torremolinosban, egy ott folyó régészeti ásatáskor, több évszázados, hihetetlen leletre bukkannak, akkor a régészek ki máshoz fordulhatnának, mint az ebben a kis halászfaluban élő, sejtései szerint már csak hónapokat számláló biológus professzorhoz. És elkezdődik a hihetetlen kalandozás az időben, hogy megfejtsék azt az évszázados titkot, a Tavene rejtélyt, mely talán megmenti az emberiséget. Lebilincselő gondolatok, gördülékeny stílus teszik felejthetetlenné a regényt, minden olvasója számára.

>!
Illia, Budapest, 2006
220 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638714832

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

KBCsilla P>!
Julianne Ward: A Tavene rejtély

Való igaz, a megvételekor a borítója miatt döntöttem úgy, hogy velem jön.
A róla szóló kritikákat csak akkor olvastam el, amikor már az olvasása mellett döntöttem. Volt bennem egy kis dac is, hogy ha ennyire rosszak a vélemények róla, akkor mindenképpen el kell olvasnom.
Nem is bántam meg, én élveztem az olvasását.
Számomra valóban rejtély volt, és ahogy gabalyodtak a szálak, egyre inkább hajtott a kíváncsiság. Nem is csalódtam, a végére egész jó kis történet kerekedett ki belőle.
Ha lehetne, beszereznék én is néhány levélkét Tavene ágairól!

balagesh I>!
Julianne Ward: A Tavene rejtély

Könnyed kikapcsolódást ígérő könyvről van szó. És nem is kell csalódni benne. Igazi kalandos-nyomozgatós-rejtélyfejtős mű. Bár a stílus meglehetősen darabos, a mondatok sokszor ügyetlenek, a bekezdések logikája sem feltétlenül világos, mégis egészében színtiszta, egyszerűen követhető, jó alapötleten alapuló sztori bontakozik ki előttünk. Mivel bruttó 3 órás könyvről van szó, szívből ajánlom rendelőkbe, repterekre, vagy éppen a Fiat hátsó ülésére.

Rena213>!
Julianne Ward: A Tavene rejtély

Nem is annyira rossz ez a könyv.. Oké, nem egy alapos és több oldalról is átgondolt mű. A karakterek is csak úgy vannak, szinte minden sztori lóg a levegőben, de azért ha nem várunk tőle semmit, sőt kifejezetten csak úgy az olvasási holt pontunkon akarunk átlendülni és még gondolkodni sem akarunk, ez szerintem pont megfelelő. Olvasmányos és kedves kis történet a maga naivitásával együtt.
Nekem teljesen úgy érződött, mintha egy gyerek/kezdő írópalánta bontogatná a szárnyait és megpróbálja az összes klisét egy történetbe gyúrni, mert csak így tud jó eredményt elérni a történetírásos beadandóra. De amúgy igazából ajánlani is tudom olyanoknak, akik nem igazán könyvmolyok, vagy még csak most kezdenek el úgy „isten-igazából” regényeket olvasni, mivel könnyed és jól lehet vele haladni.

Annamarie P>!
Julianne Ward: A Tavene rejtély

Az alaptörténet jó, az ötlet tetszett, a kelta hangulatban jobban elmerültem volna, mégis az egész könyv számomra, hogy, mondjam, hogy ne legyen bántó, nevezzük silánynak. Mindenki egyéni fantáziájára bízom, hogy eldöntse, miként jelenhetett meg egy ilyen kisiskolás stílusú kiadvány. Azt sajnálom, hogy a történet ötlete nagyon jó – volt olyan rész, ahol kifejezetten izgalmas, -de összességében az egész eléggé összecsapott, kidolgozatlan, Ez az elszalasztott lehetőség bosszant leginkább. Valaki beleszerkeszthetett volna írás közben, terelgethette volna az írónőt. Azért filmen megnézném!

Anett_>!
Julianne Ward: A Tavene rejtély

Nekem kicsit középszerű volt. Se szédítő magasság, de mélység se volt. Az izgalmas részek sem voltak olyan nagyon feszítettek, gyorsan és hamar kiderült, hogy mi lesz a történet további menete.
Egyszer elolvastam, többet nem fogom. :)

Chloe_Cassie>!
Julianne Ward: A Tavene rejtély

Könnyed, rövid olvasmány, tele rejtélyekkel, ha egy pici kikapcsolódásra vágyik az ember.

Macskabéka_Nicole>!
Julianne Ward: A Tavene rejtély

Ez a könyv elgondolkodtatott, felvidított. Néha egy kicsit zavaró volt, hogy már minden ilyen simán megy :)

kzsuzsu>!
Julianne Ward: A Tavene rejtély

Könnyen olvasható, nem túl bonyolult, nyomozós könyv. A alaptörténet ötlete jó, érdekes kérdést feszeget, de a kivitelezés lehetett volna pörgősebb, izgalmasabb. Egyes részeket jobban is kidolgozhatott volna az írónő.


Népszerű idézetek

Andii123>!

Miféle veszélyt rejt ez a növény?
Hiszen számtalan embert már meggyógyított. Csak jó és pozitív hatása van. Az a gond, hogy lehetséges-e, hogy valamilyen gondolatátvitellel gyógyít? Ha így van, ez egy csodálatos új út, amely a tudomány számára ma még ismeretlen! Vagy más oka van?
Igen, lehet. Sőt biztos. Adam előtt kezdett körvonalazódni mi lehet az a nagy veszély. Nyilvánvaló, hogy egyéb érdekek. Ha mindenki meggyógyul, megváltozik a világ. Nem lesz szükség orvosokra, gyógyszergyárakra, egészséges táplálkozást hirdető, semmire sem való termékekre. És persze nem lennénk képesek eltartani annyi egészséges embert! Összeomlana a szociális ellátás, mert miből fizetnénk a nyugdíjakat? Az afrikai földrészen élők munka és jövedelem nélkül mit tehetnének? Mivé lenne az evolúció? Hova tűnne a természetes kiválasztódás? Azért, mert még nem készültünk fel rá, úgy teszünk, mintha nem is létezne?
Vagy csak bizonyos kiválasztottak részesülhetnek majd ebből a csodás gyógyulásból, amelyet a növény nyújt?

157. oldal

Molu P>!

A kis Patty Mac Marchate nem mutatta, mennyire fáradt, pedig már hajnalodott. Az erdő csendjét az utóbbi órában már nem verte fel az a csontig hatoló, vérfagyasztó ordítás, amely két napon keresztül megállás nélkül hallatszott. Most az éjszakai állatok és a suhogó szél hangja keveredett a sebesültek nyöszörgésével.

(első mondat)

Bla IP>!

Egy kisebb cég, ha nem tudott nagy hírverést csapni a terméke körül, bár lehet, hogy jobb volt… (másokénál) alulmaradt. Marketingről és pénzről szól…(a verseny)

39. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Carlos Ruiz Zafón: Marina
R. Kelényi Angelika: Barcelona, Barcelona
A. M. Aranth: A Liliom Kora
Vancsó Éva (szerk.): Ajtók és átjárók
Dávid Ádám: Millennium Expressz – A fogoly
Frei Tamás: A bankár
Egri Zsanna – Hauser Tamás – Kocsis Nagy Noémi – Violet C. Landers – Saláth Barbara – Szamilák Tünde – Tiszlavicz Mária: Egy őrült történet
Lana Millan: Egy angyal az élet küszöbén
Paulo Coelho: Brida
Belinda Alexandra: Flamenco Párizsban