A ​tányérra kívánkozó malac 85% 25 csillagozás

Ez az a könyv, amit nem lenne (lett volna…) szabad így elolvasni. Mintha egy nagy doboz bonbont magam elé húznék, és egyiket a másik után bekapnám-rágnám-nyelném… Annyiban jobb a helyzet, hogy nincs se csömöröm, se lelkiismeretfurdalásom. :)
Szóval megér még egy lassú, ide-oda lapozgatós olvasást. Mert jó. Gondolatébresztő. Olyan „ahás” meg „jéeztnemgondoltamvolnás”. Pedig igazán nem gondoltam, hogy valami nagy filozófus alkat vagyok, mégis nagyon élveztem.

Szerencsére mindig akad a családban valaki, aki meglep valami olyan könyvvel valamelyik nevezetes ajándékozási alkalomra, amely nem biztos, hogy a látószögembe kerülne.
Így jártam ezzel a „malaccal” is.
A „gondolatkísérletek” rávilágítanak nem csak a napjainkban fellelhető erkölcsi, morális problémákra, de rámutatnak arra is, semmi sincs, ami tisztán fehér, vagy fekete. Azaz, mindennek lehet egy másik aspektusa, amire az ember nem is gondolna.
Azt gondolom, ha az ember elmereng azokon a dilemmákon, melyeket a kötet elénk tár, rájöhet, ha nem tud a pro és kontra vélemények közül választani, abba bele lehet(ne) őrülni. És akkor nem marad más, mint Hofi a diliházban kötéllel a nyakában, amikor azt mondja: – Injekciót kérek!
Úgy gondolom, a sarkos, határozott vélemény fontos. Sajátos, egyéni, ezért minden ember egy-egy individuum. Beleszületünk egy családba, amit nem magunk választunk és, mivel hiszem, minden emberben ott van a jó és a rossz is, neveltetésünk, környezetünk, iskoláink és a miliő, amiben élünk, határozzák meg, hogy „mi jön ki belőlünk”, mivé, kivé válunk.
A demokrácia egy bizonyos olvasatban butaság. Csak az azonos körülményekben lévő emberek élhetnek demokráciában egymással. Egy ózdi kohász demokráciában élhet egy másik ózdi kohásszal, de egy somogyi kubikos sosem élhet demokráciában egy budapesti ügyvéddel. (Eme megközelítéssel egy másik kontextusban egy lexikonban találkoztam a demokrácia szó meghatározása alatt.)
A nagy gondolatkísérletek liberalizmusában veszünk bele a világba, mert ha nem tudjuk eldönteni, hogy egy helyzetet, vagy „problémát” milyen szemszögből kell vizsgálnunk elveszünk a részletekben és a (lét)bizonytalanság perifériájára sodródunk.
Persze, az önálló vélemény kialakulása idő.
Számomra nem dilemma a hit, az erkölcs, a hazugság, vagy a morál kérdése.
Az is biztos, hogy a matematika, a logika, vagy a filozófia eszközeivel minden témában erdőbe vihető az ember egy bizonyos szinten, de hogy egy szint alatt, vagy felett, már az is megérdemelne egy gondolatkísérletet.
Ez a „malac” a gondolkodó ember malaca. Azé, aki jó, ha határozott véleménnyel rendelkezik a világ dolgairól és nem hagyja, hogy bevigyék az erdőbe.
A malac egyébként azért van a tányéron, mert oda tették. Tálalták.
Szeretem a malacot.
Jó étvágyat!

Ismét egy könyv, amire a Moly nélkül nem akadtam volna rá soha. Még ifjonc molyos koromban volt @cseri-nek ez a karca: https://moly.hu/karcok/75368, és onnantól nem ment ki a fejemből. (Mondjuk ez a Michael Sowa nagyon tud rajzolni.) Jelentem: még 5 évig voltak belőle példányok a Könyvudvarban, ugyanúgy egy ezresért, és úgy néz ki, ezeket nagyjából mi vettük meg. Halleluja! Nem bántam meg, ahogy szokás mondani: ennyi pénzért a bolondnak is megéri, hát még az okosnak. Pláne, ha filozófiai könyvről van szó. Naugye.

Egy hónapja volt róla viszont egy fanyalgó értékelés, még jó, hogy addigra már elolvastam, lehet, kedvemet szegte volna, pedig végeredményben tetszett. Jó kis agytorna volt ilyen és hasonló nyalánk témákban: van isten vagy nincs isten? mi az intelligencia? mi számít erkölcsösnek? ki az az „én” és meghal-e? stb. A legtöbb dologra nincs válasz, csak a problémafelvetés, de néha azért érezzük, merre hajlik az író. Ha valakit érdekel a filozófia, de olyan lájtosan áll hozzá, vagyis nem akarja magát száraz (és sokszor értelmetlen) betűtengeren átrágni, annak tökéletes.

Nem vagyok szakértő kritikusa a témának (néha még értő sem, sajnos), így lövésem sincs, milyen színvonalon tárgyalja a bemutatott kérdéseket, de kifejezetten élveztem.
Most már biztos, hogy az etika engem nagyon érdekel, a nyelvfilozófia nagyon nem. Az jó kérdés, hogy mit is tudhatok én a valóságnak nevezett feltételezéseimről, meg egyáltalán ki is az az én, meg honnan gondolom, hogy ez nem a Mátrix. Az viszont nem érdekel, mi a gond az elme és az agy kapcsolatával. És mindig beletörik a nyelvem, de utilitarista vagyok, bár nem minden fenntartás nélkül.
Van benne Kant meg Platón meg Pascal meg még sokan mások, ez ugye alap. Van benne Woody Allen meg Alan Turing, ez már érdekesebb. Sőt mi több, van benne Douglas Adams (telepszichopatikus turbómixer) meg Philip K. Dick (Emlékmás, Különvélemény), hát hol tart már a tudomány?! A Philip Pullman utaláson végleg egészen meghatódtam, bár az nem kicsit volt spoileres.
Viszont, rendkívül csalódott voltam, hogy a Robotika 0. Törvényéről egy szó sem esett a könyvben, le is vontam fél csillagot.

A könyv szerkezete egyszerű. Az író elmesél egy kis rövid történetet, gondolatot, paradoxont. Ezután elemzi azt és újabb kérdéseket vet fel, gondolkodásra sarkall a az olvasót. És mindezt 100 alkalommal.
Mivel rövid fejezetek vannak, rá lehet függeni és előjöhet a „csak még egy fejezet” érzés.
Ajánlom mindenkinek akik szeretik a filozófiai témájú könyveket. A hosszával elégedett vagyok, ennyi oldal még nem önismétlő.

Malacunk van, hogy Barabás András lefordította nekünk Julian Baggini A tányérra kívánkozó malac c. gondolatkísérlet gyűjteményét, nemcsak mert mindig tiszteletre méltó, ha közérthető és népszerűsítő könyv jelenik meg a filozófiáról, hanem mert Baggini kísérletei rettentően szellemesek, izgalmasak és többnyire életközeliek is. Szerintem gimnáziumokban ezt a könyvet kellene megvitatni, nem pedig elvenni a fiatalok kedvét a bölcsesség szeretetétől a preszókratikus kozmológiákkal (amiket személy szerint imádok).

Baggini könyvében száz gondolatkísérletet hajt végre, vagyis az ismeretelmélet, az alkalmazott etika vagy az elmefilozófia alapkérdéseit úgy mutatja be, hogy egy frappáns kis történettel nyit (természetesen sarkított példával), majd ehhez fűz kommentárt, többnyire nyitva hagyva a példa által felvetett dilemmákat (ámbár szemfüles olvasó a huszadik kis szösszenet után pontosan tudja, mi Baggini érvelési módszere és véleménye). A filozófus-író gyakran vesz példát ismert és népszerű sci-fikből, mint amilyen a kiváló Mátrix, vagy a Különvélemény, különösen nagy örömet okozott, hogy Douglas Adamstől is átvett néhány ötletes dilemmát. Emellett természetesen megjelennek olyan klasszikus filozófusok is, mint Locke, Hume, Berkeley vagy Russell, de Baggini gondolataikat emészthető megfogalmazásban tálalja.

A könyvben vannak visszatérő témák, talán Baggini kedvencei, ilyen például a tudás és hit viszonyát taglaló ismeretelméleti kérdések, mely szerint ha minden ismeretünk érzékszerveinkből eredeztethető és ily módon nem tekinthető abszolútnak, akkor mégis mit jelent a valóság vagy meghúzható-e a határ valóság és virtualitás között. Vagy az én integritásának kérdése, a társadalmi igazságosságé, a gyilkosság és a meghalni hagyás orvosi etikai kérdései, esetleg háborús etikai dilemmák, mint például hogy megkínozhatunk-e egy embert annak érdekében, hogy elárulja a bomba helyét, ami több ember életét oltaná ki. Baggini foglalkozik művészetfilozófiai problémákkal (a mű tőlünk függetlenül értékes vagy csupán a befogadó intenciója számít?), nyelvfilozófiával (pl. nyelv és cselekvés viszonya, kicsusszanó jelentések), politikai filozófiával, bioetikával.

Egyvalamiben azonban gyenge a gyűjtemény, ez pedig – megbocsátható módon – a metafizika. A huszadik századi filozófia igyekezett akár logikai, akár etikai, akár evolucionista-tudományfilozófiai alapon leszámolni a metafizikával, csak épp a filozófia alapjai rendültek meg így, maradt a helyben topogás, illetve annak megállapítása, hogy be kell érnünk ezzel a helyben topogással, mert más biztonságosan nem is állapítható meg. Már ha a biztonság a legfőbb érték. Természetesen nem vethető egyetlen filozófus szemére sem, ha valamilyen megfontolásból (Baggini esetében ateista meggyőződésből) nem kíván ezzel az ingoványos területtel foglalkozni, ugyanakkor elvárható egy filozófustól, hogy tisztességesen járjon el ezeken a területeken is. Baggini ezt nem teszi. Az isten-problémát egészen érthetetlenül a kereszténység kritikájává teszi (amit olykor egészen cinikusan tesz meg, istent egyfajta archaizálva beszélő fafejnek ábrázolva). Egy ponton majdnem sikerül megközelítenie a semlegességet A láthatatlan kertész című darabban, de végül mégsem képes megállapítani, mi lehet két ember között a különbség, akik közül az egyik nem hiszi, hogy a kertet gondozza valaki (noha az rendezett) és aközött, aki szerint egy érzékelhetetlen lény gondozza. Szerinte ez utóbbi ember egyszerűen buta (sic!), pedig Baggini, szerinte megsemmisítő érve, éppenséggel nem nevezhető okosnak, ugyanis az érv, nem kapcsolódik a felvetett alapproblémához, ti. a világban jelenlévő gonoszságé. A láthatatlan kertész jóságáról vagy gonoszságáról ugyanis egyáltalán nem volt szó az alaptörténetben. Baggini úgy tűnik nem képes elgondolni olyan erőt, ami személytelen, szándéktalan vagy vágytalan (pl. nem vágyik szeretni), vagy filozófiai tanulmányaiból egyszerűen kimarad Spinoza. Mindez a metafizikai finnyásság persze ellentmondásos ott, ahol etikai ügyekben egy rejtélyes érzésre hivatkozik, ami a becsületes emberekben ott leledzik.

Olykor nem fejti ki pontosan az eredeti elméletet, így tesz pl. a Borzalom! c. gondolatkísérletben, ahol a nietzsche-i örök visszatérést eleve úgy elemzi (pszichologizálja), hogy magát a gondolatot sem fejti ki, pedig kifejezetten metafizikamentes. (Nietzsche ugyanis, Bagginihoz hasonlóan úgy gondolta, nincs isten vagyis az anyagi világ öröktől fogva fennáll és fog is; vagyis a két premissza: anyagi állandóság, időbeli végtelenség. Mi következik ebből? Ha az anyagi részecskék száma véges, akkor az összekapcsolódásaik száma is véges, ám ha az idő végtelen, akkor az összekapcsolódásoknak az az állapota, amit jelenlegi világunkként érzékelünk, már nagyon sokszor előállhatott.)

De ha eltekintünk ettől a vallásellenességtől, ami egy ateistától nem is furcsa, a könyv elsőrendű, élvezetes olvasmány, mindenkinek a kezébe nyomnám, hogy tanuljon kritikus gondolkodást és eloszlassam tévképzeteit a filozófiáról.

Régóta vágytam már erre a könyvre, és egy leértékelésnél meg is vettem. Sokáig volt az éjjeliszekrényemen, nem olyan, amit egy szuszra el lehet olvasni. Nagyon jól szórakoztam a lapozgatásnál, szeretem ezt a műfajt, és az író stílusa is olyan, mint egy jó tanáré. Bár volt, amit nem értettem, és ez nem a letehetetlen kategória, azért nagyon örülök, hogy megvettem és elolvastam.

A könyv azt adja, amit ígér: 100 gondolatkísérletet, amin aztán órákig el lehet vitatkozni az arra vevő ismerőseiddel. Sok ismerős probléma, paradoxon van benne (főleg, hogy például filmekből is át van emelve egy sor probléma), de ezeket is néha megcsavarja a szerző egy kicsit. Néha olyan, mintha egy Black Mirror epizód első öt percének leírását olvasná az ember, aztán gondolja tovább, hogy mit lehet még ebből kihozni. Az tény, hogy egy-egy „történetről” (vagy inkább problémáról) külön könyvek születtek, szóval, ha valakiben hiányérzet marad, az nem véletlen. Főleg, hogy ezekre a problémákra sokszor nincs jó megoldás, vagy ha van is, az a könyvben már biztos, hogy nincs benne. Itt pár oldalban van csak összefoglalva egy-egy gondolatkísérlet néhány aspektusa, tényleg az a cél, hogy az olvasó tovább gondolja a probléma morális, etikai, filozófia, vallási, tudományos, pszichológiai, társadalmi, vagy akármi vonatkozásait. Én ledaráltam az elejétől a végéig, de szerintem nem erre van a könyv kitalálva – olvass el egy gondolatkísérletet, agyalj rajta, aztán olvasd el a hozzá kapcsolódókat, azokon is agyalj, beszéld meg esetleg másokkal, hogy ők hogyan látják a dolgot, majd ha megemésztetted, akkor térj át a következőre. (Bár ha meg erre lenne kitalálva, akkor az összetartozó témákat lehet, hogy egy fejezetbe rakták volna, nem összevissza elszórva a százas listában.) Mindenesetre ajánlom a könyvet, pl. a kocsiban valaki feldob egy témát, és már el is röppen az x órás utazás egy jó vita mellett.

micsoda dilemmák…sokszor nem is lehetne jól dönteni..de olvasni róla élvezet volt..:)