Ma ​éjjel táncolnék (Csudajó trilógia 2.) 80% 249 csillagozás

"– Ó, az ég szerelmére! – kiáltott fel Dunford, hirtelen Alex és Emma felé fordulva. – Nézzétek őket! Még ti sem voltatok ennyire émelyítően szerelmesek…
– Egyszer majd te is megtalálod a nagy őt – vágott a szavába Bell mély, komoly hangon –, és akkor meglátod, visszakapod, megkeserítem az életedet.
– Ne aggódj, kedves Arabella. Álmaim asszonya olyan eszménykép, hogy a valóságban valószínűleg nem is létezik.
– Ugyan már! – mordult Belle. – Fogadni mernék, hogy egy éven belül meggyűrűznek, megbéklyóznak, és még tetszeni is fog neked. – Elégedett mosollyal dőlt hátra. Mellette John rázkódott a hangtalan nevetéstől.
Dunford a térdére könyökölve előrehajolt.
– Ezt fogadásnak veszem. Mennyit vagy hajlandó veszíteni?"

Jaj nekem, avval a nagy lendülettel, ahogy neki estem a könyvnek, annyira lepődtem meg, hogy ez egy csöppet elmaradt az előzőtől.
Bár itt is tetszettek a főszereplők és a humor sem volt annyira lankadt, mégis összességében nem éreztem azt a pezsgést, mint előtte és ez zavart is olvasás közben.

Talán az zavart leginkább, hogy az önsajnálattól szinte csöpögő John, észre se vette, hogy mi lenne a dolga és végig hősnőnk „udvarolt” neki. Furának találtam…

Mivel itt az utolsó kötet nagyon remélem, ennél többet nem fog veszíteni a „fényéből” és tetszeni fog.

Akinek nem esett le már az elején, hogy kitől jönnek a levelek, az biztosan próbált elvonatkoztatni a józan észtől.
Az első perctől kezdve kiszámítható volt, a fő cselekményt én magam is írhattam volna, a végén, ha összehasonlítottam volna, akkor szögegyenest ugyanez kerekedett volna belőle.

Blackwood nem egy férfias karakter a szememben. Nagyon becsülöm a felelősség vállalást, de ez inkább volt rinya, mint bármi más.

Belle pedig… Áhhh inkább nem is mondok semmit. Nem vártam mást egy olyan nőtől, aki azt sem veszi észre, hogy nem a saját kocsijába száll be… ☝

Ezen személyes problémáimtól eltekintve a könyv bár kiszámitható, de élvezhető volt. És volt benne egy csipetnyi Dunford ❤

Nem értem, miért vártam ezzel a sorozatbefejezéssel eddig, mert tök jó. Nem értem, miért van ilyen alacsonyan a százalékja, mert nem mondhatom azt, h tökéletes, de ennyire egyáltalán nem rossz.
Belle is szerethető, John is, tetszik, hogy az Alex-Emma vonal nincsen dobva, tetszett, hogy a zeneest bele lett írva, és hát természetesen várom h Dunford elvessze a fogadást. Nyilván el is fogja.

nekem tetszett :) épp nem haladtam a másik olvasott könyvvel ez viszont teljesen kikapcsolt :)
Nagyon tetszett, hogy a trilógia első részéből megismert karakterek itt is szerepet kaptak :)
Bosszantónak találtam John önsajnálatát és hogy nem tud és nem akar túljutni a múlton és nem tudja elfogadni a boldogságot. Belle-t nagyon szerettem, szenvedélyes,makacs, kitartó.
Tetszett a fordulat, a végkifejlet. Még mindig nagyon szeretem Julia Quinn regényeit :)

Valami hibádzott a könyvben, amit sajnos nem tudok teljesen megfogalmazni.
Volt egy kis bajom Bellel, Johnnal és az egész cselekménnyel.
Nem tudom, hogy mi. Tényleg nem.
Természetesen hozza a már megszokott Quinn fordulatokat és a romantikát, de valami hibádzik.
Nem túl izgalmas sajnos ez a sorozata, pedig kapunk egy kis bonyodalmat is.
A harmadik könyvre vagyok a legkíváncsibb.

Tetszett ez a rész is, de azért gyengébb volt mint az első.
Belle-el nem volt gondom, őt már az első részben megismertük, hogy milyen. Ami a szívén az a száján. John …. nem is tudom mit írhatnék róla, egyáltalán nem fogott meg, nekem olyan semmilyen volt. A krimi szál, hát már az első levél megérkezése után sejtettem, hogy mi lesz ebből, gyenge volt.
Remélem a 3. rész jobb lesz!

John nem lett kedvenc szereplőm, hiszen tulajdonképpen Belle „udvarolt” neki, annyira úszott az önsajnálatban.
Belle igazi könyvmoly, talpraesett kékharisnya.
Irígylem a megértő családját :)

Csudajó trilógia 2

Ez a rész is nagyon jó volt, igazi csemege, imádtam, ahogy minden JQ könyvet.
Remek humora volt amellett, hogy komoly érzelmeket boncolgatott.
Nyomasztó titkokkal, a háború borzalmaitól szenvedő volt katona és egy a felületes, hozományvadász hódolóktól megcsömörlött hölgy között kibontakozó szerelemről szólt a történet.
Igazán üdítő volt, amellett, hogy itt-ott meg is ríkatott, annyira megható volt.

Nagyon tetszett ez a történet is, de érezhetően gyengébb még, mint a később íródottak. De mivel eleve Quinn-ről van szó, akinél a kezdeti könyvek is bőven megütik a mércét, ez is nagyon szórakoztató és élvezhető volt.
spoiler
spoiler
Mindezektől függetlenül nagyon jó kis könyv volt, laza kikapcsolódásnak tökéletes.

Kicsit gyengébbnek éreztem az első résznél, pedig nagyon akartam szeretni: egy nem tökéletes – sánta – főhős és egy könyvmoly főhősnő! De sajnos a történet egy az egyben ugyanaz volt, mint a Csudajóban. Komolyan, teljesen megegyeztek az egyes cselekmény részek.
Lord Blackwood múltja és sötét titka kicsit túl volt dramatizálva, Belle pedig bemutatja a 19. századi instalove tökéletes kivitelezését. Bár eleinte nagyon tettszett a kettősük, a köztük kibontakozó viszonytól nem voltam elragadtatva: Blackwood többször kifejti, hogy meg akarja fojtani, büntetni, verni a lányt olyan súlyos vétségekért, mint rossz időben megjelenni a teaházban. Illetve spoiler után „buta libának” titulálja élete szerelmét. Elragadó…
Azt sem értettem teljesen, hogy spoiler.
A krimi szál gyengécske volt. A kávéházas meghívás egyesen abszurd, még ha angolokról is van szó. Az egy dolog, hogy rögtön ki lehetett találni, ki tört Blackwood életére, de sajnos sem izgalmak, sem fordulatok nem következtek ezen a szálon.
Amit szintén nem értettem, hogy az első könyv borítóján miért egy szőke lány van, mikor Emma vöröses-barna hajú, míg a második könyvön egy pont ilyen lány van, miközben Belle, a főszereplő, aranyszínű loknikkal rendelkezik. Pont fordítva kellett volna, nem?
Mindazonáltal aranyos, könnyed kis olvasmány volt. (Az unalmas szakkönyvek után pont ilyesmire volt szükségem.) Ez a limonádénak az a kategóriája, amit még el tudok viselni.
Dunford továbbra is viszi a prímet, remélem az ő történetet izgalmasabb lesz.