Idézetek 103
Tekintetük találkozott.
– Biztos vagy benne? – kérdezte halk, nagyon halk suttogással.
Daphne bólintott; arca furcsán érzelmektől mentes.
– Érdemes vagy rá.
Aztán lassan visszasétált a lovához.
Simon ottmaradt, és azon csodálkozott, hogy a mennyországba jutott… vagy a pokol legsötétebb bugyraiba.
– Anya, beszéltem a herceggel. Tudja, hogy ez nem díszvacsora lesz. És kifejezetten megemlítette, hogy egy kis változatosságra vágyik. Neki nincs családja, sosem tapasztalt semmi olyasmit, mint a Bridgerton családi vacsora.
– Isten segíts! – mondta Violet elsápadva.
– Anya, tudom, mire gondolsz – sietett nyugtatni Daphne. – Tudom, mire gondolsz és biztosíthatlak, nem kell aggódnod azért, hogy Gregory megint krumplipürével keni össze Francesca haját. Biztos vagyok benne, hogy kinőtt az ilyen gyerekes viselkedésből.
– De hiszen a múlt héten tette!
– Akkor – mondta Daphne sietve, pillanatnyi szünetet sem hagyva –, akkor biztos vagyok benne, hogy levonta a tanulságot.
– Anya azt mondta, igen vad hangulatban vagytok, és hagyjalak benneteket békén, de úgy gondoltam, meg kell bizonyosodnom, hogy nem öltétek meg egymást.
– Nem – felelte Anthony zord mosollyal. – Csak egy kis fojtogatás történt.
Daphne becsületére legyen mondva, szeme sem rebbent.
– Ki fojtogatott kit?
– Én fojtogattam őt – felelte a bátyja. – Aztán viszonozta a szívességet.
– Értem – mondta Daphne elgondolkodva. – Sajnálom, hogy lemaradtam erről a szórakozásról.
Simon e megjegyzés hallatán képtelen volt elfojtani nevetését.
Simon semmit nem szólt, csak nézte barátját, ahogy rendszerezte a hallottakat.
– Akkor sem tetszik, hogy körülötte szaglászol.
– Szent ég! Minek nézel te engem? Kutyának?
Anthony karba fonta a kezét.
– Ne feledd, egy társaságba tartoztunk, miután Oxfordban végeztünk. Pontosan tudom, miket csináltál!
– Ó, az isten szerelmére, Bridgerton, hiszen húszévesek voltunk! Abban a korban minden férfi idióta!
– Menjenek csak – mondta lányának és Simonnak, és kecsesen intett a terem felé. – Anthony is megy nemsokára.
Anthony azonnal utánuk akart menni, de Violet megfogta a csuklóját. Keményen.
– Mi az ördögöt csinálsz? – sziszegte.
– Megvédem a húgomat.
– A hercegtől? Nem lehet olyan ártalmas. Ami azt illeti, rád emlékeztet.
Anthony felmordult.
– Akkor Daphnét nagyon is védeni kell.
Violet megpaskolta fia karját.
– Ne legyél már ennyire aggodalmaskodó. Ha a herceg megpróbálja kivinni a teraszra, megengedem, közbeléphetsz, hogy megmentsd. De míg ez a valószínűtlen esemény be nem következik, kérlek, add meg a húgodnak a ragyogóság édes pillanatát!
Anthony komoran nézte Simon hátát.
– Holnap megölöm.
E sorok írója látta, hogy Miss Prudence Featherington elájult a Huxley-bálon, de lehetetlen megállapítani, vajon a függőlegességi érzéke ezen hirtelen elvesztését a hőség vagy Mr. Colin Bridgerton közelsége okozta, aki eléggé bevetette magát a társasági életbe, mióta visszatért a Kontinensről.
Vigyázat! Felnőtt tartalom.
– Elmondtam neked mindent, amit anyám nekem mondott. Ne legyél ideges, ne legyél buta, és csináld elégszer, hogy gyereked legyen.
Daphne álla leesett a csodálkozástól.
– Tessék?
Violet feszélyezetten felnevetett.
– Elfelejtettem volna mondani a gyerekről szóló részt?
– Anya!
– Hát jó. A házassági kötelesség… a házasság elhálása az… amitől a gyerek lesz.
Daphne a falnak dőlt.
– És te ezt nyolcszor csináltad? – suttogta.
– Nem!
Daphne zavartan pislogott. Anyja magyarázatai rendkívül határozatlanok voltak, és még mindig nem tudta, mi is pontosan a házastársi kötelesség, de valami nagyon nem passzolt.
– Ha nyolc gyereked van, nem nyolcszor kellett ezt tenned?
Violet igen hevesen kezdte legyezni magát.
– Igen. Nem! Daphne, ez nagyon személyes dolog.
– De hogyan lehetett nyolc gyereked, ha…
– Nyolcnál többször csináltam – nyögte ki végül Violet.
– Elég jól el tudok aludni bárhol, bármikor, amikor csak akarom. Utazásaim során megtanultam, mennyire hasznos.
– Ez adottság – dünnyögte. – Nagyon is hasznos és kellemes adottság. – Behunyta szemét, és közel három órán át alvást tettetett.
Daphne nézte. Csak tetteti az alvást. Hét testvére volt, ismert minden trükköt, minden színlelést, és pontosan tudta, hogy Simon nem alszik.
– Nem tudod… – mondta Anthony halk, de a dühtől szinte remegő hangon –, te nem tudod, hogy miket csinált.
– Biztos vagyok benne, hogy nem többet, mint amit te – jegyezte meg Violet fortélyosan.
– Pontosan erről van szó! – bődült Anthony – Szentséges ég! Pontosan tudom, mi jár most a fejében, és annak semmi köze se költészethez, se rózsákhoz!
Simon éppen arra gondolt, hogy rózsasziromágyra fekteti Daphnét.
– Hát, a rózsákhoz talán mégiscsak köze van – mormogta.
– Megölöm – jelentette be Anthony
