Idézetek 103

Fire_bird>!

Tekintetük találkozott.
– Biztos vagy benne? – kérdezte halk, nagyon halk suttogással.
Daphne bólintott; arca furcsán érzelmektől mentes.
– Érdemes vagy rá.
Aztán lassan visszasétált a lovához.
Simon ottmaradt, és azon csodálkozott, hogy a mennyországba jutott… vagy a pokol legsötétebb bugyraiba.

Fire_bird>!

– Anya, beszéltem a herceggel. Tudja, hogy ez nem díszvacsora lesz. És kifejezetten megemlítette, hogy egy kis változatosságra vágyik. Neki nincs családja, sosem tapasztalt semmi olyasmit, mint a Bridgerton családi vacsora.
– Isten segíts! – mondta Violet elsápadva.
– Anya, tudom, mire gondolsz – sietett nyugtatni Daphne. – Tudom, mire gondolsz és biztosíthatlak, nem kell aggódnod azért, hogy Gregory megint krumplipürével keni össze Francesca haját. Biztos vagyok benne, hogy kinőtt az ilyen gyerekes viselkedésből.
– De hiszen a múlt héten tette!
– Akkor – mondta Daphne sietve, pillanatnyi szünetet sem hagyva –, akkor biztos vagyok benne, hogy levonta a tanulságot.

Fire_bird>!

– Anya azt mondta, igen vad hangulatban vagytok, és hagyjalak benneteket békén, de úgy gondoltam, meg kell bizonyosodnom, hogy nem öltétek meg egymást.
– Nem – felelte Anthony zord mosollyal. – Csak egy kis fojtogatás történt.
Daphne becsületére legyen mondva, szeme sem rebbent.
– Ki fojtogatott kit?
– Én fojtogattam őt – felelte a bátyja. – Aztán viszonozta a szívességet.
– Értem – mondta Daphne elgondolkodva. – Sajnálom, hogy lemaradtam erről a szórakozásról.
Simon e megjegyzés hallatán képtelen volt elfojtani nevetését.

Fire_bird>!

Simon semmit nem szólt, csak nézte barátját, ahogy rendszerezte a hallottakat.
– Akkor sem tetszik, hogy körülötte szaglászol.
– Szent ég! Minek nézel te engem? Kutyának?
Anthony karba fonta a kezét.
– Ne feledd, egy társaságba tartoztunk, miután Oxfordban végeztünk. Pontosan tudom, miket csináltál!
– Ó, az isten szerelmére, Bridgerton, hiszen húszévesek voltunk! Abban a korban minden férfi idióta!

Fire_bird>!

– Menjenek csak – mondta lányának és Simonnak, és kecsesen intett a terem felé. – Anthony is megy nemsokára.
Anthony azonnal utánuk akart menni, de Violet megfogta a csuklóját. Keményen.
– Mi az ördögöt csinálsz? – sziszegte.
– Megvédem a húgomat.
– A hercegtől? Nem lehet olyan ártalmas. Ami azt illeti, rád emlékeztet.
Anthony felmordult.
– Akkor Daphnét nagyon is védeni kell.
Violet megpaskolta fia karját.
– Ne legyél már ennyire aggodalmaskodó. Ha a herceg megpróbálja kivinni a teraszra, megengedem, közbeléphetsz, hogy megmentsd. De míg ez a valószínűtlen esemény be nem következik, kérlek, add meg a húgodnak a ragyogóság édes pillanatát!
Anthony komoran nézte Simon hátát.
– Holnap megölöm.

NeményiArnold>!

E sorok írója látta, hogy Miss Prudence Featherington elájult a Huxley-bálon, de lehetetlen megállapítani, vajon a függőlegességi érzéke ezen hirtelen elvesztését a hőség vagy Mr. Colin Bridgerton közelsége okozta, aki eléggé bevetette magát a társasági életbe, mióta visszatért a Kontinensről.

Szinyke >!

Vigyázat! Felnőtt tartalom.

– Elmondtam neked mindent, amit anyám nekem mondott. Ne legyél ideges, ne legyél buta, és csináld elégszer, hogy gyereked legyen.
Daphne álla leesett a csodálkozástól.
– Tessék?
Violet feszélyezetten felnevetett.
– Elfelejtettem volna mondani a gyerekről szóló részt?
– Anya!
– Hát jó. A házassági kötelesség… a házasság elhálása az… amitől a gyerek lesz.
Daphne a falnak dőlt.
– És te ezt nyolcszor csináltad? – suttogta.
– Nem!
Daphne zavartan pislogott. Anyja magyarázatai rendkívül határozatlanok voltak, és még mindig nem tudta, mi is pontosan a házastársi kötelesség, de valami nagyon nem passzolt.
– Ha nyolc gyereked van, nem nyolcszor kellett ezt tenned?
Violet igen hevesen kezdte legyezni magát.
– Igen. Nem! Daphne, ez nagyon személyes dolog.
– De hogyan lehetett nyolc gyereked, ha…
– Nyolcnál többször csináltam – nyögte ki végül Violet.

MutiMit0lvasol>!

– Elég jól el tudok aludni bárhol, bármikor, amikor csak akarom. Utazásaim során megtanultam, mennyire hasznos.
– Ez adottság – dünnyögte. – Nagyon is hasznos és kellemes adottság. – Behunyta szemét, és közel három órán át alvást tettetett.
Daphne nézte. Csak tetteti az alvást. Hét testvére volt, ismert minden trükköt, minden színlelést, és pontosan tudta, hogy Simon nem alszik.

Britta89>!

– Nem tudod… – mondta Anthony halk, de a dühtől szinte remegő hangon –, te nem tudod, hogy miket csinált.
– Biztos vagyok benne, hogy nem többet, mint amit te – jegyezte meg Violet fortélyosan.
– Pontosan erről van szó! – bődült Anthony – Szentséges ég! Pontosan tudom, mi jár most a fejében, és annak semmi köze se költészethez, se rózsákhoz!
Simon éppen arra gondolt, hogy rózsasziromágyra fekteti Daphnét.
– Hát, a rózsákhoz talán mégiscsak köze van – mormogta.
– Megölöm – jelentette be Anthony

lugeos>!

Violett sűrűn pislogott, és Daphne észrevette, hogy könny csillog a szemében. Rádöbbent, hogy az anyjának soha senki nem adott virágot. Legalábbis azóta nem, hogy apja tíz évvel korábban meghalt. Annyira anya volt, hogy Daphne elfeledkezett róla, hogy nő is.

120. oldal